×

Személyzeti munka

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 6. számában (1998. június 15.)

 

Még korai arról beszélni, hogy a cégeknél jellemzővé vált volna a humánerőforrással való, nyugati típusú komplex gazdálkodás, azonban a magyar gazdasági életben is mutatkoznak a jelei, hogy a hagyományos személyzetis munka néhány éven belül a vállalati stratégia egyik pillérévé válik.

 

A Price Waterhouse nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég a magyar vállalatok körében évről évre elvégzi a más országokban is szokásos felmérését a vállalatvezetői bérezésről és javadalmazásról. Ez a felmérés is rávilágít, hogy a humánerőforrásért felelős vezető pozíciója az utóbbi években folyamatosan erősödik a vállalati vezetők rangsorában. Kézzelfogható bizonyítéka ennek, hogy a humánpolitikai igazgató egyre jobban fizetetté válik.

Javuló presztízs

Fejlődik a vállalatok személyzeti politikája, egyre bonyolultabb feladatok várnak a humánpolitikai vezetőre. Komplexebbek lettek a javadalmazási csomagok is, amiket a cégek nyújtani tudnak az alkalmazottaknak, a fizetéseket a legkülönfélébb juttatások egészítik ki. A humánpolitikai részlegnek menedzselnie kell a munkaköri értékeléseket, esetleg a továbbképzések, cégen belüli tanfolyamok rendszerét is.

A humánpolitika tehát önálló területté vált, amely speciális, és a korábbi személyzetis részlegnél jóval nagyobb stábot igényel. Gyakran előfordul, hogy a cégek a belső kapcsolatokért felelős vezetőhöz csoportosítják a külső kapcsolatok – általában a PR-tevékenység – irányítását is.

Együttműködő partner

A humánerőforrás-menedzsmentnek különböző szerepet szánnak a hazai vállalatoknál – támasztotta alá a felmérés adatait saját tapasztalataival Rolek Ferenc, a Budapest Bank ügyvezető igazgatója, korábban a General Electric--Tungsram Rt. humánpolitikáért felelős vezérigazgató-helyettese. – Eltérőek a velük szemben támasztott követelmények, így különböző helyet foglalnak el a vezetésben, a vállalati hierarchiában. A legegyszerűbb helyzet, ha a humánerőforrás-menedzsment hagyományos személyzetis funkciót tölt be, akinek az a feladata, hogy felvegye a dolgozókat, gondoskodjon esetleges továbbképzésükről, elhelyezze őket a vállalaton belül. Ez a legegyszerűbb felfogása a feladatnak, amely hosszú idő óta jellemzi a magyarországi vállalati struktúrát.

A globalizálódó gazdaságban azonban ez kevés. Ma már egyre több vállalatnál tapasztalható, hogy sokkal szélesebben értelmezik a humánerőforrás-menedzsment szerepét. Feladata, hogy szorosan együttműködő partnere és része legyen az üzleti vezetésnek. A humánerőforrás-menedzsment tevékenységének eredményességét ugyanis szintén azon lehet lemérni, hogy a vállalkozás mennyiben képes elérni a kitűzött üzleti célokat. Azt kell szem előtt tartania, hogyan tudja az emberi erőforrások oldaláról a stratégiai célok megvalósítását leginkább elősegíteni. Valójában ez az elsődleges feladata. Másik speciális feladata a vállalat kultúrájának formálása, a folyamatos változásokhoz, a piaci igényekhez való alkalmazkodáshoz szükséges feltételek megteremtése.

A humánpolitikai vezetőnek természetesen ismernie és alkalmaznia kell az összes, munkaerővel kapcsolatos eljárást, technikát, beleértve a munkaerő-felvételt, -elbocsátást, -áthelyezést, tréninget, teljesítményértékelést – tehát valamennyi hagyományos feladatkört, e közben azonban nem felejtheti el, hogy ő az a személy, aki a vezetésben képviselheti a dolgozókat, problémáikat.

Gyors alkalmazkodás

Mindezek a követelmények azonban általában nem tisztázottak a vállalatoknál. A hagyományos feladatok megoldását persze elvárják, sőt jellemzően még igénylik a dolgozókkal való törődést is, habár ez utóbbi már egyre kevésbé van jelen a cégeknél. De hogy a humánpolitikai vezető az üzleti vezetés szerves része lenne, ez még csak helyenként fedezhető fel. A humánpolitikai vezető általában lejjebb helyezkedik el a vállalati hierarchiában, mint a pénzügyi, a termelési vagy éppen a marketingvezető. Ez kevés ahhoz, hogy feladatát jól ellássa. Ebben a pozícióban a humánpolitikai vezető nem tud az üzleti vezetés partnere lenne, mindössze az általa kijelölt munkaerő-politikai feladatok kivitelezője.

A cégeknek szembesülniük kell a ténnyel: a vállalat csak akkor lehet sikeres és állhat helyt a globális, világméretű versenyben, ha gyorsan tud reagálni a változásokra, tehát ha szerkezeti felépítése alapján képes adaptálásra, sőt elébe tud menni a piaci igényeknek. És itt nemcsak azokról a cégekről van szó, amelyek kiléptek a nemzetközi piacra, hanem azokról is, amelyek belföldön tevékenykednek. Az alkalmazkodásra képtelen vállalat mihamar vesztes pozícióba kerül.

A vállalatok legfőbb ereje valójában mindig a szellemi tőkében van – ez önmagában is hangsúlyossá teszi a humánerőforrás-menedzsment szerepét. Az a cég lehet versenyképes, illetve jut versenyelőnyhöz, amely képes olyan vállalati kultúrát kialakítani, amelyben a szellemi potenciál saját magát tudja mozgósítani. Ennek kialakításában van főszerepe a humánpolitikai vezetőnek, s így a beosztás stratégiai jelentőségűvé lép elő a vállalati vezetésben. Ha erre nincs lehetőség, megkérdőjeleződik a humánpolitikai vezető szerepe. A General Electric-Tungsram Rt.-nél a humánpolitikának nagy hagyományai vannak, de nemcsak a magyarországi cégnél, hanem a GE érdekeltségeinél szerte a világon.

A jó munkahely

A cég humánpolitikája nagyban befolyásolja a vállalatról a társadalomban kialakuló képet is. A cég számára imázsformáló tényező, ha közismertté válik, hogy olyan típusú szervezet, ahol az alkalmazottak jól érzik magukat, szeretnek ott dolgozni. Amikor egy cég jó munkahelyet kínál, ez nem feltétlenül azonos a legmagasabb bérrel. A jó munkahely ennél sokkal komplexebb dolog, benne van a jó munkahelyi légkör, a magas munkakultúra, az emberek motivációja a jó teljesítményre. Az ilyen munkahely létrehozásának nem alapvetően anyagi feltételei vannak, sokkal inkább megfelelő vállalatszemléletre van szükség.

Szakértők szerint megfelelő humánpolitika nélkül a cég nem tud stabilizálódni, illetve hosszú távon nem lehet sikeres. A humánerőforrás-menedzsment tevékenysége ugyanúgy lemérhető a cég üzleti eredményeiben és versenyképességében, mint az üzleti menedzsmenté.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9754 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9754 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5792 olvasói kérdésre 5792 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9754 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9754 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5792 olvasói kérdéssel.

Munkáltatói ellenőrzés és az egyenlő bánásmód

Tehet-e a munkáltató oly módon különbséget a munkavállalói között, hogy kifejezetten egy ember céges laptopjára telepít olyan programot, ami nyomon tudja követni az egész napos...

Tovább a teljes cikkhez

Egyenlő bér elve – bérkülönbség a különböző munkahelyek között

A munkáltató jogszerűen különbséget tehet-e a munkavállalói között azon az alapon, hogy ki dolgozik a fővárosban és ki vidéken? A munkakör, a feladatok és a felelősség ugyanaz, de...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatakor

A munkáltatónál több esetben előfordul, hogy a munkavállalók bizonyos eszközöket (pl. gépkocsi, IT-eszköz) magáncélra is használhatnak. Ez a magánhasználat lehet általános (pl....

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Egyházi iskola tanára – nem szükséges a tartós megbízás

Egyházi fenntartású iskola megbízási szerződéssel máshol főállásban (köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban) lévő tanárokat óraadóként foglalkoztat heti 9–16 órában...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés a betöltetlen háziorvosi körzetben

Önkormányzati fenntartású egészségügyi alapellátási intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó praxisjogos háziorvos helyettesítést vállalna az intézet egyik...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyettesítése – a távollét jogcímének változása

Egy köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus munkakörben foglalkoztatott fizetés nélküli szabadságon van, az első gyermeke után a GYED-ellátás igénybevétele...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5792 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 291-ik lapszám, amely az 5792-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem