A munkaügyi központok 2004 negyedik negyedévében mintegy 380 ezer munkanélküli mellett több mint 72 ezer bejelentett üres álláshelyet tartottak nyilván, bár ez utóbbi elmaradt az évek óta tapasztalható 80-90 ezres nagyságrendtől. Hasonló arány, illetve folyamat jellemezte az idei esztendő első hónapjait is, s a megyék, illetve a régiók között nem lényegesek a különbségek.
Közvetítési kísérletek
Fejér megye is beilleszkedik az országos képbe, annak ellenére, hogy gazdasági adottságait tekintve a kedvezőbb helyzetű régiók közé tartozik. Ipara fejlett, területén számos multinacionális cég található. A munkáltatók száma – Zimmermann József, a megyei munkaügyi központ igazgatójának adatai szerint – mintegy 40 ezerre tehető.
A regisztrált álláskeresők száma a megyében 2004 végén megközelítette a 14 és fél ezret, majd ez 2005 első hónapjaiban ezerrel emelkedett. A munkanélküliek egyharmada szakmunkás. A munkáltatók – jelen esetben gyakorlatilag a kis- és középvállalkozók – által bejelentett üres állások száma a múlt év végéhez képest alig változott, márciusban 1600 körül mozgott.
A kft.-k, bt.-k, kisiparosok, kiskereskedők közül átlagban minden harmadik szakmunkást keresett, s a jelentkezőknek az esetek túlnyomó többségében minimálbért vagy azt alig meghaladó fizetést ajánlottak. Autószerelőknek, varrónőknek, kőműveseknek, szobafestőknek, szakácsoknak, élelmiszerbolti eladóknak, eladó-boltvezetőknek, targoncaszerelőknek, gumijavítóknak és más keresett szakmák képviselőinek havi 57 ezer forintot, pékeknek bruttó 60 ezret, géplakatosoknak, gépkezelőknek 70-80, víz-, gáz- és központifűtés-szerelőknek 60-80 ezer forintot kínáltak.
A munkaügyi központ – összevetve a munkaerő-keresletet és -kínálatot – az év első negyedévében havonta 2200-2300 álláskeresőt, 40 százalékban szakmunkást közvetített ki a munkahelyekre. Közülük 3 ezer 300 próbálkozás sikerrel járt, a kiközvetített dolgozók egyharmada szakmunkás volt. Azt nem tudni, hogy az elhelyezkedettek újdonsült munkaadójukkal az eredeti vagy a magasabb bérben állapodtak-e meg, de az ismert, hogy a sikertelenül próbálkozók többsége kevesli az adott munkáért kínált fizetést.
Adómentes forintok
Zimmermann József elégedetlen a közvetítéseik eredményeivel, és munkatársaival folyamatosan elemzi az okokat. Megfigyelték például, hogy körülbelül négy-öt éve, az újabb kori gazdasági szerkezetváltás kezdetétől lényegesen megváltozott a munkahelyek összetétele. Míg korábban a cégek mintegy kétharmad részt betanított jellegű, a multinacionális cégek szinte kizárólag szalag melletti munkára kerestek munkavállalókat, az elvándorló befektetők nyomába jövő újak már magasabb munkakultúrájú szakmunkásokat várnak, és többnyire piaci áron fizetik meg őket. A kis- és középvállalkozások körében is megnőtt a szakképzettek iránti igény, mert tudják, hogy az élesedő piaci versenyben csak kvalifikált dolgozókkal lehet talpon maradni.
Ezek után látszólag érthetetlenek a minimálbéres ajánlatok, de a munkaügyi szakemberek úgy vélik, ismerik a magyarázatot. A kis- és középvállalkozók például gyakran képtelenek magasabb bért kínálni, mert minél kisebbek, annál kevésbé tőkeerősek, és már-már dupla vagy semmi alapon hirdetik meg a munkahelyeiket. A magas bérterhek kötik a kezüket. Mások abban reménykednek, hogy ha akadna érdeklődő, valamiképpen majd csak megegyeznek velük. Alacsony béren próbaidőt kötnek ki például – későbbre ígérve a piaci keresetet –, vagy valami más megoldást keresnek.
Sejthetők a kiskapus, a szürke, a fekete bérezések. Egyes szolgáltatásoknál, például az idegenforgalomban, bekalkulálják a borravalót, mások a minimálbér kiegészítéseként vagy "egy az egyben" zsebbe csúsztatják az adómentes forintokat.
"Alvó" álláshelyek
Az bizonyos, hogy a munkaügyi központokba bejelentett állások bérajánlatai messze esnek a statisztikákban tükröződő keresetektől. Fejér megyében például 2003-ban az 57-80, esetleg a 100 ezres ajánlatokkal szemben a vállalkozói szféra bruttó kereseti átlaga havi 133 ezer forint fölött volt. Igaz, ez a magasan kvalifikáltak bérét is tartalmazta, de az eltérés akkor is számottevő.
Feladatai jobb ellátása érdekében országszerte megújulóban van a munkaügyi szervezet, a régióban az enyingi kirendeltség már korszerű formában, a munkáltatókkal szorosabb, szinte napi kapcsolatot tartva működik, s átalakult a gárdonyi is. Zimmermann József sokat vár ettől a változástól. Arra számít, hogy az "alvó", a ma még be nem jelentett üres álláshelyeket is sikerül felderíteni, és így megnőnek a munkahelyet keresők elhelyezkedési esélyei. Enying körzetében ez a várakozás teljesült.
A szervezet munkatársai nem tehetik és nem is kívánják bírálni a vállalkozók bérajánlatait, magatartását, tájékoztatják viszont őket, hogy a keresett szakmában a kínált bérért nem fognak találni jelentkezőt. És ha együttműködésük közvetlenebbé válik, talán odáig is elmennek, hogy őszintén megmondják: napjainkban jó szakmunkást találni az adott feltételekkel fölösleges idő- és energiapocsékolás.
A munkapiaci egyensúlytalanság és a kereseti viszonyok összefüggéseit nemcsak gyakorlati szakemberek, hanem foglalkoztatáspolitikusok, tudományos kutatók is elemzik, és gyakran jutnak arra a következtetésre, hogy az aránytalanul alacsony bérek gátolják a foglalkoztatás kiterjesztését.
Külhoni tapasztalatok
Tóth László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint inkább a kisebb munkáltatóknál fordul elő a minimálbér körüli foglalkoztatás, és itt található az a kör is, amelyik nem jelenti be az alkalmazás tényleges körülményeit. Ezek a munkáltatók a papír szerintinél többet fizetnek alkalmazottaiknak, ám a "többért" nem adóznak vagy teljes egészében eltekintenek ettől. Így alkalmazkodnak a kereslet-kínálat törvényéhez. És a kereslet-kínálat olykor meglepő dolgokat produkál. Az építőipari segédmunkások "ára" például a fővárosban – hozzáértők szerint – havi nettó 110 ezer forint. Erre a feladatra kevesebbért nem találni munkavállalót, legalábbis hazait nem. Amunkáltató tehát ennyiért alkalmaz segédmunkást, valamilyen formában.
A hiány természetesen nem csak az építőipart jellemzi. Észak-Magyarországon például több területen szlovákiai munkaerő váltja fel a magyart, miközben a hazai állástalanok száma nő. Ahazai dolgozók ugyanis minimálbérért – vagy mint mondják: "ennyiért" – nem vállalnak el bizonyos feladatokat, a szlovákiaiak viszont – akiknek otthon 37 ezer forint lenne a jövedelmük – igen. És vállalják a napi utazás kényelmetlenségeit is, élve a nyitott munkaerőpiac lehetőségével.
Nyugat-Európában szinte mindig bejelentik a cégek üres álláshelyeiket a munkaügyi szervezetnek. A főosztályvezető szerint több okból. Nem utolsósorban azért, mert az ottani állami foglalkoztatási szolgálatok nemcsak formálisan, hanem ténylegesen is a legnagyobb munkaközvetítők, és a munkáltatók jó eséllyel számíthatnak arra, hogy megfelelő embert küldenek hozzájuk. A franciáknál még az elnevezés: "álláskereső szolgálat" is erre utal. Ezzel szemben nálunk egyrészt tartja magát az a régen nem igaz vélekedés, hogy a kirendeltségek nyilvántartásában csak "lepusztult, kopott munkanélküli" található, másrészt még túlzottan passzív a szolgáltatás is. Aváltozás azonban megkezdődött.
Hiányzó munkáskezek
A munkaerő-kereslet és -kínálat ellentmondásairól szólva nem lehet eltekinteni a szakképzés problémáitól. Nemcsak Fejér megyei, hanem országos tapasztalat, hogy a kis- és középvállalkozások mindinkább szakmunkásokat keresnek, ráadásul afféle régi típusú szakembereket, mert nem rendelkeznek elég korszerű géppel, berendezéssel, számítástechnikával, és ezek ellensúlyozását várják tőlük.
Számos szakmában azonban nemcsak a tapasztaltabb mesterek, hanem az ifjú szakemberek is hiányoznak. Nincsenek, évek, évtizedek óta nem képez belőlük eleget a szakoktatás, mert úgymond: a fiatalok nem érdeklődnek bizonyos szakmák iránt. Mert sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapják meg a kellő megbecsülést.
Ezek az indokok ma már egyre kevésbé állják meg a helyüket, állítja a minisztériumi szakember. A vasesztergályosok például, akik közül valaha sztahanovisták kerültek ki, manapság fehér kesztyűben, komputer vezérelte gépeken dolgoznak, és a hírek szerint a havi 250 ezret is megkapják nettóban.
Általános a vélekedés, hogy alapvető megoldásokat tartós gazdasági fellendülés hozhatna, de biztató folyamatok bontakoznak ki az adott feltételek között is. Az állami foglalkoztatási szolgálat megújítása, közvetítő szerepének megerősítése Tóth László szerint is már több mint ígéret. A munkaerő-kereslet és -kínálat összhangját, az indokolatlanul alacsony keresetek és az ezzel összefüggő rendezetlen munkaviszonyok kiszűrését kívánják szolgálni a bértarifarendszerek, amelyeknek a kialakításán a munkaadók és a munkavállalók képviselői az ágazati párbeszédbizottságokban sikeresen fáradoznak.
Bértarifák rendszere
Az ágazati kollektív szerződés és ezzel együtt a bértarifák rendszere – a sütőipar, valamint a villamosipar után – ezekben a hónapokban az építőiparban formálódik.
Egy, a kormány által tervezett szabályozás támogatásáról szóló megállapodást májusban írt alá nyolc szakmai és érdek-képviseleti szervezet a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszterrel, és összeállt az építőipari ágazati szakmai minimálbér kialakításának az ütemterve is. E szerint különböző hivatalos egyeztetések, konzultációk után a szabályozás 2006. január 1-jén lépne hatályba. Ezzel – Csorvásy József, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének elnöke, az építőipari ágazati párbeszédbizottság egyik vezetője szerint – várhatóan megszűnnének a többi között azok az anomáliák is, amelyek a munkaügyi szervezethez bejelentett üres állások bérajánlataiban tükröződnek.
Gyakori, hogy az építőipari kivitelezők minimálbéren foglalkoztatják a dolgozóikat, és mellette zsebbe is fizetnek. Az érdekképviseletek ezen változtatnának. A bértarifarendszer alapján a munkáltatók az ágazatban egységes béreket fizetnének munkavállalóiknak, és fizetnék utánuk a járulékokat is. Mindezt vagy a saját hasznukból fedeznék, vagy – ami valószínűbb – az építési díjakon emelnének. Becslések szerint az áremelkedés elérheti a 10-15 százalékot is.
Ma Magyarországon 93 ezer építővállalkozás van, és ebből a nagyobb, a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek száma nem haladja meg a 30-at. Ezeket az arányokat a gazdasági környezet alakította ki az utóbbi másfél évtizedben. A bérváltoztatás után a szakmunkások körülbelül annyit keresnének, mint amennyit ma egy tisztességes vállalkozótól megkapnak.
A minden esélyt latolgatók körében felmerül: a bértarifarendszer következtében könnyen tönkremehetnek azok a kis cégek, amelyek képtelenek kigazdálkodni a megnövekedő bérköltségeket. Még az is előfordulhat, hogy építőmunkások kerülnének így utcára, vagy egyes vállalkozók az eddiginél is nagyobb számban foglalkoztatnának dolgozókat.
Lehetséges, hogy kisebb, néhány fős vállalkozások önállósága veszélybe kerülne, a termelőszervezet koncentrálódása folytán azonban minden bizonnyal ők is megtalálhatják a helyüket. Munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek szerint azonban a bértarifa miatt aligha állna fenn az építőipari elbocsátások veszélye, és a munkanélküliség sem nőne, ha egyáltalán van ilyen az építőiparban. Reálisan várható ugyanis, hogy az új uniós költségvetésből tekintélyes pénzek érkeznek majd az országba, s azok döntő hányada infrastrukturális és környezetvédelmi építkezések formájában realizálódik.
Bérpolitika a cégeknél
Kőrösi Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézete vállalati bérpolitika kutatásával foglalkozó tudományos főmunkatársa szerint a cégek gyakran általánosan képzett munkavállalókat keresnek, vállalják a saját igényük szerinti betanításukat, és mindezt tükröztetik a fizetésükben is. Az is megfigyelhető, hogy a munkáltatók gyakran pályakezdőket keresnek; felmérések szerint az állások jó 80 százalékát velük vagy más munkahelyről eljövőkkel töltik be. Munkanélkülieket, különösen munkájukat régebben elvesztetteket csak végszükségben alkalmaznak.
Akár egyfajta bérpolitikának is lehet nevezni a vállalkozóknak azt a természetes törekvését, hogy a lehető legkisebb bérért keresnek maguknak megfelelő munkavállalót – állítja a kutató. Az ötfősnél nagyobb vállalkozások bérpolitikáját nyomon követve azt tapasztalta, hogy ha – főleg a '90-es években – azok rendkívüli teljesítményt tudtak elérni, az a bérezésben is tükröződött, azaz a jó szakembereket kellően meg tudták fizetni.
Manapság a lehetőségek beszűkültek, ritkábbak az esélyek a nagy kiugrásokra, és a kis- és középvállalkozóknak nem nagyon van min osztozkodniuk alkalmazottaikkal. Visszafogottabb a bérkínálat is. Az is igaz, hogy ha nem tudnak felvenni szakmunkást, mert az alacsony fizetésért nem találnak jelentkezőt, nem képesek fejleszteni vállalkozásukat. Ördögi kör ez. Ugyanakkor vannak olyan szakmák, amelyeknél a túlkínálat miatt "lenn" van a szakmunkások ára, míg másoknak – vagy másutt – a kereslet megsokszorozza az értéküket. Esetenként az álláshelyek megszűnése miatt is előállhat túlkínálat, a fejletlenebb régiókban pedig eleve hiányoznak munkahelyek.
Szakmai minimálbér
Kőrösi Gábor figyelemmel kíséri a munkaerő-piaci nehézségek feloldását célzó politikai és szakmai törekvéseket, köztük a bértarifarendszerrel kapcsolatos elképzeléseket is. A bértarifa nem új találmány, Magyarországon a rendszerváltozás előtt ismert volt, és külföldön napjainkban is találkozni vele. Costa Ricában például több száz különböző szakmai minimálbért tartanak nyilván, ilyen szélsőséges eset Európában nem fordul elő.
Gyakran hivatkozott példa Németország, itt ágazati bértárgyalásokon állapodik meg a bértarifákról a munkáltatói szövetség a szakszervezetekkel, az utóbbi időben azonban mind több ezzel a gond. Egyre több vállalati szakszervezet – az állások megmentése érdekében – önként lemond például az ágazati szinten elért emelésről. Emlékezetes a Siemens mobiltelefon-üzemének esete, erről itthon is hosszasabban írtak a lapok, mivel a termelés Magyarországra költöztetését helyezte kilátásba a vezetés. Ennek hatására nemcsak a béremelésről mondott le a vállalati szakszervezet, hanem a munkaidő meghosszabbításába is beleegyezett. Több hasonló példa volt tavaly, mert számos ágazatban akkor jártak le a kollektív szerződések.
A nálunk tervezett, többek által szorgalmazott bérezési rendszertől sok munkavállaló és munkáltató a mainál reálisabb, józan alsó és felső határok között mozgó béreket és rendezettebb munkapiaci viszonyokat remél. A kutatónak azonban kételyei vannak e várakozásokat illetően. Mára ugyanis – mondja – annyira differenciálódott a piac, hogy gyakorlatilag lehetetlen egy majd mindenki számára elfogadható bértarifarendszert kidolgozni. Azonkívül a specifikus szabályokat is könnyen meg lehet kerülni, és ebben Magyarországon sokaknak van gyakorlata.
