Lízing – eltűnt előnyök

A lízing egyre nagyobb szerepet játszik a kisvállalkozások eszközfinanszírozásában, azonban az ügyfelek között sok magánszemély is akad. Az érdeklődés annak ellenére élénk, hogy ma már e megodás – néhény dolgot leszámítva – alig különbözik a részletre való vásárlástól.

A lízing az utóbbi évek alatt gyakorlatilag teljes egészében elvesztette azokat az – elsősorban adóelszámolási és számviteli – előnyeit, amelyek miatt ez az üzletág eredetileg robbanásszerű fejlődésnek indult. A fejlett országok gyakorlata alapján azonban mégsem meglepő, hogy ez a finanszírozási forma fennmaradt, sőt újabb virágzásnak indulhatott.

Egyedi megoldások

A lízingcégek ugyanis a bankokkal a kisebb méret és a rugalmasság révén vehetik fel a versenyt. Alapvető különbség, hogy a lízingnél fedezetként mindig megtalálható valamilyen eszköz – a bankhitel esetében a nem nagyvállalati körben ez szinte kizárólag ingatlan lehet –, az ügyletek pedig ezek változatossága miatt is egyedi sajátosságokat mutatnak: ami személyre szabottabb ügyintézést tesz szükségessé. Ezzel szemben a bankok – a jövedelmezőség fokozása érdekében – termékeiket (például a különböző kölcsönkonstrukciókat) igyekeznek mindinkább uniformizálni. Köztudott ugyanakkor az is, hogy a kisebb vállalkozóknak, de a nem fix havi jövedelemmel rendelkező magánszemélyeknek is szinte lehetetlen átjutni a banki hitelbírálati rostán. Számukra így még költségelszámolási előny nélkül is vonzó megoldás lehet a lízing.

A bankok hosszú ideig egyáltalán nem érdeklődtek a pénzügyi szolgáltatások e különleges terepe iránt, és sokáig nem is tekintették konkurensnek a lízingtársaságokat. A kis- és középvállalkozások nemcsak azért estek ki ekkoriban a nagyobb méretű pénzintézetek látóköréből, mert inkább a nagyobb ügyfelek megszerzésére törekedtek, hanem azért is, mert a bankok elsősorban a hagyományos hitelműveletekre koncentráltak, s a kicsik hitelezését túlságosan kockázatosnak ítélték. A pénzintézetek által így szabadon hagyott területre könnyedén nyomultak be a – többnyire innovatív szakemberek által egymás után alapított – új vállalkozások. Kihasználva a résekben rejlő lehetőségeket, megtanultak alkalmazkodni a folyamatosan változó adó- és számviteli szabályokhoz, s megtanulták azt is, hogy miként lehet a legjobban kikerülni, illetve kezelni az ügyletekben rejlő rizikót.

A bankhitelnél drágább

Miután a növekedési kényszer és a gazdaság konszolidációjából adódó lehetőségek miatt a finnyás pénzintézetek megtanulták becsülni a kisebb ügyfeleket is, akkor a lízingpiacra is szemet vetettek. A pénzintézetek vagy saját lízingcéget alapítottak (amelyben a piaci ismereteket már megszerzett szakembereket alkalmaztak), vagy egy meglévő társaságot vásároltak meg. Mára e területen is meghatározóvá váltak a bankok tulajdonában levő szereplők. Az ügyletek szempontjából kétségkívül előnyös a tőkeerő és a nemzetközi hálózat, bár ez inkább a szolgáltatások minősége, semmint az alkalmazott árak terén lehet előnyös.

A lízingen mint finanszírozási formán belül egyébként több típus különböztethető meg, amelyek között akad elszámolási szempontból is kedvezőbb megoldás. Tévedés azonban ne essék: általánosságban mindenképpen az állapítható meg, hogy a lízing drágább finanszírozási forma a bankhitelnél. Logikusan, hiszen a lízingcégeknek forrást kell szerezniük az ügyletekhez, amit számukra a bankok általában piaci alapon – vagyis saját hasznukra is figyelve – biztosítanak. Az egyediség pedig szintén drágítja ezeket a tranzakciókat.

Óvatos cégek

Nem véletlen, hogy a lízingcégek általában a gépjármű-finanszírozásnál kínálnak kedvezőbb feltételeket. A lízing döntő hányadát ugyanis jelenleg is az autókkal kapcsolatos ügyletek teszik ki. A lízingszövetség adatai szerint az idei első fél évben az összes lízingelt eszközérték mintegy 75 százaléka gépjármű volt. Nemcsak a tömegesség, hanem a tipizálhatóság is olcsóbbá teheti az autófinanszírozást. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ügyfeleknek ne kellene körültekintően eljárniuk, ha autóvásárláshoz lízingcég közreműködését szeretnék igénybe venni.

A gépjármű-finanszírozás lízingen belüli nyomasztó túlsúlya az utóbbi években fokozatosan, bár meglehetően lassú ütemben enyhült. Az idei első fél évben összesen 15 százalékos részarányt képviseltek a gépek, berendezések és az elektronikai eszközök. A lízingcégek persze nem az igények hiánya, hanem saját óvatosságuk következtében nem finanszíroznak több termelőeszközt. A pénzügyi vállalkozások még a teherautók és a kamionok értékénél is nehezen tudják számszerűsíteni a használattal bekövetkező értékvesztést. Magyarán: nem képesek egyértelműen megítélni ezeknek az eszközöknek sem későbbi árát, sem pedig értékesítési lehetőségeit. Ez fokozottan igaz más, még speciálisabb gépekre, berendezésekre. Ezekben az esetekben tehát maga a lízingbe vett tárgy nem jelent elfogadható biztosítékot. Bankgaranciát pedig a potenciális ügyfeleknek csak igen szűk köre képes szerezni.

Szerény ingatlanarány

Az ingatlanok aránya az első félévi adatok szerint a lízingpiacon belül elérte a tíz százalékot. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ezeknek az ügyleteknek a lakáspiaci fellendülés bármilyen lökést is adott volna. A társaságok ugyanis szinte kizárólag ipari csarnokok, raktárbázisok és irodaházak lízingbeadásával foglalkoznak. Az ügyletek között ma már szerepel szálloda (a készülő székesfehérvári Novotel) is, s egy-egy tétel értéke megközelítheti, sőt meg is haladhatja a fél-egy milliárd forintot. Az ingatlanlízingre szakosodott vállalkozások (ezt a szakosodást az előírások ki is kényszerítik) általában megszabják azt az alsó értékhatárt, amellyel hajlandóak foglalkozni. Ennek nagyságrendje pedig százmilliós.

Ebből is következtethetünk arra, hogy a lízingpiac látványos fejlődését nem árt némi fenntartással kezelni. Az idei adatok szerint az első fél évben az összes hazai beruházás több mint negyedét lízing keretében finanszírozták.

Viták a szabályozásról

Ez az adat kétszeresen is torzít. Részben azért, mert a lízingcégek forgalmát tükrözi. A társaságok pedig, bár a finanszírozás kétségkívül eszközalapú, többnyire egyszerűen hitelt nyújtanak. A képet emellett árnyalja az is, hogy a lízingpiacon a tapasztalat szerint döntő részt képviselnek azok az üzletek, amelyeket multinacionális cégek tulajdonképpen magukkal – saját tulajdonukban levő lízingcégen keresztül – kötnek.

Mind ez idáig a lízingre elsősorban a költségelszámolásra vonatkozó számviteli és adószabályok nyomták rá a bélyegüket. E finanszírozási formának a sajátossága volt, hogy a díjat költségként, az adózás előtti eredmény terhére lehetett elszámolni.

Hasonló a hitelhez

Az elmúlt évek – különösen 1997 – szabályzóváltozásai azután alaposan megváltoztatták ezt a helyzetet. A pénzügyi lízing ma már tulajdonképpen semmiben sem különbözik a hiteltől, az operatív lízing pedig fogalmilag nem létezik, hiszen egyetlen jogszabály sem definiálja. Egy-egy ügylet tehát ma már olykor pusztán attól válik lízinggé, hogy ezt rögzítik a szerződésben.

Éppen ezért aligha véletlen, hogy a lízing körül – bár az utóbbi években ezzel kapcsolatban egyetlen jelentős előírás sem változott – még ma is több jogvita zajlik. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a múlt évben olyan iránymutatást tett közzé, amely szerint a gépjárművek operatív lízingjével foglalkozó cégeknek turisztikai hozzájárulást kell fizetniük. Az adóhivatal ezután megkezdte – és csak mostanában, a Pénzügyminisztérium kifejezett felszólítására hagyta abba – a fizetési kötelezettség ellenőrzésére irányuló célvizsgálatokat a lízingtársaságoknál. A turisztikai hozzájárulásról rendelkező 1996. évi költségvetési törvény megjelenése óta a magyar lízingtársaságok sosem fizettek ilyen típusú céladót – mutatott rá a Magyar Lízingszövetség, amely Alkotmánybírósághoz is fordult az ügyben.

Hátrányos a céladó

Korábban ugyanis senkiben sem merült fel, hogy a lízingtevékenység öszszefüggésbe hozható a turizmussal. Az operatív lízing olyan üzleti szolgáltatás, amelynek célja a tartós gépjárműhasználat finanszírozása. Ez élesen elkülönül a gépjárműkölcsönzéstől, így az operatív lízing még közvetetten sem hozható összefüggésbe a turizmussal és az idegenforgalommal. A céladó kivetése így hátrányos megkülönböztetést jelent – nyomatékosította a szövetség.

Nemrégiben egyébként még az általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettségről is akadtak vitatott kérdések az adóhivatal, a szaktárca és a lízingcégek könyvvizsgálói között. Mára azonban ez a kérdés – legalábbis egyelőre úgy látszik – megnyugtatóan rendeződött. Talán rövidesen a turisztikai hozzájárulással is ez lesz a helyzet (már elkészült az erre vonatkozó jogszabály-módosítási javaslat).

Gépkocsibérlet

A nagyobb vállalatok gépkocsiparkjukról általában egyszerre gondoskodnak. Nem ritka, hogy e feladattal külön társaság foglalkozik. Ilyen esetben az autókat többnyire egy lízingcégtől tartós bérlet keretében szerzik be. Ennek előnye, hogy a fenntartással, a szervizeléssel, de még az elavulással sem kell foglalkozniuk, a gépkocsikat a futamidő végén automatikusan újakra cserélik.

A flottabérlet emelt szintű szolgáltatásához azonban a kisebb társaságok nem juthatnak hozzá. A tapasztalatok azt jelzik, hogy sem a kereskedő, sem pedig a finanszírozó nem hajlandó kiemelten kezelni az ügyfelet még 5-10 gépjármű vételekor sem. Ilyen esetben – de természetesen akkor sem, ha egy vállalkozás vagy akár egy magánszemély csupán egyetlen autót szeretne beszerezni – nem szabad belenyugodni abba, hogy nincs választási lehetőség a finanszírozási ajánlatok között. Az autószalonokban ugyanis többnyire azokat a megoldásokat kínálják, amelyeknél a kereskedők a legnagyobb jutalékban részesülnek. Ha valahol azt állítják, hogy ők csupán az X lízingcéggel (bankkal) állnak kapcsolatban, így az ügyfél vagy azzal szerződik, vagy kifizeti az autót zsebből – onnan sürgősen tovább kell állni. Ma már szerencsére autó is, kereskedő is, sőt finanszírozó is akad bőven.

A körültekintő vásárló döntése előtt tehát mindenképpen megtekint több ajánlatot is. Először persze azt kell eldöntenie, hogy a finanszírozás milyen konstrukció keretében történjen. Tartós bérlet esetén természetesen az e körben fellelhető kínálatot kell összehasonlítani. Ezt a megoldást azonban többnyire csak akkor érdemes választani, ha valaki biztos abban, hogy gépkocsiját a futamidő végén újra akarja cserélni. Még ilyenkor sem árt viszont azt is figyelembe venni, hogy a márkakereskedésekben az új autók eladásánál ma már a használt gépkocsikat készségesen beszámítják. Ennek a konstrukciónak persze előnye, hogy a bérleti díj költségként leírható.

A kölcsönök terhe

A nyílt végű pénzügyi lízing a személygépkocsi-vásárlóknak nem igazán ajánlható. E konstrukció esetén ugyanis az általános forgalmi adót a lízingbeadó semmiképpen sem igényelheti vissza (nincs továbbértékesítés), a lízingdíjat pedig további áfa terheli. A zárt végű pénzügyilízing-ajánlatokat pedig – gyakorlatilag megegyező tartalmuk miatt – a banki konstrukciókkal célszerű összevetni (kivéve persze, ha a banki kölcsön valamiért, például hitelképesség híján, szóba sem jöhet).

A hiteligénylők többsége egyébként kizárólag a fizetendő részletekre figyel, esetleg elámítható a hangzatos kamatajánlatokkal. Pedig már évek óta létezik egy olyan mutató, amely a kölcsönök minden terhét kamatszerű formában jelzi. A teljes hiteldíjmutató (THM) közlése a fogyasztási kölcsönök – idesorolható a gépjárműhitel is – esetében kötelező. Ez az előírás azonban – amely egyértelműen vonatkozik a bankokra – a lízingcégekre nézve nem kötelező. Ennek ellenére a piac – szerencsére – ma már kikényszerítette, hogy a THM-et a lízingcégek is közöljék. Ebben szerepet játszik az is, hogy a pénzintézetek tulajdonosként meghatározó szerepet játszanak ezen a területen. A közlésre azonban jellemző, hogy ezt többnyire csak az ajánlat alján, egészen apró betűkkel teszik.

Az ügyfeleknek a finanszírozás konstrukciója mellett annak formájáról (forint vagy deviza) is dönteniük kell. A kamatok és a THM-ek is sokkal alacsonyabbak a devizaalapú megoldásoknál. Akik a forint árfolyamsávjának kiszélesítése (az idén május 4.) előtt euróalapon adósodtak el, igencsak jól jártak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez az euróalapú hitelnél a jövőben is így lenne. A szélesebb sáv (4,5 százalék helyett a forint összesen 30 százaléknyi intervallumban mozoghat) sokkal magasabb kockázatot jelent. A forint mostanában a sávcentrum alatt kilenc százalékkal jár az erős oldalon (a nyáron ez a 11 százalékot is elérte a lehetséges 15-ből). Ha valaki ilyen árfolyam mellett vesz fel euróalapú kölcsönt, a forint esetleges jelentősebb gyengülésekor akár fizetésképtelenné is válhat. A törlesztőrészletek ugyanis jellemzően az árfolyammozgással együtt változnak. Az idei forinterősödés hatását viszont az ügyfelek csúsztatottan érzékelhették, hiszen a finanszírozók nem siettek a részletek csökkentésével. Ellenkező előjelű változás esetén a saját pénzüket féltő társaságok reakciója egészen biztosan sokkal gyorsabb lenne.

Kétszeres kockázat

Néhány bank és lízingcég svájcifrank-alapon is hajlandó a finanszírozásra. Ez a megoldás az euróval kapcsolatban említett rizikót legalábbis megkétszerezi. A forint árfolyama ugyanis az euróhoz kötött, így a sávnál nagyobb lengések nem következhetnek be. Nem ez a helyzet a svájci franknál. Ez ráadásul úgynevezett menekülő devizának számít. Árfolyama tehát éppen akkor emelkedik leginkább meg, ha a világban valamilyen – az adósokat többnyire amúgy is sújtó – probléma van. A svájci frank erősödött az orosz válság idején, és az Egyesült Államokat ért szeptember 11-ei terrortámadást követően, a világgazdasági recessziótól is félve.