×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 76. számában (2004. június 15.)

Munkavállalás az Unióban

A hazai munkavállalók – uniós polgárokként – most már nemcsak általában, hanem konkrétan is érdeklődnek az EU-ban megnyíló munkavállalási lehetőségek iránt. Jóllehet ma még csak kevesen – és elsősorban a fiatalabbak – tervezik, hogy az Unió valamely tagországában szerencsét próbálnak, azonban az e tárgyban megjelenő információkra érzékelhetően nagy az igény. A "Munkavállalás az Európai Unióban" című könyv tehát jó időben jelent meg – sokat segíthet az egyéni döntéseket megalapozó tájékozottság megszerzésében.

A szerző, miután áttekinti a személyek szabad áramlásával összefüggő alapfogalmakat, részletesen leírja a munkavállalás feltételeit. A könyv e legterjedelmesebb fejezetében az álláskeresést segítő EURES-rendszertől a szociális és adókedvezményeken át a szakiskolai képzésig és átképzésig valamennyi közérdeklődésre számot tartó kérdés górcső alá kerül, miközben a különféle jogesetekről is tájékozódhatunk.

A diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerését taglaló fejezet szintén sok hasznos ismerettel szolgál. Mindenekelőtt megtudható, hogy az Unióban mindössze hét – építész, orvosi, ápolói, fogorvosi, szülésznői, gyógyszerészi, állatorvosi – szakmát érint a kölcsönös elismerés, a többi tekintetében a tagállamok kiegészítő feltételeket szabhatnak. A szerző természetesen a fentebb említett hét foglalkozás gyakorlásához szükséges diplomák elismerésének alapvető szabályait is leírja. Végezetül a migránsok integrációjáról, illetve a határ menti munkavállalókat érintő speciális szabályokról olvashatunk.V. É.

Gellérné Lukács Éva: Munkavállalás az Európai Unióban. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2004. 301 oldal. Ára: 4800 Ft+áfa

Társasági adó és számvitel

Az adózással és a számvitellel foglalkozó szakemberek, illetve a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások – legyenek bár naprakészek is a vonatkozó törvények ismeretében – nem nélkülözhetik a pénzügyek útvesztőiben eligazító kézikönyveket. Elsősorban nekik ajánlható "A társasági adó kapcsolata a számvitellel 2003-2004." címmel írt munka.

A szerzők kifejtik, hogy a társasági adó a vállalkozások nyereségéhez szorosan kapcsolódó közvetlen adó; az elmúlt években többször változott, közeledve a nemzetközi gyakorlathoz. Az adózás előtti eredményt módosító tételek közt először az adóalap védelmét szolgáló korrekciókkal foglalkoznak, s bemutatják a céltartalék, az értékcsökkenés, a behajthatatlan követelés, a támogatás, az ellenőrzött külföldi társaságban való részesedés elszámolását és figyelembevételét a társaságiadó-alap kiszámításánál. Ezt követően sorra veszik az állam által támogatott célok megvalósítását segítő korrekciókat, az adóalap kedvezményeket, illetve a technikai jellegű, a kettős adóztatás elkerülését szolgáló korrekciókat. A szerzők önálló fejezetben elemzik a jogutód nélküli megszűnés hatását a társaságiadó-alapra, majd végül az adóelőleg és a társasági adó bevallásának, befizetésének a kötelezettségeiről tájékoztatnak.

A szerzők igen körültekintően állították össze a társasági adó kiszámításával, megfizetésével, számviteli vonatkozásaival összefüggő tudnivalókat. Jól használható segítséget jelent az adózók számára a könyv végén található összeállítás, amely táblázatos formában tartalmazza a 2004. évi korrekciós tételeket.

ipszer Károlyné-dr. Pál Tibor-dr. Újvári Géza: A társasági adó kapcsolata a számvitellel 2003-2004. Novoschool Kht., 2004, 204 oldal, 4000 Ft + áfa

Kontrollerek szótára

Az utóbbi évtizedben jelentősen felértékelődött és rohamléptekben fejlődött a kontrolling – azaz a vállalati tervezés és irányítás ellenőrzésének – tudománya. Az e szakterület iránt megnyilvánuló figyelem oka, hogy a vállalatok – üzleti sikereik reményében – egyre nagyobb súlyt helyeznek a stratégia, az eredmény, a pénzügyek és a folyamatok átláthatóságára. A cégek tehát nemcsak számítanak, de alapoznak is a kontrollerek munkájára. Számukra, az ő napi tevékenységüket megkönnyítendő látott napvilágot a "Controlling értelmező szótár" amely magyar, német és angol nyelven tartalmazza a szakma legfontosabb kifejezéseinek leírását.

Az alfabetikus sorrendű szószedet kiválasztását, illetve a fogalmak tartalmi meghatározását egy nemzetközileg elismert professzorokból és gyakorlati szakemberekből álló grémium végezte. Az volt a cél, hogy a szótárba rendezett kifejezések révén a szakemberek a világban általánosan elfogadott kategóriákat használják. Ez nagyban segítheti nemcsak a gyakorló kontrollerek, hanem az oktatók és a tanulók munkáját is.

A szótárt – amely a Nemzetközi Controlling Egyesület (International Group of Controlling) munkája – több országban is használják. Az eredeti német-angol nyelvű könyvet háromnyelvű kiadások követték Olaszországban, Lengyelországban, Szlovéniában és Csehországban, illetve immár Magyarországon is. E hiánypótló művet vélhetően nálunk is haszonnal forgatják majd a vállalati szakemberek.

nternational Group of Controlling: Controlling értelmező szótár. IFUA Horváth & Partners. Budapest, 2004. 232 oldal. Ára: 3900 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9754 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9754 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5792 olvasói kérdésre 5792 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9754 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9754 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5792 olvasói kérdéssel.

Munkáltatói ellenőrzés és az egyenlő bánásmód

Tehet-e a munkáltató oly módon különbséget a munkavállalói között, hogy kifejezetten egy ember céges laptopjára telepít olyan programot, ami nyomon tudja követni az egész napos...

Tovább a teljes cikkhez

Egyenlő bér elve – bérkülönbség a különböző munkahelyek között

A munkáltató jogszerűen különbséget tehet-e a munkavállalói között azon az alapon, hogy ki dolgozik a fővárosban és ki vidéken? A munkakör, a feladatok és a felelősség ugyanaz, de...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatakor

A munkáltatónál több esetben előfordul, hogy a munkavállalók bizonyos eszközöket (pl. gépkocsi, IT-eszköz) magáncélra is használhatnak. Ez a magánhasználat lehet általános (pl....

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Egyházi iskola tanára – nem szükséges a tartós megbízás

Egyházi fenntartású iskola megbízási szerződéssel máshol főállásban (köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban) lévő tanárokat óraadóként foglalkoztat heti 9–16 órában...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés a betöltetlen háziorvosi körzetben

Önkormányzati fenntartású egészségügyi alapellátási intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó praxisjogos háziorvos helyettesítést vállalna az intézet egyik...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyettesítése – a távollét jogcímének változása

Egy köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus munkakörben foglalkoztatott fizetés nélküli szabadságon van, az első gyermeke után a GYED-ellátás igénybevétele...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5792 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 291-ik lapszám, amely az 5792-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem