Ágazati bérkörkép

A tapasztalatok azt jelzik, hogy a munka világának szereplői időnként alábecsülik egymás és a maguk erejét. A minimálbér 2001. évi emelésekor mind a vállalkozások, mind a foglalkoztatottak érdekképviseletei azért aggódtak, hogy a hatásvizsgálat nélküli, rendkívüli mértékű emelés munkahelyek tömegét szüntetheti meg. Nem így történt. A magyar gazdaság kibírta a második nagyobb minimálbér-emelést is.

Bérfelzárkózási anomáliák

Igaz, a szakszervezetek arra panaszkodtak, hogy a munkahelyeken "összetorlódtak" a keresetek, s a legkisebb bérnél magasabb fizetésért foglalkoztatott dolgozók esetleg semmiféle béremelést nem kaptak. A munkáltatói érdekképviseletek ezzel szemben megnőtt költségeiket nehezményezték, jóllehet az ezt követő időszakban a bérek a korábbiaknál is jelentősebben nőttek. Megindult a bérfelzárkózás folyamata – mondhatnánk elégedetten. Ez részben igaz is, csakhogy kényszerlépések is tapasztalhatók: a 2002-2003-as növekedés mögött ugyanis a közszféra bérrendezése által keltett, felfokozott bérnövekedési várakozás, valamint az államigazgatásba visszaáramló munkaerő pótlásának igénye áll.

A 2003. júliusi adatok szerint a foglalkoztatottak reálkeresete 4,4 százalékos infláció mellett 13,1 százalékkal emelkedett országosan egy év alatt. Ebben komoly szerepet játszottak a kedvező változások a személyi jövedelemadóban, noha a bruttó keresetek is 14,1 százalékos növekedést mutattak.

Az országos kereseti átlagot nagymértékben emelte a közszféra tavalyi béremelésének áthúzódó hatása. De mi a helyzet a versenyszférában? A közszférához képest a vállalkozások esetében a bruttó keresetek több mint 15, a nettók pedig 10 százalékkal alacsonyabb növekedést mutattak az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH adatai szerint az ipar termelékenysége az év első hét hónapjában gyorsabban (6,8 százalék) emelkedett, mint az ipari bruttó átlagkereset reálértéke, ami 4,6 százalékot tett ki. Óhatatlanul adódik a kérdés: mégsem borultak fel a versenyszférában a termelékenységi, illetve reálbér-növekedési arányok?

A minimálbér jelentős emelése után joggal vártuk azt, hogy országos szinten javulni fog a minimálbérrel leginkább érintett, alacsony átlagkeresetű ágazatok helyzete. Ezzel szemben ezen ágazatok béraránya az országos átlaghoz képest nemhogy javult volna, hanem egyenesen tovább romlott 2002-re a 2000-es évhez viszonyítva.

Ha 1992-től nézzük a trendet, azt láthatjuk, hogy az elmúlt 10 évben az ágazatok közötti kereseti különbségek folyamatosan nőttek, a szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lettek. 1992-ben a legkedvezőbb helyzetű szektor, a pénzügyi szféra átlagkeresetének aránya a nemzetgazdasági átlaghoz képest 190,1 százalék volt, ez az arány 2002-re 197 százalékra nőtt úgy, hogy közben 216 százalék felett is volt. A leggyengébb pozíciójú ágazat, a textil-, bőr- és cipőipar átlagkeresetének aránya a nemzetgazdasági átlaghoz képest viszont 66,3-ról 56,5 százalékra csökkent. A textilipari ágazatcsoport bruttó átlagkeresete végig a mezőny utolsó helyén haladva és kereseti arányában folyamatosan romolva 2002-re bruttó 69 233 forintot ért el, ami nem sokkal magasabb, mint a minimálbér.

Az Európai Szociális Charta a tisztes bér meghatározásán belül a minimálbér/átlagkereset arányát 60 százalékban tartja kívánatosnak, jelen esetben a textilágazat egészének kereseti aránya e szint alatt van. Az ágazat kereseti arányának folyamatos romlását a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva, a minimálbér két éven át tartó jelentős növelése sem tudta megállítani.

Kedvezőtlen tendenciák

Hasonló volt a helyzet a feldolgozóiparban is, itt az átlagkereset 74,8-ról 64,6 százalékra esett vissza 10 év alatt. A harmadik legalacsonyabb átlagkeresetű ágazat, a mezőgazdaság esetében azonban az önmagában gyenge eredmény (2002-ben 68,8 százalék) az évek során javuló tendenciát is mutatott, 1994 és 1998 között 70 százalék felett volt az átlagkereset aránya a nemzetgazdasági átlaghoz képest. Meglepő, hogy éppen a nagyarányú minimálbér-emelés éveiben esett vissza 72-ről 68,8 százalékra az ágazat béraránya.

A textiliparhoz hasonlóan más szektorok pozíciója is gyengült az átlaghoz képest a minimál-béremelés időszakában, ilyen például a feldolgozóipar, az egyéb közösségi személyi szolgáltatás, az élelmiszeripar, a fafeldolgozás, a papírgyártás, a kiadói, nyomdai tevékenység. Sőt igazában a versenyszféra egyik ágazatánál sem mutatható ki (a mezőgazdaságot kivéve) emelkedés a minimálbér-emelés éveiben.

A 2000-2002-es éveket tekintve számottevő emelkedés tapasztalható viszont a közszféra legjelentősebb területein, a közigazgatás, a védelem, a kötelező társadalombiztosítás, az oktatás és az egészségügyi, szociális ellátás körében. A közszféra 2002-ben történt felzárkóztatása erőteljesen növelte az országos átlagkereset szintjét. Valószínűsíthetően ennek következtében nem jelenik meg a minimálbér-emelés hatása markánsan az alacsony átlagkeresetű ágazatok nemzetgazdasági átlaghoz viszonyított bérarányában.

Ágazati eltérések

Ugyanakkor az átlag feletti keresettel rendelkező ágazatok zöménél a korábbi kereseti előny csökkenése mutatható ki 2002-re, amelyben minden bizonnyal szerepet játszott a minimálbér-emelés átlagkereset-növelő hatása is (pénzügyi tevékenység, vegyipar, villamosenergia-ipar stb.). Ezt az is bizonyítja, hogy az arányromlás valamennyi szektornál a 90-es években végbement javuló tendencia után következett be. A kilencvenes években emelkedő átlagkereseti arány megtorpanása és visszafordulása sajnálatosan több tevékenységi körben is kimutatható 2000-2002 között, mint például a bányászatban, a feldolgozóiparban, az élelmiszeriparban, a fa-, és papírgyártásban, a kiadói tevékenységben, a fémalapanyag-gyártásban, az építőiparban, a kereskedelemben, az ingatlanügyletek területén és a gazdasági szolgáltatásban.

A 10 év egészében mindezek ellenére több ágazat bérhelyzete érzékelhető javulást mutatott. Ilyenek voltak: a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, az élelmiszeripar, az egyéb nemfém ásványi termékek gyártása, a gépipar, a villamosenergia-ipar, a szállítás, a raktározás, a posta és távközlés, a pénzügyi tevékenység. Számottevően rontott azonban bérpozícióján a fafeldolgozás, a papírgyártás, a kiadói, nyomdai tevékenység, a fémalapanyag-gyártás, az építőipar, a kereskedelem, a javítás, valamint a szálláshely-szolgáltatás. A feldolgozóipari, de az ipar egészére vonatkozó átlagkeresetek is 2002-re az átlag alá kerültek. Az ipari ágazatcsoporton belül igen nagy eltérések mutatkoznak.

A 2000. évhez képest közel 6 százalékos arányromlás egyértelműen azt mutatja, hogy a jelentős minimálbér-emelés összességében nem javított a gyengébb helyzetű ágazatok kereseti átlagán annyit sem, mint amennyi a két év országos átlagkereset-növekedési üteme volt. Magyarázatul szolgálhat erre a paradoxonra, hogy a legkisebb kereset emelése azokat az ágazatokat, cégeket érintette a leginkább, amelyek jövedelmezősége gyengébb az átlagnál. Így a minimálbérre való átállás elvitte a bértartalékokat, és a nem minimálbéren foglalkoztatott munkavállalók – működő bértarifa-rendszer híján – az átlagosnál is szerényebb keresetemelésben részesültek. Ezáltal a minimálbér-emelés vállalati, ágazati hatása részben közömbösítődött.

A felzárkózás éve

A közszférában – jellemző ágazatait tekintve – a 2002-ben történt béremelés a statisztikák szerint valóban csak a felzárkóztatásra volt elegendő. Ráadásul csak az 1992-es bérarányokhoz képest (a bérrendezés nem eredményezte az ágazatok közötti kívánatos bérarányt). Ezen belül az egészségügy és a szociális ellátás területén több mint 6, az egyéb közösségi, személyi szolgáltatásnál pedig 10 százalékos relatív lemaradás maradt meg 1992-höz képest. Ezzel szemben az oktatásban közel 7 százalékkal magasabb lett a bérarány, illetve 5 százalékos javulás következett be a közigazgatás, a védelem s a kötelező társadalombiztosítás ágazataiban.

Általánosságban tehát azt lehet elmondani a közszféráról, hogy a 2002-es intézkedésekkel – a nemzetgazdasági átlagkeresethez viszonyítva – az 1992-es bérarányokat érték el.

Általában jellemző, hogy 2002 végére azok az ágazatok őrizték meg a pozíciójukat vagy javítottak viszonylagos helyzetükön, amelyek esetében vagy a minimálbér-emelésnek, vagy a közszféra bérrendezésének a hatása jelentős volt. Ágazati viszonylatban azonban ez sem feltétlenül érvényesült. Meg kell ugyanis jegyezni, hogy az ágazati bérarányok viszonylagosak, nagymértékben függenek az országos átlagkereset alakulásától. A 2002. évi közszférában történő bérrendezés az országos átlagot olyan mértékben megemelte, hogy ez képes volt elfedni esetenként a szintén rendkívüli mértékű minimálbér-emelés ágazati hatásait is. Az arányok alakulását a foglalkoztatotti szerkezetváltás is nagymértékben befolyásolta.

Az ágazati kereseti arányok és a rangsor tekintetében komoly ingadozások mutatkoztak a vizsgált 10 év alatt, ezért megvizsgáltuk a kezdő (1992) és a záró év (2002) közötti béralakulás egészét is. A keresetek esetében megnéztük a 2000-es indexet is, amely a 2002. évi speciális bérfolyamatokat nem tartalmazza, ezért jobban mutatja a hosszú távú folyamatokat.

Kereseti rangsor

Az előnyösebb bérpozíciójú ágazatok körében alapvetően azokat látjuk, ahol az eddigi vizsgálatok is kedvező folyamatokat mutattak. Vannak azonban kivételek. Ilyen ágazat például a bányászat, amelynek a legutóbbi években meggyengült a pozíciója. Noha ágazati béraránya az országos átlagkeresethez viszonyítva 2002-ben még jobb volt az átlagnál, de ugyanezen évben az 1992-hez viszonyított bázisindexe már az országos átlag alá esett.

Ki kell emelni a mezőgazdaságot is, amely esetében az ágazati kereseti arányok az emelkedő tendencia ellenére még csak 66,5 százalékon állnak. A javuló tendenciát ennek ellenére az is alátámasztja, hogy a 2002/1992-es kereseti bázisindexe meghaladja az országos átlagot. (Tehát az 1992-2002. közötti bérnövekedés összességében magasabb volt, mint az országos.)

A gépipar hullámzó ágazati kereseti arányokat ért el a 10 év során, átlagkeresete ma 87,3 százaléka az országosnak. A 10 éves együttes bérnövekedést tekintve viszont jóval meghaladja az országos átlagot. Az ingatlanügyletek és a gazdasági szolgáltatás területén a kereseti arányok átlag felettiek, a tízéves bruttó bérnövekedés viszont átlag alatti.

Javítható hatékonyság

Amennyiben a 10 év bérnövekedési adatait és ezen időszakban a foglalkoztatottak létszámának alakulását összevetjük, akkor érdekes következtetésre jutunk. Azokban az ágazatokban, ahol a bruttó bérek növekedése meghaladja az országos keresetnövekedést, a foglalkoztatottak létszáma is az átlagot meghaladóan bővült. Ilyen a feldolgozóipar egésze, a gépipar, a pénzügyi tevékenység, a közigazgatás, a védelem, a kötelező társadalombiztosítás.

Van azonban ellenpélda is, amikor is az átlagon felüli bérnövekedést jelentős létszámcsökkentés kísérte. Ilyen a mezőgazdaság, a vegyipar, a villamosenergia-ipar, a gáz-, gőz-, vízellátás és az oktatás. Jelentős ugyanakkor azon szektorok száma, ahol mind a kereseti mutatók, mind a foglalkoztatás az átlagosnál kedvezőtlenebbül alakultak. Ilyen az élelmiszeripar, a textilipar, a fémalapanyag, a fémfeldolgozási termék gyártása, az építőipar, az egészségügyi és szociális ellátás.

A bérek és a foglalkoztatás gyakorta azonos irányú mozgásából arra is következtethetünk, hogy az a viszonylag általános szakszervezeti-munkavállalói várakozás, miszerint a mérsékelt bérnövekedés segíti leginkább a létszám megtartását, illetve növelését, általánosságban véve nem valós összefüggés. Sokkal inkább igaz az, hogy a hanyatló ágazatokban mindkét mutató kedvezőtlenül alakul, a prosperáló ágazatoknál pedig a bérek és a foglalkoztatás egyaránt dinamikusabban növekszik az átlagosnál. Nem szabad ugyanakkor lebecsülni azt a klasszikus összefüggést sem, amely szerint a hatékonyságot az egyébként piacképes ágazat esetében a létszám racionalizálása nagymértékben javítja. A piaci folyamatokhoz alkalmazkodni képtelen ágazatok körében azonban semmilyen mértékű létszámleépítés vagy bérvisszafogás sem eredményezhet megfelelő hatékonyságjavulást.

Nemzetközi kitekintés

Az egyes országok ágazatok szerinti kereseti sorrendjének nemzetközi összehasonlítása lényegi eltéréseket mutat. E különbségek nemcsak a csatlakozó és az uniós országok között, de államonként is más rangsort jeleznek. A legnagyobb különbség a közigazgatási szférában tapasztalható.

Van azonban sok hasonlóság is. Egyformán gyenge kereseti szint jellemzi a szálláshely-szolgáltatást, a vendéglátást – országonként az utolsó vagy utolsó előtti helyet elfoglalva. Az építőipar és a kereskedelem, a járműjavítás ugyancsak több országban a sereghajtó ágazatok között található. A mezőgazdaságra vonatkozóan nem teljesek az adatok, azonban az agrárium valamennyi csatlakozó országban a kereseti rangsor végén helyezkedik el. Egyformán jó pozíciót foglal el a pénzügyi tevékenység és a villamosenergia-ipar, a gáz-, hő- és vízellátás. A bányászat szintén kedvező kereseti pozíciót mutat az összehasonlított országok többségében, bár nagy eltérések is láthatóak. Hollandiában például a legjobban kereső ágazat, Finnországban viszont csak a 10. a sorban. A többi szektor esetében nagyon vegyes a kép a vizsgált országokon belül. Az általános tendenciákat leszámítva az ágazati sorrend a legtöbb esetben az egyes országok gazdasági hagyományait, preferenciáit is tükrözi.

Kereseti különbségek

A kereseti arányok különböző elemeit vizsgálva azt láthatjuk, hogy minél jobbak a pénzügyi feltételek egy területen, a javadalmak eltérései annál nagyobbak. Magyarország gazdasági felzárkózása tehát a kereseti különbségek problematikáját nem oldja meg, sőt, akár fokozhatja is. Az uniós országokban szintén jelen vannak azok a különbségek, amelyeket itthon megoldandó problémának tekintünk.

Nehezen eldönthető, hogy milyen kereseti arányokat tartunk elfogadhatónak, és mit indokolatlannak. Valószínű, hogy e kérdésekre a választ csak a szociális partnerek együttesen mondhatják ki, és a megoldások megkeresése is közösen képzelhető el. A bérarányok – a gazdaság és a társadalom számára – elfogadható behatárolását a bérfelzárkóztatási folyamat szerves részének kell tekinteni.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban – a 2004. évi adó-, járulék- és költségvetési törvények tárgyalásával – gyakorlatilag megkezdődtek a jövő évi bértárgyalások. Az országos szinten megkötött bérmegállapodás, amely az új minimálbér mellett általában ajánlást tartalmaz a következő évi keresetnövelés kívánatos mértékére, országos szinten irányadó.

Sajnos Magyarországon nincsenek hagyományai, és érdemben nem is alakult még ki az ágazati bérmegállapodások gyakorlata. A versenyszféra bérfolyamataira tehát – e formákon keresztül – nem lehet érdemi hatást gyakorolni. Várható, hogy a korábbi években megkezdődött struktúraváltásnak az uniós csatlakozás fog újabb lendületet adni a következő években.

Ágazati bérpozíciók

Az ágazatok bérpozícióira már évek óta jellemző, hogy a kvalifikált munkaerőt alkalmazó, nagyobb hozzáadott értéket termelő területeken az átlagnál jobbak a kereseti lehetőségek. A jövőben természetesen az uniós pénzek felhasználása is befolyásolni fogja az ágazatok egymáshoz viszonyított helyzetét. Miként az sem elhanyagolható, hogy a tavalyi év után a munkavállalók körében még mindig igen erős a bérnövekedési várakozás.

Ugyanakkor arról a paradox helyzetről sem feledkezhetünk meg, hogy jelentős munkavállalói csoportok mind a minimálbér-emelés, mind pedig a költségvetési bérrendezés hatásaiból kimaradtak. Köreikben éppen abban az időszakban lett a legerősebb a várakozás, amikor a kutatói és a kormányzati elemzők a bérek szinten tartásának fontosságát hangsúlyozzák. Vállalati felmérések mindeközben arról szólnak, hogy jövőre azok a cégek számolnak az átlagosnál nagyobb béremeléssel, amelyeknél az idén is kimagasló keresetnövekedés volt.

A kormány adó- és járulékterveit figyelve az érdekvédők hiába keresték azokat a könnyítéseket, amelyek elősegíthették volna, hogy jövőre minél alacsonyabb bruttó szinten lehessen megállapodást kötni. Ebben mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldal véleménye megegyezik. Szakszervezeti szakértők azt is kiszámolták, hogy az aktuális kormányzati tervek szerint a reálpozíciók megtartásához 8 százalékos bruttó keresetnövekedés, míg az általuk igényelt 3,5 százalékos reálbér-növekedéshez 12 százalékos bruttó emelés kellene. Mind a visszafogott gazdasági növekedést, mind pedig az előző évek tendenciáit tapasztalva azonban a munkáltatók előzetes elzárkózása is természetesnek mondható. Országos, ágazati és vállalati szinten tehát nehéz bértárgyalások várhatóak a közeljövőben.