×

Foglalkozás-egészségügy

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 33. számában (2000. október 15.)

 

A foglalkozás-egészségügyi rendszer a korábbi üzemorvosi hálózatot váltotta fel 1995-ben. A piacgazdaság követelményei szerint kialakított új rendszer teljesen más, mint a korábbi volt. Az előírások csak a szervezett munkavállalók ellátására kötelezik a foglalkoztatókat, a magánzókra a szabályozás nem vonatkozik. Az előzőtől teljesen különböző rendszer a bevezetése óta eltelt öt évben stabilizálódott, a szakemberek állítása szerint világviszonylatban is kimagasló a dolgozók ellátottsága. A képzési gondok megoldódtak, a finanszírozás, az ellenőrzés területén ugyanakkor volna mit változtatniuk a döntéshozóknak.

 

A korábbi üzemorvosi rendszert 1995-ben alakították át mind szerkezetében, mind finanszírozásában, tartalmában és feladatrendszerében – ismertette Ungváry György professzor, a foglalkozás-egészségügy szakértője.

A rendszerváltozáskor az üzemorvosi hálózat csődöt mondott, ugyanis a gazdasági átalakulással alkalmatlanná vált a feladatok ellátására. Az üzemorvosi rendszert állami nagyüzemekre találták ki, ennek megfelelően a fenntartás költségeit is az állam viselte. A privatizáció után az állam azonban értelemszerűen nem akarta tovább finanszírozni az üzemorvosi ellátórendszert.

A mai és a korábbi rendszer között jelentős különbség mutatkozik a szemléletben is: az üzemorvosok afféle második körzeti orvosként működtek, receptet írtak fel, táppénzre vették a dolgozókat – vagyis elsősorban a gyógyításban vállaltak részt.

A mai foglalkozás-egészségügyi szakorvosok legfontosabb feladata a munkahelyi ártalmakból következő betegségek megelőzése, az egészséges munkakörnyezet és -körülmények kialakítása, hogy a lehető legkevesebb károsodás érje a dolgozókat.

A professzor kifejtette: a mostani rendszer megfelel a kor kívánalmainak, a legkisebb gazdasági egységet is képes ellátni. Az üzemorvosok korábban csak nagyobb, veszélyes vagy fokozottan veszélyes gyárakban dolgoztak.

Az 1993-ban megjelent munkavédelmi törvény rögzíti, hogy a munkáltató valamennyi munkavállaló számára köteles biztosítani a foglalkozás-egészségügyi ellátást.

A foglalkozás-egészségügyi szakorvosok feladata a munkahelyi higiénés előírások figyelembevételével a dolgozók alkalmassági vizsgálata. A munkahelyi megterhelés és a dolgozó teljesítőképességének felmérése után a szakorvosok arra is javaslatot tehetnek, hogy a munkahelyi körülményeket miként igazítsák a dolgozó úgynevezett munkakapacitásához.

Eredményes átalakulás

A rendszer átszervezése viszonylag gyorsan lezajlott. A foglalkozás-egészségügy az orvoslás egyetlen olyan szakterülete, amely közvetlen kapcsolatban van a gazdasággal.

Az új finanszírozási rendszer értelmében a munkáltatók fizetnek a foglalkozás-egészségügyi szolgálatoknak a munkavállalók ellátásáért. Ez az orvosok számára kedvező. A szolgálatok között verseny indult, így nagyon gyorsan alkalmazkodtak a piaci kihívásokhoz.

Az új rendszer gyors kiépülését érzékelteti, hogy már 1997-ben és 1998-ban is stabilan 90 százalék feletti volt a szervezett munkavállalók „lefedettsége", vagyis tíz százalék körüli az ellátatlan dolgozók aránya. A professzor szerint ez világviszonylatban is kiemelkedő aránynak számít, a magyarokénál csak a finnek mutatója jobb.

Mint minden új rendszernek, a foglalkozás-egészségügyinek is vannak problémái. Ezek közül Ungváry György elsőként a munkáltatóktól való függést említette.

Elmondása szerint gondot jelent még, hogy egyelőre nincsen meg a mintegy háromezer foglalkozás-egészségügyben tevékenykedő orvos mindegyikének a szükséges szakvizsgája. A professzor hozzátette: az utóbbi években intenzív képzés folyt a hiány pótlására, ebben az évben még csaknem kétszázan tesznek szakvizsgát. Ezzel gyakorlatilag elegendő számú ilyen végzettségű orvos lesz az országban, a jövőben évente legfeljebb 30-40 új szakorvosra lesz szükség.

Az ország egyes területein azonban – például Szabolcs-Szatmár-Bereg és Komárom-Esztergom megye egyes részein – nincsen elegendő szakorvos, ebből adódik a tízszázalékos ellátatlanság is. Ungváry György szerint főként a kisebb településeken lévő cégek érintettek ebben a kérdésben. A fővárosban véleménye szerint nincsenek ellátási problémák a kisvállalatoknál sem.

A professzor szerint a rendszer modern, a finanszírozási oldalon azonban változtatni kellene. A biztosítási piac bővítése megoldhatná ezt a problémát is, így a foglalkozás-egészségügyi szolgálatokat közvetlenül nem a munkáltatók, hanem a biztosítók finanszíroznák.

A foglalkozás-egészségügy bekerült a kiemelt orvosi szakmák közé, ennek megfelelően rezidensképzés is indult. Mindennek azért is van jelentősége, mert ezzel foglalkozás-egészségügyi tanszékek létesülhetnek a vidéki orvosegyetemeken, így az alapképzés mellett a továbbképzés sem lesz Budapest-centrikus.

Az Európai Unió kötelező egészségügyi irányelveinek jelentős része a foglalkozás-egészségügyre vonatkozik, az előírásoknak csak kisebb hányada környezet-egészségügyi, vagy a gyógyítás-megelőzés más területét érintő szabályozás.

A professzor szerint a foglalkozás-egészségügy területén az uniós jogharmonizáció az év végéig befejeződik: még három szabályozás vár kihirdetésre.

A dolgozók többségének van üzemorvosa

Magyarországon kiemelkedően jónak tartja a foglalkozás-egészségügyi ellátottságot Galgóczy Gábor, az Országos Munka- és Foglalkozás-egészségügyi Intézet főigazgatója.

Ezt igazolja szerinte az is, hogy a szervezett munkavállalók 93,5 százalékát „lefedi" a hálózat. A maradékot a vállalkozások – főként a mezőgazdaságban tevékenykedők – adják.

Az országban jelenleg több mint háromezer foglalkozás-egészségügyi szakorvos dolgozik, ugyanennyire tehető a munkájukat segítő nővérek száma. A főigazgató főorvos megjegyezte, hogy a szakorvosok elöregedőben vannak, ezért az utánpótlás képzése jelenleg intenzív. Mint mondta, a hiányzó szakorvosok pótlására tavaly több mint négyszázan tettek foglalkozás-egészségügyi alapvizsgát.

Grónai Éva, az Országos Munka- és Foglalkozás-egészségügyi Intézet főosztályvezetője szerint pár százalék lehet azoknak a szakorvosoknak az aránya, akik a vállalatok alkalmazásában állnak. A többség vállalkozási formában működik, és a szolgáltatásokra szerződést köt a cégekkel.

A foglalkozás-egészségügyi praxis egy szakorvosból és egy szaknővérből áll, általában ők alkotnak egy vállalkozást.

A nagyobb vállalkozásokban több szakorvos dolgozik. Ezeknek nem minden esetben orvos a tulajdonosuk, a szakembereket csupán alkalmazzák a feladatra.

A vállalkozások abban is különböznek, hogy egy részük csak foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújt, míg mások például belgyógyászati vagy egyéb rendelést is működtetnek.

Nehéz az ellenőrzés

A cégeknek alkalmazottaik számára foglalkozás-egészségügyi ellátásról kell gondoskodniuk. Amikor az erről szóló rendelet megjelent, a cégeknek meghatározott időn belül szerződést kellett kötniük egy foglalkozás-egészségügyi szolgálattal, és ezt be kellett jelenteniük a területileg illetékes ÁNTSZ-hez – ismertette Horváth Endre, az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének osztályvezető-helyettese. Ugyanez a kötelezettség vonatkozik az újonnan alakuló cégekre is.

Azokat a cégeket, amelyek a határidőn belül nem tettek eleget kötelezettségüknek, felszólították, szükség esetén meg is bírságolták. Azóta folyamatosan ez a gyakorlat azokkal a munkaadókkal szemben, amelyek mulasztást követnek el.

A foglalkozás-egészségügyi szakorvosok éves jelentéseiből kiderül az ellátottak száma, de az ellenőrző hatóság ezek alapján is csak becsülni tudja, hogy hányan nem részesülnek foglalkozás-egészségügyi ellátásban.

A kisebb cégeket nagyon nehéz utolérni, amelyek működéséhez az ÁNTSZ engedélye nem szükséges, vagy amelyek telepengedélyét a közelmúltban nem kellett megújítani. Ezek a cégek ugyanis nem szerepelnek az ÁNTSZ-ek nyilvántartásában, így az ellenőrizendők listájára sem kerülnek fel – jegyezte meg Horváth Endre.

Az osztályvezető-helyettes közlése szerint ma már ritkán fordul elő, hogy a kerületi ÁNTSZ-ek olyan cégeket találjanak ellenőrzéseik alkalmával, amelyek a rendeleti előírás ellenére nem biztosítják dolgozóiknak a foglalkozás-egészségügyi ellátást.

Hozzáfűzte: ha valamilyen probléma, például üzemi baleset vagy foglalkozási ártalom okozta megbetegedés történik, az úgyis kiderül. Az ilyen betegségeket egyébként a szakorvosoknak jelenteniük kell az ÁNTSZ-nek.

Horváth Endre kifejtette: a nagyobb, veszélyes és fokozottan veszélyes üzemeket „kézben tartják", ezeket sűrűbben ellenőrzik, de az ilyen cégek is jobban odafigyelnek a munkavédelmi és -egészségügyi szabályok betartására.

Kockázati csoportok

A hatályos kormányrendelet négy csoportba sorolja a munkavállalókat attól függően, hogy milyen körülményeknek, nehézségeknek vannak kitéve.

Példaképpen az A osztályba a bányászok, a kohászok, az állatkísérletes munkakörök tartoznak.

A B csoportba sorolják egyebek között a mezőgazdasági tevékenységeket, az építőipart, élelmiszergyártást, textil-előállítást, egészségügyi és szociális ellátást, vízi és légi szállítást, nyomdaipari, gumiipari munkaköröket, valamint kőolaj- és bőrfeldolgozást.

A C osztályba tartoznak az ipari, szolgáltató, kutató és számítástechnikai tevékenységgel kapcsolatos munkakörök.

A D foglalkozás-egészségügyi osztályban a kutatás-szervezési, kulturális, oktatási és egyéb adminisztratív tevékenységet folytató dolgozók szerepelnek.

A kormány módosított rendelete szerint főműszakban biztosítani kell egy foglalkozás-egészségügyi szakorvos és ápoló jelenlétét:

  • az A osztályban 1000,
  • a B osztályban 1200,
  • a C osztályban 1500,
  • a D osztályban 2000 munkavállalónként.

A rendelet előírja, hogyan kell kiszámolni a szakorvos jelenlétének szükségességét azokban az esetekben, amikor többféle besorolású munkavállaló dolgozik a főműszakban.

A megkérdezett szakemberek szerint a munkáltató cégek inkább foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra szakosodott cégeket (szolgálatokat) bíznak meg dolgozóik ellátásával, semmint saját orvost alkalmaznak.

Az ellátás fejében a munkáltatók dolgozónként és osztályonként meghatározott díjat fizetnek a szolgálatnak.

Az A osztályban egy dolgozó után évente 10 000, a B-ben 8400, a C-ben 6800, a D-ben pedig 5000 forintot fizet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatónak.

A munkavállalóknak négyféle munka-egészségügyi vizsgálaton kell részt venniük koruktól, munkakörüktől függően.

  1. Belépéskor kötelező elvégezni az alkalmassági vizsgálatot. Ez komplex belgyógyászati vizsgálatból áll. Ennek keretében felmérik a szív és a tüdő állapotát, megmérik a vérnyomást, EKG-, látás- és hallásvizsgálatot végeznek.
    A betöltendő munkakörtől függően speciális vizsgálatokra is sor kerülhet.
  2. Időszakos vizsgálatokat a fizikai dolgozóknál végeznek. A tizennyolc éven aluliaknál évente el kell végezni a belépéskori vizsgálatot. A 18 és 35 év közötti munkavállalóknak három, a 35 éven felülieknek kétévente kell megjelenniük a foglalkozás-egészségügyi szakorvosnál.
  3. Soron kívüli vizsgálatot azokban az esetekben végeznek, amikor felmerül, hogy a dolgozó egészségügyi panaszai, tünetei összefüggésben állhatnak a munkahelyi ártalmakkal.
  4. A munkavállalóknak kilépéskor úgynevezett záró vizsgálaton kell részt venniük. Ekkor dokumentálják, hogy az érintett milyen egészségi állapotban van.

Ennek a vizsgálatnak azért van nagy jelentősége, mert később, ha a munkavállaló egy másik vállalatnál megbetegedik, a záró vizsgálat dokumentumaiból egyértelműen tisztázható, hogy melyik cégnél szenvedte el a dolgozó azokat a károsodásokat, amelyek a betegséget előidézték.

Dr. Fellegi Béla, a fővárosi ÁNTSZ IV. kerületi tiszti főorvosa úgy vélte: míg Nyugat-Európában a munkavédelem, -biztonság és a foglalkozás-egészségügy lényegében azonos az ellenőrzés szempontjából is, addig Magyarországon mindkét szakterület végez vizsgálatokat a munkahelyeken.

Mint mondta, ezek a területek szoros összefüggésben állnak, így az ellenőrzések gyakran átfedik egymást: vagyis a foglalkozás-egészségügyi ellenőrök munkabiztonsági szempontokat is figyelembe vesznek, és fordítva.

Az újpesti tiszti főorvos szerint az 1995-ben hatályba lépett rendelet végrehajtásával az első időben voltak gondok, a kezdeti bizonytalanságok után mára azonban rendeződött a helyzet.

Az ÁNTSZ-nél külön csoport végzi a foglalkozás-egészségügyi ellenőrzéseket, szükség esetén a környezet-egészségügyiek is besegítenek munkájukba.

Újpesten a háromtagú csoport évente 16-20 ezer dolgozót ellenőriz. A kisebb, három-négy embert foglalkoztató üzemekre jóval kevesebb idejük jut, mint a nagyobb cégekre.

Utóbbiaknak saját üzemi szolgálatuk is van, akik segítik a foglalkozás-egészségügyi ellenőröket.

A kerületben a hivatalosan közegészségügyi felügyelőknek nevezett ellenőrök éves ütemtervet készítenek a vizsgálandó cégekről. Az úgynevezett időszakos ellenőrzések mellett azonban célzatosan is megjelennek cégeknél.

Ellenőrzés bejelentésre

Ha bejelentés érkezik valamilyen szabálytalanságról, akkor mindenképpen elvégzik az ellenőrzést.

A leggyakoribbak azonban azok a vizsgálatok, amikor az ÁNTSZ egy korábbi szemlén vagy engedélykérelemnél valamilyen intézkedés végrehajtására határidőt adott. Ennek lejárta után a felügyelők a cégnél felkeresik azt a munkavédelmist, üzemvezetőt vagy más illetékest, akit a határidőről szóló határozatban felelősként jelöltek meg.

Az ellenőrzések alkalmával először az alkalmassági vizsgálatról szóló papírokat kérik el az ÁNTSZ munkatársai. A munkaköri alkalmassági vizsgálat hiányában egyetlen dolgozót sem lehetne alkalmazni. A papír hiányáért felelős a munkaadó, hiszen e nélkül vette fel a dolgozót. A munkavállaló is hibáztatható, mert nem végeztette el a vizsgálatot.

Ilyen esetekben mindkét fél büntethető lenne, Újpesten azonban csak akkor szabnak ki bírságot, ha többszöri figyelmeztetés ellenére sem történik meg az alkalmassági vizsgálat.

A kerületi tiszti főorvos szerint ritkán fordul elő, hogy emiatt bírságot kelljen kiszabniuk, a cégek és a dolgozók ugyanis az első figyelmeztetés után beszerzik a szükséges papírokat.

Ha mégis bírságolni kell, a munkavállaló(k)ra általában ötezer forintos helyszíni bírságot szabnak ki. Fellegi doktor szerint ennek „van foganatja", több pénzt pedig úgysem tudnának kifizetni az érintettek.

Példaként említette, hogy a nyáron gyakran ellenőrzött vendéglátóhelyeken, cukrászüzemekben vagy élelmiszerboltokban; ha a dolgozóknak nem volt úgynevezett egészségügyi nyilatkozatuk, amely a korábbi egészségügyi könyv mai megfelelője, akkor a munkavégzés jellege miatt azonnal kiszabták a helyszíni bírságot. Ha több dolgozónak nem volt nyilatkozata, az üzemvezetőt nemcsak figyelmeztették, hanem helyszíni bírságot is fizettettek vele. Ennek a felső határa 30 ezer forint. Ennél többet nem érdemes kiszabni, mert az érintettek egy összegben nem tudják kifizetni.

Ilyenkor határidőt is adnak az ellenőrök, hogy meddig kell beszerezni a papírokat. A dolgozónak és a cégnek is érdeke, hogy a foglalkozás-egészségügyisek legközelebbi látogatásáig elvégeztessék a szükséges vizsgálatokat. Különben újra fizethetik a – magasabb összegű – bírságot.

Az évente, kétévente ismétlődő időszakos ellenőrzések alkalmával a papírokon kívül mást is vizsgálnak, attól függően, hogy milyen jellegű munkát végeznek a dolgozók.

Az ipari üzemekben általában megnézik, hogy a munkavállalók kaptak-e elsősegély-nyújtási oktatást. Megnézik, hogy az elsősegélyládák megvannak-e, feltöltöttek-e. Ha nincs doboz, vagy hiányos a tartalma, helyszíni bírságot szabnak ki.

Megvizsgálják, hogy a kézmosáshoz használnak-e fertőtlenítőszert, ha igen, az kellően hatásos-e. A hiányosságokért helyszíni bírság jár.

Emellett a munkavégzés jellege szerint speciális szempontokat is ellenőriznek. Zajos munkahelyen például a füldugót, máshol a porvédő maszkot. A dolgozók egészségét védő eszközök minőségét is megvizsgálják, mert akadt már példa arra, hogy fémcsiszoló üzemben a legegyszerűbb maszkot viselték a munkások. Az eszköz Fellegi doktor szerint egy náthás betegtől megvédte volna őket, de a munkahelyi ártalmaktól nem.

A felügyelők kiszabhatnak egészségvédelmi bírságot. Ezt a büntetést főként a nemdohányzók védelméről szóló törvény megszegőire alkalmazzák az ellenőrök.

A kis cégeknél több a probléma

Újpesten egyébként nem a nagyvállalatokkal van probléma, hanem a kis cégekkel.

A tiszti főorvos elmondta: a kerület nagyobb cégei már valamilyen arányú külföldi tulajdonban vannak. Nyugat-Európában súlyos bírságokat szabnak ki, ha szabálytalanságot tapasztalnak. A cégek tudják, hogy a pénzen kívül presztízsükből is sokat veszíthetnek, ha valami gond, például üzemi baleset előfordul. Ezért nagyon odafigyelnek az előírások betartására.

A kicsi, pár embert foglalkoztató cégekkel már más a helyzet, náluk gyakrabban tapasztalnak szabálytalanságokat. Igaz, ezeket a munkahelyeket ritkábban látogatják. Ennek egyik oka, hogy sok kis ipari műhely megszűnik, mielőtt ellenőrizhetnék az előírások betartását az ÁNTSZ munkatársai.

A munkaadó által megkérdezett, csaknem kétezer lakosú faluban – háziorvosként is – tevékenykedő foglalkozás-egészségügyi szakorvos szerint a munkaadók közül sokan nem tudják, hogy ilyen ellátást kell biztosítaniuk dolgozóik számára.

A cégek maguk választhatják meg, hogy kit bíznak meg a szolgálat ellátásával. Kisebb településeken, ha az ott élő orvosnak van foglalkozás-egészségügyi szakvizsgája, a cégek nem nagyon választanak mást. Ott van gond, ahol a környékbeli településen sincsen szakorvos.

A megkérdezett orvos szerint a rendeletben meghatározott térítési díj fedezi a költségeket. Ha a munkavállalók vizsgálatához a tevékenységi körből adódóan speciális berendezés szükséges, azt tapasztalata szerint a cég biztosítja. Az alapfelszereléssel a szakorvosnak kell rendelkeznie.

Problémát jelent – főleg a kistelepüléseken -, hogy kevés a foglalkozás-egészségügyi szaknővérek száma.

A megkérdezett orvos elmondta, hogy a közeli, 40 ezres városban, ahol több ipari üzem is működik, egy kft. alkalmaz több helyi foglalkozás-egészségügyi szakorvost, akiknek a beszedett „fejpénzből" fizetést ad.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem