×

Éles verseny a felnőttképzés piacán

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. szeptember 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 102. számában (2006. szeptember 14.)
Bár Magyarország a rendszerváltás időszakában működőképes felnőttképzést örökölt, azóta – a gazdasági változások következtében – olyan hátrányt halmozott fel, hogy mára – e téren – az uniós országok sorában az utolsó helyre került. Szakemberek szerint előrelépés akkor várható, ha a felnőttképzés jobban igazodik a gazdaság igényeihez. Az bizonyos, hogy a nyelvtanulásnak és a számítógépes ismeretek oktatásának van és lesz is piaca. Ma csaknem ötezer képzőcég működik szerte az országban, amelyek között éles verseny zajlik az állami támogatásokért, mely forrásokat csak akkreditált képzőintézmények kaphatnak. Az oktatócégek a II. Nemzeti Fejlesztési Terv jótékony hatásában bíznak.

A rendszerváltás kedvező pozícióban találta a hazai felnőttképzést, hiszen korábban az állami vállalatok nagy gondot fordítottak dolgozóik oktatására. E helyzet a 90-es évek első éveiben gyökeresen megváltozott, mert a profitorientált vállalkozások nem voltak érdekeltek abban, hogy házon belül képezzék dolgozóikat. A gyakorta jól felkészült munkanélküliek megjelenésével egyszerűbb és olcsóbb is volt képzés helyett lecserélni a munkatársakat – vázolja a rendszerváltás körüli időszakot dr. Lakos István, a felnőttképzéssel foglalkozó cégek szakmai szervezetének, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke, a Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ (KOTK) ügyvezető igazgatója. A szakember szerint e téren a nálunk megtelepedett multinacionális vállalatok sem hoztak újat, hiszen e kör házon belül, saját belső oktatással elégítette ki szakemberszükségleteit.

Magyarország sereghajtó

E hatások csaknem másfél évtized után immár erőteljesen éreztetik hatásukat. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy éves szinten összesen mintegy 800 ezer ember tanul Magyarországon, ám e szám csalóka - figyelmeztet dr. Lakos István. A felnőttképzésnek ugyanis nincs pontos definíciója. Következésképpen a statisztika által kimutatott szám – a 270 ezer OKJ-s képzésben részt vevő mellett – a csaknem 200 ezerre tehető gépkocsivezetést tanulót, a mintegy 100 ezer nyelvtanulót, a 100 ezer munkaerő-piaci képzésben és a mintegy 130 ezerre becsült vállalati belső oktatásban részt vevő munkavállalót is tartalmazza.

Mindezt figyelembe véve is Magyarország a felnőttképzés terén messze az uniós átlag alatt van, hiszen míg az EU országaiban, a képzésben részesülők aránya az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva 40, addig nálunk 12 százalék. Ezen nincs mit szépíteni; az utolsó helyen vagyunk – összegezte a szakember, hozzátéve: ha a rendszerváltás időszakában sikerült volna valamit megtartani a hozott örökségből, akkor egészen más lenne a helyzet.

Annak ellenére, hogy az EU-ban sereghajtók vagyunk, e piacon a legnagyobb megrendelő az állam. Éves szinten a felnőttképzésre közvetlen és közvetett támogatásként mintegy 50 milliárd forint jutott az elmúlt időszakban, és ez jellemző az idén is - tájékoztatott Szivi József, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) felnőttképzési osztályának vezetője.

Ez az összeg tartalmazza – közvetlen eszközként – az idei évre szánt 6 milliárd forint decentralizált keretet, az Országos Felnőttképzési Tanács javaslatára miniszteri döntés alapján elosztott 6,6 milliárd forintot, a csaknem egymilliárd forintos normatív támogatást, valamint a regionális képzőközpontok (RKK) által felhasznált 1,5 milliárd forintot. A közvetett támogatás – az szja-kedvezmény, a cégeknél felhasznált szakképzési hozzájárulás, az akkreditált képzőintézmények áfamentessége és az egyéb képzésre fordított állami és uniós eszközök – csaknem 35 milliárd forintot tesz ki.

Az osztályvezető elmondta, e szektort a megszorítások nem érintették érdemben, s reményeik szerint a következőkben sem kell hátrányos intézkedésekkel számolni. Csupán az szja-kedvezményt vonta meg a kormány, amit a 2003. és a 2004. évi adatok szerint mintegy 30 ezren vették igénybe, ám arányuk egy-egy évben a felnőttképzésben részt vevőknek még a tíz százalékát sem érte el.

EU-forrásokra várva

Az osztályvezető szerint a 2007-2014-es időszakban, az uniós támogatások révén 800-1000 milliárd forint körül várható az elérhető források mértéke. Igaz, ez az összeg a felnőttképzés mellett – amely egyértelműen nagyobb részét képezi az emberierőforrás-fejlesztésnek – a foglalkoztathatóság javításának és egyéb eszközeinek – például az egészségi állapot megőrzésének – finanszírozását is szolgálja majd.

Szivi József szerint az újabb támogatásokra a szektornak várnia kell a következő évig, hiszen az idei pályázati lehetőségek gyakorlatilag kimerültek; a centralizált és a decentralizált kereteket egyaránt lekötötték szerződésekkel. Ugyanez a helyzet a Humán erőforrás Operatív Program (HEFOP) pályázataival is. Talán a következő hónapokban ez utóbbi Lépj egyet előre! projektjében lesz még lehetőség.

A szakminisztérium adatai szerint 1261 akkreditált képzőintézményből a Felnőttképzők Szövetsége 210 tagot számlál, amelyek között "gyilkos" verseny zajlik az állami megrendelésekért, a pályázati pénzekért. Állami forrásokat azonban csak meghatározott képzési típusok kaphatnak – mondja dr. Lakos István. Míg az állam az egy-két éves szakképzéseket támogatja, addig a piac egy része a rövid tréningeket helyezi előtérbe. A forma mellett a tartalom is vitatott, amelyről még a szakemberek között is állandó vita van. Éppen ezért egy komoly, valamely szakterületre specializálódott képzőcég folyamatos kapcsolatot tart fenn saját szakmája munkaadói szervezeteivel, illetve a kamarákkal azért, hogy minél pontosabban lássa, mire is van szükség. Tény: ezt a piac gyors változása miatt nehéz meghatározni.

A tapasztalat azt jelzi, hogy nem mindig az egy-két éves – államilag finanszírozott – képzésre van szükség. Viszont a gyors, rugalmas, rövid ideig tartó kurzusok az állami keretbe nehezen férnek bele, az állami programok többségében ez a forma nem kezelhető. Azonban a cégek – éppen a gyors változások miatt – inkább a rövidebb ideig tartó, egy-egy részterület gyakorlati elsajátítására hivatott tanfolyamokat ösztökélnék. Ez utóbbi formát – ami jellemzően egy-, két-, esetleg háromnapos tréning – a multinacionális nagyvállalatoktól vették át.

Oktatási szerkezet, árverseny

A finanszírozási gondok mellett több más tényező is nehezíti a piaci igények kielégítését. Egyrészt manapság a szakképzés iránt nincs kellő érdeklődés – lévén presztízse erőteljesen romlott -, s eközben irreálisan magas a felsőoktatásban tanulók száma. S akkor még nem vettük figyelembe az egyes ember igényeit, szándékait – állítja dr. Lakos István.

Egy-egy képzőcég saját szűkebb működési területén azonban némiképp pontosan meg tudja mondani, hogy mire van igény, s – az állami pályázati lehetőségeket figyelembe véve – e szerint próbálja összeállítani oktatási szerkezetét. Például a fővárosban és térségében a szolgáltatási típusú szakmák a keresettebbek. A képzőintézmény azonban csak tájékoztatni tudja az érdeklődőket, ám ha nincs jelentkező, nem képes elindítani a kurzust. A hallgatókat legfeljebb felvilágosítani lehet, azonban más eszköz nincs – mondja az oktatási szakember.

A finanszírozásról dr. Lakos István elmondta: az állástalanok képzésére közbeszerzési pályázaton kell a cégeknek részt venniük, ami azt eredményezi, hogy irreálisan lemennek az árakkal. Sokan így tudnak nyerni a pályázaton, ám a szakmabeliek tudják, hogy ennyi pénzből nem lehet kihozni egy-egy tanfolyamot; a jó oktatókat nem lehet megfizetni. Az óradíj átlagosan 2000-3000 forint között mozog – ami természetesen régiónként és szakterületenként eltérő -, s ehhez jön még hozzá a rezsi és az egyéb költségek.

Ugyanakkor létezik a normatív támogatás, amelyet magánszemélyek után ad az állam. A támogatások többfélék. Az első szakma vagy az 50 éven felüliek esetében a második mesterség megszerzése éppúgy lehet a támogatás tárgya, mint amikor egy-egy kiemelt célcsoport – hátrányos helyzetűek, tartósan munkanélküliek, romák – képzéséhez ad az állam normatív támogatást.

Akkreditált intézmények

Az akkreditálással kapcsolatban Szivi József úgy véli: e téren a jövőben finomításra lesz szükség, azaz alaposabban kell mérni az állami támogatást elnyerő cégek hatékonyságát. Erre vannak nemzetközileg használt mérőszámok. Ilyen például az elhelyezkedést és a lemorzsolódást elemző statisztika, illetve a sikeresen vizsgázók aránya az egy-egy kurzuson részt vevők számához viszonyítva. A követelmények emelésének első lépése, hogy már az idén megkezdődik a képzőcégek ellenőrzése, amelyet a Felnőttképzési Akkreditáló Testület irányításával végeznek majd a szakemberek. Az ellenőr megjelenésére bármely akkreditált felnőttképző intézmény számíthat, azonban elsőként azokat látogatják meg, amelyek tevékenységével kapcsolatban az elmúlt időszakban panasz érkezett.

Ami az oktatócégek kínálatát illeti, ez meglehetősen színes. Országosan szinte minden megtalálható, ám kérdés, hogy hol, mit kínálnak, hol mire van szükség. Például a különféle ügyintézői képzéseket – társadalombiztosítási, vállalkozási ügyintéző, ügyfélszolgálati asszisztens, vállalkozásszervező, jogi asszisztens, logisztikai szervező – egytől három féléves kurzusokban kínálják összesen 85-95 ezer forintért.

Az építőipari kivitelező vállalkozásként indult Pentox Kft. például oktatási üzletágában ma már a konzultációktól az OKJ-s képzésekig többféle felnőttképzési kurzust kínál 70-260 ezer forint közötti tandíj ellenében. A Metodika Oktatási és Szolgáltató Kft. – amely a Felnőttképzők Szövetségének tagja – 16 éves működése eredményeképpen ma már számos középfokú és felsőfokú képzést nyújt, valamint - egyes munkaügyi szakmák oktatásakor – bekapcsolódtak a távoktatásba is. A cég a néhány hetes kurzusoktól az öt féléves képzésig többféle lehetőséget kínál ügyviteli szakmákban. A tarifa 38 ezer és 126 ezer forint között mozog.

Nyelvoktatási piac

A nyelvoktatás területén talán éppen ellentétes irányú folyamat zajlott, mint a felnőttképzés más ágaiban, hiszen a rendszerváltást követő években megnőtt az igény a nyelvtudás iránt, s több száz nyelvoktató cég jelent meg a piacon. Ezek száma mára – bár pontos adatok nincsenek – 1-1,5 ezer körülire tehető.

Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) alelnöke, a Tudomány Nyelviskola ügyvezető igazgatója szerint túlkínálat van a piacon, s ez főként a fővárosra igaz, ahol a nyelvoktató cégeknek csaknem fele tevékenykedik.

Éppen e túlkínálat miatt dolgozott ki a NYESZE egy minőségbiztosítási rendszert, amelyet a nyelviskolák egy része oktatási gyakorlatában következetesen érvényesít - mondja Légrádi. Annak okát, hogy a tagoknak csak egy része vette át ezt a rendszert, az alelnök abban látja, hogy ez a szisztéma túl drága, és kevés kézzelfogható előnyt jelent a tagiskoláknak. Éppen ezért az idei év elején némiképp enyhítettek a korábbi szigorú feltételeken.

Arra a kérdésre, hogy egy munkáltató miképpen döntheti el, hogy melyik nyelviskolát válassza, az alelnök azt tanácsolta: az egyik szempont mindenképpen a NYESZE-tagság legyen, hiszen ez már önmagában is minőséget jelent. Figyelmeztető jel a túl olcsó ár, hiszen manapság a jó oktatókat meg kell fizetni, a tanárok továbbképzése sokba kerül. Ugyanakkor fontos, hogy a céges megrendelő pontosan tudja, mire van szüksége, mit vár a nyelvtanfolyamtól. Légrádi Tamás szerint nem jó megoldás, ha egy munkáltató a tudásszinttől függetlenül egyetlen nyelvtanfolyamot szervez dolgozóinak. Ez ugyanis nem lehet hatékony. Az eredményesség szempontjából kedvezőbb, ha különféle szintű lakossági vagy vállalati tanfolyamra íratja be dolgozóit.

Speciális készségek

Ami a piac igényeit illeti, ezek különbözőek – mondja a nyelvtanár -, hiszen minden célcsoportnak más kell. A multinacionális társaságok például a speciális nyelvi készséget fejlesztő, tréning jellegű, néhány napos intenzív kurzusokat preferálják. Ez esetben viszont adott a nyelvi alapképzettség. Ez a forma sok esetben célszerű, bár még nem elég népszerű; főként a nagy külföldi cégek körében kedvelt. De van igény a hagyományos heti kétszer kétórás általános nyelvismeretet nyújtó tanfolyamokra is. Légrádi Tamás szerint e két forma még sokáig egymás mellett fog élni, attól függően, mi a cél.

A mintegy 12-14 milliárd forintra tehető nyelvoktatási piacon a legnagyobb cég, a Katedra nyelviskola is csupán 4-6 százalékot birtokol, amelyet az International House, majd pedig a London Stúdió követ. Jelenleg elsöprő az angol nyelv iránti igény - 70 százalék körülire tehető -, 25 százalékot képvisel a német, a francia, az olasz és a spanyol, míg öt százalék a fennmaradó többi nyelv.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium – mint adataiból kiderül – jelentős figyelmet szentelt a nyelvi képzésnek, hiszen idén január és június között az ötven normatív támogatásban részesült képzőintézmény közel fele nyelviskola. A támogatás összege néhány millió forinttól 70 millió forintig terjedt. Egy esetben kapott egy nyíregyházi képzőintézmény 153 millió forintot, ám ez esetben az angol nyelv oktatása mellett a pályázat része volt a számítástechnikai és egyéb képzés is. A nyelvoktatás piacán tapasztalt trend – jelesül az angol elsőbbsége - megjelenik a pályázati támogatások elosztásában is, hiszen a nyelvoktató intézmények közül leginkább az angol nyelvi képzéssel foglalkozók kaptak forrásokat.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. szeptember 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem