×

Együttműködve a cégekkel

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 47. számában (2001. december 15.)

A Foglalkoztatási Hivatal – új szerepkörében – folyamatos kapcsolatot tart a megyei munkaügyi szervezetekkel, illetve a – ma már csökkenő – munkanélküliség kezelése mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyez az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazására.

Mint Pirisi Károly főigazgató kifejtette: "Fontos, hogy a kormány segély helyett munkát elvét megvalósítsuk, mely koncepció jegyében ebben az évben 30-40 százalékkal bővült az úgynevezett aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazása". Pirisi Károly szükségesnek tartja, hogy a megyei munkaügyi hivatalok és a vállalatok napi kapcsolatban legyenek egymással, hiszen így a munkaügyi központok is megismerhetik a nagyobb cégek igényeit, sajátos felvételi procedúráját és a dolgozókkal szemben támasztott követelményeit. A multinacionális vállalatokkal való szoros együttműködés révén a munkaügyi központok jobban segíthetik az álláskeresőket, de fontos az is, hogy a megyei hivatalok a középkategóriás és a kisebb cégekről is naprakész információkkal rendelkezzenek. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az úgynevezett egyéni tervek, ezzel is segítik a munkanélküliek elhelyezkedését, átképzését.

Élő kapcsolat

A hivatal vezetője elmondta, hogy munkába elhelyező bizottságot (MEB) hoznak létre azoknál a cégeknél, amelyek tömeges létszámleépítésre kényszerülnek valamilyen okból. A MEB megalakításában a megyei munkaügyi központok is segítenek, s ha az érintett cégnél van szakszervezet, az is kiveszi részét a munkából. Ha a munkáltatónál nincs érdekvédelmi szervezet, abban az esetben az üzemi tanács vesz részt a MEB tevékenységében. Pirisi Károly a Salgótarjáni Öblösüveggyár példáját említette, legutóbb ott alakult meg a várható elbocsátások miatt ez a testület, melynek célja, hogy minél több állástalanná válónak találjon megfelelő átképzési formát, illetve új munkalehetőséget. (Az említett bizottság nem alakult meg például a létszámleépítés nyomán a General Electricnél, illetve a Tiszai Vegyi Kombinátnál, ezek a cégek ugyanis a szokásosnál jóval nagyvonalúbb végkielégítéssel bocsátották el dolgozóikat.)

Régiós különbségek

Kérdésünkre – a kormányzati elképzelések alapján mit próbál tenni a hivatal, hogy ne legyenek akkorák az elhelyezkedési esélyek, illetve a munkanélküliségi ráta közti régiós különbségek – Pirisi elmondta: tapasztalatai szerint még egyetlen megyén belül is óriási eltérések tapasztalhatók. Élő példa erre Nógrád megye, ahol Rétság környékén viszonylag könnyű állást találni – hiszen több nagyobb, köztük külföldi cég is megjelent –, 30 kilométerrel távolabb azonban már igen nagy nehézségekbe ütköznek az álláskeresők. "Ebben az értelemben a foglalkoztatáspolitika a gazdaságpolitikától függ. Véleményem szerint még célzottabban kell a tőkét csábítani ezekre a területekre, és persze fontosak az infrastrukturális beruházások. Tapasztalataim szerint az első befektetőt már gyorsabban követik a többiek, tehát az első nagyobb munkáltató megjelenését kellene még jobban elősegíteni, a Széchenyi-terv eszközeivel is ösztönözni" – jelentette ki a hivatal vezetője.

Ellátás nélkül

"Egyelőre még nem érezzük a Foglalkoztatási Hivatal működésének újszerűségét" – fogalmazta meg véleményét érdeklődésünkre Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke. E munkaadói érdekképviselet – mint Szűcs kifejtette – nem túlságosan kedveli a hektikus változásokat, de tudomásul veszi és megérti, hogy az uniós csatlakozás miatt szükség van bizonyos intézmények átszervezésére. "Ha a korábbi OMKMK helyébe olyan hivatal lépett, amely hatékonyan fogja felhasználni a már meglévő szervezetek lehetőségeit, akkor annak örülünk. Szeretnénk, ha ez a hivatal szorosabb kapcsolatot tartana a működő vállalkozásokkal, azok megyei és regionális képviselőivel, a szakmai szövetségekkel".

Az IPOSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a statisztikailag nyilvántartott munkanélküliek (az ő számuk csökken) mellett ott vannak azok az emberek is, akik már évek óta nincsenek benne e rendszerben, számukra is megoldást – munkát – kellene találni. Nagyon lényegesnek tartja az elnök a munkahelymegtartó képesség erősítését. "Ha egy cég önhibáján kívül elbocsátásokra kényszerül, legyen ott az új hivatal, a munkaügyi központ, és segítsen az embereknek állást találni. Nem kell megvárni, míg valaki munkanélküli lesz" – jelentette ki.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9754 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9754 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5792 olvasói kérdésre 5792 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9754 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9754 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5792 olvasói kérdéssel.

Munkáltatói ellenőrzés és az egyenlő bánásmód

Tehet-e a munkáltató oly módon különbséget a munkavállalói között, hogy kifejezetten egy ember céges laptopjára telepít olyan programot, ami nyomon tudja követni az egész napos...

Tovább a teljes cikkhez

Egyenlő bér elve – bérkülönbség a különböző munkahelyek között

A munkáltató jogszerűen különbséget tehet-e a munkavállalói között azon az alapon, hogy ki dolgozik a fővárosban és ki vidéken? A munkakör, a feladatok és a felelősség ugyanaz, de...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatakor

A munkáltatónál több esetben előfordul, hogy a munkavállalók bizonyos eszközöket (pl. gépkocsi, IT-eszköz) magáncélra is használhatnak. Ez a magánhasználat lehet általános (pl....

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Egyházi iskola tanára – nem szükséges a tartós megbízás

Egyházi fenntartású iskola megbízási szerződéssel máshol főállásban (köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban) lévő tanárokat óraadóként foglalkoztat heti 9–16 órában...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés a betöltetlen háziorvosi körzetben

Önkormányzati fenntartású egészségügyi alapellátási intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó praxisjogos háziorvos helyettesítést vállalna az intézet egyik...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyettesítése – a távollét jogcímének változása

Egy köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus munkakörben foglalkoztatott fizetés nélküli szabadságon van, az első gyermeke után a GYED-ellátás igénybevétele...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5792 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 291-ik lapszám, amely az 5792-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem