×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. február 3.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 60. számában (2003. február 3.)

Menedzserek dilemmái

A szakírók többsége úgy definiálja a szervezetek irányítását, mintha az csupán az ösztönzők és a szankciók rendszere lenne. Egy másik felfogás szerint viszont a hangsúly a tényleges vezetésre helyeződik, arra, hogy a cég irányítói előmozdítsák a beosztottak együttműködését, s mozgósítsák kockázatvállaló, újító szellemüket.

A "Menedzserdilemmák" című könyv amerikai szerzője e két megközelítést kívánja összhangba hozni: felhasználva a szociológia, a pszichológia és a gazdaságpolitika megállapításait is. E "finomhangolás" eredménye egyebek közt az a megállapítás, miszerint a vállalati tevékenységek megszervezésének nem egyedüli és nem feltétlenül hatásos módja a tekintélyelvű vezetési módszer. Miközben a szerző eljut e következtetésig, beavatja az olvasót a menedzseri dilemmák sokaságába; megismerteti azokat a lehetőségeket és korlátokat, amelyek a különböző ösztönzők alkalmazása során felmerülnek.

"A hierarchia politikai gazdaságtana" című fejezetben leírt gondolatok ugyanakkor arra világítanak rá, hogy a szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyokon alapuló vállalati szerveződés csak ritkán és rövid ideig hozhat tartós üzleti sikert. A gyakorlati tapasztalatok ugyanis azt jelzik, hogy ahol a menedzserek együttműködésre és az önérdek feladására ösztönözik munkatársaikat – s ebben maguk is példát mutatnak –, ott a vállalatok tartós előnyre tehetnek szert versenytársaikkal szemben.

ary J. Miller:

Menedzserdilemmák. A hierarchia politikai gazdaságtana

Aula Kiadó – Széchenyi István Szakkollégium. Bp., 2002. 390 oldal.

Ára: 3380 Ft

Uniós útmutató

Magyarország uniós csatlakozásának rohamos közeledte ellenére az állampolgárok még korántsem rendelkeznek kellő ismeretekkel az Európai Unió létrejöttének előzményeiről, intézményeiről és céljairól. Bár e témakörben már számos kiadvány megjelent, többségük elsősorban a szakembereknek, nem pedig a nagyközönségnek szól. Ezt a hiányt pótolja Dick Leonard – a Brüsszelben működő Európai Politikai Tanulmányok Központjának tanácsadója – magyarul most megjelent könyve.

A kiadványban a múltról és a jelenről egyaránt szó van. A szerző nemcsak az Unió keletkezésének körülményeit, de azt a folyamatot is bemutatja, amelynek eredményeként az EU ma 15 tagállamból áll, 13 ország pedig várja a felvételét. Olvashatunk – a számunkra talán legizgalmasabb kérdésről, nevezetesen – a közép- és kelet-európai országok csatlakozási lehetőségeiről, továbbá a különböző – a római, a maastrichti, az amszterdami, a nizzai és más – szerződések rendelkezéseiről.

A hatáskörökről tájékoztató részben olyan jelentős kérdéseket boncolgat a szerző, mint a finanszírozás, a kereskedelem, vagy a verseny- és a szociálpolitika. De megtudhatjuk azt is, hogy az EU egyre nagyobb szerepet vállal – például – a kultúra és a sport, illetve a segélyezés és a biztonságpolitika területén. A speciális problémák közt a szerző a csatlakozási kérelmekkel, az új tagállamok nehézségeivel foglalkozik. A jövő lehetőségeit vizsgálva kifejti, hogy igazi sikerre akkor lehet számítani, ha a polgárok többsége bízik az Unióban.

ick Leonard:

Európai Unió. Történet, szervezet, működés

Geomédia Kiadó Rt., Budapest, 2002. 334 oldal. Ára: 4400 Ft

Született vezetők

Nem szorul bizonyításra, hogy a vállalati siker kulcsa a vezetők kezében van. Azonban e "kulcs" mibenléte, azaz a kimagasló üzleti eredmények elérésének módszere máig izgalmas témája a szervezetek működését elemző szakirodalomnak.

A Charles M. Farkas és Philippe De Backer szerzőpáros is ennek a kérdésnek járt utána, mégpedig a legilletékesebbeket, a cégek vezérigazgatóit faggatva. A "Született vezetők" című könyv írói – Észak-Amerikától Európán át Japánig – 163 multinacionális nagyvállalat vezetőjével készítettek interjút, hogy aztán – belelátva a kulisszák mögött zajló folyamatokba – közreadhassák a sikeres vezetői stratégiákat.

Ezek szerint a sikeres vezetők egy része a stratégiai megközelítést alkalmazza, azaz a hosszú távú gondolkodásra helyezi a hangsúlyt. Másik részük viszont a humántőkét helyezi előtérbe, míg a vezetők egy következő csoportja a szakértői megközelítés előnyeit kamatoztatja. Nem kevés azonban azok száma sem, akik fő feladatukat egy részletes ellenőrző rendszer alkalmazásában, illetve – megint mások – a folyamatos változtatás előmozdításában határozzák meg.

A szerzők azonban e modellek felállítása ellenére sem hiszik, hogy kész recepteket ajánlhatnának. Ellenkezőleg: mindvégig azt sugallják – hiszen az általuk felkeresett cégek példái is ezt tanúsítják –, hogy általánosan alkalmazható módszerek nincsenek. Éppen a vezetői rátermettség az, amely utat mutat, hogy az adott helyzetben mely módszerek lehetnek hatásosak.

harles M. Farkas-Philippe De Backer:

Született vezetők

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2002.

242 oldal. Ára: 4400 Ft+áfa

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. február 3.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9754 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9754 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5792 olvasói kérdésre 5792 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9754 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9754 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5792 olvasói kérdéssel.

Munkáltatói ellenőrzés és az egyenlő bánásmód

Tehet-e a munkáltató oly módon különbséget a munkavállalói között, hogy kifejezetten egy ember céges laptopjára telepít olyan programot, ami nyomon tudja követni az egész napos...

Tovább a teljes cikkhez

Egyenlő bér elve – bérkülönbség a különböző munkahelyek között

A munkáltató jogszerűen különbséget tehet-e a munkavállalói között azon az alapon, hogy ki dolgozik a fővárosban és ki vidéken? A munkakör, a feladatok és a felelősség ugyanaz, de...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatakor

A munkáltatónál több esetben előfordul, hogy a munkavállalók bizonyos eszközöket (pl. gépkocsi, IT-eszköz) magáncélra is használhatnak. Ez a magánhasználat lehet általános (pl....

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Egyházi iskola tanára – nem szükséges a tartós megbízás

Egyházi fenntartású iskola megbízási szerződéssel máshol főállásban (köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban) lévő tanárokat óraadóként foglalkoztat heti 9–16 órában...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés a betöltetlen háziorvosi körzetben

Önkormányzati fenntartású egészségügyi alapellátási intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó praxisjogos háziorvos helyettesítést vállalna az intézet egyik...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyettesítése – a távollét jogcímének változása

Egy köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus munkakörben foglalkoztatott fizetés nélküli szabadságon van, az első gyermeke után a GYED-ellátás igénybevétele...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5792 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 291-ik lapszám, amely az 5792-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem