A gyakorlatban, ha bértarifarendszerről beszélünk, akkor általában csak a bérek mértékére, az egyes "lépcsők vagy kockák" egymásra épült struktúrájára gondolunk. Holott a bértarifarendszer két egymástól elválaszthatatlan elemből áll. Az alapot a munkaminősítési (besorolási) rendszer jelenti, amikor az egyes tevékenységeket egymástól jól körülírtan elkülönítjük, csoportosítjuk. Ezek meghatározására a szakma, illetve a szakirodalom sokféle módszert ismer. A második elem, a bértételek meghatározása az egyes munkakategóriákra épül fel. Ez szintén többféle lehet, például csak az alapbért határozzák meg, ami lehet fix összegű, alsó-felső határok megállapításával, viszonyítási százalék meghatározásával, felső korlát beiktatásával stb.
Besorolási rendszer
Magyarországon az 1992-ben elfogadott miniszteri rendelet [6/1992. (VI. 27.) MüM] a hagyományos gyakorlat alapján munkakategóriákba, besorolási rendszerbe osztályozza a munkavállalókat.
Külön csoportot képeznek a nem fizikai munkát végzők, ezen belül is a vezetők, illetve az egyéb szellemi foglalkozásúak. A középvezetők és a többi szellemi foglalkoztatott esetében az iskolai végzettségnek, valamint a szakmai képzettségnek s a felelősség mértékének van szerepe. A szakmai hierarchián lefelé haladva a gyakorlat is besorolási tényező.
A fizikai munkát végzőknél a képzettség, az adott tevékenység begyakorlásához szükséges időszak, az önállóság, a kreativitás, a több szakma ismerete, valamint a munkakörülmények differenciálása alapján áll össze a besorolási rendszer.
A versenyszférában, a rendeletben előírt besorolási kategóriák alkalmazásának elsősorban statisztikai szempontból és a kollektív szerződések megkötésekor van szerepe. A rendszer alkalmazása abban az esetben nem kötelező, ha munkáltatói érdekképviselet kötött kollektív szerződést. Ekkor el lehet térni a besorolási feltételektől és kategóriáktól. Ha azonban a jogszabálytól eltérő rendszer van érvényben, akkor az alkalmazott módszert a rendeletben előírt kategóriáknak "meg kell feleltetni", mert statisztikai adatgyűjtést, információt csak azonosítás alapján lehet nyújtani.
Vitázó felek
A versenyszférában a jogszabály csak a minimálbért határozza meg alapbérként. Az Országos Érdekegyeztető Tanács a 6/1992. besorolási rendelet és a mindenkori minimálbérek alkalmazásával ajánlást dolgozott ki és adott közre még 1993-ban. Ez az ajánlás szorzószámokat tartalmaz a különböző munkaköri kategóriákra. Bár nincs kötelező jellege, a különböző szakmákban mégis irányt szab a bértárgyalások során.
A munkaadók és a munkavállalói érdekképviseletek között évek óta vita tárgyát képezi, hogy készüljön-e országos érvényű egyszerűsített bértarifarendszer, kötelező érvényű bértételekkel. A munkaadók vitatják ennek szükségességét. Érveik szerint országos szinten, a minimálbéren kívül nincs értelme kikötni semmilyen bérkategóriát, annak csak szakmai szinten van létjogosultsága. Tulajdonképpen az egységes minimálbér is torz állapotokat eredményez az egyes ágazatokban, szakmákban.
Álláspontjuk szerint a bérek mértéke, illetve meghatározása ágazatonként, szakmánként eltérő helyzetet teremt, amit a munka- és gazdasági feltételek alakítanak ki. Következésképpen tarifaautonómiával kell szabad kezet adni a megállapodást kötő feleknek.
A most alakuló, s majd véglegesen felálló ágazati párbeszédbizottságoknak lesz a feladatuk, hogy bérmegállapodásokat kössenek.
Az azonosnak tekinthető munkákra, munkakörökre épülő bérkategóriákat általában alapbérként szokták kezelni. Lényeges, hogy ez egy-egy szakmán, ágazaton belül azonos rendező elvek szerint legyen meghatározva.
A személyi alapbér a munkaszerződés kötelező része, s a teljesítménybéres rendszerek, bérpótlékok, bérösztönzök alapja. Az állásidő, illetve a távolléti díj meghatározásának az eleme. Ugyanakkor – a statisztikai adatgyűjtés alapján – információt nyújt az ágazaton belüli bérarányokról.
Nyilvánvaló, a stabil rendszer kialakítása lehetővé teszi: ha új munkakör keletkezik egy munkahelyen, akkor nem kell az egész munkaminősítési, -besorolási rendszert újból kialakítani, átdolgozni, hanem csak be kell illeszteni a legmegfelelőbb csoportba.
Együttműködő partnerek
A megalakuló ágazati párbeszédbizottságoknak mindenekelőtt az a legfőbb feladatuk – legalábbis a kezdeti időszakban –, hogy az ellentétes álláspontokat kölcsönösen elismerjék, s konszenzuskereséssel képviseljék saját szakmájukat, legyen az gazdasági, társadalmi, képzési érdek. Természetesen csak kellő tapasztalatok, felhatalmazottság és háttér birtokában lehet eljutni a megállapodások megkötéséhez. Ez a bértarifarendszerek kialakítására is vonatkozik.
Ennek érdekében célszerű tanulmányozni, hogy az adott szakmában milyen lehet a besorolási rendszer szerkezete. A versenyszféra ágazatai esetében a kiindulásnál segítséget jelenhet a jelenleg érvényben lévő, már említett munkaminősítési rendszer.
Összevontabb vagy tágabb besorolási rendszer kialakításához hasznos a szakirodalmat tanulmányozni, illetve az európai országok hasonló ágazataiban kialakult gyakorlatot megismerni.
A besorolási kategóriákhoz rendelt bértételekre az adott szakmában célszerű kötelező megállapodást kötni, mert ez teremti meg az ágazaton belüli versenyfeltételeket, illetve a megfelelő bérarányokat.
Ugyanakkor az első ágazati bértarifarendszer kialakítását meg kell előzze annak felmérése, hogy az adott szakmában működő különböző munkáltatóknál mennyi a ténylegesen kifizetett alapbér, illetve milyen felépítésűek a kereseti elemek. De a már tarifamegállapodással rendelkező szakmákban szintén célszerű – a változó munkaerő-piaci helyzet miatt – az arányokat áttekinteni, esetleg módosítani.
A bértételeket illetően az országos minimálbéren kívül nincs semmilyen kötelező előírás. Azonban az Országos Érdekegyeztető Tanács éves ajánlásait a keresetek növelésére célszerű figyelembe venni, mert ennek orientáló hatása van. Végezetül nagyon fontos, hogy a tárgyalások során a felek azonos adatforrásból dolgozzanak, illetve azonos fogalmakat használjanak.
Mint jeleztem, az ágazati párbeszédbizottságok feladata a kezdeti időszakban nem okvetlenül a bértarifarendszerek megállapításával kezdődik. Azonban – a már említett körülmények figyelembevételével – a tájékozódást, a felkészülést meg lehet kezdeni.
