×

Alig van hiányszakma

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 6. számában (1998. június 15.)

 

A gazdasági átalakulás a végéhez közeledik Magyarországon, a gazdaság élénkülésével remény van arra, hogy a foglalkoztatás színvonala is növekedjen. A munkaerő keresletének bővülése azonban önmagában nem hoz gyógyírt a munkanélküliek problémáira.

 

Amíg a 90-es évek elején a 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis magánszervezetek hozták létre a legtöbb új munkahelyet, addig egy-két éve már a külföldiek zöldmezős beruházásai, valamint a külföldi és a vegyes tulajdonú cégek fejlesztései váltak a kereslet élénkülésének legfőbb bázisává. Az általuk kínált állások betöltésének feltétele általában megfelelő szakképesítés – a legtöbb esetben diploma – és idegen nyelv ismerete. A nyelvtudás fejlesztése mindezek mellett az ország európai uniós csatlakozása miatt is lényeges követelmény.

A képzésnek tehát jelentős szerepe van a foglalkoztatás színvonalának javításában. A Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze ad lehetőséget a kormányzat számára, hogy egyrészt a munkájukat elvesztetteknek, másrészt a képzetleneknek oktatási támogatást nyújtson. 1995-ben 71 ezren, 1996-ban 72 ezren, 1997-ben pedig 80 ezren vettek részt foglalkoztatást elősegítő képzésben.

Nemzetközi programok

A szakképzés fejlesztésének fontosságát felismerve az Európai Unió 1995-ben létrehozta a Leonardo da Vinci Programot, amely a szakmai képzésben részt vevő intézmények, gazdasági szervezetek és szociális partnerek közvetlen együttműködését segíti. A programnak Magyarország is teljes jogú tagja, képviseletét az 1995 novemberében megalakult Magyar Leonardo Iroda látja el. A szakképzés folyamatos korszerűsítését a Világbank is támogatja: 1998 és 2000 között új szakképzési programokra 36 millió dollár hitelt nyújt Magyarországnak.

Előnyös, ha a magyar szakemberek külföldön is kamatoztathatják ismereteiket. A külföldi munkavállalást azonban sok jogszabály szorítja keretek közé. Könnyít a pályázó helyzetén, ha a szakképesítéseket a fogadó országban is elismerik kormányközi egyezmények alapján.

Magyarországnak Ausztriával már van ilyen megállapodása, amely 19 szakképesítés kölcsönös elfogadásáról szól. A Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Ausztriával további szakképesítések elismeréséről jelenleg is folynak szakértői szintű egyeztetések. Hasonló egyezmény aláírását a kormányzat más európai országokkal is kezdeményezte.

Személyzeti tanácsadók

Az úgynevezett fejvadászattal, munkaerő-közvetítéssel, személyzeti tanácsadással foglalkozó cégeknél majdnem egyöntetűen úgy látják, hogy Magyarországon jelenleg nincs klasszikus értelemben vett hiányszakma, de a legtöbb cég főként kvalifikált – elsősorban diplomás – szakemberek keresésével és közvetítésével foglalkozik, azaz értékelésük is erről a rétegről tekinthető megalapozottnak.

Rácz Péter, a Hill International Tanácsadó Kft. munkatársa az informatikát emelte ki azon területek közül, ahol az átlagosnál nehezebb megtalálni a megrendelő számára a megfelelő szakembert. – Az utóbbi időben több jelentős nemzetközi cég telepítette fejlesztési központját Magyarországra. Ezek keresnek informatikai specialistákat. A számítástechnikai szakemberek iránt külföldről is élénken érdeklődnek. Keresik a programozókat, rendszerfejlesztőket, információrendszer-tanácsadókat nyugat-európai, egyesült államokbeli, de ázsiai – főként indiai – munkára is. A külföldi munkák általában projekt jellegűek, határozott időre – a leggyakrabban egy-két évre – szólnak. "Hiányszakmának" tekinthető a minőségbiztosítási menedzser és a kontroller is. Szakember-túlkínálat nemigen van, bár a marketinges és a pénzügyes állásokra mostanában már az átlagosnál többen jelentkeznek.

Hadi László, a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. munkatársa a marketinget azon szakmák közé sorolja, ahol túlkínálat van szakemberekből. A marketing és az emberierőforrás-gazdálkodás tipikusan olyan szakterületek, amelyekről sokan gondolják, hogy értenek hozzá. A felvételi beszélgetéseken aztán kiderül, hogy ez tévedés – állítja Hadi László. A megrendelő cégeknek ugyanis nem mindegy, hogy az adott állásra az ipari marketingben vagy a rendezvényszervezésben jártas szakember jelentkezik-e. Sokszor az is gondot okoz, hogy a pályakezdő aspiráns fejében a valóságostól jócskán eltérő kép él ezekről a területekről. Azt gondolják, hogy ide bőven elég, ha van bennük képzelőerő, ha elég kreatívak. Nem tudják – hiszen nem tapasztalták –, hogy a mindennapos adminisztratív tevékenység mennyi energiát emészt fel. A tanácsadóknak tehát nem csupán a szakmai képzettséget kell jól felmérniük, hanem a személyiségjegyekből is olvasniuk kell – hangsúlyozza a JOB munkatársa.

A bérek szerepe

Rácz Péter szerint a műszaki végzettségűek mostanában sokszor kényszerülnek pályamódosításra. Egy mérnök nem tanult szakmáját gyakorolja, ha üzletet vezet. A Graftonnál úgy látják, hogy a jelentkezőket elsősorban a felajánlott kereset orientálja. (A Grafton az állásajánlattal együtt közli az elérhető fizetést is.) Ennek alapján főként a jól fizető marketinges, pénzügyes és értékesítői állásokra van túljelentkezés. Sokszor nincs egyensúlyban a kereslet és a kínálat a jelentkezők hiánya miatt sem. – Egy többéves tapasztalattal rendelkező gépészmérnök, aki még egy vagy két idegen nyelven is beszél, nem valószínű, hogy szívesen megy olyan helyre dolgozni, ahol nettó 50-60 ezer forintot ígérnek – említ jellemző példát a Grafton tanácsadója.

Az ágazatok közül elsősorban a távközlés, az informatika és a kereskedelem szív fel sok embert. A személyzeti tanácsadók tapasztalatai szerint azonban újabban már a termelővállalatok – főként a gyógyszergyárak – is egyre több szakembert keresnek.

Szembetűnő a multinacionális és a vegyes vállalatok fölénye a személyzeti tanácsadók megrendelői között. Ezt egyrészt az anyavállalattól magukkal hozott gyakorlat magyarázza, másrészt pedig az, hogy a szolgáltatás a kisebb cégek számára drága.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9754 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9754 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5792 olvasói kérdésre 5792 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9754 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9754 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5792 olvasói kérdéssel.

Munkáltatói ellenőrzés és az egyenlő bánásmód

Tehet-e a munkáltató oly módon különbséget a munkavállalói között, hogy kifejezetten egy ember céges laptopjára telepít olyan programot, ami nyomon tudja követni az egész napos...

Tovább a teljes cikkhez

Egyenlő bér elve – bérkülönbség a különböző munkahelyek között

A munkáltató jogszerűen különbséget tehet-e a munkavállalói között azon az alapon, hogy ki dolgozik a fővárosban és ki vidéken? A munkakör, a feladatok és a felelősség ugyanaz, de...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatakor

A munkáltatónál több esetben előfordul, hogy a munkavállalók bizonyos eszközöket (pl. gépkocsi, IT-eszköz) magáncélra is használhatnak. Ez a magánhasználat lehet általános (pl....

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Hivatalsegéd a hivatalban – munkaviszonyban nyugellátás mellett

Hivatalsegédünk a Kttv. 258. §-a szerint a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatott munkavállaló. Szeretne a „nők 40-nel” nyugdíjat igényelni ebben az évben. Alkalmazhatjuk őt...

Tovább a teljes cikkhez

Ha kimaradt a kinevezésből: határozatlan időre szól

Közalkalmazotti jogviszonyban a kinevezés elkészítésekor kimaradt a „határozatlan időre kinevezem” mondat, természetesen a próbaidő már régen lejárt, és a foglalkoztatás teljes...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés helye a munkaszerződésben

Miként célszerű feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét? Intézményünknél a dolgozók gyermekfelügyelőként lakásotthonokban dolgoznak, mely lakásotthonok nagyobb...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű munkaszerződés – félévenként megújítva a változó munkakörülményekre figyelemmel

Társaságunknál egyes munkavállalók határozatlan idejű munkaviszonyban állnak. A foglalkoztatásuk az év során ciklikusan változik: az év első felében szellemi munkakört látnak...

Tovább a teljes cikkhez

Határozott idejű magasabb vezetői megbízás és a kinevezés tartama

Önkormányzatunkhoz tartozik egy bentlakásos idősek otthona. Szeretnénk közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetői megbízással alkalmazni egy új személyt. A közalkalmazotti...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai vezető az Mt. hatálya alatt

Művelődési házunk a könyvtárral együtt a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került. A könyvtárban – ami után megszűnt a szakmai vezető jogviszonya – nem lett új szakmai...

Tovább a teljes cikkhez

Egyházi iskola tanára – nem szükséges a tartós megbízás

Egyházi fenntartású iskola megbízási szerződéssel máshol főállásban (köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban) lévő tanárokat óraadóként foglalkoztat heti 9–16 órában...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés a betöltetlen háziorvosi körzetben

Önkormányzati fenntartású egészségügyi alapellátási intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó praxisjogos háziorvos helyettesítést vállalna az intézet egyik...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyettesítése – a távollét jogcímének változása

Egy köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus munkakörben foglalkoztatott fizetés nélküli szabadságon van, az első gyermeke után a GYED-ellátás igénybevétele...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5792 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 291-ik lapszám, amely az 5792-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem