×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 61. számában (2003. március 15.)

A közpénzek útja

A közpénzek felhasználásának módja és mikéntje az egyik legfontosabb – ha nem is kizárólagos – fokmérője a demokratikusan működő társadalmaknak. E téren az állampolgárok joggal elvárják az átláthatóságot és a korrektséget, hiszen közös érdek, hogy az adóforintok jó célokat szolgálva, jó helyre kerüljenek. A közpénzek célszerű és hatékony elköltése ugyanakkor azt is garantálja, hogy a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok számunkra kielégítő szolgáltatásokat nyújtsanak. Vigvári Andrásnak a témában megjelent könyve ahhoz segíti hozzá az olvasókat, hogy betekinthessenek a közpénzügyek szabályozásába, s kellő ismereteket szerezzenek az önkormányzati gazdálkodásról.

A fejezetekre tagolt munka mindenekelőtt az államháztartás funkciót taglalja, s felvázolja a központi költségvetés bevételeinek és kiadásainak főbb típusait. Ezután az adózási rendszer elveit és az adóztatás nemzetközi trendjeit, illetve az önkormányzati gazdálkodás sajátosságait, az Európai Unió pénzügypolitikáját, valamint az elemzési és az ellenőrzési feladatokat ismerhetjük meg.

A könyvben teret kap a feladat- és hatáskörök jogi szabályozásának részletezése, valamint az önkormányzati társulások működésének bemutatása. Gyakorlati szempontból igen hasznos, hogy a szerző ismerteti a beruházásokhoz, a fejlesztésekhez szükséges hitelek megszerzésének módját, sőt: a hazai helyzet mellett külföldi példákat is felsorakoztat.

r. Vígvári András: Közpénzügyek, kormányzati pénzügyek

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2002. 380 oldal. Ára: 3500 forint + áfa

Nemzetközi adózás

A gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatok bővülésével egyre több hazai vállalkozás működik külföldön, és fordítva: egyre több nemzetközi cég tevékenykedik Magyarországon. Ténykedjenek azonban bárhol is a cégek, fejlődésük egyik záloga a nemzetközi adózási szabályok ismerete. Az e témában – dr. Rácz Ildikó tollából – megjelent munka a külföldön tevékenykedő magyar vállalkozóknak, a hazánkban megtelepedett külhoni cégeknek, valamint a külföldieket foglalkoztató magyar munkaadóknak, nem utolsósorban pedig az adózási szakembereknek kínál hasznos információkat.

A szerző részletesen szól a kettős adóztatás elkerülését szabályozó nemzetközi egyezményekről, amelyek célja, hogy ugyanazon jövedelem után csak az egyik államban keletkezzen adózási kötelezettség. De megismerhetjük az egyenlő elbánás elvét biztosító rendelkezéseket, s az egyeztető eljárásokat a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekben.

Mivel a külföldi működő tőke beáramlásának fontos szerepe van a magyar gazdaság versenyképességének javításában, ezért kedvezmények is megilletik a külföldi befektetőket. A könyvben ezekről is tájékozódhatnak az érdeklődők. Mint ahogyan megismerhetik az uniós adójog forrásait, az egyes adónemek harmonizációs folyamatát, illetve a kamat- és jogdíjfizetések, a megtakarítások adóztatásának harmonizációs célú javaslatait.

r. Rácz Ildikó: Nemzetközi adózás

Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt., Budapest, 2002. 260 oldal. Ára: 2780 forint

Sikeres vezetők

A sikeres vezetői módszereket taglaló szakirodalomban minden bizonnyal "felforgatónak" számít a Marcus Buckingham és Curt Coffman szerzőpáros által jegyzett munka. A könyv ugyanis azt állítja, hogy a világ legkiválóbb menedzserei rendre megszegik a hétköznapi bölcsesség szabályait. E vezetők sikerének titka, hogy igazi forradalmárok – legalábbis abban az értelemben, ahogyan újító szellemükkel elvetnek és felrúgnak mindent, ami megszokott egy munkahelyi szervezetben. Ezek az emberek – az aranyközép helyett – önálló és sajátos utat járnak, s erre késztetik munkatársaikat is.

Jóllehet a könyv üzenete kételyeket kelthet a megszokott módszerekhez ragaszkodó vezetőkben, azonban a mondandó hitelessége nem vonható kétségbe. Már csak azért sem, mert két, a Gallup Organization által – az elmúlt két évtizedben – végzett felmérésen alapul. Az egyik kutatás több mint egymillió munkavállaló, a másik nyolcvanezernél is több vezető megkérdezésére terjedt ki. A dolgozóktól azt tudakolták, hogy a tehetséges munkatársak mit várnak el a munkahelyüktől, míg a vezetőktől azt kérdezték, hogy a kiváló menedzserek miként választják ki munkatársaikat.

Nos, a válaszok sokaságából összeállt a kép, amely valójában a tehetség természetét világította meg. A tehetségét, amely utat követel magának, kilóg a sorból, irtózik a középszerűtől, és – olykor – még önmagával is konfliktusba kerül. Ám egy motiváló és segítő környezetben kibontakozik. Az üzleti sikerhez pedig "csak" ennyi kell.

arcus Buckingham-Curt Coffmann: Először is, szegd meg az összes szabályt!

Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 2002

230 oldal. Ára: 3500 forint

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9754 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9754 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5792 olvasói kérdésre 5792 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9754 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9754 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5792 olvasói kérdéssel.

Munkáltatói ellenőrzés és az egyenlő bánásmód

Tehet-e a munkáltató oly módon különbséget a munkavállalói között, hogy kifejezetten egy ember céges laptopjára telepít olyan programot, ami nyomon tudja követni az egész napos...

Tovább a teljes cikkhez

Egyenlő bér elve – bérkülönbség a különböző munkahelyek között

A munkáltató jogszerűen különbséget tehet-e a munkavállalói között azon az alapon, hogy ki dolgozik a fővárosban és ki vidéken? A munkakör, a feladatok és a felelősség ugyanaz, de...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatakor

A munkáltatónál több esetben előfordul, hogy a munkavállalók bizonyos eszközöket (pl. gépkocsi, IT-eszköz) magáncélra is használhatnak. Ez a magánhasználat lehet általános (pl....

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Egyházi iskola tanára – nem szükséges a tartós megbízás

Egyházi fenntartású iskola megbízási szerződéssel máshol főállásban (köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban) lévő tanárokat óraadóként foglalkoztat heti 9–16 órában...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés a betöltetlen háziorvosi körzetben

Önkormányzati fenntartású egészségügyi alapellátási intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó praxisjogos háziorvos helyettesítést vállalna az intézet egyik...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyettesítése – a távollét jogcímének változása

Egy köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus munkakörben foglalkoztatott fizetés nélküli szabadságon van, az első gyermeke után a GYED-ellátás igénybevétele...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5792 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 291-ik lapszám, amely az 5792-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem