×

Módosított foglalkoztatási alaprész

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 29. számában (2000. június 15.)

 

Az idei súlyos árvízhelyzet némiképp módosított a Munkaerőpiaci Alap (MPA) foglalkoztatási alaprészének felhasználásán. A kialakult súlyos helyzet miatt ugyanis az MPA irányító testülete 500 millió forintot átcsoportosított az ár- és belvízkárokat szenvedett megyéknek, hogy e pénzből ösztönözzék a mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozásokat a munkahelyek megőrzésére.

 

A Munkaerőpiaci Alap foglalkozatási alaprészében az idén közel 30 milliárd forint felhasználására van mód. Ebből a központi keret 3,5 milliárd, míg a decentralizált mintegy 26,3 milliárd forint. Az élet gyakorta módosít az előzetes terveken, ez történt az MPA irányító testületének legutóbbi ülésén is. Ekkor ugyanis a három oldal úgy döntött, hogy az idei évi teljes decentralizált keretet 227,3 millió forinttal megnöveli, amit a tavalyról áthúzódó programok finanszírozására lehet felhasználni. Bár a megyéknek az idén a decentralizált keretből kevesebb jut, mint tavaly, valójában sok helyütt nem csökken a kasszába kerülő pénz. Ennek oka, hogy – egyebek mellett – egyes megyék az ár- és belvízkárok enyhítésére is kapnak támogatást. Öt megye részesül az úgynevezett területi kiegyenlítést szolgáló támogatásból, s pályázati úton egyes, általuk indított programok finanszírozásához is igényelhetnek pénzbeli segítséget, ha rendelkeznek saját forrással. Az idei központi költségvetés tervezésekor 25,2 milliárd forintot különítettek el a megyék számára. Ebből a felosztási szempontokat figyelembe véve – munkaerőhelyzet, hátrányos, többszörösen hátrányos helyezetű lakosság aránya stb. – Borsod megye kapta a legtöbb pénzt, a felosztható teljes keret 14 százalékát, 3,5 milliárd forintot. Jelentős támogatásban részesült – 10 százalékkal – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Ez 2,5 milliárd forint tényleges támogatást jelent. A legkisebb támogatási összegre Vas és Győr-Moson-Sopron megye számíthat. A 19 megye és a főváros közül 13 megye kapta meg az 500 millió forintos támogatást, amit az ár- és belvízkárok enyhítésére lehet felhasználni, s főként a mezőgazdasági cégek, vállalkozások munkahelyeinek megőrzése a cél.

Helyi kezdeményezések

A területi kiegyenlítést szolgáló keret 294 millió forint, amelynek legnagyobb részét Szabolcsnak és Borsod megyének ítélték oda. A megyei munkaügyi központok számára fontos kiegészítő forrásnak számít a munkaügyi központok által indított programok támogatására szánt, összességében 288 millió forintos keret. Ebből a legtöbb pénzt, 31 millió forintot Békés megye kapta, ezt követi 29 millió forinttal Heves megye. E támogatási lehetőségből a legcsekélyebb összeggel, 1-2 millió forinttal Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megye részesedett.

Középpontban a képzés

A kormányzati szándéknak megfelelően a foglalkoztatáspolitikai eszközök közül az idén a képzésre és a közhasznú foglalkoztatásra jut a legtöbb pénz. A kormányzat egyrészt ösztönözni kívánja a minél gyorsabb elhelyezkedést és csökkenteni a passzív eszközökkel élők arányát. Másrészt, ezzel párhuzamosan lehetőséget kíván biztosítani ahhoz, hogy aki képezni kívánja magát, annak erre meglegyen a lehetősége. E szándékoknak megfelelően a korábbi 12-ről 9 hónapra csökkent a munkanélküli-segély ideje, ám aki oktatásban, képzésben vesz részt, annak 9 hónapon túl is jár a segély. Emellett május 1-jétől csak azok részesülhetnek szociális segélyben, akik 30 napos közmunkát vállalnak. E céloknak megfelelően az idén a decentralizált keret mintegy 26 százalékát lehet képzésre fordítani, ami a munkaügyi központok egyik kiemelt feladata lesz. A közhasznú munkákra pedig – ez a munkaügyi központok és a helyi önkormányzatok közös feladata – a keret 30 százaléka jut. Bértámogatásra 12 százalékot, pályakezdők számára szervezett programok finanszírozására közel 9 százalékot, munkahelyek megőrzésére pedig csaknem 4 százalékot lehet felhasználni. Egyéb feladatokra – például a vállalkozóvá válás, a korengedményes nyugdíj, a csoportos létszámleépítés és az intenzív álláskeresés támogatása – néhány százalék jut.

A maradék tartalékba megy

Az összesen 3,5 milliárd forintnyi központi keretből 1,1 milliárd felhasználásáról még nincs döntés, ám az már szinte bizonyos, hogy ennek egy része a tartalékba kerül. Egymilliárdos támogatásra számíthatnak ebből az összegből a katasztrofális helyzetbe került térségek, s igen jelentős összeggel, közel 400 millió forinttal kívánja támogatni az MPA az egyes kiemelt munkanélküli rétegeknek szervezett programokat. Központi képzési programokra 370 millió forintot lehet fordítani.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem