×

Új nyugdíjszabályok

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. január 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 106. számában (2007. január 15.)
A nyugdíjreform alapját a fenntartható finanszírozás képezi. A Magyar Közlöny 150. számában hirdették ki a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2006. évi CVI. törvényt, amely az ehhez kapcsolódó, rövid távon megvalósítandó intézkedéseket tartalmazza.

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerre fordított kiadások – a törvény indokolása szerint – a GDP közel 10 százalékát teszik ki, ami megfelel az EU átlagának. 2050-re a lakosság elöregedése miatt ez várhatóan 17 százalék lesz. A következő 50 évben az idősek aránya a népességen belül megduplázódik. A nyugdíjazáskor várható élettartam az 1990-es évek eleje óta férfiaknál és nőknél is közel 2 évet nőtt. Mindez azzal jár, hogy egyre kevesebb munkavállalónak kell egyre több passzív személy nyugdíjazását előteremtenie, és a már nyugdíjban lévők helyzete sem javulhat.

Nyugdíjazás és munkavégzés

A törvény – amelynek szabályai több évre elnyújtottan, fokozatosan lépnek hatályba – egyik alapvető célja, hogy a tényleges nyugdíjazási életkor közelítsen a törvényben meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Korai (előrehozott, illetve rokkantsági) nyugdíjazás helyett többeknek érje meg, hogy dolgozzanak. Jelenleg a tényleges nyugdíjazási életkor az öregségi nyugdíjaknál 58,6 év, a rokkantsági nyugdíjaknál 50,3 év. Az újonnan nyugdíjazottak közel fele rokkantsági nyugdíjas, az öregségi nyugdíjasok 94 százaléka is a nyugdíjkorhatár előtt kéri nyugdíjazását. A korhatár előtt nyugdíjazottak 16 százaléka azonban emellett továbbra is dolgozik.

Ezért az egyik szabályozási alapelv, hogy a munkavégzés és a nyugdíjazás egymást kizáró tényező legyen. Így, egyfelől, akik a korhatár betöltése előtt akarnak nyugdíjba menni, azoknak választaniuk kell: vagy tovább dolgoznak, vagy kérik a nyugdíjukat. Másfelől, akik korhatár előtti nyugdíjat kapnak, és dolgozni szeretnének, azoknak a nyugdíj folyósítását kötelezően szüneteltetni kell a korhatár betöltéséig (de a nyugdíj melletti kiegészítő kereset lehetősége a minimálbérig fennmarad). E változások 2008-tól lépnek életbe az újonnan megállapítandó nyugdíjaknál, 2010-től pedig minden korhatár alatti nyugdíjasra kiterjedne.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny-tv.) módosított 9. §-a előírja, hogy 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a nő, aki az 57. életévét betöltötte, illetve az a férfi, aki a 60. életévét betöltötte, feltéve hogy legalább 38 év szolgálati időt szerzett, és biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Nem csak az előrehozott, de a 33 év szolgálati időhöz kötött csökkentett előrehozott nyugdíj is akkor vehető igénybe 2008-tól, ha az érintett a biztosítási jogviszonyát megszünteti.

Az előrehozott nyugdíj, azaz a rugalmas nyugdíjazási lehetőség funkciója, hogy akinek a munkaképessége csökkent, vagy nincs mód a foglalkoztatására, és ezért nem képes az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig dolgozni, annak a számára díjazási lehetőséget biztosítson. Mindkét esetben értelemszerű a biztosítási jogviszony megszüntetése. Ez nem zárja ki, hogy az érintett a nyugdíjazást követően újabb biztosítási jogviszonyt létesítsen, de ezt új munkaszerződéssel, 62 éves életkora előtt a nyugdíj szüneteltetésével együtt teheti meg. A módosítás 2008. január 1-jétől lép hatályba.

Az előrehozott öregségi nyugdíj korhatára 2012-ig 59, ezt követően 60 év, a szolgálati idő feltétele 40, majd 41 év. Az ugrás az 1954-ben születetteket érinti, akikre először vonatkozik a szigorúbb feltétel.

A nyugdíj szüneteltetése

Tny-tv. új, 83/A §-a szerint a nyugdíj tárgyhónapra (tárgyhónapokra) járó folyósítását a biztosítási jogviszonyban álló jogosult kérelmére mindaddig szüneteltetni kell, amíg annak újbóli folyósítását nem kéri. A 83/B § pedig a nyugdíj szüneteltetésének kötelező esetét szabályozza: ha 62 éven aluli személy (csökkentett) előrehozott, korkedvezményes, korengedményes nyugdíjban stb. részesül, és emellett úgy áll biztosítással járó jogviszonyban, hogy az ebből származó jövedelme a minimálbér 12-szeresével egyenlő keretösszeget meghaladja, akkor ennek a keretösszegnek az elérését követően a nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell (ha a keretösszeget decemberben éri el, akkor a már kifizetett december havi nyugdíjat kell visszatéríteni a nyugdíjfolyósító szervnek).

A keresőtevékenységet a nyugdíjasnak be kell jelentenie a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. Aki ezt a kötelezettségét elmulasztja, mulasztási bírsággal sújtható, és a jogalap nélkül felvett nyugdíjat vissza kell fizetnie. Ez a módosítás a 2008. január 1-jétől megállapított nyugellátásokra vonatkozik, a korábban megállapított nyugdíjak esetén pedig 2010-től alkalmazandó.

A nyugellátás szüneteltetésének időtartama alatt az érintett nyugdíjasnak minősül, de nyugdíjat nem kap. Az újbóli folyósítás során az időközbeni emelésekkel növelt nyugdíj jár a jogosult részére.

A malus rendszer változása

Változnak a malus szabályai is, vagyis a csökkentett előrehozott öregségi nyugdíjnál a csökkentés mértékére vonatkozó előírások. Egyensúlyosabbá válik a bonus-malus rendszer, annak érdekében, hogy a rendszer ne ösztönözzön korai nyugdíjazásra. A törvénymódosítás szerint a korai nyugdíjazásnál a csökkentés sávosan és fokozatosan valósul meg. 2009. évtől a biztosítás matematikailag indokolt mértékénél kisebb mértékű a csökkentés, a 61-62 éves életkor között nyugdíjba menőknél a havi mérték annyiszor 0,1 százalék, ahány hónap hiányzik a 62. év betöltéséhez, a 61. év előtt nyugdíjazottaknál ez a mérték havi 0,2 százalék. 2010. január 1-jétől a 61-62 éves életkor között nyugdíjba menőknél a havi mérték annyiszor 0,3 százalék, ahány hónap hiányzik a 62. év betöltéséhez, a 61. év előtt nyugdíjazottaknál annyiszor 0,4 százalék, ahány hónap hiányzik a 61. év betöltéséhez (Tny-tv. 18. §).

A nyugdíjszámítás: a valorizáció

A nyugdíjak átlagos színvonala az átlagos nettó keresetekhez viszonyítva 64 százalék, azonban ezen belül, a jelenlegi részleges valorizálás rendszere miatt az újonnan megállapított nyugdíjak javára aránytalan. A részleges valorizálás szabálya szerint ugyanis a nyugdíjazás előtti utolsó 3 év keresete nem kerül felszorzásra, a megelőző éveket pedig a nyugdíjazás előtti 2. év szintjére kell felszorozni. Ez a részleges valorizálás azt eredményezi, hogy az egyes években megállapított nyugdíjak színvonala között jelentős az ingadozás. Annak érdekében, hogy mérséklődjenek a nyugdíj-megállapítás időpontjához kapcsolódó aránytalanságok, a nyugdíj alapjául szolgáló keresetek részleges valorizálását a törvény 2008-tól teljessé teszi. A nyugdíj-megállapításhoz figyelembe veendő minden év keresetét a nyugdíjazást megelőző év kereseti szintjére kell valorizálni.

A másik változás, hogy a nettó nyugdíj megállapításához a járulékokkal is csökkentett tényleges nettó kereseteket kell figyelembe venni. Ennek megfelelően a teljes valorizálást követően a járulékokkal csökkentett keresetekből történne a számított személyi jövedelemadó levonása (Tny-tv. 13. §).

Harmadszor: annak érdekében, hogy a rendszer ösztönözze a hosszabb ideig munkában maradást, 2008-tól a 40 év feletti szolgálati idő esetén a nyugdíj mértékének megnövelésére kerül sor [évi 1,5 százalékos növekedés helyett 2 százalékra emelkedik a Tny-tv. módosított 12. §-ának (1) bekezdése szerint].

A nyugdíj mellett dolgozó járulékfizetése és nyugdíjemelésre való jogosultsága

Jelenleg a nyugdíjas alkalmazottak után csak a munkáltató fizet járulékot a Nyugdíj-biztosítási Alapba. 2007. január 1-jétől egységessé válik a járulékfizetés, és a nyugdíjas biztosított is fizet nyugdíjjárulékot, ha biztosítással járó jogviszonyban áll (dolgozik). Ezt a változást a 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj-tv.) 25. §-át módosító 2006. évi LXI. törvény vezette be.

Cserébe ugyanakkor a Tny-tv. új 22/A §-a tartalmazza, hogy minden 365 napos járulékfizetés után az átlagos járulékalap 0,4 százalékával kell a nyugellátást megemelni. A járulékfizetés előírása 2007. január 1-jén lép hatályba, 2008-tól igényelhető az első nyugdíjnövelés.

A rokkantnyugdíj szabályainak változása

A Tny-tv. 64. §-ának új (10) bekezdése feljogosítja a nyugdíj-igazgatási szervet, hogy a rokkantnyugdíjast az esedékes orvosi felülvizsgálattól eltérő időpontban is kötelezze az orvosi felülvizsgálaton való megjelenésre, ha olyan tény vagy körülmény jut a tudomására, amely valószínűsíti, hogy a korábban megállapított munkaképesség-csökkenés nem áll fenn, vagy az a megállapítottnál kisebb mértékű. Amennyiben az érintett az orvosi felülvizsgálaton nem jelenik meg, az ellátásra való jogosultságát – az erről szóló határozat keltét követő hónap első napjával – meg kell szüntetni. A törvény indokolása szerint a rendkívüli orvosi vizsgálat lehetőségének szabályozásától a jogalap nélküli kifizetések visszaszorítása várható.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. január 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem