A munkahelyen elszenvedett károsodás nemcsak a dolgozót, hanem annak családját is hátrányosan érinti. A bírósági gyakorlatból vett példáinkkal arra igyekszünk választ adni, milyen körben léphetnek fel önálló kárigénnyel a kárt szenvedett munkavállaló hozzátartozói a munkáltatóval szemben.
A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltató – kártérítési kötelezettsége körében – köteles megtéríteni a munkavállaló közeli hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárait, indokolt költségeit is. Ha a károkozással összefüggésben a munkavállaló meghal, eltartott hozzátartozója ezen túlmenően olyan összegű tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely biztosítja szükségleteinek – a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését.
Közeli hozzátartozónak minősül ebből a szempontból a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, az örökbe fogadott, mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs.
Az özvegy és a valutaellátmány
A dolgozó külföldi munkavégzés közben halálos üzemi balesetet szenvedett. Házastársa háztartásbeli volt, egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodott, a házasságból született két másik gyermek a baleset időpontjában már nagykorú volt. A balesettel kapcsolatban a munkáltató elismerte ugyan teljes körű anyagi felelősségét, ám a kártérítés pontos összegében nem tudott megegyezni az özveggyel, aki a munkáltatónál működő döntőbizottsághoz fordult a férje balesetéből eredő kára megtérítése iránt. A döntőbizottság a kérelemnek részben helyt adva 42 550 forint dologi kártérítés, 224 ezer forint elmaradt valutajövedelem és havi 2000 forint járadék megfizetésére kötelezte a munkáltatót. A döntőbizottság határozatának megváltoztatása végett mindkét fél a keresettel élt a munkaügyi bíróság előtt. A két ügyet a munkaügyi bíróság egyesítette, s együtt bírálta el.
A munkáltató a valutajövedelem elmaradása címén támasztott kártérítési igény elutasítását kérte. Az özvegy keresete nem vagyoni kártérítés címén 500 ezer forint, jövedelempótló keresetveszteség címén havi 4755 forint, mezőgazdasági művelésből fakadó keresetveszteség címén havi 2000 forint járadék, a ház körüli munkák elvégzéséből eredő kiadásai és a böllérkedésből származó keresetveszteség címén ugyancsak havi 2000 forint járadék, továbbá az elmaradt valutajövedelem alapján – keresetveszteség címén – 480000 forint, és valamennyi követelés után járó kamatok, valamint perköltsége megfizetésére irányult.
A munkaügyi bírósági ítélet megváltoztatta a döntőbizottság határozatát, és kötelezte a munkáltatót, hogy fizessen meg az elhunyt dolgozója házastársának 300 000 forint nem vagyoni kártérítést és 83 000 forint elmaradt kártérítési járadékot, valamint annak kamatait, továbbá a jövőre nézve havi 4000 forint kártérítési járadékot. Ezt meghaladóan elutasította az hozzátartozói keresetet.
A munkáltató fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, s kérte a terhére megállapított nem vagyoni kárpótlás és a kártérítési járadék összegének mérséklését. Az özvegy szintén fellebbezéssel élt, amelyben kérte a nem vagyoni kártérítés összegének 500000 forintra való felemelését, illetve hogy a másodfokú bíróság az elmaradt valutajövedelem címén 320000 forint és annak időarányos kamatainak megfizetésére kötelezze a munkáltót. Álláspontja szerint a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban a munkaügyi bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget a pszichés és egész életre kiható hatásoknak, amelyek a megalapozott családi élet, a húsz évet meghaladó együttélés megszűnéséből, valamint abból is következnek, hogy életkorára is tekintettel reálisan már nem számíthat hasonló, mély emberi kapcsolat kialakítására. A valutatérítésre vonatkozóan hangsúlyozta, hogy ezt az igényét elmaradt jövedelem címén terjesztette elő. A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, s megállapította, hogy a peres felek maguk viselik a perrel kapcsolatosan felmerült költségeiket.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során a házastárs halála folytán az alperes személyiségét ért valamennyi hátrányt mérlegelte. Ehhez képest e körben értékelte az alperes életkorát, a 22 évig fennállt tartós, harmonikus házasságát, amelyből három gyermek származott, valamint az újabb tartós párkapcsolat kialakítására való esélyek csökkenését is. E körülmények mérlegelése alapján az elsőfokú ítéletben megállapított kártérítés összegét a másodfokú bíróság is helytállónak találta.
A valutaellátmányból megtakarítható valutajövedelem elvesztése miatt előterjesztett kárigény tekintetében az alperes fellebbezését elutasító ítéleti rendelkezés alátámasztásául rámutatott, hogy a tartósan külföldön foglalkoztatott dolgozók valutaellátmánya a külföldi megélhetés biztosítására hivatott céljuttatás, amely csak a tényleges külföldi tartózkodás idejére fizethető. Az elhalt munkavállaló hozzátartozója által érvényesíthető kártérítés körébe nem tartozik ilyen jellegű igény, ezért a másodfokú bíróság szerint helytállóan utasította el a munkaügyi bíróság az özvegy ezzel kapcsolatosan előterjesztett kártérítési követelését.
Az özvegy nem nyugodott bele a döntésbe, s a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyet a Legfelsőbb Bíróság részben alaposnak fogadott el. A döntés indokolása rámutatott, hogy a tartásra jogosult hozzátartozó kártérítési igénye elbírálásánál abból kell kiindulni, hogy a meghalt munkavállaló jövedelme milyen mértékű életszínvonalat biztosított a jogosult részére, és hogy abban a munkavállaló halála folytán milyen változás következett be. Ennek körében mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a baleset előtti életszínvonal egyik fő összetevője az elhalt munkaviszonyban elért jövedelme volt. Az adott ügyben az a néhai dolgozó tartós külföldi foglalkoztatása folytán a jövedelem nemcsak a munkabérből adódott, hanem a külföldi megélhetést szolgáló valutaellátmányból megtakarított valutarészből is. Nem helytálló tehát sem a megyei bíróság, sem a munkaügyi bíróság érvelése és döntése a valutaellátmányból eredő elmaradt jövedelemmel összefüggő kereseti kérelem tekintetében, mert nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni, hogy a baleset előtti életszínvonal egyik tényezője volt e jövedelem is. Ezért az elsőfokú és az azt helybenhagyó másodfokú ítélet erre vonatkozó rendelkezései törvénysértőek.
A valutaellátmány-megtakarításra vonatkozóan előterjesztett kártérítési igénynek tehát kellő jogalapja van. Az összegszerűség megállapításánál ehhez képest a keresettel érvényesített elmaradt valutajövedelem összegéből, illetőleg ennek bizonyított, reális megtakarítási hányadából és a családi jövedelem megosztására megállapított arányból kell kiindulni. A baleset folytán elhalt munkavállaló jövedelmét ugyanis a hozzátartozó kártérítési igénye szempontjából nemcsak a munkabére, hanem a külföldi megélhetését is szolgált valutaellátmányból megtakarított valutarész figyelembevételével kell számításba venni.
Az özvegy elmaradt valutajövedelemként – a határozott időre szóló külföldi foglalkoztatásból még hátralevő időt alapul véve – 480 000 forintot követelt. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a valutaellátmányból a megtakarítás kétharmad részt tett ki. Az elsőfokú ítélet alapjául elfogadott igazságügyi bérszakértői vélemény szerint a családi jövedelemből a dolgozó házastársára és eltartott gyermekére hatvan százaléka esett. Minthogy a szakvélemény szerint az özvegy ténylegesen elért jövedelme (ami az özvegyi nyugdíjból, a nyugdíjas-illetményszénből és az árvaellátásból adódik) meghaladta a valutajövedelem nélkül számított családi jövedelem előbbi arányát (a 60 százalékot jelentő 15783 forint helyett 16838 forint, ami 4 százalék többletet jelent), a többletet csökkentő tényezőként kell figyelembe venni az elmaradt valutajövedelemből adódó kártérítési öszszeg megállapításánál. Az előbbiek alapján számított elmaradt valutajövedelem címén tehát (480000 forint 2/3 részeként 320000 forint 56 százaléka) 180 000 forint illeti meg az özvegyet.
Az alperesnek a nem vagyoni kártérítés összege felemelésére vonatkozó felülvizsgálati kérelmét ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. Álláspontja szerint az ügyben első fokon eljárt munkaügyi bíróság részletes bizonyítás alapján, kellő mértékben tisztázta az ebben a körben irányadó körülményeket, s a felmerült bizonyítékokat egybevetve, összességében értékelve és meggyőződése szerint elbírálva állapította meg az alperest megillető nem vagyoni kártérítés összegét. Ezt a fellebbezésben felhozott szempontok alapján a megyei bíróság ismét megvizsgálta és helytállónak minősítette. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság jogszerűnek találta a nem vagyoni kártérítés összegének megállapítását.
(BH 1994/514. számú jogeset)Mitől függ a nem vagyoni kár?
A hozzátartozói kárigények legkényesebb pontja a nem vagyoni kártérítés. E területen még mindig elég nagy a bizonytalanság, ami jórészt annak köszönhető, hogy a korábbi évek legfelsőbb bírósági gyakorlata (különösen az azóta hatályon kívül helyezett 16. számú Irányelv) szigorú feltételek mellett, igen szűk körre szorította az ilyen hozzátartozói igényeket. Nem csoda tehát, ha az alsóbb bíróságok nehezen változtatnak a korábbi szemléletükön.
Jó példa erre az alábbi jogeset, amelyben a per felperesének férje építési művezetőként dolgozott az alperesnél, s munkája során halálos kimenetelű üzemi balesetet szenvedett.
Az elhunyt felesége a balesetből eredő vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítését kérte a munkáltatótól, amely nem vitatta az igény jogalapját, de az erről szóló határozatával – az elhunyt vétkes közrehatására hivatkozással – csupán 200 000 forint erejéig találta megalapozottnak a kártérítés iránti igényt. A felperes a munkáltató döntése ellen munkaügyi vitát kezdeményezett, amelynek során keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A felperes a keresetlevelében, majd személyes meghallgatása során és a munkaügyi bírósághoz benyújtott előkészítő iratában részletesen előadta, hogy milyen tények fennállása miatt kéri a nem vagyoni kárának megtérítését. Ezek között hivatkozott a kiskorú gyermekek egyedülálló szülőként való felnevelésének nehézségeire, különös tekintettel arra, hogy egyikük fiú. A felperes érvelésében szerepelt az is, hogy házastársa elvesztése miatt megváltozott az addigi életvitele. A felperesnek e vonatkozásban tett előadásai tekintetében a munkaügyi bíróság semmilyen bizonyítást nem folytatott le, ugyanakkor az ügyben meghozott ítéletében megállapította, hogy a munkáltató teljes mértékű kártérítési felelősséggel tartozik a dolgozó üzemi balesetével összefüggésben, s ez kiterjed az elhunyt hozzátartozója által előterjesztett kárigényre is. Erre tekintettel síremlékállítás címén 23200 forint, családiház-építkezéssel összefüggésben felmerült többletköltség címén 334618 forint, elmaradt műszakpótlék címén 97116 forint, mezőgazdasági munkák címén 25000 forint és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest. Elutasította azonban a tetőtér-beépítési többletköltség, a mellékfoglalkozásból eredő elmaradt jövedelem, a megítélt összegen felül igényelt műszakpótlék, valamint a nem vagyoni kár megtérítése címén előterjesztett kereseti kérelmet.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. Kérte, hogy a másodfokú bíróság a keresetnek megfelelően kötelezze kártérítésre az alperest. Új igényként jelölte meg az eddig nem érvényesített özvegyi nyugdíj és a baleseti özvegyi nyugdíj között mutatkozó különbözetet. A megyei bíróság jogerős ítéletével – a kamatfizetés kezdő időpontjának meghatározása kivételével – helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A döntés indokolásának lényege szerint a tényállás helytálló megállapítása mellett a munkaügyi bíróság ítélete a jogi következtetések tekintetében is helytálló volt, így a törvénynek megfelelően hozott ítéletet. A nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igényt azért ítélte alaptalannak, mert azt a haláleset miatt keletkezett fájdalom és gyász önmagában nem teszi indokolttá. Az özvegyi és a baleseti özvegyi nyugdíj különbözete iránt előterjesztett igényt ugyanakkor azért utasította el, mert a felperes ezt a követelést az elsőfokú eljárásban nem érvényesítette.
Az ítéleteknek a felperes keresetét a nem vagyoni kár megtérítése vonatkozásában hozott elutasító rendelkezése ellen törvényességi óvást nyújtottak be.
A törvényességi óvást elbíráló Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a bíróságnak a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást kell elrendelnie. A felperes a perben megjelölte a nem vagyoni kárának alapjául szolgáló tényeket, ám azokra a bizonyítás elmaradt, s a munkaügyi bíróság anélkül döntött erről az igényről, hogy bármilyen lényeges körülmény ismeretének birtokában lett volna. Éppen ezért megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnél jelentkező többletterhek nem alapozzák meg a nem vagyoni kárának megtérítésére irányuló követelés jogalapját.
A felperes a fellebbezésében is részletesen kifejtette, hogy milyen tények alapján kéri az alperes marasztalását a nem vagyoni kártérítés körében. Miután a másodfokú bíróság ezeknek figyelmen kívül hagyásával, a bizonyítás kiegészítésének mellőzésével hagyta helyben a munkaügyi bíróság ítéletét, ítélete – ebben a részében – megalapozatlan. Tekintettel arra, hogy a Munka Törvénykönyve a munkáltató kárfelelősségével kapcsolatban a nem vagyoni kár megtérítését is előírja, a megalapozott döntéshez széles körű bizonyításra van szükség. A nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igény jogszerűségének elbírálása során a bíróságnak azt kell részleges bizonyítási eljárása során megállapítania, hogy az elszenvedett sérelem milyen mértékű, és hogy az annak hozzávetőleges kiegyensúlyozásával megítélhető vagyoni szolgáltatás mennyiben nyújt körülbelül egyenértékű másnemű előnyt. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó részét – a munkaügyi bíróság ítéletének e körben hozott ítéletére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(BH 1993/127. számú jogeset)
