Az 1995-ös esztendő vízválasztó volt az üzemi, intézményi egészségügyi ellátásban. Alapvetően megváltozott a szervezeti rendszer, a finanszírozás és a feladatkör is. Megszűnt például az immáron foglalkozás-egészségügynek nevezett ellátás társadalombiztosítási támogatása, lezajlott a teljes privatizáció, így a szolgálat tagjai vállalkozási formában, a munkaadókkal kötött szerződések alapján látják el a tennivalókat.
Fókuszban a prevenció
Az 1994. január 1-jén hatályba lépett munkavédelmi törvényben, illetve az 1995-ös, hozzá kapcsolódó kormányrendeletben kimondatott: a munkáltató kötelessége, hogy a szervezett munkavégzésben foglalkoztatott munkavállalói részére foglalkozás-egészségügyi ellátásról gondoskodjon. Az ok és egyben a cél a biztonságos munkavégzés. A kötelezettség nemcsak a közepes és nagy cégekre, hanem a legkisebb, akár az egy alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozásokra is kiterjed.
Ami a feladatokat illeti: korábban az üzemorvosok afféle "kis" körzeti orvosként működtek, vizsgáltak, gyógyítottak, recepteket írtak, sőt 1987-ig táppénzbe is vehették a beteget. A mai foglalkozás-egészségügyi szakorvosok – mint a szolgálat felső vezetői hangsúlyozzák – kizárólag a prevenciót szolgálják, és felelősségük sokrétűbbé vált.
Alapvető tennivalóik sorába tartozik például a munkaköri alkalmassági vizsgálatok lebonyolítása, a foglalkozási megbetegedések, illetve a munkavégzés egészségkárosító hatásainak feltárása. Közreműködnek a munkahelyi veszélyforrások feltárásában, a foglalkozás-egészségügyi, fiziológiai, ergonómiai, higiénés problémák megoldásában, az elsősegélynyújtásban, illetve annak megszervezésében, a munkahelyi katasztrófák megelőzésében, elhárításában és a rehabilitációban.
Szabott tarifák
A jogszabályok lehetővé teszik, hogy a munkaadók saját szolgáltatást tartsanak fenn, vagy külső szakemberre, szakmai munkacsoportra bízzák a foglalkozás-egészségügyi feladatok ellátását. Dr. Grónai Éva főorvos, a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetének főosztályvezetője szerint a döntő többség az utóbbi megoldást választotta, és választja napjainkban is. A külső szolgáltatókkal ugyanis a megfelelő kiválasztás, a szerződések megkötése után kevesebb a gond, elenyésző a vállalati adminisztráció, és anyagilag is előnyösebb ez a változat. A szolgáltatók ugyanis általában maguk gondoskodnak működési feltételeikről, levesznek minden terhet a munkaadók válláról. Ha kibérlik a nagyobb vállalatoknál meglévő volt üzemorvosi rendelőt, azért piaci áron bérleti díjat fizetnek. De ha nincs erre lehetőség, akkor az ellátást az egészségügyi vállalkozás rendelőire, laboratóriumaira alapozva oldják meg.
Az ellátásnak a munkahely jellegéhez igazodó, az egészségügyi megelőző munka nehézségi fokát figyelembe vevő szabott, a szakirányítás által javasolt tarifái vannak, amelyeket a Magyar Orvosi Kamara Díjtételi Bizottsága az inflációhoz igazodva folyamatosan karbantart, illetve foglalkozás-egészségügyi szekciója évente nyilvánosságra hoz.
Tavaly például az "A" osztályba tartozó bányavállalatok, a kohászati üzemek, a sugárveszélyes munkahelyek 10 000 forint/fő/év díjat fizettek az ellátásért. A veszélyességi fok szerint a további fejkvóták kategóriánként 8444, 6800 és 5000 forintra rúgtak. Ezektől az összegektől azonban a munkaadók különmegállapodás alapján eltérhettek. El is tértek, az orvosi egyetemek ugyanis egy ideje már szép számban bocsátanak ki szakorvosokat.
"Dobogós" helyezés
Mind nagyobb tehát a szakemberek kínálata, s mind erősebb a piaci verseny. Az árverseny is. Egy bizonyos – és dr. Grónai Éva szerint ez a lényeg -, Európában dobogós helyezést értünk el a foglalkozás-egészségügyi ellátásban.
A főosztályon egyébként külön foglalkoznak a kisvállalkozások foglalkozás-egészségügyi problémáival. Tőkeszegénységük miatt ugyanis gyakran komoly gondot jelent számukra a biztonságos munkavégzés optimális feltételeinek megteremtése. Ezért e cégeknél az orvosok feladata az is, hogy figyelmeztessék a vállalkozókat a lehetséges veszélyforrásokra. De segítenek azzal is, hogy közreműködnek a gondok megszüntetésében, a megoldások leggazdaságosabb módjainak feltárásában. Segítenek, de – mint a főorvos asszony hangsúlyozza – a munkavédelem, az egészséges munkafeltételek megteremtése, a közegészségügyi előírások betartása nem az orvosok, hanem a munkáltatók felelőssége. Mint ahogyan az is, ha tájékozatlanságból, kényszerűségből vagy rosszul felfogott gazdasági érdekből eltekintenek a törvényi kötelezettség betartásától, a foglalkozás-egészségügy szolgáltatásainak igénybevételétől.
Naprakész adatbázis
Tájékozatlanságra azonban aligha hivatkozhat bárki is. A foglalkozás-egészségügy szakmai irányítása ugyanis az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hatáskörébe tartozik, és az ÁNTSZ-ek nagyon is jól ismertek a munkaadók körében. Az érdeklődők a szervezettől bőséges információhoz juthatnak, már csak azért is, mert az orvosok félévente jelentik – a többi között -, hogy hány munkavállalót látnak el a szolgálat keretében. Másrészt az ÁNTSZ-ek megyei, illetve országos adatbázisai a szolgálat orvosait illetően szinte naprakészek. Ezekből kiderül, hogy napjainkban mintegy 3 ezer 300 orvos és ugyanennyi ápoló tevékenykedik a foglalkozás-egészségügyben. A szolgálatok számát az 1995-ös váltáskor 800-850-re becsülték, majd a csúcsot 1998-ban regisztrálták. A szolgáltatók száma azóta is ezen a szinten van.
A tájékoztatást szolgálja egy, a közcélú Állami Munkavédelmi Információs Rendszer bevezetéséről szóló, 2003. január 1-jével életbe lépett munkaügyi miniszteri rendelet is. Ennek értelmében a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézete díjtalanul hívható zöldszámot rendszeresített, amelyen minden foglalkozás- és munkaegészségüggyel kapcsolatos kérdésre szakszerű választ kaphatnak az érdeklődők. Az intézet a 06-80-204-264-es számon érhető el. Mindemellett a munkaadók a szolgálat megszervezésére, lebonyolítására vonatkozó pályázataikat – a többi között – az orvosi kamara lapjában, a Magyar Orvosban, illetve a Foglalkozás-egészségügy című szakfolyóiratban is közzétehetik.
Szolgáltatási tarifákA Magyar Orvosi Kamara foglalkozás-egészségügyi szekciója elkészítette a munkaadók által a szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak javaslatát. A kategóriánkénti tarifák – tekintettel az inflációra és az egészségügyi dolgozók béremelésére – 10 százalékkal haladják meg a tavalyi fejkvótákat. Ezek szerint a 2003-ra személyenként ajánlott éves díjak a következők: "A" kategória14 300 Ft "B" kategória 2 000 Ft "C" kategória 500 Ft "D" kategória7 150 F |
