A hazai munkapiac évek óta ellentmondásos képet mutat. Köztudott, hogy az ország egyik régiójában leküzdhetetlen a munkanélküliség, a másik térségében szakemberhiány van; ugyanakkor se szeri, se száma a képzőintézményeknek és a felnőttoktatási kurzusoknak, a megszerzett végzettség azonban nem ad garanciát az elhelyezkedéshez. S miközben számos program indul az atipikus foglalkoztatás terjesztésére, az eredményt tekintve koránt sincs ok az elégedettségre. Magyarországon ugyanis az atipikus foglalkoztatás sem úgy "jön be", ahogyan elvárható lenne. Noha e konstrukciók valóban teret hódítanak, ennek okai egészen mások, mint az EU-ban általában. A legnagyobb különbség, hogy a magyar munkaadók számára ez amolyan menekülési útvonal, ugyanis a magas járulékok és adók miatt – a megszokott módon – képtelenek bővíteni létszámukat. A munkaadók olyan technikákat keresnek tehát, amelyekkel költségmegtakarítást érhetnek el; akár átmenetileg is. Nem véletlen, hogy – tendenciaszerűen – a legdinamikusabban a megbízási szerződések, ezt követően a bedolgozói jogviszony, majd a részmunka keretében tevékenykedők száma emelkedett az elmúlt két évben.
Az atipikus foglalkoztatást illetően a hazai munkáltatók mindig egyenesen beszéltek, nyíltan elmondták: bár megértik a szakszervezetek fenntartásait e formákkal szemben, azonban mégiscsak a foglalkoztatás rugalmasságát tekintik prioritásnak, hiszen hosszú távon az alternatív konstrukciók révén óvhatók meg a munkahelyek. Más kérdés, hogy a jogszabályokban olyan garanciákat kellene lefektetni, amelyek valamennyi félnek - munkaadóknak és munkavállalóknak – egyaránt megfelelnek, s amelyek nyomán az állások megmaradnának, az alkalmazottak kiszolgáltatottsága pedig megszűnne. A szakszervezetek legfőbb érve ugyanis, hogy a munkavállalók korábban megszerzett jogai nem sérülhetnek.
Bár az érdekellentétek a munkaadók és a munkavállalók között feszülnek, az atipikus foglalkoztatás szélesítésében a kormányzatnak is van felelőssége és teendője. Ez utóbbit felismerve útjára indultak projektek és megnyíltak pénzeszközök, de ha arra gondolunk, hogy a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék fölé kúszott, mindez csepp a tengerben. Gazdaságélénkítő programokra és a munkáltatókat sújtó terhek mérséklésére is szükség lenne, s akkor minden a helyére kerülne. Az atipikus foglalkoztatás is.
