×

Az OMT munkaprogramja

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 39. számában (2001. április 15.)

 

Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) idei első félévi munkaprogramjában továbbra is kiemelt helyen szerepel a foglalkoztatáspolitikával összefüggő kérdések egyeztetése, illetve az ilyen témájú törvénymódosítási javaslatok áttekintése. A szociális partnerek ugyancsak az első félévben várják a kormány beszámolóját a minimálbér megemelésének tapasztalatairól.

 

Az OMT munkaprogramja – hasonlóan a már kialakult gyakorlathoz – az idei év első felében is sok tekintetben igazodik a kormány, valamint az Országgyűlés törvényalkotói munkájához. A munkaprogram összeállításánál azonban figyelembe kell venni, hogy az OMT a munkaügyi érdekegyeztetés háromoldalú országos fóruma, amelynek feladata a munka világának szereplőit érintő átfogó munkaügyi témák egyeztetése. A gazdasági kérdések – mint például a költségvetés, az adók és járulékok stb. – egyeztetésének fóruma a Gazdasági Tanács. A munkaadói oldal alapvetően fontosnak ítéli, hogy a munka világát, a foglalkoztatást érintő kérdésekben kifejthesse álláspontját, és megállapodásra törekedjék a szociális partnerek és a kormány között.

A munkaprogram egyik fontos eleme minden évben az éves keresetnövekedés mértékére vonatkozó ajánlás a versenyszférában. A megállapodás alapján kialakított mérték alkalmazása nem kötelező ugyan, de a tapasztalatok alapján meghatározó szerepe van a kollektív szerződések megkötésénél, és orientálja az efféle megállapodással nem rendelkező munkáltatókat és munkavállalókat is. Jelentős változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy az elmúlt két évben a kormány nem vett részt a tárgyalásokon, 2001-ben azonban utólag csatlakozott a munkaadók és a munkavállalók között létrejött megállapodáshoz.

A legkisebb havi munkabér (minimálbér) nem szerepel az OMT első félévi munkaprogramjában. Ennek oka, hogy a 2001. évi minimálbér összegére vonatkozóan nem jött létre háromoldalú megállapodás, azt a kormány rendelettel állapította meg. A munkaadói oldal fontosnak tartja, hogy a minimálbér felemelésének első félévi tapasztalatairól a kormány adjon tájékoztatást. A különböző elemzési módszerek alkalmazásával készülő összegzés terjedjen ki a szükséges intézkedések megtételére, figyelemmel a 2002. évi tervezett emelésre is.

Kiemelten fontos a foglalkoztatáspolitika, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatok tárgyalása. Különös tekintettel arra, hogy a módosítási javaslatok között szerepelt a megyei munkaügyi központok regionális átalakítása, amely jelentősen kihatna a munkaadók területi, helyi érdekérvényesítési lehetőségeire is. A kormány végül – a szociális partnerekkel egyetértésben – ezen uniós követelmény végrehajtását 2003-ra halasztotta.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény korábbi módosításakor az OMT megállapodott abban, hogy a kormány egy meghatározott idő eltelte után tájékoztatást ad a módosítás munkaerő-piaci hatásairól. Ez februárban részben megtörtént, azonban a szociális partnerek úgy ítélték meg, hogy az eltelt időszak kevés volt egy részletes elemzőanyag elkészítéséhez, ezért a hatásvizsgálatok befejezése után készülő összegző jelentést az OMT plenáris ülése megvitatja.

Jelentősen érinti a munkaadókat a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény módosítása. A javaslat szélesebb hatásköri lehetőségekkel ruházná fel a felügyeletet. Emellett nem elhanyagolható mértékben emelkedne a kiszabható bírság összege is. Nagy viták várhatók, mivel egészen mások az elvárásai a munkaügyi ellenőrzéstől az államnak, a munkavállalóknak és a munkáltatóknak.

Az OMT napirendjére kerül a kormány középtávú foglalkoztatási stratégiája. A gazdaság szereplői, elsősorban a munkaadók számára döntő, hogy javuljon a gazdasági versenyképesség. Ennek alapvető feltétele, hogy emelkedjen a munkaerőképzés színvonala, növekedjék – főként a kis- és középvállalati körben – a munkahelyteremtő képesség. A foglalkoztatás szintjének növelését segítené egy rugalmasabb munkaerőpiac létrehozása.

A munkaadók és a munkavállalók igényként fogalmazták meg, hogy a kormány adjon tájékoztatást az EU-integrációs folyamat helyzetéről a munka világát érintő kérdéseket illetően. A kormány a javaslatot elfogadta, így ez a kérdés is a plenáris ülés napirendjére kerül.

Az érdekegyeztetés folyamatában a jelenleg legnagyobb vitát kiváltó ügy a Munka Törvénykönyvének jogharmonizációs célú módosítása. A kormány vállalta, hogy jogharmonizációs céllal kilenc EU-irányelv rendelkezéseit építi be a Munka Törvénykönyvébe. Ebből nyolc pontban már megállapodás közeli helyzet alakult ki. A vita a munkaidő megszervezése körül lángolt fel, s ez az eltérő érdekviszonyok miatt természetesnek mondható. A munkaadói oldal támogatja a kormány javaslatát, mivel az számára a rugalmasabb munkaerő-gazdálkodást teszi lehetővé. A kormány a megállapodást a szociális partnerekre bízta azzal, hogy a munkaadói és a munkavállalói oldal megegyezését – a parlamenti menetrendre figyelemmel – támogatni fogja.

A hazai társadalmi párbeszéd intézményei jelentős kihívás elé néznek a következő néhány évben. Az intézményrendszerrel szembeni elvárások növekedni fognak, egyszerre kétféle követelménynek is eleget kell majd tenniük. Megfelelő tárgyalási fórumrendszer létesítésével, működtetésével be kell tölteniük a hazai, a nemzetgazdasági szintű érdek-képviseleti szerepüket, ugyanakkor az uniós tagságra való felkészülés jegyében képessé kell válniuk az Európai Unióban kialakult gyakorlat meghonosítására is. Rendezett ágazati munkaügyi kapcsolatok nélkül nem lesznek képesek betölteni azt a szerepüket, amellyel az EU közösségi joganyaga felruházza őket.

A hazai fórumrendszerben nem alakult még ki megfelelően a közép- és ágazati szintű egyeztetési fórum. Ezen a helyzeten kívánnak javítani a szociális partnerek és a kormány egy PHARE-program megvalósításával.

A munkaprogram részét képezik az egyéb jogszabályból és az alapszabályból adódó – évenként ismétlődő – feladatok, mint a Munkaügyi Közvetítői Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) és Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületének (MAT) a beszámoltatása az előző évben végzett munkáról. A munkaadók és a munkavállalók képet kapnak arról, hogyan alakult a munkabéke az előző évben, megismerhetik a MAT tevékenységét és véleményt formálhatnak róla.

Az Országos Munkaügyi Tanács plenáris üléseinek munkáját nagyban segíti, hogy az egyes bizottságok (például a Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottsága, Munkajogi, Munkaerő-piaci, Munkavédelmi és Szakképzési Bizottság stb.) előzetesen, elsősorban szakmai szempontok alapján megtárgyalják a plenáris ülések témáit.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. április 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem