Bérfelzárkózás – felemás eredményekkel

Az utóbbi időben – kizárólag a híradásokat figyelve - meglehetősen nehéz átlátni a gazdasági teljesítmény, a bérek, a közterhek és a foglalkoztatás valós összefüggéseit. Alacsonyak vagy sem a hazai bérek? Valóban a keresetek szintje akadályozza a foglalkoztatás bővülését? Emelni kell-e az adókat az államháztartási hiány csökkentése céljából, vagy ellenkezőleg: mérsékelni a foglalkoztatás bővítése érdekében?

Természetesen egy cikk keretében nem lenne reális vállalás, hogy olyan dilemmákat oldjunk fel, amelyekre vezető kutatói körök sem tudnak érdemben javaslatot tenni. Kicsit pesszimistán azt is mondhatjuk, hogy az uniós csatlakozásba vetett reményeink mind ez ideig nem váltak valóra: egyelőre nem látszanak az uniós források gazdasági és jövedelmi hatásai. Nincs bérfelzárkózás, adócsökkentés, foglalkoztatásbővülés, de van konvergenciaprogram. Ez utóbbiban viszont – a szomszédos országokhoz képest – alacsonyabb gazdasági növekedést, visszafogott jövedelmi viszonyokat és gyakorlatilag stagnáló foglalkoztatást jelez előre a kormány. Ilyen körülmények között nem haszontalan, ha legalább a valós helyzetünket tekintjük át. Nevezetesen: a világ egyik vezető országcsoportjának sorában hol állunk gazdasági fejlettségünkkel, termelékenységünkkel és béreinkkel? Milyen közterhek sújtják a munka világát, és milyen adózási trendek érvényesülnek? Az OECD és az Eurostat legfrissebb adatai lehetővé teszik ezt az összehasonlítást.

Lassú közeledés

Az egy főre jutó GDP tekintetében – a 2005. évi adatok alapján – az OECD tagállamai között messze a legjobb teljesítményt Luxemburg nyújtotta 67 976 USD teljesítményével. Ez másfélszer nagyobb, mint a sorban utána következő országoké – Norvégia 43 164, Egyesült Államok 41 789, Írország 39 034 dollár -, és több mint kétszerese az OECD átlagának (29 066 USD).

A sor végén Mexikó (10 778 dollár) és Törökország (8141 dollár) áll. Magyarország 17 177 USD egy főre jutó GDP-jével – ami az OECD átlagának 59 százaléka volt – szintén a sor végén található. Hozzánk hasonló a helyzete Szlovákiának, amely 15 377 USD-s teljesítményével csak az 53., és Lengyelországnak, amely 13 327 dolláros teljesítményével a 46 százalékát jelenti az OECD átlagának. Az egy főre jutó GDP tekintetében a Cseh Köztársaság valamivel jobb szinten, 69 százalékon áll (20 184 USD).

A 2005-ös Eurostat-adatokat nézve a magyarországi egy főre jutó GDP 63 százaléka az Európai Unió 25 tagállama átlagának vásárlóerő-paritáson. Az uniós átlaghoz képest a cseh GDP 74, a szlovák 57, a lengyel pedig 50 százalékon állt 2005-ben.

Az előrejelzések szerint 2006-ban a magyarok felzárkózása a leglassabb, mindössze félszázalékos, míg a lengyel 1,5, a cseh 2,1, a szlovák pedig 2,4 százalékos volt. A 2000-től 2005-ig terjedő időszak adatait vizsgálva a magyarországi egy főre jutó GDP bővülése ennél sokkal dinamikusabb képet mutat. Ez alatt az öt év alatt a hazai egy főre jutó GDP 36,1 százalékkal nőtt, a cseh 33,1, a szlovák 41,1, a lengyel pedig 24,5 százalékkal.

Az Európai Unió tagállamai közül ennél gyorsabb felzárkózást csak a balti államok produkáltak, amelyek sokkal alacsonyabb szintről indultak, valamint Szlovénia 31,5 százalékkal. Az Európai Unió régi tagállamai között is voltak a magyart megközelítő ötéves növekedési értékek. A görög 34,9, a luxemburgi 32,1, az ír pedig 28,9 százalékos volt ugyanabban az időszakban. A GDP bővülését tekintve ennél hosszabb, tízéves időszakot tekintve a magyar felzárkózás gyorsasága még markánsabban mutatkozik.

Az Eurostat 2006-2007. évi előrejelzéséből kiolvasható megtorpanás még nem a tényleges folyamatokat jelzi. A lassulást azonban mi is érzékeljük a KSH előzetes számai szerint, de nem ilyen mértékben. Az ipari termelés adatai pedig kifejezetten kedvezőek. Ez utóbbi volumene tavaly 10,1 százalékkal volt magasabb, mint 2005-ben. A növekedés kifejezetten exportalapú volt, s 14,6 százalékkal bővült az előző évben.

Termelékenységi mutatók

Az egy főre jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében tavaly 11,9 százalékkal magasabb volt, mint 2005-ben. A legfrissebb, januári számok a tendencia további javulását jelzik, s a jövőbeni lehetőségek is biztatóak a rendelésállomány alapján. Idén januárban a teljes megrendelés 25,8 százalékkal haladta meg az előző évit, ezen belül az új exportrendelések jelentősen, 32,2 százalékkal nőttek (a belföldi rendelések 4,3 százalékos csökkenése mellett). Azonban a pozitív ipari statisztikai adatok mellett is a következő években – a szomszédainkéihoz képest – lassabb gazdasági növekedésre számíthatunk reálisan.

A termelékenység tekintetében jobban állunk, mint az egy főre jutó GDP-t illetően mind az OECD, mind az Eurostat statisztikái alapján. A termelékenység mérésére – általában - két mutató használatos. Az egyik az egy munkaórára, a másik pedig az egy munkavállalóra jutó GDP. Magyarország helyzetét az utóbbi minden esetben kedvezőbbnek mutatja, ami egyrészt az alacsony foglalkoztatási szinttel, másrészt az egy munkavállaló által ledolgozott órák magas számával magyarázható.

Az OECD egy munkaórára jutó GDP-adatai szerint Magyarországon egy foglalkoztatott átlagosan 22,4 dollár értéket állít elő 1 óra alatt, ami az OECD átlagos teljesítményének a 62 százalékát jelenti. A mienkénél kicsit jobb a szlovák adat, ott 63 százalékot teljesítenek, s 2005 volt az első év, amikor elhagytak minket. Eddig e mutató tekintetében mi voltunk a közép-európai uniós tagországok között a legjobbak. Nálunk évek óta gyengébbek termelékenységben a csehek (60 százalék) és a lengyelek (50 százalék) is. Az OECD-tagországok rangsorát Luxemburg (178 százalék), Norvégia (174 százalék), Belgium (145 százalék), Írország (139 százalék) és Hollandia (138 százalék) vezetik. A sort Mexikó (39 százalék) és Törökország (37 százalék) zárja.

Az egy munkavállalóra jutó GDP statisztikája alapján Magyarország az OECD átlagának 70 százalékán állt 2005-ben, amivel magunk mögött tudhatjuk nem csak Szlovákiát (62 százalék), Csehországot (68 százalék) és Lengyelországot (57 százalék), de még Portugáliát (64 százalék) is. E mutatónál is ugyanazon országok vannak a skála tetején és a végén, mint az előzőnél. Itt azonban kisebbek a különbségek; a legmagasabb munkavállalói teljesítményt már az OECD átlagának 158 százalékával el lehet érni (Luxemburg).

Az Eurostat adatbázisában az egy munkaórára jutó GDP 2005. évi adatai még nem jelentek meg. Rendelkezésre állnak ugyanakkor az egy munkavállalóra jutó 2005-ös számok. E szerint az Európai Unió 25 tagállamának átlagához képest a magyar termelékenység 71,3 százalékot tett ki, s az előrejelzések szerint ez 73 százalék lehet 2006-ban. Termelékenységben tehát nagyon hasonlóak a számok, akár az OECD, akár az Európai Unió átlagához viszonyítjuk.

Érdemes viszont megvizsgálni, hogy mi okozza az eltérést a kétfajta termelékenységi mutatóból adódó helyezésünkben. Az átlagos magyar munkavállaló 1994 órát dolgozott 2005-ben. Ezzel "előkelő" helyet foglalunk el az OECD-tagországok között. Nálunk többet csak a görög (2053), a cseh (2002) és a koreai (2354) alkalmazottak dolgoztak. Szlovákiában például a ledolgozott munkaórák száma csak 1739 volt. Így hiába magasabb az egy főre jutó GDP nálunk, azt jóval több munkaóra alatt állítjuk elő, amiből adódóan kicsit alacsonyabb az egy munkaóra alatt előállított GDP-nk. Ennek a másik oldala: ha az egy munkavállalóra jutó GDP-t nézzük, akkor a magasabb munkaóra révén magasabb lesz a termelékenységünk. A ledolgozott munkaórák száma Norvégiában (1360), Hollandiában (1367) és Németországban (1437) a legkevesebb.

Ledolgozott munkaórák

Ehhez érdemes megnézni a ledolgozott órák egy lakosra jutó átlagának statisztikáját is. E mutató tekintetében már megjelenik a foglalkoztatás szintje is. A legmagasabb értékkel két szélsőséges helyzetű ország, Korea (1113) és Luxemburg (1051) rendelkezik. Koreában a ledolgozott órák rendkívül magasak, Luxemburgban pedig a foglalkoztatottak száma magas a lakosságon belül. Magyarország a középmezőnyben foglal helyet 767 órával. E mögött az alacsony foglalkoztatást kiegyensúlyozó magas ledolgozott óraszám áll. A sor alján is két, egymáshoz képest szélsőséges helyzetű ország, Belgium (616) és Törökország (600) található. Belgium hiába foglal el jó helyet az egy munkavállalóra jutó munkaórák számát tekintve, mindkét ország pozícióját lerontotta az alacsonyabb foglalkoztatási szint.

Ha majd megvizsgáljuk a bérek statisztikáját, akkor az lenne az "igazságos", ha a magas ledolgozott órájú országok munkavállalói bérben is a legjobb helyeken állnának. Azonban ez messze nincs így.

Bérek és közterhek

Az OECD évente vizsgálja a bérek közterheinek alakulását. Legutóbbi elemzését idén február 28-án publikálta, amikor is a 2006. évi béradatokkal számolnak. Az összeállítás (Taxing Wages) vizsgálja a munkavállalók és a munkaadók által fizetett járulékok, a személyi jövedelemadó és a családi juttatások mértékeit, ezek hatását a családok jövedelmi helyzetére. A kiadvány adatai lehetőséget nyújtanak arra is, hogy összehasonlítsuk az egyének és a családok átlagos adózási és jövedelmi helyzetét az egyes tagországokban.

A munka világa folyamatait vizsgálva nekünk alapvetően az átlagkeresettel rendelkező egyének helyzetét kell elemeznünk. Az OECD a Taxing Wages című kiadványát évente megjelenteti, így – ha egymás mellé tesszük a bérköltség vagy a közterhek oszlopait – többéves trend kiolvasható. Az adatokat az összeállításban 2006-osként jelölik, a módszertan alapján azonban a 2006. szeptemberi tényadatokból az éves szintre prognosztizált számokat láthatjuk az egyes országok sorában. Ennek ellenére azt kell mondani, hogy ilyen friss béradatokkal semmilyen más nemzetközi kutatás, adatbázis nem dolgozik.

Az OECD-adatok forrása a nemzeti adatközlés, amely megegyezik az Eurostat számára rendelkezésre bocsátottakkal is, s módszertanilag is megfelel annak. Az Eurostat bázisában azonban igen nagy átfutási idővel jelennek meg a béradatok. Idén február végén az Eurostat bérköltséget és átlagkeresetet bemutató oldalain még a 2005-ös adatsorok is igen hiányosak. Gazdasági teljesítményt, termelékenységet és kereseteket viszont a legfrissebb rendelkezésre álló megbízható adatsorok alapján érdemes összehasonlítani.

Emelkedő adóterhek

Az adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya a legtöbb OECD-tagországban az adócsökkentések mellett is növekszik – állapítja meg az OECD egyik tanulmánya. Ennek magyarázatát egyrészt a felgyorsult gazdasági növekedésben kell keresni, ami nagyobb társaságiadó-bevételeket eredményez. Az emelkedő jövedelmek megnövelik az adóalapot, sok esetben az adózók körét is. Az is megfigyelhető több országban, hogy az adócsökkentés javítja az adózási fegyelmet. 2005-ben az OECD 24 tagországából 17-ben volt megfigyelhető az adóterhelés növekedése, s csak 5 helyütt mutatták ki adóarányok csökkenését. A terhelés Izlandon emelkedett a legjobban, 3,7 százalékkal, amit az Egyesült Államok és Nagy-Britannia követettek 1,3, illetve 1,2 százalékkal. Ugyanebben az évben az OECD a legnagyobb adóteher-csökkenést (-1 százalék) Magyarországon mutatta ki.

Az OECD vizsgálata azt jelzi, hogy a 2000-2003 közötti adócsökkenések a tagállamok többségében visszájára fordultak, ezen országokban 2004-től emelkednek az adóterhek. Ezt a trendet tükrözi az OECD átlaga is: 2000-2003 között az adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya 36,6-ról 35,8 százalékra csökkent, de már 2004-ben 35,9 százalék volt. A GDP-hez viszonyított adóarányok növekedése mögött egyaránt látható mind a társasági-, mind a személyijövedelemadó-bevételek emelkedése Izland, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia esetében is. A kiugróan magas izlandi növekedés mögött a forgalmi adók emelése állt, míg az adócsökkentésben élenjáró Magyarország esetében a forgalmi adó csökkentését jelölték meg a szakértők a fő okként.

A legtöbb OECD-tagországban az adóbevételek legnagyobb részét a jövedelmi típusú adók (társasági és személyi jövedelemadó) teszik ki. Emellett a forgalmi típusú adók és a járulékbevételek is jelentősek, de már országonként eltérő mértékben. Kiugró példaként említhetjük Új-Zélandot, ahol a bevételek szinte kizárólag a jövedelmek és a profit adóztatásából származnak. A Cseh Köztársaságban a járulékok dominálnak, míg Mexikóban a forgalmi adók adják az állami bevételek döntő többségét.

Az országok zömében a stabil vagy csökkenő adómértékek ellenére növekedtek a bevételek az utóbbi időben. Az erősödő gazdasági növekedés és a javuló személyi jövedelmek önmagukban megemelik a befizetett adók szintjét.

A GDP és a termelékenység alakulása az OECD tagállamaiban, 2005
	Egy főre jutó GDP (USD)	Egy főre jutó GDP (US=100)	Egy munkaórára jutó GDP (USD)	Egy munkaórára jutó GDP (US=100)	Egy munkavállalóra jutó GDP (USD)	Egy munkavállalóra jutó GDP (US=100)	Ledolgozott órák 1 munka- vállalóra jutó éves átlaga	Ledolgozott órák 1 lakosra jutó éves átlaga
Luxemburg	67 976	163	64,7	134	100 721	122	1 557	1 051
Norvégia	43 164	103	63,5	131	86 331	104	1 360	680
Belgium	32 549	78	52,9	109	81 107	98	1 534	616
Írország	39 034	93	50,5	104	82 703	100	1 638	773
Hollandia	34 457	82	50,1	104	68 490	83	1 367	688
Franciaország	30 245	72	49,0	101	75 772	92	1 546	617
Egyesült Államok	41 789	100	48,3	100	82 770	100	1 713	865
Németország	29 758	71	44,0	91	63 209	76	1 437	677
Dánia	34 445	82	43,3	90	67 144	81	1 551	796
Svédország	32 683	78	43,0	89	68 191	82	1 587	761
Ausztrália	33 998	81	40,1	83	69 364	84	1 730	848
Ausztria	33 569	80	40,1	83	66 468	80	1 656	836
Finnország	31 389	75	40,1	83	68 690	83	1 714	783
Egyesült Királyság	32 151	77	40,1	83	67 103	81	1 672	801
Svájc	36 058	86	39,0	81	64 670	78	1 659	925
Kanada	34 051	81	38,5	80	66 851	81	1 736	884
Olaszország	28 471	68	38,1	79	68 632	83	1 801	747
Izland	35 764	86	36,6	76	65 631	79	1 794	978
Spanyolország	27 284	65	36,9	76	61 632	74	1 669	739
Japán	30 541	73	34,4	71	61 017	74	1 775	889
Görögország	23 205	56	30,8	64	63 268	76	2 053	753
Új-Zéland	25 561	61	28,0	58	50 607	61	1 809	913
Portugália	19 879	48	24,1	50	40 672	49	1 685	824
Szlovákia	15 377	37	22,9	47	39 749	48	1 739	673
Magyarország	17 177	41	22,4	46	44 671	54	1 994	767
Cseh Köztársaság	20 184	48	21,7	45	43 359	52	2 002	932
Korea	21 872	52	19,7	41	46 263	56	2 354	1 113
Lengyelország	13 327	32	18,1	37	36 028	44	1 994	738
Mexikó	10 778	26	14,2	29	27 157	33	1 909	758
Törökország	8 141	19	13,6	28	26 023	31	1 918	600
2006. szeptemberi adatok, nemzeti adatszolgáltatások alapján Forrás: OECD Factbook: Economic, Environmental and Social Statistics – online version, www.oecd.org

Dobogós hely

A bérek adóterhelése vizsgálatának egyik leggyakoribb módja az úgynevezett adóék elemzése. Az adóék (angolul tax wedge) tartalmazza az összes központi elvonást, ami a teljes bérköltség és a munkavállaló által kézhez kapott nettó kereset között van. Az általános gyakorlat a személyi jövedelemadót, valamint a munkavállaló és a munkaadó által fizetett járulékokat sorolja e körbe.

Az egyes országokban létezhetnek ezeken túlmenően más kisebb, adójellegű elvonások, amelyeket adó címen tartalmaznak az adatok. Az adóék használata kiküszöböli az országonként hagyományosan eltérő adózási rendszerek belső eltéréseit (mint például a béren belüli és a bruttó bérre számolt járulékok megosztása, vagy akár az adó és a járulékok közti arányeltérések), ezáltal lehetővé teszi a nemzetközi összehasonlításokat. Egyértelmű formában megmutatja mind a munkavállalók, mind a munkaadók, mind pedig az állami bevételek helyzetét. Az államnak a bevételei, a munkaadóknak a bérköltségek, a munkavállalóknak pedig a nettó kerestük mértéke a fontos.

Ennek ellenére igen nagy eltéréseket mutat az adóék országonkénti vizsgálata. A bérekből 50 százalékot is meghaladó központi elvonást láthatunk Belgium, Németország, Magyarország és Franciaország esetében. A sor másik végén 19 százalék alatti elvonással Korea és Mexikó áll. Magyarország számára ez az a dobogós hely, aminek általában kevésbé örülünk. Vigyázni kell azonban a messzemenő következtetések levonásával. A bérterhek különbsége mögött több olyan adófilozófiai, adópolitikai, illetve finanszírozási eltérés állhat, amelyek miatt nem lehet egyértelműen értékelni ezen adatokat.

A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy nálunk kiugróan magasak a bérterhek, túl nagy az elvonás. Általában az is elhangzik, hogy mindez azért van, mert túl sokat költ az állam a jóléti kiadásokra, a nagy elosztórendszerekre. Mindezt cáfolja ugyanakkor a jóléti kiadásaink mindössze 20 százalék körüli mértéke a GDP-n belül. Az Európai Unióban a jóléti kiadások aránya 28 százalék. Nemzetközi összehasonlításban nem költünk sokat sem a nyugdíjakra, sem az egészségügyre, az oktatásra pedig kevesebbet. Az OECD-tagországok sorát megnézve nem lehet azt mondani, hogy ott a legfejlettebbek a szociális rendszerek, ahol magasak a bérterhek, és fordítva sem igaz.

Azt is láthatjuk azonban, hogy a két dolog nem független egymástól. Norvégia jóléti szolgáltatásai annak ellenére magas szintűek, hogy az adóék náluk csak 37,3 százalékos. Az azonban nem a véletlen műve, hogy Korea és Mexikó állnak a sor végén. A bérterheken túl a vállalkozási és forgalmi adók hatásával is számolni kell. Van, ahol az adójellegű, s van, ahol a járulékjellegű elvonásokat részesítik előnyben például az egészségügy finanszírozásában. Az öngondoskodás szerepe és a biztosítási jellegű finanszírozás mértéke is igen eltérő. Az elvonások akkor is alacsonyabbak lehetnek, ha azokat szélesebb adófizetői rétegektől lehet beszedni, például magasabb a foglalkoztatás szintje és kisebb a feketegazdaság. Sokszor hangzik el úgy a kérdés, hogy mekkora mértékű adócsökkentés kellene ahhoz, hogy érdemben növekedjék a foglalkoztatás. A kérdést azonban fordítva legalább annyira indokolt feltenni: mekkora foglalkoztatásbővülés tenne lehetővé érdemi köztehercsökkentést?

A bérköltség alakulása az OECD tagállamaiban, 2003-2006 (USD)
	2003	2004	2005	2006	2006/2003 (%)
Egyesült Királyság	34 004	36 159	50 982	55 171	162,2
Belgium	45 187	46 261	53 581	54 896	121,5
Németország	42 949	42 543	53 278	54 129	126,0
Ausztria	34 068	34 356	47 692	51 075	149,9
Luxemburg	37 294	35 767	46 531	49 944	133,9
Franciaország	34 537	35 443	47 824	49 813	144,2
Hollandia	39 045	39 614	45 910	48 986	125,5
Svédország	33 352	34 606	43 916	46 396	139,1
Svájc	38 447	38 213	45 191	46 196	120,2
Norvégia	38 065	37 550	43 554	45 337	119,1
Finnország	36 276	37 174	43 443	44 693	123,2
Japán	33 881	35 103	43 122	44 469	131,3
Korea	36 488	36 125	41 086	43 729	119,8
Ausztrália	39 639	40 630	39 062	40 770	102,9
Görögország	19 825	22 138	33 050	39 243	197,9
Dánia	37 453	37 788	38 664	38 956	104,0
Izland	30 112	32 194	33 953	36 775	122,1
Olaszország	35 690	35 005	36 011	36 585	102,5
Kanada	36 694	37 856	34 965	36 137	98,5
Spanyolország	27 999	29 382	34 545	35 209	125,8
Egyesült Államok	36 019	37 606	34 144	35 045	97,3
Írország	28 367	30 236	34 395	32 945	116,1
Új-Zéland	28 568	28 228	27 274	28 346	99,2
Portugália	15 011	16 128	24 933	25 849	172,2
Törökország	18 596	20 003	22 610	24 993	134,4
Cseh Köztárs.	20 812	19 395	20 559	21 777	104,6
Magyarország	12 770	13 229	18 559	19 685	154,2
Lengyelország	17 475	17 319	19 548	19 130	109,5
Szlovákia	12 467	13 997	15 748	16 828	135,0
Mexikó	10 743	10 278	12 031	11 026	102,6
Nemzeti adatszolgáltatások alapján
Forrás: OECD: Taxing wages 2005/2006, 2004/2005, 2003/2004, 2002/2003, www.oecd.org 2007. február 28.

Adók és járulékok

Az OECD nemzeti statisztikákon alapuló adatai azt jelzik, hogy a tagországok körében az adóék mértéke alig változott az utóbbi időszakban. 2005-2006-ban az 1 százalékos mozgást csak Hollandia és Japán haladta meg a bérterhei 5,5, illetve 1,1 százalékos emelkedésével. Az OECD 18 tagországában nőtt az adóék, s kilencben csökkent. A legnagyobb mérséklődést a csehek -1,2 százaléka jelenti. Svédországban az adóék mindhárom tétele kisebb lett 2006-ra. Az adócsökkenés mögött legtöbbször a személyi jövedelemadó kedvezőbbé válása húzódik meg. Négy országban (Hollandia, Egyesült Királyság, Korea, Japán) viszont mindhárom tételt tekintve nőtt a terhelés. Van, ahol az adók és a járulékok növelése-csökkentése kiegyensúlyozzák egymást, s inkább csak belső átcsoportosítás zajlik (Belgium, Izland, Finnország, Írország, Magyarország, Kanada, Olaszország).

Az adóéken belül az adók és a járulékok egymáshoz viszonyított aránya olyan nagy mértékben különbözik az államok között, hogy ez önmagában értelmetlenné tesz mindenféle összehasonlítást. A jövedelemadó például két országban (Korea, Mexikó) kisebb, mint öt százalék (3,1), de meghaladja a 30 százalékot is Dániában (30,1). A munkavállalók által fizetendő járulék nagysága a nullától (Új-Zéland) egészen 21,4 százalékig (Lengyelország) váltakozik. Új-Zélandon a munkáltatók sem fizetnek járulékot a bérből, itt a sor a francia 29,7, a cseh 25,8 és a magyar 25,8 százalékkal zárul. A munkavállalók által fizetett adó és járulékok együttes összege a legmagasabb Németországban, Belgiumban és Dániában; mindhárom országban meghaladja a bruttó kereset 40 százalékát az átlagkereset szintjén. A munkavállalók kevesebb vagy alig több, mint 20 százalékot fizetnek Mexikóban, Koreában, Írországban, Japánban, Spanyolországban, Új-Zélandon és Portugáliában.

A munkavállalók Ausztráliában és Új-Zélandon csak adót fizetnek, ennek ellentéte Lengyelország, ahol viszont döntően járulékként jelentkezik a foglalkoztatottak befizetése. Alacsony adószint mellett összességében kiemelkedően magas járulékot fizetnek Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és Görögországban. Ausztráliában, Dániában és Izlandon épp fordítva, inkább adót fizetnek, és arányaiban jóval kevesebb járulékot.

Ezek a belső arányok láthatóan nem függnek össze sem a teljes bérköltségek, sem pedig a nettó átlagkereset szintjével. A három legmagasabb bérköltségű országban (Egyesült Királyság, Belgium, Németország) az adóék 33,9 százaléktól 55,4 százalékig terjed, a három legalacsonyabb bérköltségű országban (Mexikó, Szlovákia, Lengyelország) pedig 15-től 43,7 százalékig.

A nettó kereseteket tekintve jobban tükröződik az elvonások magas vagy alacsony szintje. Itt a három legmagasabb nettó átlagkeresetű országban (Egyesült Királyság, Korea, Norvégia) 18,1 és 33,9 százalék közötti bérterheket láthatunk, a három legalacsonyabb átlagkeresetűben (Mexikó, Magyarország, Szlovákia) pedig 15 és 51 százalék közöttiek az elvonások. A számok egyben azt is jelzik, hogy három országban, Belgiumban, Németországban és Magyarországon egy átlagos dolgozó kevesebb mint 50 százalékát viszi haza annak az összegnek, amibe az ő munkája a munkáltatójának kerül.

Lassan nő a minimálbér

Az OECD 30 tagállamából 21-ben van törvény által szabályozott minimálbér, melyek mértéke egy munkaórára 0,7 dollártól (Mexikó) 10 dollárig (Hollandia) terjed. Egyes szomszédos vagy gazdaságilag integrált országok között esetenként nagyobbak a kötelező legkisebb keresetben jelentkező különbségek, mint az átlagfizetésekben. Ugyanakkor a minimálbérek konvergenciájára utaló folyamatot sem lehet érzékelni.

Az országok többségében a minimálbérek – a bérköltségekhez hasonlóan – lassú ütemben emelkedtek az utóbbi években. Kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy a jogi szabályozás ellenére a minimálbérekkel kapcsolatos mozgások többnyire a bérek általános folyamataihoz hasonlóak. Ez nem jelent különösebb újdonságot, hiszen általában az adott ország érdekegyeztetésén belül születik meg a jogerőre emelt megállapodás.

Néhány országban azonban érdemi eltérések láthatók az átlagos bérfolyamatoktól. Az egyik kivétel az Egyesült Államok, ahol a minimálbér reálértékének folyamatos és érzékelhető romlása a jellemző. Itt a minimálbér 1998 óta nem emelkedett, így az infláció évről évre elértékteleníti. A minimálbér átlagkeresethez mért aránya 2000 és 2005 között 39-ről 34 százalékra mérséklődött az Egyesült Államokban.

Van más ország is, ahol csökkent a minimálbér vásárlóértéke, de ez csak kismértékű volt (Belgium, Kanada). A minimálbér átlagkereseten belüli aránya kisebb lett: Ausztráliában és Belgiumban -2 százalék, Görögországban -1, Mexikóban -3 és Portugáliában -2 százalék. 12 országban a minimálbér jobban emelkedett, mint az átlagkereset az utóbbi években. A Cseh Köztársaságban 11, Magyarországon 10, Törökországban 9, Szlovákiában 6, Franciaországban és Koreában 4, Új-Zélandon, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban 3, Luxemburgban 2, Japánban és Spanyolországban pedig 1 százalékkal nőtt a minimálbér átlagkeresethez viszonyított aránya.

A gyorsabb minimálbér-növekedést produkáló országok körében vannak alacsony (Törökország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország), közepes (Korea, Japán, Új-Zéland és Spanyolország), de vannak már eleve magas (Franciaország, Luxemburg, Egyesült Királyság) minimálbérrel rendelkező országok. Változatlan minimálbér-átlagkereset arány mellett is találhatunk vásárlóértéken kiemelkedően gyorsan növekvő legkisebb keresetet. Ilyen esetben az adott országot összességében dinamikus bérfolyamatok jellemzik. E körbe tartozik elsősorban Írország, Franciaország, az Egyesült Királyság, a Cseh Köztársaság és Magyarország.

Minimálbér adóterhei

E különbségeket tovább tarkítják az adóterhelések eltérései. A minimálbért Írországban terheli a legalacsonyabb elvonás (3,8 százalék adó és munkavállalói járulék). Itt az átlagkereset terhei sem magasak (15,3 százalék). A legkisebb kereseten szintén alacsony a közteher Spanyolországban (6,4) és Koreában (7,1 százalék). A legmagasabb elvonásokkal Törökországban (28,4), Lengyelországban (26,7) és Hollandiában (23,8 százalék) találkozhatunk. Ezen országokban az átlagkereset terhelése is természetesen a legmagasabbak között van.

Az átlagkeresethez mérten alacsony (50 százalék körüli vagy kisebb) a minimálbér terhelése Belgiumban, Magyarországon, Írországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. Ezen államokban az elvonások progresszivitása erősebb, illetve jobban érvényesül az adózás jövedelemkiegyenlítő szerepe. Külön kategóriát képez Mexikó, ahol az egyébként is alacsony bérterhelés (4,6 százalék) mellett negatív a legkisebb keresetek adója (-23 százalék).

A nettó minimálbérre vonatkozóan érdemes még megemlíteni, hogy az OECD számításai szerint mindössze öt országban éri el a nettó átlagkereset 50 százalékát: Írországban, Franciaországban, Belgiumban, Ausztráliában és Hollandiában. Közel van az 50 százalékhoz még Új-Zélandon, Magyarországon és Luxemburgban. A legjobban elmarad – 30 százalék alatti – a koreai, a török és a japán legkisebb kereset. Ezen összehasonlításokban a magyar és esetenként más közép-európai országok minimálbére igen kedvező képet mutat.

Ez azonban azért van, mert nem néztük meg a minimálbérek országonkénti összevetését. Az 1 órára járó legkisebb kereset vásárlóértéken két országban magasabb 10 dollárnál: Hollandiában 10,6 és Luxemburgban 10,58 dollár. Hat országban viszont alacsonyabb 2 dollárnál, ezek Mexikó (0,73), Szlovákia (1,22), Lengyelország (1,51), Törökország (1,52), Magyarország (1,65), valamint a Cseh Köztársaság (1,65 USD). Az OECD-tagországok minimálbérének átlaga 2005-ben 5,5 dollár volt egy munkaórára.

Bérek, bérköltségek, közterhek az OECD tagállamaiban, 2006
	Fizetett járulékok (%)*		Jövedelemadó (%)*	Közterhek összesen (%)*	Bérköltség	Bruttó kereset	Nettó kereset
	Munkavállalók	Munkáltató			USD vásárlóerő-paritáson
Egyesült Királyság	8,3	9,7	15,9	33,9	55 171	49 819	36 468
Belgium	10,7	23,3	21,3	55,4	54 896	42 105	24 484
Németország	18,0	17,0	17,5	52,5	54 129	44 927	25 711
Ausztria	14,0	22,6	11,5	48,1	51 075	39 532	26 508
Luxemburg	12,3	11,9	12,3	36,5	49 944	44 001	31 714
Franciaország	9,5	29,7	10,9	50,2	49 813	35 019	24 807
Hollandia	19,7	13,0	11,7	44,4	48 986	42 618	27 236
Svédország	5,3	24,4	18,2	47,9	46 396	35 075	24 172
Svájc	10,0	10,0	9,8	29,7	46 196	41 576	32 476
Norvégia	6,9	11,7	18,7	37,3	45 337	40 033	28 426
Finnország	5,5	19,4	19,3	44,1	44 693	36 023	24 983
Japán	10,8	11,6	6,4	28,8	44 469	39 311	31 662
Korea	6,6	8,4	3,1	18,1	43 729	40 056	35 814
Ausztrália	0,0	5,7	22,4	28,1	40 770	38 446	29 314
Görögország	12,6	21,9	6,8	41,2	39 243	30 649	23 075
Dánia	10,5	0,6	30,1	41,3	38 956	38 722	22 867
Izland	0,2	5,5	23,0	28,6	36 775	34 752	26 257
Olaszország	7,0	24,3	13,9	45,2	36 585	27 695	20 049
Kanada	6,6	10,4	15,0	32,1	36 137	32 379	24 537
Spanyolország	4,9	23,4	10,8	39,1	35 209	26 970	21 442
Egyesült Államok	7,1	7,3	14,6	28,9	35 045	32 487	24 917
Írország	4,6	9,7	8,8	23,1	32 945	29 749	25 335
Új-Zéland	0,0	0,0	20,9	20,9	28 346	28 346	22 422
Portugália	8,9	19,2	8,2	36,3	25 849	20 886	16 466
Törökország	12,3	17,7	12,6	42,8	24 993	20 569	14 296
Cseh Köztársaság	9,3	25,9	7,4	42,6	21 777	16 137	12 500
Magyarország	10,6	25,8	14,6	51,0	19 685	14 606	9 646
Lengyelország	21,4	17,0	5,3	43,7	19 130	15 878	10 770
Szlovákia	10,6	20,8	7,1	38,5	16 828	13 328	10 349
Mexikó	1,3	10,6	3,1	15,0	11 026	9 857	9 372
* A teljes bérköltség százalékában Nemzeti adatszolgáltatások alapján Forrás: OECD: Taxing wages 2005/2006, 2004/2005, 2003/2004, 2002/2003, www.oecd.org 2007.február 28.

Befektetői mérlegelés

A bérköltség tekintetében az OECD-tagországok sorát az Egyesült Királyság vezeti, 55 171 dollárral. Ez éves bérköltséget jelent, és vásárlóerő-paritásra van átszámolva.

Ez utóbbi szorzószámát országonként úgy állapítják meg, hogy semlegesítse az egyes országok árkülönbségeit, eltérő árarányait. Ezáltal reálisabb képet kapunk az adott ország valós teljesítményéről, összehasonlíthatóvá válnak az adatok. Eredetileg a GDP-re találták ki a vásárlóerő-paritás használatát, de sokan alkalmazzák a bérekre is. Hatása kettős a mi esetünkben. A magyar bérszintet jelentősen megemeli, illetve úgy néz ki, mintha bérekben közelebb lennénk a felzárkózásra megcélzott országokhoz, országcsoporthoz.

Az azonos árszintre értelmezett bérek arra is jók, hogy a megélhetési feltételeket, a jövedelemszintet összehasonlítsuk. Gondot jelent viszont akkor, ha a munkaadók oldaláról nézzük. Utóbbiak költségei ugyanis valutaparitáson összehasonlíthatók, valutában jelentkeznek. Ha egy külföldi beruházó össze kívánja vetni a fizetendő bérköltséget Magyarországon, a környező országokban, illetve a régi uniós tagállamokban, akkor a vásárlóerő-paritás olyan drágának mutatná hazánkat, hogy nem lenne érdemes itt befektetni, munkahelyet létrehozni. Költségek összehasonlítására a valutaparitás nem alkalmas. Ez egyben kritikája is az OECD vásárlóerő-paritáson alapuló statisztikájának a bérköltségekre vonatkozóan.

A sorban Belgium 54 896, Németország 54 129 és Ausztria 51 075 dollárral következik. Magyarország a 27. helyet foglalja el 19 685 USD bérköltségével. Ez az OECD átlagos bérköltségének 39 százaléka. A velünk versenyhelyzetben levő cseh bérköltség átlagosan 21 777 dollár (43 százalék), a lengyel 19 130 dollár (38 százalék), a szlovák pedig 16 828 dollár (33 százalék) volt 2006-ban. Ennél gyengébb csak a mexikói bérköltség volt 11 026 dollárral.

A bérköltségből számolt bruttó és nettó átlagkereseti számok kissé átrendezik ezt a sorrendet. Igaz, továbbra is marad az Egyesült Királyság vezető és Mexikó sereghajtó pozíciója mind a bruttó, mind a nettó kereseti szinteken, közöttük azonban komoly változások vannak. Bruttó szinten Belgium a másodikról az ötödikre, nettó szinten pedig a 17. helyre esik vissza. Németország is csak a 11. a nettó sorban. Franciaország a 6. helyről a 15.-re kerül bruttóban és nettóban egyaránt. Svédország a 8.-ról a 18. helyre kerül nettóban. És fordítva: a nettó sorban második helyen szerepel az a Korea, amely bérköltségben még a 12. volt. Svájc 9.-ből 3. lesz, Ausztrália 15.-ből 6., Izland 17.-ből 10., és Írország a 22. helyről a nettót tekintve a 12. helyre ugrik előre. A bérterhek eloszlása és mértéke tehát igen változatos az OECD-tagországok sorában.

Keresetek és költségek

Magyarország pozíciója is változik, ha nem is ilyen nagyot. Míg bérköltségben csak Csehország előzött meg minket, a bruttó átlagkeresetnél már Lengyelország is elénk kerül, a nettó alapján pedig Szlovákia átlagkeresete is magasabb a magyarnál. Így nettóban csak a mexikói munkavállalók átlagkeresete alacsonyabb a magyarnál az OECD tagországai körében. A sort vezető Egyesült Királyság keresetéhez viszonyítva a magyar bérköltség annak 36 százaléka, a nettó kereset azonban csak 26 százaléka. Mindez egyértelműen bizonyítja azt, hogy a magyarországi bérterhek magasak.

Az OECD statisztikái alapján megnézhetjük az utóbbi négy év bérfolyamatait. 2003-ban a magyar bérköltség 34 százaléka volt az OECD átlagának, 2004-ben visszaesett 30 százalékára, ám 2005-ben 38, 2006-ban pedig 39 százalékára zárkózott fel. Közben azonban az OECD átlaga is nőtt. A magyar átlagos bérköltség 2003-2006 között összességében 54,2 százalékkal lett magasabb. Ennél gyorsabban nőttek az Egyesült Királyság – 62,2 -, Görögország – 97,9 – és Portugália – 72,2 százalék - bérköltségei. A többi OECD-tagország bérköltsége kisebb mértékben emelkedett ezen időszak alatt. A cseh bérköltség például 4,6, a lengyel 9,5, a szlovák pedig 35 százalékkal nőtt. A nettó keresetek növekedése Magyarországon 39,9 százalék volt 2003-2006 között. Nettóban több OECD-ország bérnövekedése is magasabb volt a mienkénél. Görögországban 76,4, Portugáliában 63,7, az Egyesült Királyságban 55,4, Ausztriában 41,5 és Szlovákiában 40,7 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek ebben az időszakban, de a francia és a svéd adat is a mienkkel hasonló nagyságrendű.

Az Eurostat adatai szintén a magyar bérfelzárkózást mutatják térségünkben a leggyorsabbnak. Az Eurostatnál ötéves időtartamot (2000-2005) vizsgálva azt látjuk, hogy a hazai bruttó keresetek 86,9 százalékkal emelkedtek. Bár az Eurostat adatai 2005-re még igen hiányosan állnak rendelkezésre – nem szerepelnek benne a balti tagállamok -, a mienknél csak egy ország, Szlovákia bruttó bérei nőttek jobban, 100,1 százalékkal, több mint a duplájukra. A rendelkezésre álló adatok szerint az Európai Unió régi tagállamai átlagos bruttó béremelkedése ez alatt a tíz év alatt 11-28 százalék között mozogtak.

Felzárkózási visszásságok

A bérfelzárkózás folyamata tehát mindegyik bér-összehasonlításból egyértelműen látszik. A végeredménnyel mégis jogosan elégedetlenek a magyar munkavállalók. Hiába volt ezen években gyors a felzárkózás, ha még ma is messze elmaradnak a keresetek attól a színvonaltól, amit a magyar gazdaság teljesítménye és a termelékenység gazdaságilag lehetővé tett volna.

Láttuk, hogy Magyarországon az egy főre jutó GDP 2005-ben 59 százaléka volt az OECD-országok átlagának, a termelékenységünk 62-70 százaléka, a bérköltségek viszont mindössze 38 százaléka. Magas Magyarországon az adóék, vagyis a bérek összes közterhe. Ez két irányból is nyomja a munkaerőpiacot. A magas elvonások miatt a munkavállalókat nehezebb megfizetni, illetve ennek másik oldala, hogy a munkavállalóknak kevésbé éri meg elvállalni az adott munkát. Mindez negatívan hat a foglalkoztatásra.

Mire számíthatunk a közeljövőben? A GDP emelkedése 2006-ban – a sokak által várnál – kevésbé esett vissza, a növekedés várhatóan 3,9 százalék, a naptári hatást kiszűrve 4 százalék lehet. A foglalkoztatottak száma nem változott, így a termelékenység is mintegy 4 százalékkal nőtt.

A tavalyi év a keresetek felzárkózása szempontjából jónak számít, a bruttó bérek 8,1 százalékos emelkedése mellett a nettó keresetek reálértéke 3,5 százalékkal lett magasabb. 2007-ben a kutatóintézetek 3,5 százalék körüli GDP-bővüléssel számolnak. Várhatóan a bérköltség és a bruttó bér tekintetében folytatódik a felzárkózás, miközben a keresetek vásárlóértéke csökkenni fog az elvonások növekedése miatt. Sem a kormány konvergenciaprogramja, sem kutatók nem számolnak az elkövetkezendő időben a foglalkoztatás érdemi bővülésével. Ez lesz a közeljövő legnagyobb kihívása, nevezetesen, hogy miként lehetne a mai rendkívül alacsony foglalkoztatási szintet emelni.

A statisztikai adatok egyértelműen jelzik, hogy a 90-es évek közepe óta a foglalkoztatás gyakorlatilag nem nőtt. Ugyancsak nem változott az alkalmazásban állók száma sem. A számokban látható kis változások gyakorlatilag a statisztikai módszertan módosulásának eredményei. Nem nőtt a munkahelyek száma sem a járulékcsökkentés hatására, sem a gazdasági növekedés eredményeként. Igaz, nem is csökkent a rendkívüli minimálbér-emelések következtében. Az uniós források sem eredményeztek bővülést, és sajnos az előrejelzések sem mutatnak ilyen irányú hatást. Ameddig a foglalkoztatásban nem lesz érdemi bővülés, addig reálisan nem lehet számolni a közterhek csökkentésével sem. A nemzetközi összehasonlításokból ma látható arányok, folyamatok tehát várhatóan fennmaradnak a közeljövőben is.