×

Aki mer, az nyer – ha van elég pénze

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 3. számában (1998. március 15.)

A tőzsdei befektetések biztonságos sikeréhez pénz kell. A határidős piacon – BUX-ügyletekkel – 1997-ben 40 százalékos bruttó éves átlaghozamot érhetett el az, aki 1997. február és 1998. február között megnyitott határidős kontraktusait tartani tudta, képes volt arra, hogy a tavalyi három nagy mélypont, közülük is az októberi krach okozta veszteséget fedezze.

Egyébként a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határidős piacán a kereskedők 80-90 százaléka bt. és kft. volt, ezek zöme vételi pozíciókat nyitott és – brókercégek közlése szerint – jó, ha nullszaldósra ki tudta hozni cégét éves szinten. Többségük veszteséges volt az említett időszakban a három nagy visszaesés miatt. Az egyik legnagyobb brókercég beszámolójából kiderül: a határidős piacon nagyon kevesek voltak, akik százezer-egymillió forintos nyereséget realizáltak, és mindenképpen 10 alatt volt azon kis- és közepes vállalkozások száma, amelyek 10 millió forint fölötti éves átlaghozamot tudtak elérni.

A többi résztvevő a BUX származékos piacon magányos befektető volt, de ők kevés, alkalmanként 5-10 kontraktussal játszottak. A társas vállalkozások azért adják a származékos piac résztvevőinek többségét, mert az elég komoly járulékos költségeket a társaság kiadási oldalán el tudják számolni, az árfolyamnyereségből származó adókülönbözetet nem egy év múlva kapják esetleg vissza, mint az szja-bevallás után. Konklúzió: a FUTURES piac forgalmát zömében a kkv-k adták, kevés vállalkozás ért el számottetvő nyereséget a BUX-piacon. Ez utóbbi adta tavaly egyébként a BÉT FUTURES-ügyleteinek 71 százalékát. A USD-határidők a származékos piac 8 százalékát, a DEM 15 százalékát, a 12 hónapos kincstárjegy pedig 5 százalékát adták. Ám ezen utóbb felsorolt piacokon a kis- és közepes méretű társas vállalkozások nem voltak jelen.

Tekintélyes hozamok

A BÉT részvényszekciójában viszont már kevés a kkv, a forgalom zömét a nagy és főleg külföldi befektetési alapok bonyolítják le, és persze a kisrészvényesek is főszereplők. Ez utóbbiak súlya is eltörpül az alapok mögött – lásd Templeton testvércégek.

A részvénypiacon az, aki 1996. december 31-én vett és 1997. december 31-ig megtartotta, és ezen a napon eladta az úgynevezett BUX-kosaras részvényeket, vagyis a promptindex számításában részt vevő, 22 válogatott részvényből álló pakettet, az éves szinten, a vizsgált időszakban 93 százalékos bruttó hozamot ért el, vagyis majdnem megkétszerezte befektetett tőkéjét. Ennél sokkal magasabb nyereséget könyvelhetett el az, akinek jó szimata vagy szerencséje volt, és olyan részvényt vett, amely kiemelkedő árfolyamemelkedést ért el a vizsgált időszakban. A sztár a B kategóriás Pannonflax, amely 300 százalékos árfolyam-emelkedést ért el. Nagy nyerő volt még a 198 százalékos nyereséget mutató Globus (ugyancsak B osztályos), a 199,90 százalékot elérő OTP, a 145,45 százalékos Richter, a 145,05 százalékos Mol.

Tőzsdei éves legek
Részvények Forgalom (millió Ft)   Részvények Kapitalizáció
(millió Ft)
1. Mol 878 717 1. Matáv 1 124 413
2. TVK 585 757 2. Mol 487 080
3. Richter 299 802 3. Richter 431 045
4. OTP 244 730 4. OTP 207 818
5. BorsodChem 160 044 5. Egis 99 657
6. Egis 113 214 6. TVK 82 320
(Forrás: BÉT) (Forrás: BÉT)

 

Részvény Árfolyamváltozás nyertesei % Részvény Árfolyamváltozás vesztesei %
1. Globus 198,04 1. Goldsun -75,00
2. OTP 166,90 2. Horizon-Multiplan -63,50
3. Richter 145,45 3. Inter-Európa Bank -49,19
4. Mol 145,05 4. Gardénia -46,87
5. Soproni Sörgyár (később Brau Union Hung. Rt.) 141,32 5. Garagent -42,25
6. Fotex 130,00 6. Cofinec (GDR = 100 FRF, '97 végéig) -34,15
(Forrás: BÉT) (Forrás: BÉT)

Kárpótlási jeggyel a börzén

A banki, lakossági betéteknél jóval nagyobb nyereséget lehetett elérni éves szinten 1997-ben a kárpótlási jegyek adásvételével is. Aki 1997. január 2-án vett kárpótlási jegyet és 1997. december 30-án eladta azokat, éves szinten bruttó 32,35 százalékos nyereséget érhetett el.

Kárpótlási jegyek
Árak (A-R sorozatok) Záróárváltozás
Nyitó Záró Átlag
650 900 852 32,35 százalék
(Forrás: BÉT)

Állampapírok

A nem tőzsdei állampapírpiac forgalmából a kis- és középvállalkozások, vagyis azok, amelyek 5-40 millió forint közötti összegeket fektettek be, 20-25 százalékkal részesedtek. A nagyobb részt ismét a nagybefektetők, az alapok uralják. Banki dealerek információi szerint az éves átlaghozam tavaly 19-19 7/8-ad százalék volt ezen a piacon. A kis- és közepes vállalkozások zömében a diszkont kincstárjegy (DKJ), vagyis az egy éven belüli lejáratú állampapírok piacán fektettek be, leginkább a 3 hónapos DKJ-be. Az államkötvényeket, vagyis az éven túli futamidejű papírokat alig vették a vizsgált körhöz tartozó társas vállalkozások, hiszen nem akarták hosszú távra lekötni amúgy is szűkös tőkéjüket. A DKJ-k éves átlaghozama tavaly 19,70-19,80 százalék volt, a kötvényeké pedig 19 százalék.

Befektetési alapok hozamai

A nyílt végű befektetési alapok, vagyis az államkötvényalapok, a kötvényalapok és a részvény, valamint a vegyes alapok közül éves szinten a vegyes kategóriában lehetett a legnagyobb hozamot elérni: ez a CA Növekedési Alapjának 3 éves futamidejű jegye volt, amely tavaly 45,98 százalékos nettó hozamot adott. A biztonságosabb kötvényalapok befektetési jegyeinek esetében a legnagyobb nettó hozam 21 százalék körül volt, a Hunnia kötvényalap 16,97 százalékos nettó évi hozamával kullog a sor végén. A befektetési jegyek adózási szempontból az egyéni, magánbefektetőnek hoznak hasznot, hiszen a befektetett tőke, s annak hozama (30 százalék erejéig) adómentes mindaddig, amíg a tőke nő a tőkeszámlán. Vállalkozások az elért hozam után az érvényben levő társaságiadó-kulcsok szerint adóznak a befektetési jegyek után. Egyes alapok kizárólag az adózási (szja) előnyök kihasználására jönnek létre.

Banki betétek

Az egyéves lekötésű lakossági banki forintbetétek 1997. év végére banktól, valamint a lekötött összeg nagyságától függően 15,50-18 százalékig terjedtek. A vállalkozói betéti kamatok még alacsonyabbak, van bank, amely 13,55 százalékot fizet az 1-20 millió forint, 15 százalékot a 100 millió forint fölötti lekötésekre.

A bruttó hozamból természetesen le kell vonni a különféle jutalékokat, amelyekből – például a brókercégek – nagyon jól megélnek, és ez nagyjából független attól, hogy a befektetőnek jól megy-e az üzlet vagy sem. A jutalékot így is – úgy is fizetni kell.

Brókercégek tavalyi jutalékai (Részvényforgalom esetében)
Cég Számla éves díja Megbízási díj Tőkeszámla
  vagy letéti díj százalék árfolyam százalék min. éves díjban
ABN-Amro - 1 százalék 10 000 Ft ha a
befektetés 1/2 millió alatt
2 500 Ft 0 Ft
Buda-Cash Brókerház Rt. 1,5 százalék, min.
1000 Ft
1 százalék 10 000 Ft 15 000 Ft
CA IB Értékpapír Rt. 0,2 százalék min.
2000 Ft
1 százalék 3000 Ft 12 000 Ft
Concorde Értékpapír Rt. - 1 százalék 3000 Ft -
CS First Boston - 1 százalék 10 millió Ft -
Procent Hungária Rt 0,1 százalék 1 százalék 1000 Ft -
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem