×

Felkészülés a bértárgyalásokra

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 92. számában (2005. október 15.)
A munkaadók szerint nehéz tárgyalási fordulókra kell felkészülni az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) őszi bértárgyalásain. Anyilvánosságra került adójavaslatok előrevetítik, hogy a kormányzat – nem sokkal a parlamenti választások előtt – a legnagyobb választói kört, a munkavállalókat próbálja megnyerni. A dolgozói érdekképviseletek közül némelyik – felvázolva saját elképzeléseit – már reagált a koncepciókra, a munkaadói oldal azonban még kivár. Oldalálláspont ugyanis csak akkor alakulhat ki, ha az adózási keretek mellett a jövő évi költségvetés lehetőségei is ismertté válnak. A vállalkozások nem ígérhetnek olyan minimálbér-emelést, amit nem tudnak kifizetni – vélik a munkaadói szervezetek képviselői.

Akorábban nyilvánosságra került tervezet szerint a kormányzat a létminimumhoz kötött, háromszintű minimálbérre tesz javaslatot. Ezek szerint a szakképzettség nélküli dolgozók legkisebb keresetének el kellene érnie az egykeresős, egyszemélyes háztartások létminimumát, amely jövőre 63 000 forint lenne az idei 57 000 után. A középfokú végzettségűek minimálbére ennek 110 százaléka, vagyis 70 000 forint volna, a felsőfokú végzettségűeknél pedig 120 százaléka, vagyis 77 000 forint lenne a legkisebb bér.

Szakszervezeti javaslat

A minimális kereset mértéke az utóbbi években kétszer is jelentősen változott, először 2001-ben, amikor 25 000-ről 40000 forintra nőtt, másodszor pedig 2002-ben, ekkor 40000-ről 50 000-re emelték. Egyes iparágakban, például a textiliparban, a mezőgazdaságban – ahol a dolgozók 50-65 százaléka is minimálbért kap - szabályos sokkot okozott a cégek számára a drasztikus emelés. Ennek tükrében érthető, hogy az érdek-képviseleti szervezetek nem veszik jó néven azt a kormányzati törekvést, miszerint a minimálbér megállapítása kerüljön ki az OÉT hatásköréből, s a parlament döntsön róla. Az érdekvédők feltételezése szerint ugyanis ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a mindenkori legkisebb bér megállapításánál a gazdasági realitás háttérbe szoruljon, s a napi politikai érdekek kerüljenek előtérbe.

A munkaadók érdeklődéssel figyelik a szakszervezetek reagálását a kormányzat jövő évi javaslatára. Eddig a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) hozta nyilvánosságra elképzelését, amely saját megfogalmazása szerint a gazdasági teljesítménnyel arányos bérfejlesztésre épít. A munkavállalói szervezet a kormány által előterjesztett adóváltozásokra, illetve a prognosztizált 2 százalékos inflációra, a 4 százalékos reálbér-növekedési előrejelzésre és a versenyszférában a bruttó 6,5 százalékos keresetnövekedésre hivatkozva kevésnek találja a kormány javaslatát. Ezért 65 000 forintos minimálbért és a középfokú végzettségűeknél 1,25 százalékos, a diplomásoknál 1,5 százalékos szorzót tart szükségesnek. Egyidejűleg elutasítja a természetbeni juttatásokkal kapcsolatos szigorításokat, és az étkeztetési hozzájárulás, valamint az iskolakezdési támogatás emelésére tesz javaslatot. Szót emel a szakszervezet az élőmunka terheinek csökkentése érdekében is, amelytől a foglalkoztatásra és a feketegazdaság kifehérítésére gyakorolt pozitív hatást reméli.

Közös fellépés

A természetbeni juttatásokat érintő negatív változások elleni fellépésben mindig is egyetértés volt a munkaadói és a munkavállalói oldal között, s erre most is lehet számítani.

A munkáltatók érthető módon szeretnének már múlt időben beszélni arról az időszakról, amikor a költségvetés étvágya határozza meg a természetbeni juttatások adóztatását. Ez rendkívül megnehezíti számukra a tervezést, ugyanakkor ellentétben van az európai uniós normákkal is, amelyek a cégek társadalmi szerepvállalását szorgalmazzák. Amikor a kormány nehezíti a természetbeni juttatások nyújtását, valójában éppen e szerepvállalás erősítésében teszi ellenérdekeltté a vállalkozásokat. Erről van ugyanis szó, amikor a természetbeni juttatások a korábbi 44 százalékos kulccsal adóznak, miközben az szja-kulcs már 36 százalékra csökken a tervek szerint. Amunkaadói oldal erre a problémára mindenképpen ki fog térni a tárgyalások során.

A munkaadók még reménykednek abban, hogy a költségvetési törvény vitája szembesíti a kormányzatot a kül- és belgazdasági lehetőségekkel, s ez önmérsékletre inti a minimálbérre vonatkozó javaslatait illetően is. Minden pozitív folyamat mellett érkeznek ugyanis figyelmeztető jelzések, amelyek óvatosságra intenek.

Nemrégiben a Nemzetközi Valutaalap delegációja hívta fel a figyelmet arra, hogy noha a magyar gazdasági növekedés erőre kapott, és a szerkezete kiegyensúlyozottabbá vált, a GDP bővülését továbbra is veszélyezteti az euróövezet gyenge teljesítménye, a nyersolaj árának növekedése, valamint a minimálbér tervezett emelése. Ez utóbbi inflációs nyomást kifejtő hatására figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa is, amely az egyensúlyi kockázatok mérséklésének alapfeltételét egy olyan fiskális politikában látja, amely garantálja, hogy 2006-ban a bejelentett adóbevétel-kiesések ellenére is csökkenjen az államháztartás finanszírozási igénye.

Belső egyeztetés

A munkaadói oldal már elindította az egyeztetési folyamatot, hogy kialakítsa egységes álláspontját a bérkérdésekben, s noha az ezzel kapcsolatos fő elveiket az oldal tagszervezetei következetesen képviselik évről évre, a megkérdezett szervezetek többsége nem vállalkozott arra, hogy háttérszámítások nélkül konkrét összegben jelölje meg az elfogadható emelés mértékét. Magatartásukat az is motiválja, hogy megértessék a kormányzati oldallal: az egyeztetések korrekt menete az, ha a kabinet a tárgyalópartnerek rendelkezésére bocsátja a szükséges információkat - ez esetben tehát az adó- és költségvetési törvények által meghatározott feltételeket.

Károlyi Miklós, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára úgy véli: e körülmények miatt még nem időszerű a minimálbérrel kapcsolatos oldalálláspontról beszélni. Véleménye szerint az adóváltozásokkal kapcsolatos, eddig nyilvánosságra került elképzelések egyelőre nem elegendőek ahhoz, hogy meg lehessen állapítani: a jövő évi feltételeknek milyen kihatásaik lesznek a jövedelemtulajdonosokra. A munkaadók nincsenek abban a helyzetben, hogy megállapíthassák, milyen bázisról indulhatnak a minimálbér-tárgyalások során – mutatott rá.

A VOSZ számára megnyugtató, hogy mindössze 2 százalék körüli inflációval lehet számolni 2006-ban, és méltányolja, hogy a kormány mérsékelni kívánja az általános forgalmi adót. Károlyi Miklós azonban – az eddig nyilvánosságra került javaslatok alapján – azok prognózisát látja helytállónak, akik szerint a vállalkozói réteg terhei növekedni fognak jövőre. Ha a kabinet a munkáltatói oldal aggályai dacára erőlteti a megegyezést a minimálbérről – voltaképpen tehát diktátumot akar elfogadtatni -, akkor nehéz tárgyalások várnak a munkaadókra – tette hozzá a főtitkár. Az átlagbéremeléssel kapcsolatban a VOSZ jelenleg 4-5 százalékos emelést tudna helyeselni.

Többlépcsős emelés

A VOSZ-nak a minimálbér elveit illetően több éve megfogalmazott, karakteres álláspontja van. Ennek egyik fontos eleme, hogy a legkisebb keresetre csak az a munkavállaló legyen jogosult, aki bizonyos ideje – a VOSZ ezt 5 évben határozná meg - magyarországi állandó lakhellyel rendelkezik. A munkaadói szervezet szerint a garantált bért párhuzamba kell állítani azzal a munkavállalói elkötelezettséggel, hogy a törvényes feltételek mellett munkát végző személy tartósan kiveszi részét az államháztartás fenntartásából.

A VOSZ elképzelésében szerepel egy, a kormányéra emlékeztető elem is, nevezetesen a több lépcső. Károlyi Miklós ezt azzal magyarázza, hogy az érdekképviselet is megoldást szeretne találni a szakképzett munkaerő hiányára. A VOSZ is háromelemű minimálbérben gondolkodna, azonban ezt a legkisebb keresethez adott pótlékokkal oldaná meg, nem pedig a kormány által kötelező jelleggel elképzelt módon. A több lépcsőt a VOSZ a szociális partnerek megállapodásához kötné, nem pedig diktátumként képzelné el. Ez természetesen nagyfokú egymás iránti bizalmat feltételez a szociális partnerek részéről – mutatott rá a VOSZ főtitkára, aki kevés esélyét látja, hogy a kormány méltányolná a javaslatot.

Körkérdés a tagokhoz

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) körkérdést intézett a tagjaihoz, hogy első kézből, minél szélesebb körből szerezzen információt a minimálbérrel kapcsolatos elképzelésekről, illetve arról, hogy a nagyvállalkozóknak milyen terveik és várakozásaik vannak az ügyben. A mintegy 6000 vállalatot, 50 szakmai szervezetet képviselő MGYOSZ igazgatója, Geiger Éva arról számolt be, hogy csak a kormányzati szándékok konkretizálása után tudják kialakítani azt az álláspontot, amelyet a szervezet felelősséggel képviselhet. Most fogják megismerni az adókkal és járulékokkal kapcsolatos adatokat, tehát pár hét kell még ahhoz, hogy a véleményeket begyűjtsék és összegezzék.

Geiger Éva emlékeztetett arra, hogy a cégek méretüket, tőkeerejüket tekintve heterogének, ahogyan abban is lesznek eltérések, hogy a gazdálkodókat miként érinti majd a minimál-, illetve az átlagbér változása. Vannak olyan ágazatok, például a könnyűipar, a vendéglátóipar, ahol a jelenlegi 57 000 forintos legkisebb kereset kitermelése is nehézségeket okoz a cég számára. Ilyen szélsőségek esetében nem válnak be az egyszerű képletek, jelesül az, hogy kötelező érvénnyel döntenek a keresetemelésről.

Az MSZOSZ által megjelölt átlagbér-emelési mértéket az MGYOSZ szakértője túlzottnak tartotta, megemlítve, hogy reálisabb lenne az infláció plusz 1-1,5 százalékos emelésben gondolkodni. Ugyanakkor a nagyvállalkozók szervezete országos szinten nem látja kivitelezhetőnek a kormányzat háromlépcsős minimálbér-emelésről felvázolt javaslatát sem.

Az alku „szaldója”

A bérrel kapcsolatos érdekegyeztető tárgyalásokon alapvetően a vállalkozások teherbíró képességét kell mérlegelni – hangoztatja Dávid Ferenc, az ÁFEOSZ képviselője. Az érdekképviselethez tartozik a magyar élelmiszer-kiskereskedelem 15-16 százaléka, olyan – nagy élőmunka-igényű tevékenységet folytató – kis- és középvállalkozások, amelyek rendkívül érzékenyek arra, hogy milyen minimálbérmértéket fogad el az OÉT.

A legkisebb kereset nagy teher a vállalkozók számára, ezért amikor leülnek tárgyalni, pontosan tudniuk kell, hogy – valamennyi szabályozóra tekintettel – milyen szaldóval fognak kijönni az alkuból, milyen mozgásteret enged számukra a kormány gazdaság- és adópolitikája. -Mindig a legszűkebb keresztmetszetet kell mérlegelnünk; annak a cégnek a szempontjait feltétlenül figyelembe kell venni, amelyik már nem tudja elviselni a terheket – emelte ki az ÁFEOSZ szakértője. Hozzátette: ha a kormány nem tudja jól „bemérni” a feltételeket, ezzel foglalkoztatási gondokat kelt éppen a legsérülékenyebb munkavállalói körben, hiszen a vállalkozó azt a dolgozót bocsátja el, aki számára úgymond a legértéktelenebb. Aháromelemű minimálbér ellen szól, hogy olyan bérelemet hoz be a vállalat falai közé, amely a piaci viszonyoktól, a vállalat teherbíró képességétől függetlenül determinál.

Dávid Ferenc rámutatott: a minimálbér mértéke nagyban befolyásolja azt, hogy egy cég képes-e fenntartani a bér ösztönző jellegét. Egyes ágazatokban a dolgozóknak csupán 3-5 százalékát foglalkoztatják a legkisebb béren, máshol ez az arány elérheti a 25-30 százalékot is – ilyen szélsőségek mellett drasztikus következményekkel jár a legkisebb kereset mértékének változtatása. A magas minimálbér felborítja a bérskálát, nem marad a cégnél forrás arra, hogy a magasabb keresetűeket ösztönözze, ami nemzetgazdasági szinten is problémákat vet fel. Ha a minimálbér évente nagyobb ütemben nő, mint az átlagkereset, ez az ütem rátelepszik az átlagbérre, vagyis annyira megközelíti, hogy ez feszültségeket okoz cégen belül és kívül. Dávid Ferenc szerint a kormányzat nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy minél magasabbra nő a minimálbér, annál többen nem fizetnek szja-t, aminek mindképpen negatív hatása van a költségvetés bevételeire.

Béren kívüli juttatások

Dávid Ferenc megerősítette azt a munkaadói álláspontot, miszerint a peremfeltételek ismerete híján – amíg a költségvetés részleteit nem ismerheti meg az oldal hivatalosan, formálisan – nem adhatnak választ a kormány felvetésére, illetve nem állapodhatnak meg. „Adó, járulék, költségvetés, bér – szeretnénk ezt a sorrendet megtartani az álláspont kialakításakor” – hangoztatta a szakértő.

A munkaadói oldal a minimálbértől filozófiájában eltérő elemként kezeli az átlagkereset-ajánlás ügyét. Szakmailag együtt, csomagban kell kezelni a kettőt, hiszen nem szakadhatnak el nagyon egymástól – mutatott rá Dávid Ferenc. Magyarországon a bér nem magas, de drága, és ez óvatos, illetve szigorú munkaadói magatartásra kell ösztönözzön állami és magánmunkaadót egyaránt – tette hozzá. Az átlagkeresetre vonatkozó javaslatokat annak tükrében fogják mérlegelni, hogy miként alakítja a kormány a béren kívüli, természetbeni juttatások rendszerét, amely viszont adózási kérdés.

A mostani gazdasági anomáliák részben arra vezethetők vissza, hogy 2002-ben olyan bérkiosztás történt, amelyet 2003 és 2004 teljesítménye nem igazolt vissza – vélekedik Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke. Egyelőre a vállalkozó nem tudja megállapítani, hogy az adó- és járulékterhek mekkora bérre adnak lehetőséget. Ugyanakkor a kormány továbbra sem tesz lépéseket az egyéni vállalkozókat érintő diszkrimináció ellen. Ekör egyfelől nem részesülhet adójóváírásban, másfelől mintegy saját munkáltatójaként működve nem részesedhet a természetbeni juttatásból. Ha ebben a kérdésben nem foglal állást a kormány, az IPOSZ jogi úton próbálkozik érvényesíteni igazát – hangsúlyozta Szűcs György.

Az elnök kitért arra: komoly és koherens gazdaságpolitikát csak akkor folytat egy kormány, ha a bér- és adókérdések mellett következetesen ösztönző, vállalkozásbarát elemeket is beépít a rendszerbe. A magyar kisvállalkozásoknak az Európai Unióból és a Távol-Keletről érkező árukkal és szolgáltatásokkal kell felvenniük a versenyt, ehhez szükséges a támogató gazdaságpolitika. A minimálbérrel kapcsolatos döntéssel a politika azt is jelzi a kisvállalkozóknak, hogy érez-e felelősséget irántuk – vélekedett az IPOSZ elnöke.

 

Foglalkoztatási program

A kabinet célja, hogy az elkövetkező időszakban évente legalább egy százalékkal bővüljön a munkaerőpiacon megjelenők száma - jelentette ki Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter abból az alkalomból, hogy elkészült a foglalkoztatás helyzetét, a szükséges lépéseket és az intézkedések irányát taglaló kormányzati jelentés. A száz lépés program részeként intézkedési terv készül a mikro- és közepes vállalkozásoknál foglalkoztatottak helyzetének javítására, továbbá arra, hogy a közszférában dolgozók egy részét részmunkaidőben foglalkoztassák. Afoglalkoztatási programok finanszírozására 2001-ben még 51 milliárd forint állt rendelkezésre, az idén ez az összeg már mintegy 100 milliárd forintot tesz ki, míg jövőre eléri a 160 milliárd forintot.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem