Az Európai Unióban meglehetősen szélesen értelmezik a szociálpolitika fogalmát. Felöleli a munkajog, a szociális párbeszéd, a nők és a férfiak esélyegyenlősége, a rasszizmus elleni küzdelem, a foglalkoztatáspolitika, a szociális biztonság, az idős emberek és a kirekesztettség, a fogyatékosok, a népegészségügy, valamint a munkahelyi egészség és biztonság területét. A célok megvalósulását segíti az Európai Szociális Alap, valamint a Munka- és Életkörülmények Javításáért Európai (dublini) Alapítvány. Mindezek eredményeit és ajánlásait figyelembe kell venni a hazai jogalkotásban is.
Az Unió szociálpolitikáját ma is meghatározza az a tény, hogy az Európai Közösségek megalapításakor az alapvető cél a gazdasági integráció volt. A szociális terület erősítése két cél szolgált: a gazdasági integráció előmozdítását, valamint a munkaerő szabad mozgásához szükséges feltételek megteremtését. Bár a későbbiekben megszületett szociális jogszabályok jó része már nem kizárólag a versenysemlegesség eléréséhez, hanem az erőteljesebb szociális védelemhez is kapcsolódott, azonban a tagállamok sem akkor, sem ma nem törekednek egységes szociálpolitika megteremtésére, a tagállamok szociális rendszereinek jogi egységesítésére. A szociálpolitika napjainkban is a tagállamok kompetenciájába tartozik, erőteljesen törekednek viszont a kitűzött célok összehangolására.
A magyar jog
A magyar joggal összevetve látható, hogy a közösségi jogban a szociális dimenzió elsősorban a munka világával kapcsolatos egyes szabályok harmonizációja, és emellett a szociális biztonsági rendszerek koordinációja, közelítése. A szociális jog fogalmának tekintetében az Európai Unió megközelítése szélesebb, mint a nemzeti jogalkotásban. Ugyanakkor nemzeti szinten, így Magyarországon is, a szociális jog a szociális biztonsági és egészségügyi jogok, jogosultságok, ellátórendszerek, támogatási rendszerek széles körének szabályozása, és e tekintetben az Unió joga sokkal korlátozottabb, mint a nemzeti jog. Ezek a szociális védelmi rendszerek az eltérő hagyományoknak megfelelően országonként különböznek. A harmonizáció ellen ható tényezők közé tartoznak a tagállamok szociális rendszerei közötti jelentős különbségek, az eltérő hagyományok, a belpolitikai változások, valamint a finanszírozási kérdések. Az Európai Unióban ezeken a jogi eszközökkel nem szabályozott szociális területeken élénk politikai, szakmai dialógus folyik.
Ez a kettősség az uniós vívmányok magyarországi adaptálásánál is megjelenik. Egyfelől további jogharmonizációs, jogalkotási, intézményfejlesztési feladatok elvégzésére van szükség annak érdekében, hogy a közösségi szabályozás valamennyi előírása Magyarországon is érvényesüljön. Másfelől azonban az a helyzet áll elő, hogy az Európai Unióban jogi eszközökkel nem szabályozott, ámde politikai, gazdasági, társadalmi jelentőségük miatt előtérben levő, élénk és éles vitákat kiváltó, a tagállamokban egymástól eltérő, de kiterjedt nemzeti jogrendszerekkel szabályozott és átalakulóban levő területeken kell az alkalmazkodás feladatait megfogalmazni.
Rendeletek és irányelvek
A közösség elsődleges jogát alkotó alapszerződések, valamint a másodlagos jog részét képező rendeletek és irányelvek mellett a közösségi jog nemzeti szintű. Így magyarországi alkalmazása szempontjából is további általános, jogtechnikai feladat az Európai Bíróság joggyakorlata következtében a jogértelmezés és az esetjog révén keletkező jogi normák beépítése a hazai szabályozásba. Az esetjog kialakulásának, mi több, egyes szociális területeken kifejezett burjánzásának egyenes következménye a közösségi szociális jogalkotás korlátozott és a közösségi átlagnál is több kompromisszumra kényszerítő vonásainak.
Az előzőekben vázolt erőviszonyok között a 70-es évek közepétől fellendülő másodlagos jogalkotás a szociális kérdésekre túlnyomórészt csak általános válaszokat adhatott. A szociálpolitika terén ugyanis hiányzott egy átfogó jogalkotási programhoz szükséges politikai akarat a tagállamok részéről. Az így született jogszabályok ezért csak általánosan fogalmazzák meg a közösség szociális követelményeit. Az irányelvek jó része, akarva-akaratlanul, nem ad választ a bennük foglalt jogok érvényesítésének gyakorlati kérdéseire. Ez nehézségeket okozott a tagállamoknak a jogalkalmazás során. Az egyes tagállamokban adódó konkrét jogalkalmazási kérdések értelmezésével, a közösségi jog hatókörének megállapításával, az alkalmazandó normák megjelölésével az Európai Bíróság az EU-jog tartományát alakítja. Ezért a Luxembourgi Bíróság esetjoga ismeretében dönthető el, hogy a magyar jog teljes mértékben megfelel-e az EU-normáknak.
A szociálpolitikai joganyag átvilágítására 1998 novemberében került sor, amelynek eredményeként elmondható, hogy a harmonizáció szintje ezen a területen relatíve magas. Alapvető, minőségében új szabályozást csak néhány területen kell bevezetni, az ezzel kapcsolatos jogharmonizációs feladatok a csatlakozásig elvégezhetők. Átmeneti mentességi igény bejelentése a dohánytermékek hazainál alacsonyabb kátránytartalmára vonatkozó irányelv esetében történt, amelynek átvételére 2005. december 31-ig kerül sor.
Eltérés a közösségtől
A munkajog területén a közösségi szabályozástól való eltérés a tanácsi irányelv, az úgynevezett inszolvencia- (fizetésképtelenségi) irányelv esetében a legjelentősebb. A munkavállalók védelme érdekében úgynevezett inszolvenciaalapot kell létrehozni az irányelvekben rögzített alapelveknek megfelelően. A hazai szabályozás az irányelvnél szűkebben határozza meg magának a fizetésképtelenségnek a fogalmát, az érvényesíthető munkavállalói igények körét, valamint azon munkáltatók körét, akikre a szabályozás kiterjed. Alapvető eltérés, hogy a magyar szabályozás szerint a felszámoló belátásán múlik, fordul-e kérelemmel a Bérgarancia Alaphoz, és a támogatást is a felszámoló kapja. Az irányelv esetében viszont közvetlenül a munkavállaló a támogatás kedvezményezettje, és nem a felszámoló döntésétől függ, hogy hozzájut-e a támogatáshoz.
A férfiak és nők esélyegyenlőségét érintően nincs szükség gyökeresebb változtatásokra a magyar jogrendszerben, a csatlakozásig azonban mindenképpen szükséges a meglevő szabályozás kiegészítése, hangsúlyosabbá tétele.
Munkaerő-drágulás
A népegészségügy témakörén belül került sor a dohánytermékekkel kapcsolatos szabályozás áttekintésére. Magyarország arra vállalt kötelezettséget, hogy 2005. december 31-ig megvalósítja a 12 mg/cigaretta közösségi határértéket. Az átmeneti mentességi igény szükségességének indoklása az volt, hogy a jelenleg gyártott dohánytermékek nagyobb hányada ugyan megfelel az EU-követelményeknek, azonban számos jelenlegi domináns dohányfajtát le kell váltani, az új fajták nemesítése, a szaporítóanyag termesztése időigényes feladat, amely a csatlakozás feltételezett időpontjáig nem végezhető el.
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem területén a harmonizáció már jelentős mértékben előrehaladt, jogközelítésre csupán a kémiai, fizikai, biológiai kórokozók által okozott egészségkárosodások megelőzésére, a munkavégzésekkel kapcsolatos megterhelésekből származó egészségkárosító kockázatok elkerülésére, kezelésére vonatkozó szabályok és a szabványhonosítások terén van szükség.
Miután a jogharmonizáció szintje már ma is meglehetősen magas, nem valószínű, hogy a közösségi szabályozás átvétele számottevő hátrányt jelentene a gazdálkodó szervezetek számára. A munkaerő-piaci rugalmasság kisebb mértékű beszűkülése, illetve a munkaerő árának bizonyos mértékű megdrágulása differenciáltan érintheti a munkáltatókat. Várhatóan a kis- és középvállalkozások körében jelentkezhetnek átmeneti nehézségek az alkalmazásban. Ugyanakkor a csatlakozást követően megnyíló támogatási források – különös tekintettel az Európai Szociális Alap – jelentősen hozzájárulhatnak a foglalkoztatási prioritások megvalósulásához: így a munkanélküliség kezeléséhez, új munkahelyek teremtéséhez és a regionális munkaerő-piaci egyenlőtlenségek enyhítéséhez.
A "személyek szabad áramlása"
A személyek szabad áramlása akadályainak fokozatos felszámolása a római szerződés egyik fő célja, és egyike a négy gazdasági szabadságnak. A személyek szabad áramlásával kapcsolatos szabályozás két részre oszlik.
Az úgynevezett elsődleges szabályozás felöleli a munkaerő szabad áramlásának és a letelepedés szabadságának kérdéseit. Míg a munkaerő szabad áramlása a munkavállalókra és alkalmazottakra, a letelepedés szabadsága az önálló vállalkozókra, kereskedőkre (egyéni és társas cégekre, társaságokra) és szabadfoglalkozásúakra irányadó. A szabadság ezen, római szerződésben szabályozott tilalmát irányozta elő, a szerződésben meghatározott időtartam alatt. A Maastrichti Szerződés – a Római Szerződést módosítva – bevezette az uniós állampolgárság intézményét (aktív és passzív választójog a helyhatósági és európai parlamenti választásokon, az ombudsmanhoz fordulás joga, valamint a többi állam külképviseletének igénybevételi lehetősége), és kimondta, hogy az Unió minden polgárának joga, hogy szabadon mozogjon, illetőleg tartózkodjon a tagállamok területén, az alapszerződésben megállapított korlátok között. A Római Szerződés amszterdami szerződéssel történő, jövő év tavaszán hatályba lépő módosításai a közösségi jog részévé teszik a személyek külső határon történő ellenőrzésével, továbbá a bűnmegelőzéssel, bűnüldözéssel összefüggésben a vízumra, menedékjogra és a személyek áramlására vonatkozó politikát.
Az úgynevezett másodlagos jog is fokozatosan alakult ki, kezdetben leginkább a dolgozók mozgása és a letelepedési jog hátterének biztosítására korlátozódott. Ennek megfelelően elsősorban a szakképesítések kölcsönös elismerése és a társasági jogi irányelvek voltak azok, amelyek a legkorábban kifejlődtek. Emellett fokozatosan kialakult a migráns munkások szociális biztonságára vonatkozó jogterület.
A személyek szabad áramlása átvilágítási tárgyalásaira 1999 áprilisától kerül sor, a joganyag harmonizáltsági foka meglehetősen magas, a még fennálló jogközelítési feladatok elvégzésének számottevő akadálya sincs, a kormányzat álláspontja szerint átmeneti mentességi igény bejelentésére sincs szükség. Megvalósításának intézményfejlesztési és működésiköltség-kihatásai azonban még nem becsülhetők meg pontosan, különös tekintettel a migráns munkások szociális biztonsága területén jelentkező kiadásokra. Elképzelhető, hogy az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokon esetleg átmeneti mentességet igényel majd a közösségi jog egyes szabályai alól, különös tekintettel a munkaerő szabad áramlására. Ebben az esetben módosul a közösségi jogszabályok és egyéb vívmányok magyar részről történő alkalmazása az Unió, illetve a tagállamok irányába.
| Módosult a Munka Törvénykönyve |
|---|
|
A Munka Törvénykönyve és a közalkalmazotti törvény június első napján elfogadott módosítása szerint a munkáltató jogellenes felmondása esetén a bíróság mérlegelési jog alapján dönt a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezése ügyében. Ez ellentétes az eddigi szabályozással, amely lényegében a munkáltató kívánságától tette függővé, hogy a visszahelyezésre sor kerül-e vagy sem.
A Munka Törvénykönyve jelenlegi módosítása változtatott azon a szabályon is, amely eddig lehetővé tette, hogy a munkavállaló táppénzbe "menekülhessen", ha a felmondás közlésének és a felmondási idő kezdetének napja nem esik egybe. A szakszervezetek számára biztosított, de fel nem használt munkaidő-kedvezmény megváltásának ügyében a korábbi szabályozással szemben, amely kötelező pénzbeli megváltást írt elő, olyan döntés született, amely a felek megállapodására bízza, hogy miképp rendelkeznek a fel nem használt kedvezménnyel. A várakozásokkal ellentétben nem kapnak jogot a kollektív szerződéssel megegyező megállapodás megkötésére az üzemi tanácsok. Lehet ugyanakkor úgynevezett üzemi megállapodást létrehozni az üzemi tanács és a munkáltató között, ahol nincs képviselettel rendelkező szakszervezet. Az elfogadott törvény részletesen szabályozza a leltárhiányért való felelősség feltételeit, és módosítja a vezető állású munkavállalók jogállására vonatkozó rendelkezéseket is. A leltárhiány-szabályozás kimondja: az értékesítésre, forgalmazásra vagy kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiányért a leltárfelelősségi megállapodást kötött munkavállaló vétkességére tekintet nélkül felelősséggel tartozik. Az új szabályokat lapunk következő számában részletesen ismertetjük (a szerk.). |
Az Európai Szociális Charta
Az Európai Szociális Charta az Európa Tanács által kidolgozott, 1961-ben aláírt, a szociális jogokat fundamentumszerűen tartalmazó nemzetközi egyezmény, melyet Magyarország 1991-ben írt alá. Az utóbbi években megnőtt a charta megerősítésének stratégiai fontossága, annak következtében, hogy az Unió mintegy belépőjegyként kezeli azt.
A kormány 1999 februárjában hozott döntése és az annak alapján az Országgyűléshez benyújtott javaslata az úgynevezett optimális minimum elvének érvényre juttatását erősítette meg. Ennek megfelelően jelenleg öt úgynevezett kemény magba tartozó (kötelezően ratifikálandó) cikk mellett további hét szabadon választott cikket erősítünk meg, ezek a következők: a kemény magba tartozó cikkek közül az 1., 5., 6., 13. és a 16. cikkek, valamint a kemény magba nem tartozó 2., 3., 8., 9., 11., 17. cikkek. A megerősítendő 12 cikk közé felvették a 13. cikket a szociális és egészségügyi segítséghez való jogról, ugyanakkor nem került felvételre a migráns munkások és családjuk védelméhez és segítéséhez való jogáról szóló 19. cikk, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy ennek megerősítése – mindenekelőtt jogi és pénzügyi következmények miatt – a kormány döntése szerint nem időszerű. A 13. cikk Országgyűlés általi megerősítésével Magyarország arra vállal kötelezettséget, hogy biztosítja: "mindenekelőtt, aki nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal, és aki nem képes ezeket az erőforrásokat megteremteni sem saját erőforrásai révén, sem egyébként, így a társadalombiztosítási rendszer segítségével sem, megfelelő segítségnyújtásban legyen része, és betegsége esetén az e helyzetnek megfelelő ellátást kapjon."
Magyarország kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy az Európa Tanács 1953-ban Párizsban aláírt egyezménye alapján minden, a chartát ratifikált országból jogszerűen hazánkban tartózkodó személyeknek ugyanazon szociális és egészségügyi szolgáltatásokat biztosít, mint a magyar állampolgároknak.
Osztrák tapasztalatok
A szociális partnerszervezetek az egységes belső piac létrehozását taglaló Fehér Könyv megjelenése (1985) óta közösen és külön-külön is foglalkoztak Ausztria esetleges EU-csatlakozásával.
1989 márciusában a szociális partnerek "Ausztria és az európai integráció" címmel közös állásfoglalást tettek közzé, amelyben szorgalmazták az egységes piac létrehozásában való osztrák részvételt, s ezáltal Ausztria jövőbeni integrációs stratégiájának az EU-tagságra való kiterjesztését javasolták. Günther Chaloupek, a Szövetségi Munkáskamara gazdaságpolitikai osztályának vezetője a közelmúltban Budapesten megrendezett osztrák-magyar érdek-képviseleti fórumon elmondta: Ausztriában a csatlakozási kérelem benyújtását követően a szociális partnereket is bevonták a csatlakozási szerződésről szóló tárgyalásokba, így 1994 februárjában a tárgyalások záró szakaszát folytató brüsszeli küldöttségben is helyet kaptak.
Az 1994. április 22-én megkötött Európai Egyezmény (Europa-Abkommen) az uniós csatlakozást követő időszakra is egyenjogú részvételt tett lehetővé a szociális partnerek számára valamennyi európai uniós témakört érintő döntési folyamatban, továbbá az Unió szervezeteihez delegált osztrák küldöttségekben is lehetővé tette munkájukat. A szakszervezetek számára különös fontossággal bírt a kormányzat, illetve a munkáltatók azon ígérete, hogy kompenzálni fogják a munkavállalókat azokban az ágazatokban – például élelmiszeripar, szállítás -, ahol a csatlakozás következtében a foglalkoztatottság csökkenése volt várható – hangsúlyozta Günther Chaloupek. Talán ennek is köszönhető, hogy a szociális partnerek az 1994. júniusi népszavazást megelőző kampányban mind az egyéni, mind pedig a közös rendezvényeiken egyértelműen a csatlakozás mellett foglaltak állást.
Az EU-csatlakozást követően a munkavállalói kamara különösen nagy figyelmet szentelt a csatlakozásból adódó árcsökkenéseknek. A munkavállalói kamarák és az ÖGB (Osztrák Szakszervezeti Szövetség) továbbra is aktív résztvevői maradtak a különböző integrációs témaköröket – többek között az EU foglalkoztatási politikáját, az euró bevezetését, a stabilizációs csomagot – érintő eszmecseréknek.
Az osztrák belpolitikában 1998-ig a maastrichti kritériumok teljesítését lehetővé tevő költségvetési politika kidolgozása adta a legfontosabb feladatot. A szociális partnerek az 1996. évi kormányközi konferencia kapcsán közös állásfoglalást bocsátottak ki, amelyben az európai integrációs politika, valamint a közösségi foglalkoztatási politika elmélyítését, az EU keleti kibővítését és a társadalmi párbeszéd folytatását szorgalmazták. A Gazdasági és Szociális Tanács (Beirat für Wirtschafts- und Sozialfragen) 1998-ban "Gazdaságpolitikai mozgástér" című tanulmányában egy európai és nemzeti gazdaságpolitikai stratégia tervezetét dolgozta ki. Günther Chaloupek kijelentette: az osztrák szociális partnerek fontosnak tartják az európai szociális partnerek együttműködését az Európai Tanáccsal, az Európai Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal az európai makropolitika alapelveinek kidolgozása és a makropolitika hatékonyabb koordinációja érdekében. Az osztrák szociális partnerek ezen törekvésüket az általuk Ausztria uniós elnöksége idején, 1998 második felében rendezett nemzetközi konferenciákon is hangoztatták.
A munkaadók véleménye
A munkaadókat változó intenzitással vonta be a kormányzat a csatlakozási tárgyalások előkészítésébe – állítja Gyarmatiné Rácz Ágnes, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) főtitkára. 1997 végén, 1998 elején létrejött egy nemzetközi bizottság az akkor még működő Érdekegyeztető Tanácsban (ÉT). Ebben a testületben vitatták meg a szociális partnerek a munkaügyi és a szociális témakörökkel kapcsolatos kormányzati álláspontot tartalmazó előterjesztést. Az ÉT szakbizottságai, így a bér- és munkaügyi bizottság, a szociális bizottság és a munkavédelmi bizottság csak részben foglalkoztak az említett tárgyalási fejezetekkel, a tárgyalások megkezdése előtt pedig már nem volt újabb egyeztetés. Az új kormány létrejötte után a nemzetközi bizottság – az Érdekegyeztető Tanács megszűnéséig – nem ült össze.
A derogációs lista összeállításánál – úgymond – munkatársi szinten folyt egyeztetés – jegyzi meg Gyarmatiné Rácz Ágnes, aki példaként említi a dohánytermékek kátránytartalmával kacsolatos átmeneti mentességet, amelyben a Magyar Dohányipari Szövetség, mint tagszövetség, az MGYOSZ támogatását kérte. Természetesen a támogatást a kellő indoklással együtt megadtuk – teszi hozzá a főtitkár.
Az idén januárban újjáalakult a Magyar Munkaadók Nemzetközi Együttműködési Szövetsége, ahol az OKISZ kivételével minden szervezet megtalálható, amely az ÉT munkaadói oldalának is tagja volt. Ez a szövetség – amely tagja az Európai Munkaadói és Ipari Konföderációnak (UNICE) – újragombolta a kabátot, és megpróbált egyeztetni a külügyi, illetve a gazdasági tárcával a már letárgyalt, a tárgyalás alatt álló, valamint az előkészítés előtt lévő témákban – fogalmaz Gyarmatiné Rácz Ágnes.
Helyi megállapodások
Az UNICE-tagság lehetőséget nyújt arra, hogy a magyar munkaadók is lássanak minden egyes, a konföderáció által tárgyalt előterjesztést, például a határozott idejű szerződésekről szóló megállapodást. Emellett a munkáltatók az UNICE munkabizottságaiba is delegálhatnak szakértőket. A jövőben a magyar szövetségnek olyan szerepe is lehet, hogy nemcsak átvennie kell majd az Európai Unió által már elfogadott joganyagot, hanem aktívan is részt vállalhat az irányelvek formálásában. Ez azért különösen fontos – mondja az MGYOSZ főtitkára -, mert az EU a munkaügyi kapcsolatokat csak részben szabályozza direktívákkal, és elég sok kérdés megválaszolását hagyja a munkaadók és a munkavállalók által kötött országos, ágazati vagy helyi kollektív szerződésekre.
| Charta – "optimális minimum" |
|---|
|
Az Európai Szociális Chartát, amely a határozati javaslat indoklása szerint az Európa Tanács második legfontosabb egyezménye, szerepét tekintve pedig a világ legjelentősebb szociális dokumentuma, Magyarország 1991-ben írta alá. A charta fontossága az európai uniós csatlakozás miatt megnőtt az utóbbi években, ugyanis az EU "belépőjegyként" kezeli annak beemelését a belső jogszabályok közé.
A javaslat többéves huzavona, a kormány által a szakszervezetekkel és a munkaadói érdekképviseletekkel folytatott viták után került a parlament elé, amely június első napján elfogadta a beterjesztett csomagot. A hosszas egyeztetési folyamatot az tette szükségessé, hogy a charta pontjaira nem elég rábólintani, az abban foglaltakat teljesíteni is kell – ezt ugyanis rendszeresen ellenőrzik a nemzetközi szervezet képviselői. Így a munkaadók és a munkavállalók, a mindenkori kormánypártok és az ellenzék sokáig nem tudott kiegyezni abban, hogy mennyit bír el Magyarország teljesítőképessége a charta követelményei közül. A jelenlegi kormány végül úgy döntött, hogy az úgynevezett optimális minimumot fogadtatja el az Országgyűléssel. Ez azt jelenti, hogy a megerősített 12 cikkely közül 5 tartozik a "kemény magba", azaz a pénzügyi áldozattal is járó előírások sorába. Bekerült a határozati javaslatba a 13. cikkely a szociális és egészségügyi segítségre való jogról, nem szerepel viszont az elfogadott pontok között a társadalombiztosításhoz való jogról szóló 12. és a bevándorló munkások és családjuk védelméhez és segítségéhez való jogról szóló 19. cikkely, mert ezek ratifikálása – mindenekelőtt jogi és pénzügyi következmények miatt – a kormány döntése szerint nem időszerű. |
