Megerősítésre vár az ágazati párbeszéd

A középszintű érdekegyeztetés megerősítésének egyik első lépéseként – az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keretén belül – megalakult az ágazati tanács, amelynek feladata a közös akaratból felálló ágazati bizottságok hatáskörének, funkcióinak, struktúrájának, összetételének és jogainak, illetve működési feltételeinek kialakítása, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács döntéseinek előkészítése.

A folyamat következő szakaszában az ágazati tanács 18 szakmában (ágazatban, alágazatban) ágazati – bipartit jellegű – párbeszédbizottságot hoz létre. Ezek azonban – a szakmai struktúrájuknak megfelelően – alágazati bizottságokra tagolódhatnak, amelyek ugyanolyan jogkörrel vesznek részt a munkában, mint az ágazati párbeszédbizottság. A szakmák (ágazatok) határait a TEÁOR/KSH besorolása szerint lehet kijelölni. Noha a 18 ágazat szakmai felosztása az uniós gyakorlatnak megfelel, csak a tapasztalatok alapján lehet majd eldönteni, hogy szükséges-e a bizottságok számának bővítése.

Közös ajánlások

Az ágazati párbeszédbizottságok legfőbb jellemzője, hogy keretei közt a szociális partnerek – a szakmájukat érintő legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésekben – saját elhatározásukból alakítják ki együttműködésük formáit és véleményük kinyilvánításának eszközeit. Ugyanakkor a szociális partnerek akciókat kezdeményezhetnek, ajánlásokat fogalmazhatnak meg. Hasonlóképpen együttesen léphetnek fel a kormánnyal, az állami szervekkel, az Európai Unióval stb. szemben. Másfelől viszont – a kormánnyal történő konzultáció során – a bizottság hatáskörébe tartozó témák mellett a kabinet által javasolt kérdések megvitatására is sor kerül. Továbbá az is cél, hogy a partnerek között megállapodások jöjjenek létre, és kollektív szerződések köttessenek.

Hiányzik az érdekeltség

Noha az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló országos szövetségek – a szakszervezetek és a munkaadók – egyaránt kinyilvánították elkötelezettségüket az ágazati érdekegyeztetés megerősítése érdekében, azonban óhatatlan, hogy bizonyos kérdéseket másként ítéljenek meg. E nézetkülönbségek egyeztetése nyilvánvalóan hosszabb időt igényel, s kompromisszumokat követel.

A szakszervezetek mindenekelőtt az ágazati bizottságokon keresztül szeretnék visszaszerezni azt a bizalmat, amely az elmúlt években némileg megrendült irántuk. Elsősorban tehát az a törekvésük, hogy a munkavállalók biztonságát kollektív szerződések révén erősítsék.

A versenyszféra munkaadói viszont az együttműködés, a lobbizás fontosságát emelik ki a bizottságok munkájában. Véleményük szerint a megállapodások nemcsak a kollektív szerződések megkötése révén érvényesülhetnek, hanem például az oktatás, a szakképzés, a munkavédelem, az üzemegészségügy stb. területén is.

A kollektív szerződések elterjedésének jelenleg komoly akadálya, hogy nincs olyan szabályozás, amely kellő érdekeltséget teremtene ezek megkötésében. Úgy tűnik fel, hogy csak olyan munkajogi előírásokkal lehet eredményt elérni, amelyek mind a két érdekelt félnek megfelelnek. Azaz: e megállapodások nyújtsanak egyfelől védelmet a munkavállalóknak, másfelől – a versenyhelyzetnek megfelelően – kellő rugalmasságot a munkaadóknak. Ez egyszersmind azt jelentheti, hogy a Munka Törvénykönyvének (Mt.) csupán keretjelleggel kellene szabályoznia a munkavégzéssel és a munkaidővel foglalkozó kérdéseket. A keretjelleg ugyanakkor azt is feltételezi, hogy a törvényi előírásoktól – megállapodások alapján – el lehessen térni: természetesen az uniós direktívák keretein belül.

Részletes szabályozás

Az ágazati párbeszédbizottságok kialakítása azt is megköveteli, hogy a munkavállalók és a munkaadók jogokkal rendelkező és kötelezettségeket felvállaló partnerek legyenek. A megállapodásokat ugyanis megfelelő felhatalmazottsággal és támogatottsággal lehet csak megkötni, mert ennek hiánya a megállapodások betartását kérdőjelezné meg.

A szociális párbeszéd új típusának kialakítása során – első lépésként – a kijelölt szakmákban (lásd keretben) tényfeltáró tanulmányok elkészítésére került sor. Az elemzéseket a szakszervezeti és a munkaadói szakemberek külön-külön végezték el, majd közös anyag készült az adott ágazat (szakma) helyzetéről.

E tanulmányokból nyilvánvalóvá vált, hogy a nem kellő felhatalmazottság és támogatottság milyen kusza helyzetet teremt a szakszervezeti és a munkaadói oldalon egyaránt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottságok létrehozásához részletes szabályozásra van szükség. Természetesen a működés szabályainak kidolgozása sem lesz könnyebb, de ezt az adott partnerekre kell majd bízni.

A kétoldalú bizottságokban nem feltétel, hogy a szakszervezeti és a munkaadói oldalról azonos létszámban vegyenek részt a tagok, a paritásos jelleget ugyanis az azonos jogosítványok fejezik ki. A bizottságokat köztiszteletben álló elnökök vezetnék, az azonban még eldöntendő kérdés, hogy e tisztséget állandó vagy rotációs rendben töltenék-e be – alelnöki vagy társelnöki funkcióban.

A 18 ágazati bizottságot a felálló 8 titkárság segítené. E titkárságok közalkalmazotti státusú titkárból és adminisztratív személyzetből állnának. A titkárok kiválasztása több módon történhet, a legcélszerűbb azonban a meghívásos pályázat kiírása lehet.

Pénzügyi források

A kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a középszintű párbeszéd megerősítését szolgáló uniós támogatási forrásokat kiegészíti. Ez abban nyilvánul meg, hogy a titkárságok működését – a Munkaerő-piaci Alap erre elkülönített részéből – egy évig finanszírozza. Ugyanakkor a PHARE-program pénzeszközei fedezik a bizottságok tagjai felkészítésének, oktatásának, illetve a felálló titkárságok technikai eszközei beszerzésének a költségeit.

Noha a szociális partnerek örömmel fogadták a kormány támogatási szándékát, azt már nem tartják megnyugtatónak, hogy egyelőre nem látható az esetleg jól működő bizottságok tevékenységének, fenntartásának hosszú távú anyagi biztonsága. A szociális partnereknek alapvető érdeke, hogy az ágazati párbeszéd kialakuljon és működjön, azonban az anyagi erőforrások megteremtésére sem a szakszervezetek, sem a munkaadói szervezetek nem lesznek képesek – legalábbis belátható időn belül.

Ugyancsak az ágazati bizottságok munkáját kívánja segíteni az a kormányzati döntés, amelynek értelmében 2003 februárjában – a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumon belül – felállt a központi ágazati titkárság.

Az OÉT keretében működő ágazati tanácsban – és annak operatív bizottságaiban – az elmúlt hónapokban végzett munka nyomán már több szakmában megalakultak az ágazati bizottságok. Továbbá megindultak a tárgyalások, illetve több szakmában megszülettek a szándéknyilatkozatok. Mindemellett olyan területek is vannak, ahol jóllehet még a munkacsoport szintjén, de már megkezdődtek az ágazati bizottság kialakítására irányuló tárgyalások. E folyamatot a szakmai érdekképviseletek is segítik. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) például a projekt beindításával egy időben elkezdte a szervezőmunkát.

Azonos feltételek

Az ágazati bizottságok létrejöttének fontos feltétele a reprezentativitás és a lefedettség tisztázása, különben nehezen lenne megoldható, hogy olyan szereplőkből alakuljon a bizottság, akik a megállapodásokat be tudják tartani, illetve tartatni. Az ágazati párbeszédbizottságokban a munkavállalók és a munkaadók képviselőinek lényegében azonos feltételeket kell megszabni, természetesen a két oldal adottságainak megfelelően. Ugyanakkor azonban eltérően kell kezelni a bizottságba való bejutás módját, a konzultációra (lobbizásra) való lehetőséget, illetve a megállapodások és a kollektív szerződések megkötésére vonatkozó jogosultság feltételeit. A feltételek meghatározására már elkészült egy tervezet, ezt azonban az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak még jóvá kell hagynia, illetve az Országgyűlésnek törvényi szintre kell emelnie. E tervezetből – mindkét oldal számára általános feltételként – a következők emelhetőek ki:

– Az adott szervezet az egyesülési törvény alapján megalakított társadalmi szervezetként működjön, amelyet a bíróság nyilvántartásba vett. A társadalmi szervezetek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei is ebbe a kategóriába tartoznak. Munkaadó esetében – a jogszabályi feltételek hiányában – olyan gazdasági szervezet is képviseltetheti magát a bizottságban, amely – gazdasági súlyánál és a foglalkoztatottak létszámánál fogva – az adott szakma 80 százalékát egymagában képviseli.

– Az adott szervezetnek érvényes alapszabállyal vagy felhatalmazottsággal kell rendelkeznie az adott szakmában (ágazatban) a munkavállalói, illetve munkáltatói érdekek képviseletére.

– A szervezet legalább két éve folyamatosan és jogszabályszerűen működjön. Az érdekképviseletek konszenzussal a két évtől eltérhetnek.

Nemzetközi kapcsolatok

Az általános feltételeknek megfelelő szakszervezetek vagy munkaadói érdekképviseletek, ha részt kívánnak venni az ágazati párbeszédbizottságban, és kölcsönösen elismerik egymást tárgyaló félnek – s ezt megállapodásban is rögzítik –, akkor a bizottság megalakulhat. A szakma érdekképviseletét – mint alapvető funkcióját – elláthatja, a kollektív szerződések megkötése esetében azonban egy kicsit komplikáltabb a helyzet.

A bizottság egyrészt önszerveződéssel jöhet létre, illetve a kormányzat közvetítőként közreműködik a bizottság megalakításában. Amennyiben a szociális partnerek vitatják egymás részvételét, akkor egy többelemes szempontrendszer szerint kell megállapítani, hogy kik felelnek meg a bizottságba való bejutás feltételeinek. Ez előfordulhat például akkor is, ha túl sok szervezet jelentkezik valamelyik bizottságba.

A munkavállalók esetében az adott ágazat területén a legutolsó üzemi/közalkalmazotti tanácsi választásokon elért eredmény, illetve az aktív szakszervezeti tagok létszáma szerepel a szempontok között.

Munkaadói részről viszont fontos kritérium a munkaviszony keretében foglalkoztatottak létszáma, a képviselt gazdasági szervezetek nettó árbevétele, illetve a munkaadói érdekképviseletek tagjainak a száma.

Pontozási rendszer

A szociális partnerek mindegyikétől követelmény a szociális párbeszédben való eddigi részvétel, az OÉT-ben közreműködő szervezetek valamelyikéhez tartozás, továbbá az ágazat nemzetközi szervezeteivel való kapcsolattartás.

A speciális részvételi szempontok elbírálása pontozási rendszerben történik, mégpedig minimális értékhatár megjelölésével. Az egyes szempontok szerint megszerezhető maximális pontszámból a szervezetek teljesítményük alapján részesülnek. Ez esetben az lehet tehát az ágazati párbeszédbizottság tagja, aki az általános feltételeknek megfelel, és a speciális szempontok szerinti pontozással eléri a minimális értékhatárt.

Természetesen szükség van az ágazati párbeszédbizottságokban részt vevő szervezetek reprezentativitásának mérésére is.

Ennek megállapításakor ugyanazt a mérőszámrendszert lehet alkalmazni, mint a speciális részvételi szempontok elbírálásánál. A különbség annyi, hogy csak azokat a tényezőket pontozzák, amelyek nem csupán egymáshoz, hanem ágazati adatokhoz viszonyíthatók. A munkaadói érdekképviselet esetében például a foglalkoztatottak létszáma, a nettó árbevétel, az érdek-képviseleti tagok száma, a szociális párbeszédben való részvétel arányosítható az adott ágazati adatokhoz.

A kollektív szerződések megkötésének több típusa is lehetséges az ágazati párbeszédbizottságban – ez összefüggésben áll az adott szervezet reprezentativitásával.

A legáltalánosabbnak az a helyzet tekinthető, amikor az oldalakat alkotó érdekképviseletek együttesen kötnek kollektív szerződést, azaz: minden érdek-képviseleti szervezet felhatalmazással bír a megállapodás megkötésére, s akaratuk azonos. Ez esetben a megkötött kollektív szerződés a felhatalmazást adó munkáltatói szervezethez tartozók által foglalkoztatottakra terjed ki.

Egyetértés hiányában a reprezentatív érdek-képviseleti szervezet vagy szervezetek köthetnek kollektív szerződést, de csak akkor, ha a támogatottságuk eléri az oldal együttes reprezentativitásának (ezt nevezik lefedettségnek) az 50 százalékát.

Még szigorúbbak a feltételek, ha így sem sikerül megállapodást kötni. Ráadásul még az is bonyolítja a helyzetet, hogy a gazdálkodó szervezetek egyszerre több munkáltatói érdekképviseletnek is tagjai. Természetesen ezt nem lehet megtiltani, ám a munkáltatók a kollektív szerződés megkötésére csak egy szervezetnek adhatják meg a felhatalmazást.

A kollektívszerződés-kötés másik típusa, amikor az ágazati párbeszédbizottságban helyet foglalók kérik a munkaügyi szakminisztert, hogy az általuk kötött megállapodást a szakma egészére terjessze ki. Ez esetben magas reprezentativitási, illetve lefedettségi mutatókat kell elérni. Ugyanakkor persze az is előfordulhat, hogy az ágazati párbeszédbizottság tagjai önmagukban akkora erőt képviselnek, hogy nem kell a minisztertől a kiterjesztést kérni, lévén a lefedettségük elegendő ahhoz, hogy egy egész szakma (ágazat) munkavállalóira kiterjedő kollektív szerződést megkössenek.

Dokumentált adatok

A részvételi feltételeket, a reprezentativitási és lefedettségi mutatókat dokumentálni kell. A megfelelést egy bizottság értékeli majd, az azonban még vitatott, hogy ez kétoldalú, tripartit lesz-e, vagy teljesen semleges szakemberekből fog állni. Döntése ellen jogorvoslattal a munkaügyi bíróságon lehet élni.

A sok vitával, egyeztetéssel zajló munka egyik döntő lépése lesz, amikor a hivatalos közlönyben is meghirdetik, hogy kik jelentkeztek eddig az ágazati párbeszédbizottságokba. A feltételeknek megfelelő szervezeteknek meghatározott időpontig lehet csatlakozni, jelentkezni. Nem árt azonban nyomatékosítani, hogy akár önszerveződéssel, akár kormányzati segítséggel "áll fel a csapat", az általános feltételeknek mindegyiknek meg kell felelnie.

Az első konkrét lépéshez – a hivatalos meghirdetéshez – arra is szükség lesz, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács jóváhagyja a részvételi feltételek kicsit bonyolultnak tűnő javaslatát. A záros határidőt követően lehet majd világosan látni, hogy mely területeken, milyen struktúrával alakulnának meg az ágazati párbeszédbizottságok.

Vitatott, hogy csak a bizottságok bejelentkezése után kell-e megszervezni az úgynevezett titkárságokat, vagy előbb meg kell várni a titkárságok felállását, amelyek már esetleg a bizottságokba való jelentkezést is irányíthatják. Egyes vélemények szerint logikusabb a tényleges igény után kialakítani a szervezetet. Az azonban már most eldönthető, hogy a központi ágazati titkárság kapcsolata miként alakuljon majd a szakmai (ágazati) titkárságokkal.

Az új típusú szociális párbeszédben a kellő érdekeltség megteremtése a legfontosabb, ami azonban többirányú törvényi változtatást is igényel. Mindenekelőtt a tárcaközi egyeztetés rendszerén kell változtatni, mégpedig oly módon, hogy az érintett szakmai (ágazati) bizottság is véleményt alkothasson az egyes tervezetekről.

A Munka Törvénykönyvének módosítása során ugyancsak számos szempontot kell figyelembe venni. Egyrészt az Mt.-be – a kollektív szerződés megállapítását előíró rendelkezések közé – be kell illeszteni az ágazati párbeszédbizottságok helyét, illetve feladatait. A nagyobb munka azonban a törvény keretjellegű átalakítása, a mozgástér bővítése. Noha a Munka Törvénykönyvének újabb módosítása jelenleg napirenden van, kérdéses, hogy ez az említett feladatokkal összekapcsolható-e, illetve mennyi időt vesz igénybe.

GYOSZ