×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2008. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 118. számában (2008. március 15.)

Munkavégzés – másként

Nyolc óra robot, naponta ismétlődő rutin, elviselhetetlen főnökök és idegesítő kollégák – a munka és a munkahely ilyen is lehet. Timothy Ferris amerikai szerző szerint azonban korántsem törvényszerű, hogy mindez így legyen. Nagy sikerű "4 órás munkahét" című könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy ki lehet törni e mókuskerékből, ha másként tekintünk a világra, a munkára, de legfőképpen önmagunkra. S ha erre képesek vagyunk, akkor feltárul a dolgok új arca.

A könyv kritikusai szerint a szerző – aki huszonkilenc éves vállalkozó, világcsavargó és hat nyelven beszél – lélegzetállító munkát adott közre; olyan receptet kínál, amely akár a vállalkozó, akár a "bérrabszolga" életét megváltoztathatja. Valójában annak technikáját írja le, hogy miként lehet kitörni a megszokott világból és munkából. Ennek első lépése a meglévő helyzet definiálása és az új játékszabályok lefektetése, az akadályok eltakarítása, az "életed kiszervezése", és a negyedik lépés a láncok lerázása.

Noha a fiatal szerző valóban sok érdekes észrevételt oszt meg az olvasókkal – például a hatékonyság, az időgazdálkodás, a munkaszervezés, a munkahelyi hierarchia, a munkavállalói önismeret és karrierépítési technikák tekintetében -, azonban mégsem olyan modellről van szó, amely sematikusan alkalmazható. A magyar foglalkoztatottak számára azonban kétségtelenül megszívlelendő, hogy rugalmasnak, kreatívnak, bátornak és kockázatvállalónak kell lenni az életben – és a munkában.

imothy Ferris: 4 órás munkahét. Bagolyvár Kiadó, Budapest, 2007. 270 oldal. Ára: 2450 Ft.

A pénz világa

A pénz nem minden, de jó, ha van – summázható az anyagiasság és az ember viszonya. De vajon az anyagi problémák megoldhatók-e kizárólag pénzzel? Nos, Donald J. Trump és Robert T. Kiyosaki "Miért szeretnénk, hogy gazdagodj" című könyvükben azt állítják, hogy az anyagi problémák nem a pénzzel, hanem a pénzügyi képzettséggel oldhatók meg. S ha ez utóbbira szert teszünk, akkor nem másoktól – az államtól vagy a családtól - várjuk a gondoskodást, hanem önmagunk teremtjük meg anyagi biztonságunk alapjait.

A szerzőpáros mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberek nagy hányada nem hajlandó megtanulni, miként kezelje pénzét. Ahelyett, hogy energiát fordítana erre, másokra – szakértőkre, tanácsadókra – bízza forrásai fialtatását, s csak reménykedik benne, hogy a bizalmat siker koronázza. Azonban nemegyszer csőddel és kudarccal kell szembesülni, ami után törvényszerűen felötlik a megbízóban: inkább saját magának kellett volna eljárnia pénzügyeiben.

Természetesen ezer ok gátolhatja, hogy önmagunk tanácsadóivá váljunk: az otthonról hozott minták, a mentalitás, a képzettség, a tanulási hajlandóság. Tény azonban, akiből hiányzik a vállalkozókedv és a vasfegyelem, az ambíció és az ezek kiaknázásához szükséges attitűdök, nem tudja önmagát menedzselni. A szerzők kimondatlanul is arra biztatnak, hogy ki-ki gondolja át hiátusait, s a megfelelő korrekciók után próbáljon "meggazdagodni". Ami nem feltétlenül a sok pénz birtoklását, hanem a magunk által választott élet- és munkaforma követését jelenti.

onald J. Trump-Robert T. Kiyosaki: Miért szeretnénk, hogy gazdagodj. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 2007. 319 oldal. Ára: 2950 forint.

Segédeszköz a költség- és pénzgazdálkozáshoz

Dr. Sinkovics Alfréd – vezetési tanácsadó, a kontrollingrendszerek fejlesztésének a szakértője – könyve a költség- és pénzügyi gazdálkodás kontrollingja területén nyújt hasznos szakmai segítséget a kontrollernek s ezen túlmenően a főiskolai oktatásban és a szakképzésben is eredményesen használható.

A szerző a költséggazdálkodás feladataiból kiindulva ismerteti a szükséges információkat, módszereket. A kontrollernek meg kell találnia a megfelelő adatokat, gazdasági számításokkal, elemzésekkel kell szolgálnia a vezetést. A kontrollernek a költségek vizsgálata alapján az adatokat javaslataival együtt a vezetés rendelkezésére kell bocsátania, hogy dönthessen a szükséges intézkedésekről.

A pénzügyi kontrolling célja a vállalati gazdálkodás pénzügyi tervezése, a tervnek a tényleges adatokkal való összehasonlítása, az eltérések értékelése s a szükséges javaslatok kidolgozása. Mindezekhez megfelelő pénzügyi rendszer kialakítására és a kontrollingmunka eredményeit a vezetői döntésekben felhasználó menedzsmentre van szükség. A pénzügyi kontrollinghoz tartozik a beruházások és befektetések gazdaságosságának, a finanszírozásnak, a hiteleknek, a pénzszükségletnek és a pénzfedezetnek a vizsgálata is. Szó van a könyvben a cash flow-kimutatás szerepéről, a tisztánlátást biztosító pénzügyi monitoringról, auditról, a kontrolling-jelentések formáiról, valamint a kontrollernek a menedzsmenttel kialakítandó kapcsolatáról is.

r. Sinkovics Alfréd: Költség- és pénzügyi kontrolling. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007. 292 oldal. Ára: 5220 Ft + áfa.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2008. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem