Tanulás egy életen át

Az elmúlt tíz év során Európa-szerte fokozatosan teret hódított az egész életen át tartó tanulás eszméje. Ennek hazai lecsapódásaként is értékelhető a múlt év végén elfogadott törvény a felnőttképzésről, amely szorosan kapcsolódik az Európai Unió e témakörben kiadott memorandumaihoz. A felnőttképzés szabályozására más országokban lényegében két modellt látunk. Néhány országban kerettörvényként vezették be a felnőttképzésről szóló jogszabályt, amely így bizonyos tekintetben az oktatás valamennyi területét érinti. Másutt ilyen törvényt csak az iskolarendszeren kívüli képzés szabályozására alkalmazzák. Hosszú viták során érlelődött ki az a koncepció, amelynek alapján kerettörvény megalkotására tett javaslatot az előző kormány. A törvény lehetővé teszi a felnőttképzés rendszerének szabályozott működését, és biztosítja az állampolgárok számára az oktatás minőségét. Így a jogszabályi struktúrában az Országgyűlés a már megalkotott oktatási szaktörvények mellett, azokkal összhangban alkothatta meg a felnőttképzésről szóló törvényt. E jogszabály négy fő részre osztható. Meghatározza a felnőttképzéssel összefüggő fogalmakat, a felnőttek, mint a képzési szolgáltatást igénybe vevők fogyasztóvédelmi garanciáit, létrehozza annak akkreditációs rendszerét, megteremti a felnőttképzés finanszírozási formáit és lehetőségeit, végül kialakítja a működtetéséhez szükséges szakmai hátteret.

A törvény szerint a tankötelezettségüket teljesített felnőttek vehetnek részt a felnőttképzésben, a képzés lehet iskolarendszeren kívül, rendszeresen, egy éven belül ismétlődően vagy legalább 30 napon keresztül folyamatosan végzett szakmai, nyelvi vagy éppen általános képzés, amelyet bárki végezhet, aki nyilvántartási kötelezettségének eleget tett.

A minőség garantálása

Mindezek alapján a törvény hatálya alá tartoznak a szakközépiskolában iskolarendszeren kívül végzett, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzések, a nyelviskolák által tartott tanfolyamok, a népfőiskolák általános képzései, a felnőttképzési vállalkozások tanfolyamai, a civil kezdeményezésű életvitel-tanfolyamok és a felsőoktatási intézményekben nem hallgatói jogviszonyban végzett képzések is. A törvény alkalmas arra, hogy a képzési szolgáltatások területén a fogyasztóvédelem meghatározó eszközének is tekintsük.

A törvény az állampolgárok számára biztosítja, hogy a képzési rendszer minden pontján tudható legyen: az adott képzés milyen szakmai tartalommal, milyen minőségben, milyen finanszírozási konstrukció mellett, a munkaerőpiacon milyen lehetőségeket biztosító képzést nyújt a felnőttek számára. A törvény egyik legjelentősebb pontja az, hogy létrehozta a képzési szerződést. E polgári jogi szerződés garantálja, hogy mind a szolgáltatást nyújtó, mind az azt igénybe vevő világosan lássa, mit vállal, vagyis mit köteles nyújtani a felnőtteknek, a felnőtt pedig tudja, mit várhat az adott képzéstől, szolgáltatástól. További fogyasztóvédelmi elem a képzőintézményekről és a képzésekről szóló információ nyilvánossága.

A kötelező nyilvántartási rendszerből – mint ahogyan ez a cégnyilvántartásban is megvan – információkat kaphatunk a képzésekről, az állami elismerésekről, az intézmény jogosítványairól. Az intézményakkreditáció révén a képzésben részt vevők biztosak lehetnek abban, hogy az akkreditált intézmény megfelelő háttérrel, megfelelő infrastruktúrával és oktatói állománnyal rendelkezik az adott képzés végzéséhez. A programakkreditáció révén az adott képzés – egy általános szakmai szűrőrendszeren megvizsgálva – a programban lefektetett ígéreteket teljesíti, vagyis például alkalmas egy adott vizsgára való felkészítésre. A felnőtt kérheti a szolgáltatótól azt, hogy előzetes tudásszintfelmérés alapján állapítsák meg, milyen képzési szintre kell őt beiskolázni. A szolgáltatók esetében a törvény lehetővé teszi szakmai tanácsadó testület működését, amely közvetlen kapcsolatot tart a képzőintézmény és a munkaerőpiac között, és a képzés szakmai tartalmának fejlesztésében is közreműködik.

A Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége a törvényről

Szilágyi Antal elnök a szövetség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi konferencián elmondta: a 150 kisebb-nagyobb céget tömörítő szervezet az új felnőttképzési törvény szabta keretek között azért küzd, hogy az állami tanintézményekkel és átképző központokkal egyenlő esélyeket teremtsen az iskolarendszeren kívüli vállalkozások számára.

A szövetség elnöke úgy véli, hogy a felnőttképzést akkor lehet reális alapokra helyezni, ha több kutatás, fórum és az érintettekkel folytatott érdemi konzultáció előzi meg a szabályok kialakítását. A szövetség legfontosabb feladatai közé tartozik a fogyasztóvédelem javítása, és egy új, minőségpolitikai irány kidolgozása.

A Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségét 1992-ben 42 cégvezető alapította azzal a céllal, hogy etikai kódex és minősítési rendszer kidolgozásával, önkorlátozó módon próbáljon rendet tenni az akkor még törvényileg nem szabályozott, vállalkozási alapon működő felnőttképzési rendszerben.

Finanszírozási kérdések

A felnőttképzés területén az állam egyre szélesebb körben vállalja a finanszírozást. Az eddigi rendszerek mellett – mint a munkaerő-piaci képzések finanszírozása, a szakképzési hozzájárulás, a saját munkavállaló képzésének támogatása – új elemként jelenik meg a rendszerben jövőre a felnőttképzés normatív finanszírozása és a személyijövedelemadó-kedvezmény. Normatív finanszírozást olyan területeken érdemes bevezetni, ahol világosan meghatározható a jogosultság és az intézményi kör, amely azt igénybe veheti. Így a törvény két jól körülhatárolható társadalmi csoportban írja elő a normatív finanszírozást, ezek a szakképzettséggel még nem rendelkező és a fogyatékos felnőttek csoportjai, amelyek jókora hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon, és képzésük alapvető társadalmi érdek. A normatív támogatás keretszámait a mindenkori költségvetési törvény szabta limitek között az oktatási miniszter határozza meg. A személyijövedelemadó-kedvezmény esetében az erről szóló törvény fog rendelkezni arról, hogy pontosan mely képzések és milyen személyek részesülhetnek adókedvezményben.

Nyilvánvaló, hogy az állam csak olyan képzésekben engedi a befizetett adók felhasználását, amelyek minősége garantált. A törvény előírja, hogy ezen forrásokat csak akkreditált intézményekben lehet felhasználni. Ezért a jogszabály részletezi a felnőttképzés működtetésének, minőségbiztosításának rendszerét, szakmai hátterét. A felnőttképzés rendszerének szakmai irányítása az oktatási miniszter feladata. A miniszter tanácsadó testülete az országos felnőttképzési tanács, amely szakmai döntés-előkészítő testület, tagjai a felnőttképzésben érdekelt szervezetek képviselői.

Szakmai fejlesztés

A felnőttképzéssel kapcsolatos szakmai fejlesztést, a programok összehangolását a nemzeti felnőttképzési intézet végzi majd. A kötelező nyilvántartás rendszerét az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont mint hatóság működteti, és ez végzi a hatósági ellenőrzési feladatokat is. A felnőttképzési akkreditációs testület feladata az intézményi és programakkreditáció lefolytatása és a szakmai ellenőrzés rendszerének működtetése. A rendszer egyes szereplői világosan elkülönülő feladatokat látnak el. A felnőttképzésről szóló törvény, az alkotók reménye szerint, jelentős hatással lesz a magyar képzési rendszer alakulására, a képzési szolgáltatást igénybe vevők jogbiztonságának javítására.

Az élethosszig tartó tanulás keretében az állampolgárok képesek lesznek tudásuk folyamatos megújítására, ezzel teljesülhet a piac azon igénye is, hogy az iskolarendszerben magas színvonalon kiképzett szakemberek tudása ne avuljon el. Az a cél, hogy a korábban megszerzett tudás minél nagyobb mértékben legyen beszámítható, beépíthető a későbbi tanulmányok során. Ezért a felnőttképzési programok akkreditációját végző szervezet együttműködik a felsőoktatási programok tartalmát és minőségét kontrolláló Magyar Akkreditációs Bizottsággal. A törvény ösztönzi azt is, hogy a felnőttképzési programok a már meglévő felsőoktatási és szakképzési, illetve regionális átképzőközpontok kapacitásainak kihasználásával történjenek, ezért nem hoz létre új, párhuzamos képzési struktúrát. Ez egyrészt jótékony hatással lehet az intézményekben zajló képzések piacérzékenységére, másrészt támogatja az infrastrukturális fejlesztések célszerű és ésszerű koncentrációját.

A törvényjavaslat előkészítése során széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést folytatott a kormány. Az Országos Munkaügyi Tanács, a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete, az Országos Szakképzési Tanács, a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége és számos más fórum véleményezte a tervezetet. A szakmai javaslatok jelentős része beépült a törvénybe.

Uniós figyelmeztetés

A magyar felnőttképzési törvény megalkotását az OECD-országok humánerőforrás-politikájának elmúlt évtizedbeli tapasztalatai, valamint a felnőttképzéssel foglalkozó jogszabályai is indokolták. Az egész életen át tartó tanulás olyan általános követelménnyé vált mindenütt, amely beépült az Európai Unió, sőt már a csatlakozásra váró országok némelyikének oktatás- és foglalkoztatáspolitikájába egyaránt. Így a hazai átfogó humánerőforrás-fejlesztő stratégia kialakítása több okból sem késlekedhet. Az Unióban a 2000. évtől a strukturális alapok által támogatott három fő cél egyike a humánerőforrás-fejlesztés, amelyre öt év alatt mintegy 60 milliárd eurót szán az Európai Szociális Alap. Az Európai Bizottság által kiadott országjelentések évről évre visszatérő fordulata azonban az a figyelmeztetés, amely szerint az oktatásügy egészének a színvonalát csupán a szektor tartós alulfinanszírozottsága, a pedagógusok kirívóan alacsony bérezése veszélyezteti. Az 1993-ban elfogadott törvények – a szakképzési, a közoktatási és a felsőoktatási törvény – már szinkronban vannak az európai uniós kívánalmakkal. Az egyedüli adósság, a felnőttképzés szabályozásával teljessé vált a jogszabályi háttér. Ezzel erősebbé vált az oktatás és a munka világa közötti kapcsolat, és meghonosodhatnak az esélyteremtés irányába mutató formák, speciális programok.