×

A munkahelyteremtés ösztönzése

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 3. számában (1998. március 15.)

 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) rendszeresen dolgoz ki ajánlásokat tagjai számára. Egyik legutóbbi "A munkahelyteremtés ösztönzésének általános feltételei a kis- és közepes vállalkozásokban" témát öleli fel. Az ILO a nyáron tárgyalja újra a tervezetet, addig mind a munkavállalói, mind a munkaadói szervezeteknek alkalmuk nyílik, hogy a tervezettel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat megtegyék.

 

Az Ajánlás a tagországok részére útmutatót kíván nyújtani a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó munkahely-teremtési politika kialakításához és megvalósításához.

Definíció, cél és hatály

Az Ajánlás felszólítja a tagokat: határozzák meg a kis- és középvállalkozások fogalmát úgy, hogy az megfeleljen az adott nemzetek gazdasági és szociális feltételeinek, de ne akadályozza a tagokat abban, hogy adatgyűjtési és elemzési célokhoz közösen megállapodott definíciókat is kialakíthassanak. Az Ajánlás olyan intézkedések elfogadását várja a tagoktól, amelyek – összhangban a nemzeti gyakorlattal – a kis- és középvállalkozások alapvető szerepét felismerik és támogatják a következők tekintetében:

  • a teljes, produktív és szabadon választott foglalkoztatás támogatása,
  • fenntartható gazdasági növekedés és a változásokra való rugalmas reagálás képessége,
  • a hátrányos helyzetű és kirekesztődött csoportoknak a társadalomban való nagyobb fokú részvétele,
  • nagyobb belföldi megtakarítások és befektetések,
  • képzés és az emberi erőforrások fejlesztése,
  • kiegyensúlyozott regionális és helyi fejlődés,
  • olyan áruk és szolgáltatások kínálatának bővítése, amelyek jobban megfelelnek a helyi piaci igényeknek,
  • jobb munkafeltételek megteremtése,
  • az innováció, a vállalkozás, a technológiai fejlődés és kutatás ösztönzése,
  • a belföldi és nemzetközi piacokon való megjelenés megkönnyítése.

Az Ajánlás nem mulasztja el felhívni a figyelmet arra, hogy rendelkezéseinek hatálya terjedjen ki a gazdaság valamennyi ágazatára és valamennyi vállalkozási típusra.

Politikai és jogi keret

Az Ajánlás előirányozza, hogy a kis- és középvállalkozások növekedését és fejlődését elősegítő üzleti környezet létrehozása céljából a tagok

  • fogadjanak el és kövessenek megfelelő adó-, pénzügyi és foglalkoztatási irányelveket a stabil gazdasági környezet megteremtése érdekében – különös tekintettel az inflációra, a kamatlábakra és árfolyamokra, az adózásra, valamint a foglalkoztatási és szociális stabilitásra,
  • alkalmazzanak megfelelő jogi szabályokat, különösen a tulajdonjogok, a telepítés, a szerződések végrehajtása, valamint a megfelelő szociális és munkaügyi jogalkotás tekintetében.

Egészítsék ki továbbá ezen intézkedéseket olyan irányelvekkel, amelyek a produktív és fenntartható foglalkoztatást megfelelő szociális körülmények mellett megalapozni képes, hatékony és versenyképes kis- és középvállalkozások támogatására vonatkoznak. Az ilyen intézkedések tartalma célszerűen a következő lenne:

1. Olyan feltételek megteremtése, amelyek

  • valamennyi méretű és típusú vállalkozás számára egyenlően garantálják a hitelfelvétel lehetőségét, importot, a méltányos adózást, a munkaügyi törvények egyenlő alkalmazását.

2. Elősegítik a kis- és középvállalkozások fejlődését és növekedését gátló tényezők megszüntetését.

3. Konkrét intézkedések, amelyek a nem hivatalos szektor támogatását és korszerűsítését célozzák, annak érdekében, hogy a szervezett gazdaság részévé váljanak.

Az Ajánlás előirányozza a tagok számára, hogy – ahol lehet – az irányelvek kialakítására is tekintettel

  • gyűjtsenek országos adatot a kis- és középvállalkozási szektorról, beleértve a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi szempontjait, de biztosítva, hogy az ne eredményezzen túlzott adminisztrációs terheket az érintetteknek,
  • végezzenek átfogó vizsgálatot a meglévő irányelveknek és szabályozásoknak a kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásáról, különös tekintettel a munkahely-teremtési programok strukturális átalakításának hatására,
  • vizsgálják meg a munkaügyi és szociális törvényalkotást a reprezentatív munkaadói és munkavállalói szervezetekkel, valamint az érintett munkaadók és munkavállalók reprezentatív szervezeteivel konzultálva, annak meghatározására, hogy:
  • az ilyen törvényalkotás megfelel-e a kis- és középvállalkozások speciális igényeinek, miközben munkavállalóiknak megfelelő védelmet és munkafeltételeket biztosít,
  • szükségesek-e a szociális védelem tekintetében kiegészítő intézkedések, egyebek mellett önkéntes konstrukciók, együttműködési kezdeményezések,

Az Ajánlás szerint az irányelvek kidolgozása során figyelembe kell venni az adópolitikára, pénzügyekre, kereskedelemre, iparra, foglalkoztatásra, munkaügyre, szociális védelemre, a nemek egyenlőségére, valamint a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozó irányelveket is. Ezen túl a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel konzultálva létre kell hozni olyan szervezeteket, amelyek lehetővé teszik az irányelvek felülvizsgálatát, illetve aktualizálását.

Szintén a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel együtt kellene intézkedéseket hozni a vállalkozási kultúra fejlesztése érdekében.

Hatékony infrastruktúra

A kis- és középvállalkozásoknak növekedési, munkahely-teremtési lehetőségeik bővítése és versenyképességük erősítése érdekében mérlegelniük kell egy sor közvetlen és közvetett támogatást, amelyek magukban foglalják:

  • a vezetői és szakmai képességek javítását,
  • tanácsadási és kutatási szolgáltatásokat,
  • tőkepiacokhoz, hitelhez és kölcsönbiztosítékokhoz való hozzáférést,
  • minőségvizsgálatot és mérést,
  • piackutatási és marketingtámogatást,
  • segítségnyújtást terméktervezésben, fejlesztésben és bemutatásban,
  • üzletindítási és fejlesztési támogatást, beleértve az üzleti tervezést is,
  • információs szolgáltatásokat, beleértve a kormánypolitikával kapcsolatos tanácsadást,
  • a munkaügyi törvénykezés megértésével és alkalmazásával, ideértve a munkavállalók jogaira vonatkozó intézkedéseket, továbbá az emberi erőforrások fejlesztésével és a nemek egyenlőségével kapcsolatos támogatást,
  • exporttámogatást, valamint belföldi és nemzetközi kereskedelmi lehetőségeket,
  • energiához, távközléshez és fizikai infrastruktúrához, úgymint vízhez, elektromos áramhoz, telephelyhez, szállításhoz és utakhoz való hozzáférést, amelyet közvetlenül vagy magánszektorbeli közvetítőkön keresztül biztosítanak,
  • jogi, számviteli és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat,
  • üzleti inkubátorokat,
  • számítógépes rendszerek alkalmazását, információstechnológia-szolgáltatásokat,
  • környezeti gazdálkodási szolgáltatásokat.

Ezeket a szolgáltatásokat az Ajánlás szerint úgy kell nyújtani, hogy megalapozzák hatékony felhasználásukat olyan eszközökön keresztül, mint:

  • a konkrét szolgáltatások adaptálása az adott gazdasági, társadalmi és kulturális feltételekhez,
  • a kis- és középvállalkozások, valamint a munkavállalói szervezetek bevonása e szolgáltatások meghatározásába,
  • az állami és magánszektor bevonása ilyen szolgáltatások nyújtásába, például munkaadói és munkavállalói szervezeteken, félállami szervezeteken, magántanácsadókon és magukon a kis- és középvállalkozásokon keresztül.

Az Ajánlás hangsúlyozza, hogy a tagok könnyítsék meg a kis- és középvállalkozásoknak pénzügyi fedezethez és hitelhez való hozzájutását, megfelelő feltételek mellett. Ezzel kapcsolatban

  • a különösen sebezhető vállalkozói csoportok kivételével, kereskedelmi feltételek mellett, hitelt és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat kell nyújtani,
  • kiegészítő intézkedéseket kell tenni az adminisztrációs eljárások egyszerűsítése, a tranzakció költségeinek csökkentése, valamint a nem megfelelő hitelbiztosítékkal kapcsolatos problémák legyőzése érdekében,
  • a kis- és középvállalkozásokat ösztönözni kell, hogy kölcsönös garancia társaságokba szerveződjenek.

Az Ajánlás feladatává teszi a tagoknak, hogy olyan irányelveket alkossanak, amelyek javítják a foglalkoztatás feltételeit a kis- és középvállalkozásokban.

Továbbá ajánlja a tagoknak, hogy

  • könnyítsék meg olyan szervezetek kifejlődését, amelyek hatékonyan támogathatják a kis- és középvállalkozások versenyképességének növekedését, s ebben a tekintetben mérlegeljék a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel való konzultációt,
  • megfelelő intézkedéseket kell tenni a nagy- és kisvállalkozások közötti együttműködés előmozdítására,
  • intézkedéseket kell tenni a kis- és középvállalatok közötti kapcsolatok fejlesztésére, a tapasztalatok cseréjére, a forrás- és kockázatmegosztás ösztönzésére. Ebben a tekintetben a kis- és középvállalkozások bátoríthatók konzorciumok, vállalkozási hálózatok, szolgáltatási szövetkezetek, valamint hasonló struktúrájú egységek kialakítására, figyelembe véve a munkaadói és munkavállalói szervezetek szerepének fontosságát,
  • a lakosság kiemelt kategóriái körében – úgymint a nők, a hosszú távon munkanélküliek, a szerkezetátalakítás vagy korlátozó és megkülönböztető gyakorlatok által érintett egyének, a rokkantak, a leszerelt katonák, a fiatalok (beleértve a pályakezdőket), a kellő gyakorlattal rendelkező idősebb munkavállalók, az etnikai kisebbségek körében – konkrét intézkedéseket szükséges kidolgozni a vállalkozóvá válni akaró személyek számára,
  • speciális intézkedéseket kell kidolgozni a célból, hogy a munkahelyteremtést célzó kormánypolitika jobb megértésre találjon a kis- és középvállalkozások közötti kommunikációban.

Érdekképviseletek szerepe

Az Ajánlás a következőkben rögzíti a munkaadói és munkavállalói szervezetek lehetséges feladatait a kis- és középvállalkozások fejlődéséhez való hozzájárulás terén:

  • a kis- és középvállalkozások, illetve munkavállalók aggodalmainak továbbítása a kormány számára, azon politikai és jogi keretekkel kapcsolatban, amelyek között működnek,
  • a nagyobb vállalkozásokkal való kapcsolatok előmozdítása, közvetlen támogatási szolgáltatások nyújtásával, olyan területeken, mint például a képzés, a tanácsadás, a hitelhez jutás megkönnyítése, marketing,
  • együttműködés kialakítása a kis- és középvállalkozások számára támogatást nyújtó országos, regionális és helyi, orientált intézményekkel a képzés, tanácsadás, üzlet beindítása, valamint a minőségjavítás és
    -ellenőrzés területén,
  • részvétel olyan tanácsokban, munkacsoportokban és más testületekben, országos, regionális és helyi szinten, melyeket fontos gazdasági és szociális kérdésekkel való foglalkozás céljából hoztak létre, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokat érintő témakörökre,
  • a gazdaságilag hatékony és társadalmilag haladó vállalati átalakítás elősegítése (például az átképzés és az önálló foglalkoztatás támogatása),
  • bekapcsolódás a tapasztalatcserék támogatásába, a kis- és középvállalkozások közötti kereskedelmi kapcsolatok kialakításába,
  • részvétel a kis- és középvállalkozásokat érintő szociális és munkaerő-piaci folyamatok elemzésében, szükség szerinti kiigazító akciók elősegítése,
  • a minőség és a termelékenység emelését célzó tevékenységekbe való bekapcsolódás, valamint az etikai normák betartásának és a nemek egyenlősége megvalósulásának elősegítése,
  • tanulmányok készítése a kis- és középvállalkozásokról, statisztikai adatok és a szektorra vonatkozó más információk gyűjtése, a kis- és középvállalkozások támogatásának legjobb gyakorlatával kapcsolatos tanulságok megosztása a nemzeti és nemzetközi munkaadói és munkavállalói szervezetekkel,
  • szolgáltatások nyújtása és tanácsadás a munkavállalók jogaival kapcsolatban, munkaügyi törvényhozás és a kis- és középvállalkozásokban dolgozó munkavállalók szociális védelme.

A kis- és középvállalkozásokat és munkavállalóikat – az Ajánlás szerint – ösztönözni kell arra (a szervezkedés szabadságának teljes tiszteletben tartása mellett), hogy megfelelő képviselőik legyenek. Ezzel kapcsolatban a munkaadói és munkavállalói szervezeteket felszólítják arra, hogy mérlegeljék tagságuk bázisának kibővítését úgy, hogy az magában foglalja a kis- és középvállalkozásokat is.

Nemzetközi együttműködés

Az Ajánlás fontosnak tartja, hogy a nemzetközi együttműködés fejlődjék, különösen

  • az információcsere (adatok, irányelvek, programok a kis- és középvállalkozások témakörében),
  • kapcsolatok létrehozása területén, olyan nemzeti és nemzetközi testületek és intézmények között, melyek részt vesznek a kis- és középvállalkozások fejlesztésében,
  • nemzetközi találkozók megszervezésében,
  • a kis- és középvállalkozások támogatása olyan témakörökben, mint a foglalkoztatási lehetőségek, piaci információ, törvények és szabályozások, technológia és termékszabványok.

Hazai lehetőségek

Eddig a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Ajánlásának tervezete, s most tekintsük át – csupán legfőbb vonalaiban -, mit is mutatnak a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtésének hazai lehetőségei.

Kétségtelen, hogy Magyarországon nem lehet kifogás tárgya a kis- és középvállalkozások támogatására kidolgozott irányelvek száma és tartalma. A témában sok-sok tanulmány, kormányhatározat született, ám korántsem mondható rózsásnak a helyzet a végrehajtás, az elvek megvalósítása területén.

A nagyvállalati esélyek Magyarországon nagyságrenddel jobbak, mint a kisebbeké. S e helyzeten csak akkor lehet változtatni, ha az állam a kis- és középvállalkozások számára kedvezőbb fejlesztési, növekedési, foglalkoztatási feltételeket teremt. Jelenleg a kisvállalkozók nemigen kapnak hitelt, a kis- és középvállalkozásokban a műszaki és vezetői ismeretek hiányosak, a tájékozottság csekély, az előbbiekből is következően a piacokhoz, valamint az új technológiákhoz való hozzájutás korlátozott, s végül, de nem utolsósorban a bejegyzési, engedélyeztetési, beszámolási és egyéb adminisztrációs eljárások és kötelezettségek bonyolultak.

Kétségtelenül történnek erőfeszítések a bajok megszüntetésére (például az úgynevezett "egyablakos rendszer" bevezetése a vállalkozói engedélyek kiadásakor), de jócskán lesznek még tennivalók, ha elfogadjuk az ILO más szervezeteivel együtt az ismertetett Ajánlást.

Különös hangsúllyal szerepel a tervezetben a munkaadói és munkavállalói szervezetek feladatainak sora a kis- és középvállalkozások munkahely-teremtési feltételeinek megvalósításában. Az Ajánlás nem téveszti szem elől, hogy e szervezeteknek a teljes folyamatban kell részt venniük, a szabályok kialakításától kezdve az egyéb feltételek meghatározásán keresztül a végrehajtás ellenőrzéséig. E tevékenységen belül kiemelt szerepet kap a munkavállalók védelmének és a kiemelt társadalmi csoportok foglalkoztatásának kérdésköre. Talán ez az a terület, ahol Magyarország helyzete – legalábbis a szabályozás tekintetében – leginkább elfogadható. Paradox módon a rendszerváltozás előtti szabályozás (s nem kevésbé az akkori helyzet) lényegében jól illeszkedett az Ajánlásban foglalt ez irányú kívánalmakhoz, mára azonban, elsősorban a munkanélküliség miatt, e téren is akad majd tennivaló.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem