A külföldi tőkével megvalósuló zöldmezős beruházások nagy számát sokan azzal magyarázzák, hogy Magyarországon olcsóbb a munkaerő, mint a fejlettebb országokban. A munkáltatók ugyanakkor gyakran panaszkodnak, hogy túlságosan sok közteher rakódik a bérekre.
A dolgozók járandósága – a magas adó- és járulékfizetési kötelezettség mellett – nem csupán kötelező, hanem a munkáltatók által önként vállalt többletterheket is tartalmaz. Ezek egy részének – például napidíj, munkába járás költségtérítése – minimális szintje jogszabályban rögzített, a munkáltató azonban többnyire a jól képzett munkaerő megszerzése vagy megtartása érdekében veti be ezt a fegyvert.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Európai Unió statisztikai rendszerek, az Eurostat ajánlásai alapján négy éven keresztül (1992 és 1996 között) végzett adatgyűjtést az élőmunkaköltségekről.
A megfigyelt nemzetgazdasági ágakban 1996-ban egy átlagos munkavállaló foglalkoztatása éves szinten 1 070 000 forintba került a munkáltatónak. A havi átlagban keresetként kifizetett 50 940 forinton kívül a munkáltató ezen összeg minden forintja után további 0,75 forintot fizetett különféle címeken az alkalmazás költségeként. Így egy átlagos munkavállaló foglalkoztatása a munkáltatónak havonta 89130 forintba került – szemben az 1992. évi 39 590 forintos munkaerőköltséggel. A hat év alatt tehát 2,3-szeresére növekedtek a vállalkozások munkaerővel kapcsolatos költségterhei, ami megegyezik a fogyasztói árak ugyancsak hasonló arányú emelkedésével.
Dollárban mérve
A forintban mért reál-munkaerőköltség szinten maradása kedvező a versenyképesség szempontjából. A munkával kapcsolatos költségeket azonban a nemzetközi összehasonlítás érdekében dollárra is át kell számítani. A dolláralapon számított munkaerőköltség összesen 17 százalékos emelkedést mutat, ami évi 4 százalékos növekedésnek felel meg. Az Európai Unió és az EFTA tagállamai közül ugyanezen időszakban Spanyolországban, Olaszországban, Svédországban és Izlandon csökkentek a munkaerőköltségek, míg Angliában, Írországban, Portugáliában és Norvégiában pedig kisebb mértékben nőttek, mint Magyarországon. Figyelembe véve, hogy a munkaerővel kapcsolatos költségek magyar szintje nyolcada, illetve maximum fele az EU-országokénak, relatív helyzetünk nem változott lényegesen. A nyugat-európai tőke számára Magyarország továbbra is jó befektetési helynek ígérkezik – legalábbis az emberierőforrás-gazdálkodás költségeinek tekintetében. Tímár János, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem humánerőforrás tanszékének professzora úgy véli, hogy ez a versenyelőny a Nyugattal szemben az európai uniós csatlakozás közeledtével – és várhatóan a teljes jogú tagság elérése után – is megmarad. Ennek egyik oka, hogy jelenleg nagyon nagy a különbség a munkaerőköltség szintjében. Másrészt pedig a munkaerő-áramlás mértékében nem valószínű, hogy jelentős változás következne be, így ennek kiegyenlítő hatása nem érvényesülhet. A feldolgozóiparban 1993 és 1996 között például Lengyelországban a magyarországinál gyorsabban, évi 13 százalékkal nőttek a dolláralapon számított munkaerőköltségek. A lengyel munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos költségek szintje ezzel közeledett a magyarokéhoz, bár 1996-ban is 7 százalékkal alacsonyabb volt annál.
Részekre bontva
A statisztikai hivatal felmérése három fő összetevőt különböztet meg az élőmunka költségein belül. Az első tényező a munkabér, illetve a kereset, amelynek nagyságát a munkaerőpiacon kialakult kereslet-kínálati viszonyok s jórészt a társadalmi-gazdasági megállapodások (ágazati, vállalati kollektív szerződések) határozzák meg. 1992 és 1996 között a keresetek 126 százalékkal emelkedtek – követve az inflációt. A kereset részaránya az összes munkaerőköltségen belül alig emelkedett: az 1992-es 56,9 százalékról 1996-ra 57,1 százalékra. Arányaikat tekintve a kereseten belüli összetevők sem változtak lényegesen a vizsgált 4 év alatt. Az alapbérek és a törzsbérek részaránya mintegy 2 százalékponttal csökkent, míg a bérpótlékok aránya kevésbé, a le nem dolgozott időre fizetett távolléti díjé valamivel jobban növekedett. A nem rendszeres kifizetések aránya szintén csökkenő: 1996-ban csak 11 százaléka volt az összes keresetnek.
Magas járulék
Az alapbér, a pótlékok és a nem rendszeres kifizetések kereseten belüli aránya ágazatonként eltérő. Az utóbbi években a hagyományosan magas bérpótlékot fizető ágak közül a bányászatban például jelentősen csökkent a pótlékok aránya, és a nem rendszeres kifizetések (prémium, jutalom) súlya nőtt. Ez a folyamat a létszámstruktúra átalakulásának, a veszélyes, nehéz fizikai munka fokozatos megszűnésének a következménye. A bankok, a biztosítók és a nyugdíjalap-kezelők viszont úgy változtattak humánerőforrás-gazdálkodási stratégiájukon, hogy dolgozóik tevékenységét inkább alapbér formájában honorálják. Így náluk csökkent a nem rendszeres kifizetések aránya.
A költségtényezők második csoportjába tartozó kötelező adók és járulékok 1995-ben és 1996-ban némileg csökkentek. A társadalombiztosítási járulékalap fokozatos kiterjesztése a kereseten kívüli elemekre összességében azonban azt eredményezte, hogy a négyéves időszakban a keresetekkel majdnem egyformán, 127 százalékkal emelkedett a kötelező járulékok szintje. 1996-ban a tb-járulék a munkaerőköltség 29,2 százalékát tette ki, hasonlóan az 1992. évi 29 százalékhoz, ami nemzetközi összehasonlításban magasnak számít – különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ebben például a betegszabadság munkáltatót terhelő része nincs benne. Az Európai Unió akkori 12 tagországának átlagában a kötelező tb-költségek aránya 1992-ben mindössze 15 százalék volt.
Kereseten kívül
A munkáltató által önként vállalt többletterhek alkotják a munkaerőköltség harmadik részét. Ezeket országonként a hagyományok, a cég mérete, anyagi helyzete, valamint a szociális-jóléti tevékenységnek az általános vállalatpolitikán belüli szerepe határozza meg. Az állami szabályozás ezen a területen korlátozottan érvényesül. Magyarországon 1992-ben a kereset minden 100 forintjához 25 forint egyéb, munkához kapcsolódó kifizetés társult, 1996-ban ennél alig valamivel kevesebb, 24 forint. A kereseten kívüli juttatások közül a jóléti, szociális és kulturális költségek aránya a legmagasabb, 18 százalék. A havonta mintegy 2200 forintra tehető szociális juttatások közül 1200 forint az étkezési hozzájárulás.
Drága bankárok, olcsó szövőnők
A munkaerőköltség nagysága gazdasági ágak szerint meglehetősen különböző: kiugróan magas (havi átlagban 238 000 forint) például a pénzügyi szektorban, ugyanakkor rendkívül alacsony (47 700 forint) a ruházati termékek gyártása és a szőrmekészítés ágazatban. 1992 és 1996 között csökkent a nemzetgazdasági ágak munkaerőköltségeinek különbsége: míg 1992-ben a legmagasabb munkaerőköltségű gazdasági ág átlaga 84 százalékkal haladta meg a megfigyelt ágak átlagát, addig 1996-ban 77 százalékkal. Az átlagtól való eltérés csökkenését elsősorban az idézte elő, hogy egyes alacsonyabb munkaerőköltség-színvonalú ágakban (feldolgozóipar, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás) viszonylag gyorsan emelkedtek az alkalmazás költségei, ami konjunkturális hatásokkal magyarázható. Ezen vállalkozások a munkaerőpiacon csak úgy tarthatják meg kvalifikált munkavállalóikat, illetve úgy juthatnak pótlólagos munkaerőhöz, ha béreikben, juttatási rendszereikben felzárkóznak az élen járókhoz.
