×

Jogszabályfigyelő

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 30. számában (2000. július 15.)

 

Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőző hónapban megjelent jogszabályokat ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére.

 

Borászat

Július 1-jétől borkísérő okmányt, illetve pincekönyvet kell vezetniük a szőlőtermesztéssel, illetve a borgazdálkodással foglalkozó gazdálkodóknak. A borkísérő okmányt az állítja ki, aki a termékét szállítja vagy szállításra átadja. Nem kell borkísérő okmányt kiállítani a szőlőterületről 40 km-en, illetve a borvidéken belüli szőlőszállításkor. A közfogyasztásra kiszerelt csemegeszőlő ugyancsak borkísérő okmány nélkül szállítható.

A borkísérő okmány formanyomtatványa a vámhivataloknál szerezhető be, de a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) engedélyével számítógéppel is előállítható.

A szőlőtermelő, a szőlőfelvásárló, a szőlőbor-előállító, az önálló szőlőbor-palackozó, illetve a mustelőállító szőlő-, illetve szőlőborpincekönyvet köteles vezetni, amelyet az illetékes önkormányzat jegyzője, illetve a jövedékiadó-ügyben eljáró vámhivatal hitelesít.

[21/2000. (V. 18.) FVM-PM együttes rendelet]

Magyar Élelmiszerkönyv

Július 1-jétől módosulnak a Magyar Élelmiszerkönyvnek az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak komponensei kioldódási vizsgálataira, a zöldborsó, a szilva, a csemegeszőlő, az étkezési paprika, az őszibarack és a nektarin, a spárga, valamint a baromfihús minőségi követelményeire vonatkozó előírásai.

[22/ 2000. (V. 18.) FVM rendelet]

Növényvédelem

2000. augusztus 16-án lép hatályba az európai uniós rendelkezésekkel harmonizáló, növényvédelemről szóló törvény. A törvény hatálya kiterjed arra a természetes személyre, jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, továbbá a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeire, aki (amely):

  • termőföld, erdő vagy egyéb növényi vegetáció számára alkalmas területtel rendelkezik, illetve azt használja, a termőföld hasznosítására kötelezett, továbbá olyan dologgal (eszközzel, berendezéssel, tárggyal) rendelkezik, illetve azt használja, amelyben növény fenntartható,
  • növényt termeszt, növényt, növényi terméket hasznosít, feldolgoz, forgalmaz, tárol, szállít vagy felhasznál,
  • engedélyköteles terméket importál, gyárt, formál, kiszerel, forgalmaz, tárol, szállít, felhasznál, vagy ezekkel összefüggésben szaktanácsot ad,
  • növényt, növényi terméket az ország területére behoz, illetőleg onnan kiszállít vagy az ország területén – a leszállás nélküli légi forgalom kivételével – átszállít,
  • növényvédelmi gépet, növényvédő szer kijuttatására szolgáló gépet forgalomba hoz, illetve üzemeltet.

A törvény szabályozza a növényvédelmi tevékenységet, a növényvédő szerek engedélyezését, a növényvédő szerek felhasználását, a növényvédelmi gépek és szóróberendezések használatát, a termésnövelő anyagok, termesztőközegek, növénykondicionáló szerek forgalomba hozatalát, kísérleti célú felhasználását. Kitér a természet és a környezet védelmére, az ember egészségének a védelmére, a dologi tulajdonban keletkezett károk rendezésére, illetve a növényvédelmi bírságra is.

Növényvédelmi bírságot kell kiszabni azzal szemben, aki:

  • megszegi a zárlati károsítóval való fertőzés azonnali felszámolására vonatkozó kötelezettségét, zárlati károsítót terjeszt vagy elősegíti a terjedést, megszegi a zárlati intézkedést,
  • növényvédő szerrel olyan cselekményt valósít meg, amellyel az ember és az állat egészségét vagy a környezetet, illetve a tájkép szempontjából jelentős értékű növényállományokat veszélyezteti,
  • a károsítók elleni védekezés elmulasztásával közvetlenül veszélyezteti a mezőgazdasági termelés biztonságát, vagy a károsítók járványos terjedésének teret adva a térség, illetve a termőtáj termelési biztonságát veszélyezteti, továbbá elmulasztja a közegészségügy védelmét szolgáló növényvédelmi intézkedéseket, illetve beavatkozásokat,
  • engedélyköteles terméket engedély nélkül vagy engedélytől eltérő módon előállít, forgalmaz, hirdet, illetve ajánl,
  • engedélyköteles terméket az előírt képesítési feltételek nélkül, érvényes forgalmazási, értékesítési engedély nélkül, jogszabályellenesen forgalmaz belföldön,
  • olyan engedélyköteles terméket állít elő, amely nem felel meg a csomagoláson feltüntetett jelölésnek, vagy az előállító, forgalmazó nevét a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon jelöli,
  • nem tesz eleget az analitikailag tiszta hatóanyag benyújtására vonatkozó kötelezettségének,
  • megszegi a méhészetek növényvédelmi szempontból elrendelt vándoroltatási tilalmát,
  • megszegi a zárlati károsítóval való fertőzés bejelentésére vonatkozó kötelezettségét,
  • akadályozza a vegyszeres növényvédelmi munkavégzést,
  • akadályozza a növényvédelmi hatóságok szakigazgatási tevékenységét, figyelmen kívül hagyja a hatóságok intézkedését, akadályozza az állami vagy közérdekű védekezés végrehajtását,
  • nem tesz eleget a növényvédelemmel kapcsolatban elrendelt növény-egészségügyi, kísérleti, termelési, megsemmisítési, előállítási, formálási, kiszerelési, csomagolási, raktározási, szállítási, felhasználási, szolgáltatási és kereskedelmi előírásoknak, korlátozásoknak, vagy a jogszabályban előírt adatszolgáltatási, nyilvántartási, nyilvántartásba vételre jelentkezési kötelezettségének,
  • engedélyköteles terméket műszakilag alkalmatlannak minősített vagy érvényes műszaki engedéllyel nem rendelkező géppel, illetve berendezéssel juttat ki az árutermelő gazdaságba,
  • nem tesz eleget az előírt bejelentési kötelezettségének.

(A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény)

Autópálya-matrica

2000. május 18-ától módosult az M1-es és M3-as autópályák használati díjairól szóló rendelet. A módosítás után, ha a gépjármű-tulajdonos éves matricát vásárolt, és a gépjárművet év közben értékesíti, kérheti a naptári éves matrica érvényesítését az újonnan vásárolt gépjárműre. Az átírást kérő gépjármű tulajdonosának vagy megbízottjának az autópályát kezelő társaság valamelyik ügyfélszolgálati irodájában be kell mutatnia az új gépjármű forgalmi engedélyét, vissza kell szolgáltatnia az eladott gépjárműhöz tartozó matrica igazolólapját, és ki kell fizetnie az átírási díjat. Az átírási díj az éves matrica árának 10 százaléka. Rendszámcsere esetén ugyanez az eljárás, azzal a különbséggel, hogy a rendszámcsere tényét igazolni kell.

[110/2000. (V. 18.) KHVM rendelet]

Jövedéki termékek

Május 18-ától módosult a jövedéki törvény végrehajtási rendelete. A módosítás a szőlőborászati üzemre, szőlőtermelőkre, szőlőbor kiszerelését végző borpalackozóra vonatkozó szabályokat érinti.

[22/2000. (V. 18.) PM rendelet]

Kártalanítás járványügyi intézkedés miatt

A járványügyi intézkedés esetén járó kártalanítás összege a következő:

– ló

829 400,- Ft

– szarvasmarha

371 800,- Ft

– sertés

129 800,- Ft

– juh

37 400,- Ft

– kecske

18 700,- Ft

– baromfi

2 750,- Ft

– méhcsalád

11 000,- Ft

– házinyúl

1 980,- Ft

[23/2000. (V. 24.) FVM rendelet]

Közúti járművek

Az M1 és N1 jármű-kategóriába tartozó gépkocsik, a motorkerékpár pótkocsija és az O1 és O2 kategóriába tartozó pótkocsik kivételével, a gépkocsi és pótkocsija hátsó kerekének sárvédőjét a hátsó kerekeket hátul teljes szélességükben takaró – nem merev anyagból készült – kiegészítő sárvédővel kell felszerelni, amelynek annyira kell lenyúlnia, hogy a jármű terhelt állapotában a kiegészítő sárvédő alsó szélétől a hátsó kerék alsó oldalához húzott érintő az úttesttel legfeljebb 15°-os szöget zárjon be.

Az M1 és az N1 kategóriájú járművek, a személygépkocsi és a motorkerékpár pótkocsija kivételével a gépkocsin, a pótkocsin, a mezőgazdasági vontatón és a lassú járművön minden kerék közelében fel kell tüntetni a kerék gumiabroncsára előírt nyomást. Az említett járműveken csak olyan gumiabroncsot szabad használni, amelyen az M1, N1, O1 és O2 kategóriájú járműveken a gumiabroncs átmérőjétől függetlenül az 1,6 mm-t; az egyéb járműveken a 0,75 métert meg nem haladó átmérőjű gumiabroncsok esetében az 1,6 mm-t, a 0,75 méternél nagyobb átmérőjű gumiabroncs esetében a 3 mm-t a teljes felületen eléri a futófelület mintázatának magassága.

Tachográffal kell felszerelni az autóbuszt, valamint az olyan N kategóriájú járművet, amelynek megengedett legnagyobb össztömege az általa vontatható pótkocsi megengedett legnagyobb össztömegével együtt meghaladja a 3500 kg-ot. Nincs ilyen kötelezettség az olyan járműnél, amelynek tervezési sebessége nem haladja meg a 30 km/órát.

A 10 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű M3 kategóriájú gépkocsikat, az N3 kategóriájú gépkocsikat és a veszélyes áru szállítására használt egyéb gépkocsikat sebességkorlátozóval kell felszerelni, kivéve azokat, amelyek felépítésükből adódóan nem képesek 85 km/óra (a veszélyes áruk szállítására használt, illetve az N3 kategóriájú, 12 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi), illetve 100 km/óra (a 10 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, M3 kategóriájú autóbuszok) sebességnél gyorsabban haladni.

[12/2000. (V. 24.) KHVM rendelet]

Vízi közlekedés

2001. január 1-jétől a hajózási tevékenységet szabályozó törvény, amely a belföldi vízi közlekedésre, a hajózási tevékenységet szolgáló parti létesítményekre, úszó létesítményekre, vízi utakra és kikötőkre vonatkozik.

(2000. évi XLII. törvény)

Hulladékgazdálkodás

Új, korszerű törvény született a hulladékgazdálkodásról. A törvény a hulladékgazdálkodás, -kezelés, -hasznosítás körében meghatározza a gyártók, a települési önkormányzatok, az ingatlantulajdonosok, a hulladékkezelési tevékenységet folytató vállalkozások kötelezettségeit, a velük szemben támasztott követelményeket. A törvényalkotó a törvény megalkotásakor elsősorban a környezetvédelmi előírásokat és az EU-jogszabályokat tartotta szem előtt.

A törvény hatálya minden hulladékra, a hulladékgazdálkodási tevékenységekre és létesítményekre kiterjed.

A törvény

  • az ásványi nyersanyagok kitermelése során vagy azzal együtt kitermelt, azoktól fizikai módszerekkel leválasztott anyagokra,
  • az állati hulladékra (beleértve az állati tetemeket, a trágyát), valamint más természetes, a mezőgazdaságban felhasználható nem veszélyes anyagokra,
  • a szennyvizekre, kivéve a folyékony hulladékot,
  • a hatástalanított robbanóanyagokra

csak annyiban vonatkozik, amennyiben azokról más jogszabály másképp nem rendelkezik.

A hulladékgazdálkodás a hulladékkal összefüggő tevékenységek rendszere, beleértve a hulladék keletkezésének megelőzését, mennyiségének és veszélyességének csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellenőrzését, a kezelőberendezések és -létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a működés felhagyását követő vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást.

Minden tevékenységet úgy kell megtervezni és végezni, hogy az a környezetet a lehető legkisebb mértékben érintse, csökkentse a környezet terhelését és igénybevételét, ne okozzon környezetveszélyeztetést, illetve környezetszennyezést, biztosítsa a hulladékképződés megelőzését, a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentését, a hulladék hasznosítását, környezetkímélő ártalmatlanítását.

A hulladékban rejlő anyag és energia hasznosítása érdekében törekedni kell a hulladék legnagyobb arányú ismételt felhasználására, a nyersanyagoknak hulladékkal történő helyettesítésére, valamint – ha ezek nem megoldhatók – a hulladék energiahordozóként való felhasználására.

A keletkezett hulladékot, ha az ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott, hasznosítani kell.

Amennyiben a hasznosítás gazdasági és technológiai feltételei adottak, a hulladékot a hasznosítás elősegítése érdekében a hasznosítási lehetőségeknek megfelelően elkülönítve kell gyűjteni (szelektív hulladékgyűjtés).

A gyártó köteles a terméket és csomagolását úgy kialakítani, valamint olyan technológia- és termékfejlesztést végrehajtani, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználással jár, továbbá elősegíti a termék újrahasználatát, hulladékká válását követően pedig annak környezetkímélő kezelését, hasznosítását, illetőleg ártalmatlanítását.

A gyártó köteles az azonos célra szolgáló nyers- és alapanyagok, félkész termékek, az azokból készült termékek, továbbá csomagolóeszközeik közül azokat előnyben részesíteni, amelyek gyártásának és felhasználásának anyag- és energiaigénye alacsonyabb, használata kevesebb hulladék keletkezésével jár, illetőleg az azokból készült termék, csomagolóeszköz tartósabb, többször használható, hulladékként kevésbé terheli a környezetet.

A gyártó köteles tájékoztatni a termék forgalmazóját és a fogyasztót a termék és csomagolása hulladékgazdálkodási szempontból lényeges tulajdonságairól, annak elhasználódása vagy hulladékká válása esetén kezelésének lehetőségeiről.

A terméken, illetve csomagolásán jól látható módon jelölni kell annak esetleges hulladékszegény, tartós vagy újra felhasználható voltát, anyagi összetételét, betétdíjas vagy letéti díjas forgalmazását.

A gyártó köteles a külön jogszabályban meghatározott termékekre vagy termékcsoportokra az ott megállapított arányban és feltételek mellett visszafogadni a forgalmazótól, illetve visszaváltani a fogyasztótól az általa belföldön forgalmazott termékből származó hulladékot, illetőleg a használt terméket annak újrahasználata, hasznosítása vagy környezetkímélő ártalmatlanítása érdekében.

Hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása.

A hulladékkezelési tevékenység – ha törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet ettől eltérően nem rendelkezik – kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető.

A törvény 2001. január 1-jén lép hatályba.

(2000. évi XLIII. törvény)

Fuvarozás

Kihirdették a Magyarország és Nagy-Britannia, illetve Magyarország és Szlovákia között létrejött közúti személyszállítási és árufuvarozási szerződéseket.

[77/2000. (VI. 2.) Korm. rendelet]

Felszín alatti vizek

Szennyezettségi határértékeket és intézkedési szennyezettségi határértékeket határoztak meg a földtani közeget és a felszín alatti vizeket ért szennyezések és azok hatásainak környezetvédelmi minősítéséhez és a szükséges védelmi intézkedésekhez.

[10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM- KHVM együttes rendelet]

Részvényátruházás

A Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntése szerint a nyomdai úton előállított névre szóló részvényt csak forgatmány útján lehet átruházni. A forgatmány azonban nem érvényességi kelléke a részvényátruházás jogcíméül szolgáló szerződésnek (előszerződésnek).

(1/2000. Polgári jogegységi határozat)

ENAR

Június 17-étől megváltozott az egyes állatfajok egyedeinek nyilvántartását szolgáló Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer (ENAR). Az, aki juhokat tart a bejelentett és nyilvántartott telephelyén, legkésőbb 2002. január 1-jéig köteles azokat a saját költségén, az új előírás szerinti jelöléssel ellátni. A június 17. előtt megjelölt egyedeknél a vonalkód és országjel tekintetében el lehet térni új szabályoktól.

[29/2000. (VI. 9.) FVM rendelet]

Villamos gyártmányok

Június 15-től új előírások és szabványok szerint kell elvégezni a sújtólég- vagy robbanásbiztos védelmű villamos gyártmányok vizsgálatát.

[17/2000. (VI. 9.) GM rendelet]

Magyar Szabadalmi Hivatal

A kormány új rendeletet alkotott a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) feladatairól, hatásköréről, szervezetéről és működéséről. Az MSZH feladat- és hatáskörébe tartozik például az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása, az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén, illetve a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása is. Az MSZH-t a kormány irányítja. A rendelet 2000. június 23-án lépett hatályba.

[86/2000. (VI. 15.) Korm. rendelet]

Öntözés

Az illetékes adóhatóságtól október 15-éig támogatást lehet igénybe venni az öntözéses termelés költségeinek részbeni megtérítésére. A támogatás mértéke a június 16-át követően öntözésre felhasznált víz után 10 Ft/köbméter.

[30/2000. (VI. 16.) FVM rendelet]

Nemzetközi egyezmények

Az Országgyűlés a közelmúltban 36, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló törvényt hozott. Példálózva az egyezményekből:

  • az ipari üzemekben biztosított heti pihenőnapról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1921. évi 3. ülésszakán elfogadott 14. számú Egyezmény,
  • a kényszer- vagy kötelező munkáról szóló, a nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1930. évi 14. ülésszakán elfogadott 29. számú Egyezmény,
  • a gyermekek és fiatalkorúak ipari munkára való alkalmasságát megállapító orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 77. sz. Egyezmény,
  • a gyermekek és a fiatalkorúak nem ipari munkára való alkalmasságát megállapító orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 78. sz. Egyezmény,
  • az iparban és a kereskedelemben történő munkaügyi ellenőrzésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1947. évi 30. ülésszakán elfogadott 81. sz. Egyezmény,
  • az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 87. sz. Egyezmény,
  • a munkaerő-piaci szolgáltatás szervezetéről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 88. sz. Egyezmény,
  • a munkabér védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 95. sz. Egyezmény,
  • a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. sz. Egyezmény,
  • a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1951. évi 34. ülésszakán elfogadott 99. sz. Egyezmény,
  • a férfi és női munkaerőnek egyenlő értékű munka esetén járó egyenlő díjazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1951. évi 34. ülésszakán elfogadott 100. sz. Egyezmény,
  • az anyaság védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1952. évi 35. ülésszakán elfogadott 103. sz. Egyezmény,
  • a kényszermunka felszámolásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1957. évi 40. ülésszakán elfogadott 105. sz. Egyezmény,
  • a foglalkoztatásból és a foglalkoztatásból eredő hátrányos megkülönböztetésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1958. évi 42. ülésszakán elfogadott 111. sz. Egyezmény,
  • a munkavállalók üzemi képviselőinek védelméről és kedvezményeiről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1971. évi 56. ülésszakán elfogadott 135. sz. Egyezmény.

Magyarország ezeket az egyezményeket már korábban magára nézve kötelezőnek ismerte el, megerősítette, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójánál a megerősítő okiratot letétbe helyezte, azonban törvényben csak most hirdette ki. Az egyezmények rendelkezéseit tehát már évek, évtizedek óta alkalmazni kell.

Az egyezmények a Magyar Közlöny 59. számában találhatók.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem