Az operatív programok gyakorlatilag a nemzetgazdaság egészét érintően meghatározzák a fejlesztési irányokat. Átfogják az agrár- és vidékfejlesztést, a régiók felzárkóztatásának feladatait, a gazdasági versenyképesség javítását, a környezetvédelmet és az infrastruktúra kiépítését, valamint a humán erőforrás gazdagítását. Nem utolsósorban pedig e programok szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Fontossági sorrendet nehéz lenne felállítani közöttük, kétségtelen azonban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv céljai nem valósulhatnak meg a foglalkoztatottak képzettségi szintjének emelése, kezdeményezőkészségük erősítése, illetve a megfelelő intézményi háttér megteremtése nélkül.
Összefogva a civilekkel
E cselekvési irányok jelentőségét jól érzékelteti, hogy a humánerőforrás-fejlesztési operatív program elkészítésében számos tárca és szakértői csoport közreműködött. Az elsődleges feladat az Oktatási, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi, valamint a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szakértőire hárult, de érdemi részt vállaltak a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek, valamint a civil szervezetek is.
Tóth László, a program összeállítását koordináló munkaügyi tárca foglalkoztatásstratégiai főosztályvezetője külön hangsúlyozza az érdekképviseletek és a civil szerveződések szerepét, mert – mint mondja – bár a munkában való részvételük uniós előírás, de az is igaz, hogy javaslataik, észrevételeik, bírálataik nélkül a cselekvési irányok köre sem lenne teljes. Márpedig a tét nagy. Az EU ugyanis – a csatlakozást követően – a tagországoknak csak azokra a fejlesztésekre ad támogatást a strukturális alapokból, amelyeket a humán operatív program tartalmaz. Ez az összeg hazánk csatlakozási időpontjától az új uniós költségvetés kidolgozásáig terjedő két és fél évben megközelíti a 150 milliárd forintot, amelyhez még mintegy 25-30 százalék hazai forrás is járul.
Az operatív program a foglalkoztatás és a humán erőforrások mai helyzetének átfogó elemzése alapján fogalmazza meg a célokat és a fejlesztési stratégiát. A helyzetelemzésnek különös időszerűséget adtak az utóbbi hetek kedvezőtlen gazdasági folyamatai, munkaerő-piaci változásai. A gyárbezárások körüli viták például ráirányították a figyelmet a többi között az uniós átlagtól elmaradt hazai foglalkoztatottsági szintre, az inaktív népesség magas arányára vagy a munkaerő gyenge területi és szakmai mobilitására.
Részletes helyzetelemzés
Az egyes régiókban és ágazatokban mind nagyobb gond a szakképzett munkaerő hiánya, az ország egyes részein a munkaerő-kínálat szinte csak a szakképzetlenekre, a betanított munkásokra korlátozódik. Az is régi gond, hogy míg egyes szakmákban túlképzés van, másokból alulképzés mutatkozik, az egész életen átívelő tanulás szükségessége viszont a munkavállalók többsége számára az újdonság erejével hat.
A program mind a helyzetelemzést lezáró, mind a célokat és a fejlesztési stratégiát összefoglaló fejezetében részletesen foglalkozik a munkaerővel összefüggő csaknem minden kérdéssel, a munkaerőpiac feszültségeivel, illetve a munkanélküliség megelőzésének lehetséges módjaival.
Ha az átfogó célokat röviden kellene összefoglalni, akkor azokat – a főosztályvezető szerint – a foglalkoztatási szint emelésében, a munkaerő versenyképességének javításában és a társadalmi beilleszkedés elősegítésében lehetne megjelölni. Mindamellett az operatív program elkészítése csak egy lépés, bár kétségkívül meghatározó jelentőségű a támogatások elnyeréséhez – hangsúlyozza Tóth László.
A remélhető uniós jóváhagyás után következik majd a részletes végrehajtási programok kidolgozása. Ezek már arra is választ adnak, hogy az operatív programban megjelölt célokat hogyan, milyen eszközökkel lehet elérni.
A megvalósításra vállalkozó szervezetek a kiegészítő dokumentumok ismeretében nyújthatják be pályázataikat a támogatások elnyerésére. Jól látható azonban már most, hogy a pályázatok elkészítése a meglehetősen szigorú brüsszeli előírások miatt nem lesz könnyű feladat. Ebben, de általában az operatív program végrehajtásában ugyancsak nélkülözhetetlen lesz az érdekképviseletek és a civil szervezetek tevékeny közreműködése.
A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) az operatív program társadalmi vitája kapcsán is felhívta a figyelmet arra – mint korábban annyiszor –, hogy a foglalkoztatás bővítésének s a munkanélküliség csökkentésének EU által is támogatott egyik alapvető eszköze a tartósan munkanélküliek vállalkozóvá, illetve önfoglalkoztatóvá válásnak a segítése.
Dr. Antalffy Gábor, a KISOSZ ügyvezető elnöke szerint bár e gondolatot fel lehetett lelni a programtervezetben, de ők ezt kevésnek találták.
Az érdekképviselet szerint az önfoglalkoztatóvá válást nemcsak e két réteg esetében kell támogatni, hanem mindenekelőtt az informatikai és nyelvi ismeretekkel nem rendelkező 40 év fölötti férfiakra, valamint egyes hátrányos helyzetben lévő megyék munkavállalóira kellene kiterjeszteni. Ezenkívül a KISOSZ nemcsak az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmákat venné fel a képzési programba, hanem mindazokat, amelyek iránt igény van. Ugyanakkor a leendő önfoglalkoztatókat úgynevezett vállalkozói minimumvizsga letételére köteleznék.
E témakört egy másik vonatkozásban is alapos megfontolásra ajánlotta a KISOSZ. Azt javasolta, hogy az operatív programban a munkanélküliség megelőzését és kezelését szolgáló teendők között szerepeljen az önfoglalkoztató vállalkozók visszavezetése a munkaerőpiacra, vagy átvezetése új vállalkozási területekre. Jelenleg ugyanis a főfoglalkozású egyéni vállalkozók és családtagjaik a bt.-k, kft.-k kényszerű feladásakor nem kerülnek be a munkanélküli-ellátó rendszerbe, sorsuk a teljes egzisztenciális bizonytalanság.
Támogatott képzés
A KISOSZ szerint ezt a kérdést nem annyira az aktuális piacgazdasági mozgások, mint inkább az Európai Unióhoz később csatlakozott országok tapasztalatai állítják a figyelem előterébe. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a szomszédos Ausztriában például a csatlakozást követő első években jelentős volt a kisvállalkozók közötti fluktuáció, illetve rendkívül nagy számban szűntek meg vállalkozások. A KISOSZ ezért úgy gondolja, hogy éppen a humánerőforrás-fejlesztési operatív program feladata lehetne ennek az állapotnak a megelőzése, kezelése.
Az ügyvezető elnök szerint a munkanélkülivé vált kisvállalkozók részére – éppen a nehéz anyagi helyzetük miatt – mindenképpen biztosítani kellene a támogatott képzési formákat, mert így, új szakmát tanulva képesek lennének új vállalkozásba kezdeni, vagy akár hagyományos módon alkalmazottként elhelyezkedni. Mindenesetre új lehetőségek nyílnának meg előttük.
Valós igények
Az Országos Érdekegyeztető Tanács e témával foglalkozó ülésén dr. Szabadkai Antal, az Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ) titkára fejtette ki a munkaadói oldal véleményét a humánerő-fejlesztési operatív programról. Előzőleg a Nemzeti Fejlesztési Terv hivatala együttműködési megállapodást írt alá kilenc munkáltatói szövetséggel, mintegy biztosítékul arra, hogy a terv és a programok kidolgozása az uniós elvárásoknak megfelelően, demokratikus módon történik. A keretmegállapodás egyben azt is jelezte, hogy a kormány a szövetségeket kiemelt partnereknek tekinti: de nem csupán a fejlesztési irányok megjelölésénél, hanem a program tényleges megvalósításakor is.
A munkaadók véleményük kialakításakor abból indultak ki, hogy olyan stratégia születésénél "bábáskodnak", amelyet a maguk – és közvetve a gazdaság – javára lehet majd kamatoztatni, s annak egyaránt haszonélvezői lesznek a nagy-, a kis- és a közép-, valamint az agrárvállalkozók. Szerintük a program sikerének alapfeltétele az is, hogy valós igényeket fedjen le, legyen szociális hozadéka, és egészében mobilizálja a humán erőforrást.
Megkülönböztetett figyelmet fordítottak az oktatásra, meggyőződésük ugyanis, hogy az emberi erőforrás megújításának egyik kulcskérdése ez. Javaslatok egész sorát terjesztették elő. Az AMSZ titkára az OÉT ülésén például szóvá tette, hogy nincs kellő összhang a gazdaság igényei és a szakképzés, valamint a felsőfokú képzés között. Sokakhoz hasonlóan ő is felvetette, hogy az iskolák gyakran olyan szakmákban bocsátanak ki végzősöket, amik iránt nincs kereslet, míg más szakmákban tartós a hiány.
Kulcskérdés az oktatás
De gond van az iskolákból kikerülők felkészültségével is. Az intézmények hajlamosak arra, hogy túlzottan az alapképzésre összpontosítsanak, ami a nagyvállalatok esetében nem baj, mert tőkeerejük révén képesek arra, hogy a maguk speciális igényeihez igazítva felkészítsék az ifjú szakembereket. De mit tegyenek a kis- és közepes vállalkozások? Kiépítetlen ugyanis a munkában állók továbbképzésének rendszere, de legalábbis fejlesztésre szorul. Szabadkai Antal szerint e gond megoldásában talán a kamarákra is lehetne, kellene támaszkodni.
Az oktatástól ugyanakkor elválaszthatatlan a munkaerő-piaci utánpótlás helyzete is. Az operatív program kapcsán a munkaadók elsősorban a piacról szociálisan kiszoruló csoportok, többek között a hátrányos településeken élők, a romák, a gyesről, a gyedről visszatérők helyzetét, s általában a nők bekapcsolódásának az esélyeit elemezték. A tapasztalatok szerint e rétegek kirekesztődésének az egyik oka az, hogy alulteljesítenek, és ezáltal lemaradnak az oktatásban, kimaradnak a szakképzésből. Meg kell tehát keresni azokat a hatékony formákat, amelyek segíthetik őket a felzárkózásban. Sürgető feladat ez, mert a képzett munkaerő hiánya sok esetben korlátja a foglalkoztatásnak, az ipartelepítésnek, a munkahelyteremtésnek.
Az AMSZ titkára ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a hátrányos rétegek felzárkóztatását nem lehet kizárólag oktatási problémaként kezelni. Hiába szeretne ugyanis az alföldi gazdálkodó az Európai Unióra "felkészülni" – valamely tanfolyamon korszerű termesztési ismereteket szerezni –, ha nincs pénze arra, hogy gazdaságát, élelmiszer-feldolgozóját az előírásoknak megfelelően átalakítsa. Anyagi támogatásra szorul, és ez már nem oktatási kérdés. Szabadkai Antal véleménye szerint ezért is helyes, hogy az emberierőforrás-programnak a munkaügyi tárca koordinációjával három közvetlen felelőse van. A feladatok és a fejlesztések ugyanis nagyon sokszor egymáshoz kapcsolódnak. Időnként nem is egyszerű megtalálni egy-egy szakterület vagy munkaadói-munkavállalói csoport felelős menedzselőit.
Vállalkozói ismeretek
A kisvállalkozók például a képzést illetően meglehetősen magukra hagyottan élnek. Az elmúlt években úgy választottak maguknak a korábbitól eltérő új megélhetési lehetőséget, foglalkozási formát, hogy jószerével a vállalkozás legelemibb követelményeivel sem voltak tisztában, és ismereteik ma is hiányosak. Ez a gyakorlat nem vált előnyükre, az Unióban azonban kifejezetten hátrányos lehet. Nem hiányozhatnak tehát a vállalkozók felkészítését szolgáló fejlesztési célok az operatív programból. A példa egyben azt is bizonyítja, hogy az oktatási-képzési fejlesztések nem feltétlenül szorítkoznak kizárólag az állami oktatási rendszerre.
Külön nagy feladatot jelenthet a jövőben a kisvállalkozók kényszerű átképzése, új pályára állítása, és nemcsak az iparban, a szolgáltatásban, hanem a mezőgazdaságban is. Uniós szakértői körökben intő példaként emlegetik Finnországot, ahol a csatlakozást követően csaknem megfeleződött a farmok száma, és az okok között a sokoldalúan alkalmazható szakmai, vállalkozói ismeretek hiányát is fel lehetett fedezni.
Ami a majdani pályázatokat illeti: az előbbiek alapján nagy a valószínűsége annak, hogy az erős, előretekintő nagyvállalkozók az elsők között fognak uniós támogatásra pályázni, ami természetes és üdvözlendő. Félő azonban, hogy a "kicsik" lemaradnak. Ők ahhoz is anyagi támogatásra szorulnak, hogy igénybe tudják venni az uniós forrásokat, mert túlnyomó többségük a pályázatokhoz szükséges önerőt sem képes előteremteni. Az AMSZ titkára szerint erre már most gondolni kellene. Annál is inkább, hiszen a kisvállalkozások – például – Németországban vagy Olaszországban prioritást élveznek a közfinanszírozott programok tekintetében.
Építő kritikák
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) a partnerség szellemében más munkavállalói érdekképviseletekhez hasonlóan kifejtette véleményét az operatív programról, bár az álláspontok összegyűjtése Hanti Erzsébet, az MSZOSZ gazdaságpolitikai ügyvivője szerint nem volt egyszerű feladat. A Nemzeti Fejlesztési Terv és a hozzá kapcsolódó dokumentumok összeállítása ugyanis többéves késéssel, csak a kormányváltás után indult meg, és a tagszervezeteknél joggal vetődött fel a kérdés, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt hogyan lehet egy ilyen fontos témát a tagság széles rétegeivel megvitatni. Különösen akkor, ha közben maga a program tervezete is formálódik, alakul. Kiderült, kettőzött figyelemmel, megfeszített erővel – lehet.
Igaz, az MSZOSZ tagszervezetei arra törekedtek, hogy kevésbé "bántsák" kritikáikkal a programtervezetet, s inkább gazdagítsák azt javaslataikkal. Ez nem jelentette azt, hogy ne tették volna szóvá – például –, hogy az első változatokból hiányzik, vagy nem eléggé hangsúlyos a tartósan munkanélküliek és a 45 év felettiek elhelyezkedési gondjainak taglalása vagy a munkaerő-megőrzés módjainak mélyebb elemzése.
Az MSZOSZ a humán erőforrás fejlesztésével kapcsolatban elsődleges feladatként jelölte meg a foglalkoztathatóság javítását, a tudásalapú társadalom fejlesztését, az életminőség és nem utolsósorban a munka- és jogbiztonság javítását. Kétségtelen, ezek a tennivalók jórészt ismertek voltak eddig is, de napjainkban még időszerűbbek, mint korábban. Részben azért, mert a fejlődés nyomán új összefüggésekben kerülnek előtérbe, másrészt, mert a problémák megoldatlanok maradtak. Ha például a pályakezdő fiatalok az iskola befejezése után tömegesen azonnal munkába tudtak volna, tudnának állni, minden bizonnyal szükségtelen lenne ifjúsági munkanélküliségről beszélni. Ugyanez a helyzet a szakképzés megújításával vagy a munkaképes-korúak átképzésével.
Ez utóbbiakat érintően egyébként nemcsak megmaradtak, hanem súlyosbodtak a gondok – mutattak rá az MSZOSZ tagszervezeteiben. Míg két évtizede például a magyar szakképzés – és általában az oktatás – a világ élvonalában helyezkedett el, napjainkra, az újabb felmérések szerint, a középmezőnybe szorult vissza. A szakképzés és az ipar igénye sem talált egymásra, mert e kérdést nem sikerült a munka világa felől megközelíteni. Pedig – Hanti Erzsébet szerint – sok esetben elég nagy pontossággal előre lehetett modellezni a várható igényeket, akár szakmánként, szakmacsoportokként, de még a földrajzi elhelyezkedést illetően is. A képzést ehhez kellett volna igazítani már eddig is, és kell igazítani a jövőben még inkább. Az sem új keletű felfedezés, hogy a munkaadókat is érdekeltté kell tenni a gyakorlati képzésben.
Kiterjesztett esélyegyenlőség
A szakszervezetek a program révén a munka világa helyzetén szeretnének javítani. Hogyan? A foglalkoztatás kiterjesztésével és biztosításával – mondja a szakértő. Egyrészt: munkát kell adni a munkavállalóknak, megfelelő körülmények között, kellő garanciák mellett, megfelelő bérért, másrészt pedig meg kell teremteni a munkavállalást megkönnyítő, segítő feltételeket. Például a gyermekneveléstől a munkahelyükre visszatérő édesanyáknak, és általában: a gyermekes szülőknek, hogy pénzkereső munkájukat harmonikusan összeegyeztethessék otthoni teendőikkel.
Az MSZOSZ szerint tennivalók sokasága tornyosul az ország munkanélküliséggel tartósan sújtott régióiban, vagy egyes népességcsoportok esélyteremtését illetően. Kiemelt feladat például a romák visszavezetése a munkaerőpiacra.
A különböző dokumentumokban, előterjesztésekben, illetve a programtervezetben gyakran esik szó az esélyegyenlőségről, de – Hanti Erzsébet szerint – ezt sokan csupán a férfiak és a nők helyzetére szűkítik le. Holott az MSZOSZ a társadalom minden tagjának esélyegyenlősége mellett emelt szót, és azt javasolta, hogy ez a kérdés ilyen értelemben szerepeljen az operatív programban.
