×

Új fejlesztési program

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. október 13.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 103. számában (2006. október 13.)
Az Új Magyarország program keretében 2007 és 2013 között 8000 milliárd forint fordítható fejlesztésekre, amelyek középpontjában az életkörülmények általános javításával egyenrangú cél a versenyképes magyar gazdaság megteremtése, a foglalkoztatás bővítése, a korszerű közigazgatás és intézményrendszer kialakítása, valamint a régiók fejlesztése és felzárkóztatása.

A hét évre szóló terv valójában stratégiai program, amelyre rácsatlakoznak az átfogó ágazati elképzeléseket tartalmazó operatív programok. A rendelkezésre álló 8000 milliárd forintból mintegy 7000 milliárd a regionális és ágazati fejlesztésekre szánt forrás, és további mintegy 1000 milliárd a Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Stratégia megvalósítására szánt összeg.

Átcsoportosítható források

A társadalmi vitára bocsátott dokumentum minimálisan és maximálisan felhasználható összegeket tartalmaz, de átcsoportosításokat lehet végrehajtani az ágazati fejlesztési célokon belül. Az EU-nak benyújtandó forrás mértéke azonban nem haladhatja meg a 6943 milliárd forintot. A pénzfelhasználás elve, hogy a strukturális alapok pénzeszközeinek 75-80 százalékát infrastruktúra-fejlesztésre, 20-25 százalékát a humán programokra fordítják.

A fejlesztések kritériuma, hogy az elköltött forintok csökkentsék az újraelosztás mértékét, illetve segítsék a magántőke mozgósítását. Lényeges, hogy a források felhasználása az egész országra terjedjen ki, illetve a magyar társadalom modernizációját szolgálja. Ennek érdekében az elvégzett feladatoknak és a pénzek felhasználásának teljesen átláthatónak kell lenni, ezért minden programot szigorú irányítás és kontroll mellett kell végrehajtani.

 

A dokumentum szerint a regionális programokra szánt összeg minimálisan 1512 milliárd, maximálisan 1640 milliárd forint. A régiók egyenként is részesülnek forrásból, számukra szintén tól-ig összeget határoztak meg, amelyet egymás kárára lehet csak mozgatni. Közép-Magyarország 398-430, az észak-alföldi régió 256-277 milliárd forint között kalkulálhat. Észak-Magyarország 237-258, a dél-alföldi térség pedig 196-213 milliárd közötti összegre számíthat. Dél-Dunántúl kerete 170-185, Közép-Dunántúlé pedig 134-145 milliárd között lesz. A nyugat-dunántúli régió 121-132 milliárdot kaphat. Megőrzött és új álláshelyek

Az adatok tanúsága szerint a strukturális alap támogatásaival eddig országszerte több mint 1700 településen valósultak meg különféle fejlesztések, amelyek által mintegy 40 ezer új munkahely jött létre, illetve további 110 ezer maradhatott meg.

A strukturális és kohéziós alap támogatásait 2006 végéig oda kell ítélni, s 2008-ig be kell fejezni a fejlesztéseket, ugyanakkor ezek gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő hatása legalább 2010-ig érződni fog. A kormány számításai szerint az NFT I. a lakossági fogyasztást 2004-től 2010-ig összesen mintegy 8 százalékponttal emeli, a beruházásokét pedig 17,5 százalékponttal. A GDP növekedésére is több évig hatással lesz, még 2010-ben is mintegy 1,3 százalékpontos többlet érződik majd ahhoz képest, mintha nem álltak volna rendelkezésre e források – állítja a kormányzat.

Elemzések szerint az NFT forrásaiból támogatott vállalkozásoknál megközelítőleg 300 milliárd forint magántőke-befektetés valósult meg, másképpen számolva minden egyes forintnyi közösségi támogatás 1,5 forintnyi magántőkét mozgósított.

Ágazati projektek

Az ágazati forrásmegosztáshoz 6+1 ágazati operatív program adja meg a kereteket. Az ágazati projektekre legkevesebb 4460 milliárd forintot, de legjobb esetben 6197 milliárdot költhet az ország. Az ágazati programokon belül gazdaságfejlesztésre 588-882 milliárd forint juthat, a közlekedés fejlesztésére 1361-1802 milliárd.

Az emberi erőforrás fejlesztésére az előzetes elképzelések alapján 810-1027 milliárd forintot tervezett a kormány, illetve külön humán infrastruktúra jellegű beruházásokra 359-634 milliárdot fordítana.

A következő uniós költségvetési időszakban kiemelt fejlesztési területté válhat a környezet- és energiagazdálkodás, amelyre 1037 milliárd és 1430 milliárd forint közötti összeg fordítható.

A közszolgálat korszerűsítésére 33-141 milliárdnyi forrás jut, s kifejezetten az államreform megvalósítására – uniós és magyar pénzekkel együtt – 34-43 milliárd forint kell. Az úgynevezett végrehajtás-támogatási program összege – a minimális és maximális igényű variáció szerint egyaránt – 238 milliárd forint.

A mezőgazdaság- és vidékfejlesztés összességében mintegy 1200-1300 milliárd forint uniós agrárfejlesztési támogatással kalkulálhat a 2007-2013 közötti időszakban, amelyhez 2500 milliárd forintnyi közvetlen területalapú termelői támogatás is társul. Éves szinten így csaknem 200 milliárddal lehet számolni. A fejlesztési forrásokat négy fő területre kívánja koncentrálni a kormány: a legtöbb pénzt, mintegy 600 milliárdot technológiai, energetikai és kertészeti fejlesztésekre, valamint állattartó telepek környezetvédelmének korszerűsítésére szánják. Hasonlóképpen támogatásra számíthatnak a környezetgazdálkodási programok, erre a fejlesztési összegek mintegy 30 százalékát, 400-450 milliárdot szánnak. A pénz mintegy tíz százaléka kifejezetten vidékfejlesztésre, öt százaléka pedig a kistelepülési együttműködési szervezetek támogatására menne. A mindezek mellett megmaradó 120-130 milliárd forint sorsa a társadalmi egyeztetések során dőlhet el.

Az már az eddigiek alapján is látszik, hogy az érdekellentétek nagyok, a nagyüzemi szektor a technológiai fejlesztésekhez vár több forrást, a vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezetek pedig a számukra jutó 10 százalékot szeretnék 15-20 százalékra emelni. Az Új Magyarország terv mezőgazdaságot érintő részét már érte kritika a szakma részéről, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége például azt hangoztatta, hogy a megfogalmazott prioritások a tőkés nagybirtokrendszer kialakulását támogatják, amelyet a magyar településszerkezet szempontjából elfogadhatatlannak tartanak.

Döntési mechanizmus

A II. Nemzeti Fejlesztési Terv stratégiája már megjárta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) és a Gazdasági Szociális Tanács fórumát, ahol a munkaadói és munkavállalói szervezetek is kifejtették véleményüket. A következő hét év gazdasági irányait és társadalmi folyamatait is meghatározó stratégia fő célkitűzéseit támogatták az érdekképviseletek.

A munkaadók szükségesnek tartják, hogy világos döntési mechanizmus mentén lehessen felhasználni a forrásokat. A gazdaságfejlesztésre elegendő forrás szavatolását szorgalmazták, különös tekintettel a nemzeti tőke, valamint a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) megerősítésére. A munkaadói szervezetek szerint a munkaerő-piaci igényeket kielégíteni képes képzési rendszer meghatározó szerepet játszik a foglalkoztatáspolitikai célkitűzések teljesítésében. Szükségesnek tartják azt is, hogy a megfelelő akciótervekhez hatástanulmányok készüljenek.

Az Új Magyarország program mellett az I. Nemzeti Fejlesztési Terv tanulságai is a közérdeklődés homlokterébe kerültek. A számadatok tanúsága szerint az I. NFT beváltja a hozzá fűzött reményeket, legalábbis ami a források lekötését illeti. E tekintetben továbbra sem vitatható el Magyarország elsősége az Európai Unió új csatlakozói, vagy inkább a visegrádi négyek versengésében. És ha hinni lehet a kormányzati számítgatásoknak, a magyar gazdaságba az NFT által beforgatott pénzek az idén 2,2 százalékpontos többlet-GDP-növekedést eredményeznek, s e többlet még jövőre is eléri az 1,5 százalékpontot.

 

De idézzük fel, mi is volt az NFT I. Azzal, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, 2004-től jogosult lett az EU Strukturális Alapjaiból származó pénzügyi támogatások igénybevételére. Az NFT keretében Magyarország 2004 és 2006 között mintegy 510 milliárd forintnyi fejlesztési forrást kaphatott, amely a magyar állam támogatásával kiegészítve 1350 milliárd forintra bővült. E hatalmas összeg felhasználására programot kellett megfogalmazni. Pályázói aktivitás

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai szerint szeptemberig az NFT I. pályázati kiírásaira több mint 36 200 pályázat érkezett, s az igényelt támogatás meghaladta az 1500 milliárd forintot. Az irányító hatóságok több mint 17 ezer pozitív döntést hoztak, amelyekkel a megítélt támogatások összege már meghaladja a 690 milliárd forintot. A szerződéseket mintegy 14 ezer projektgazdával kötötték meg, 624 milliárd forintnyi támogatásról. A szerződött összeg alapján szeptember elejéig 8850 esetben kifizették a támogatást, amelynek összege eléri a 264 milliárd forintot.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb igény a GVOP keretében meghirdetett lehetőségek iránt van, a beadványok kétharmada célozta meg e programot. A GVOP keretében szeptember elejéig mintegy 10 ezer pályázat támogatásáról született döntés, 160 milliárd forint összegben, amelyből ki is fizettek több mint 60 milliárd forintot.

A pályázói aktivitás Budapesten és Pest megyében volt a legnagyobb, de előkelő helyen szerepelt az északkeleti országrész is, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye. Ugyanezen térségek pályázói jeleskedtek az elnyert támogatások számát tekintve is. A hivatal arra törekszik, hogy a kifizetések felgyorsuljanak.

A kedvezményezettek csaknem 80 százaléka a versenyszférából került ki, többségük kis- és középvállalkozás. Az önkormányzatok és költségvetési szervezetek 15 százalékot képviseltek, a többi nonprofit szervezet volt. A megítélt támogatások 60 százaléka azonban az önkormányzatoknak és költségvetési szerveknek jutott, mintegy 30 százaléka a vállalkozásoknak, a többi a nonprofit szférának.

Operatív programok

A kijelölt célok megvalósítására öt operatív programot - agrár- és vidékfejlesztés (AVOP), gazdasági versenyképesség (GVOP), humánerőforrás-fejlesztés (HEFOP), környezetvédelem és infrastruktúra (KIOP), valamint regionális fejlesztés (ROP) – alkottak. Ezek az érintett területek alapján kerültek egy-egy minisztérium felügyelete alá. A projektek keretében az évek során több mint hatvan különféle pályázat indult el.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a GVOP és a KIOP felügyeletét látja el. A GVOP négy területet támogat, elsőként a beruházásösztönzést, a korszerű kapacitások kiépítését, a regionális hatáskörű vállalati központok kialakítását, valamint az integrátor vállalatok, az ipari parkok és az innovációs központok létrehozását. A második prioritás a kis- és közepes vállalkozások fejlesztése, technológiai korszerűsítése. A harmadik a kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenység támogatása, a negyedik pedig az információs társadalom és gazdaság fejlesztése. A GVOP kerete 2004-2006 között több mint 154 milliárd forint.

A KIOP célja az egészséges, környezetbarát közlekedési infrastruktúra erősítése a fenntartható fejlődés elősegítésével. A KIOP prioritásai a környezetvédelem, a közlekedés és a technikai segítségnyújtás köré rendeződnek. A három évre szóló közösségi támogatási összeg 112,3 milliárd forint, amelyből a környezetvédelem 43,6 milliárddal részesül, a közlekedési beruházásokra 64,2 milliárd jut, a fennmaradó 4,5 milliárdos keret pedig a technikai segítségnyújtást támogatja.

Helytállás a munkapiacon

Az AVOP a mezőgazdasági termelés feltételeinek egyenlőtlenségéből származó területi különbségek mérséklésében, a vidék szociális problémáinak megoldásában, a természeti értékek fenntartásában, a környezet védelmében mozgósít beruházásokat. Feladata, hogy a hazai agrártámogatási rendszer elemeit összehangolja az előcsatlakozási programok – a PHARE, a SAPARD - kínálta lehetőségekkel. Az AVOP forrása 3 évre 105 milliárd forint, amelyből az uniós finanszírozás 78,8 milliárd, a többi nemzeti forrás.

A HEFOP átfogó célja, hogy minél többen dolgozzanak, illetve mind többen olyan versenyképes szakmával rendelkezzenek, amellyel helyt tudnak állni a munkaerőpiacon. E célokra 750 millió eurós támogatás áll rendelkezésre, amelynek forrása az Európai Szociális Alap 386 millió eurója, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 177 millió eurója, valamint 187 millió euró hazai, elsősorban költségvetési pénz.

Az EU regionális politikájához illeszkedő szerkezeti átalakulást hivatott segíteni a ROP, amelynek célja a magyarországi régiók kiegyensúlyozott területi fejlődésének ösztönzése. Ennek érdekében három prioritást határoztak meg: a turisztikai potenciál erősítését, a térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztését, valamint a humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítését. A ROP forrása összesen 107,1427 milliárd forint a három évre.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. október 13.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem