×

OFA a civilekért

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. október 13.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 103. számában (2006. október 13.)
Az idén 1,74 milliárd forintot fordíthat programjaira az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA). A 2006-os esztendőben arra igyekeznek összpontosítani, hogy a civil szervezetek megerősödjenek, s később önállóan pályázhassanak a 2007-től nagyságrendekkel nagyobb uniós forrásokra.

Sikeres programjai folytatása mellett újabbak kidolgozásával segíti a hátrányos helyzetű állástalanokat az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány. Ahogy minden évben, ezúttal is olyan, még ismeretlen módszerek kikísérletezését szeretnék támogatni, amelyek hosszabb távon sok száz vagy sok ezer ember elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.

Uniós pénzek

Ebben az évben összesen 1,74 milliárd forintból gazdálkodik az OFA, ha nem vesszük figyelembe a szociális partnerek támogatására fordított összeget – tudtuk meg Molnár Györgynétől, az OFA kuratóriumának elnökétől. A pályázati kiírásoknak eddig nagyjából a felét zárták le, ezekre mostanáig annyi megvalósításra érdemes projektötlet érkezett, amennyi kimeríti a rendelkezésre álló keretet.

Az idei év fő törekvése az volt, hogy a nonprofit szervezetek megerősítéséhez járuljunk hozzá - fogalmazott Molnár Györgyné. Ez azért különösen időszerű, mert jövő év elejétől megsokszorozódnak a Magyarország számára elérhető uniós támogatások, hiszen a 2007 és 2013 közötti időszakban összesen 22 milliárd euró szolgálja hazánk fölzárkózását. Megkerülhetetlen tehát, hogy a civil szervezetek megtanuljanak pályázni, s elsajátítsák mindazon ismereteket, amelyek garantálhatják, hogy a későbbiekben sikerrel folyamodjanak majd a közösségi támogatásokért.

Egyelőre kevés az olyan nonprofit szervezet, amely megfelelő pályázati kultúrát tudhat magáénak, s nem kifogásolható a projektmegvalósítási képessége sem – hívta fel a figyelmet az elnök, hozzátéve: 2004 és 2006 között a meglévő szervezetek le tudták kötni a rendelkezésre álló forrásokat, a következő esztendőtől azonban ki kell bővíteni a potenciális pályázók körét.

Az ehhez szükséges tanulást az idén két OFA-pályázat szolgálja, s hogy a közalapítvány mennyire erre koncentrált 2006-ban, azt jól mutatja, hogy az idén e célokra szánták a legnagyobb összeget. A civil szervezetek foglalkoztatási kapacitásának tartós növelése címet viselő pályázaton 500 millió forintot osztanak szét a sikeres pályázók között. Ennek keretében a pályakezdőkre fokuszálnak, akik felemás helyzetben vannak: kellő munkatapasztalat hiányában nem szívesen alkalmazzák őket a cégek, így viszont éppen gyakorlatot nem tudnak szerezni. Az OFA bér- és járuléktámogatást nyújt az iskolapadból kikerülőknek, a Nemzeti Civil Alapprogram a működési költségekhez járul hozzá, a megyei munkaügyi központok pedig képzési támogatással veszik ki részüket a költségekből. Ugyanakkor a program mellett működik egy mentori hálózat is.

A nonprofit szervezetek humánerőforrás-fejlesztésének támogatására 332,5 millió forintot szántak 2006-ban. Ez esetben – az előbbi projekttel ellentétben – nem az állásszerzést, hanem a foglalkoztatottak ismereteinek bővítését segíti az OFA. A legkülönbözőbb oktatási formák jöhetnek szóba, s még az sincs megkötve, hogy külső szervezetek által lebonyolított akkreditált képzésre küldje el a munkaadó alkalmazottait, vagy a saját belső tanfolyamán képezze őket. Mindkét esetben jár a támogatás, a lényeg csupán az, hogy bővüljön a dolgozók munkavégzéshez szükséges ismerete. A nagy érdeklődés igazolja, hogy valós igények kielégítésére törekszünk e két pályázattal – fogalmazott Molnár Györgyné.

Alkalmi munka

A Nonprofit közvetítés elnevezésű projekt egyike a legsikeresebb új programoknak. Az alapgondolat az volt, hogy nem csupán a hagyományos foglalkoztatási formákban történő alkalmazás segíthet a hátrányos helyzetűeken, hanem az is, ha időlegesen találnak maguknak munkát. Érdemes és eredményes tehát, ha alkalmi munkához segítik az állástalanokat. Eredetileg korábban szerették volna kiírni a pályázatot, ám mivel ez elcsúszott, még szeptemberben sem késnek el azok, akik pénzt szeretnének kapni az e célra szánt 150 millió forintos keretből.

Míg az előző két programnál az OFA szándéka az volt, hogy forrásai révén megerősítse a nonprofit szféra szereplőit – akik alkalmassá válva a pályázatírásra a későbbiekben maguk is meg tudják szerezni a tevékenységük finanszírozásához szükséges pénzt -, addig utóbbi esetben a konkrét programokat bírálják el.

Támogatás a kkv-knak

A kisvállalkozások foglalkoztatásának bővítésére külön programot írt ki a közalapítvány, felismerve, hogy a javarészt magyar tulajdonban lévő kicsi cégek tőkehiányosak, emiatt képtelenek finanszírozni fejlődésüket és bővülésüket.

Sajátos helyzet, de a szektor hozzájárulása a bruttó nemzeti termékhez jóval elmarad a kkv-k foglalkoztatásban betöltött súlyától. Ezt bizonyítja, hogy másfél millióan dolgoznak a kisméretű társaságokban. Van tehát mit javítani a helyzeten, ami részben az álláskeresők foglalkoztatásának segítésével, illetve a működő vállalkozások stabilizálásával és gazdasági versenyképességük javításával teremthető meg.

A kkv-knak a közalapítványi forrásokból a 2006-os esztendőben 186 millió forintot különítettek el. Fontos feltétel, hogy csak azok a munkáltatók számíthatnak az állami forintokra, amelyek vállalják, hogy új munkavállalóval bővítik a dolgozói létszámot, s az illetőt legalább 12 hónapig foglalkoztatják.

Az új elemek mellett folytatódnak a régi, már jól ismert projektek is. A Lakmusz program már a korábbi években igazolta, hogy nem reménytelen a gyermekvédelmi szakellátásból kikerült fiatalok helyzete sem, igaz, a többnyire szakképzetlen állástalanoknak nincs könnyű dolguk, ha munkához szeretnének jutni. Éppen ezért a Lakmusz program komplexen kezeli a problémát, s nem csupán kenyérkereseti lehetőséget igyekszik találni a hátrányos helyzetűeknek, hanem a lakhatásukhoz is hozzájárul.

Az elsőként 2004-ben meghirdetett pályázat keretében arra kérhetnek és kaphatnak pénzt a pályázók, hogy használaton kívüli épületet újítsanak fel a fiatalok aktív közreműködésével, akik a program végeztével nemcsak lakáshoz jutnak, hanem olyan ismeretekhez is, amelyek segítik őket, hogy megállják helyüket az elsődleges munkaerőpiacon. Egy pécsi projekt keretében például 2004-ben 15 fiatalon segítettek ekképpen, miután a bányamentők egykori épületét az önkormányzat megvásárolta. E program ugyanekkora nagyságrendben folytatódott tavaly is. A Lakmusz projektre ez évben 80 millió forintot szánt a közalapítvány; a beadványokat szeptemberig lehetett célba juttatni.

Önkéntes program

Szintén régi-új projekt az ötletprogramként is emlegetett Önkéntes program. Ennek lényege, hogy önkéntes szolgálatban vállalnak szerepet a pályakezdők, s ezzel két legyet ütnek egy csapásra: egyfelől nem gyarapítják az állástalanok számát, másfelől gyakorlati ismereteket szereznek annak érdekében, hogy a későbbiekben könnyebben és gyorsabban kapjanak munkát.

A 18 és 26 év közötti férfiak és nők nemcsak nonprofit szervezeteknél, hanem megyei vagy helyi önkormányzatnál, egyházi intézményeknél is feladatot vállalhatnak.

Az Önkéntes program tavaly indult, s az idei "ismétlésre" az akkor eredményes projektgazdákat és kivitelezőket hívták meg, ugyanis a nyertesek már egyszer bizonyítottak. Új szervezetek meghívása esetén számukra új módszereket kell kidolgozni, s ismételten ki kell képezni a szükséges szakembereket, miközben ez már adott - hangzik a kuratóriumi elnök érvelése, hozzátéve: két-három év elteltével bővítik majd a kört, de egyelőre az a fontos, hogy a felkészült mentorok minél több ember elhelyezkedését segítsék.

Otthontalanok segítése

Szintén "OFA-hagyomány" a hajléktalanok állásszerzési képességeinek javítása, amelynek elengedhetetlen eleme a szociális háttér megteremtése az érintett egyéni kondícióihoz igazítva. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor ebben az évben 50 otthontalan válik munkanélküliből foglalkoztatottá.

A legtöbb beadvány a fővárosból érkezik a pályázati kiírásokra, ez a szakemberek szerint azzal magyarázható, hogy itt a legfelkészültebbek a pályázók, akik nemcsak hamar felismerik a lehetőségeket, de megfelelőképpen elkészítik a dokumentációt is. Jó irány azonban, hogy egyre több pályamű érkezik a kelet-magyarországi térségekből is, például mind többen folyamodnak OFA-forrásokért a munkanélküliségtől sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is. Az OFA programjai – ahogy minden évben, ezúttal is – kísérletiek. Céljuk, hogy olyan módszereket dolgozzanak ki, amelyekről kivitelezőjük bebizonyítja, hogy sikerrel juttatja munkához az állástalanokat. Ha pedig beválik a metodika, egy idő után "kinövi" a közalapítvány kereteit a kezdeményezés, és átadja a helyét újabb próbálkozásoknak. A bevált szisztéma pedig országosan elfogadottá válik, s más forrásokból finanszírozzák azt. Például a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja keretében kérhet és kaphat támogatást, aki az Újra dolgozom, az Új esély vagy a Tranzitprogram forrásaiból szeretne részesedni.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. október 13.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem