×

Jogszabályfigyelő

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. július 17.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 101. számában (2006. július 17.)
Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőzően megjelent jogszabályokat, illetve tervezeteket ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére.

Rendezett munkaügyi kapcsolatok

A Magyar Közlöny 60. száma tartalmazza az egyes foglalkoztatási célú támogatásokat megállapító kormányrendeleteknek a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményével összefüggő módosításáról kiadott 122/2006. (V. 19.) Korm. rendeletet.

A jogszabály a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendeletet, a pályakezdő munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítéséről szóló 68/1996. (V. 15.) Korm. rendeletet, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendeletet módosítja, és 2006. május 22-étől hatályos.

A változások lényege, hogy az egyes támogatások igénylésének eljárási szabályai között kifejezetten kimondják: a kérelmező munkaadónak teljesítenie kell a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az Áht. 15. §-ában meghatározott – feltételeit.

A 61. számú Magyar Közlönyben található 8/2006. (V. 22.) FMM rendelet a rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolásával kapcsolatos eljárást kívánja hatékonyabbá tenni. A kérelmezés ugyanis a vártnál nagyobb terhet rótt mind a kérelmező munkaadókra – amelyeknek minden egyes támogatás esetén külön kérelmet kell benyújtaniuk -, mind az eljáró hatóságokra. A rendeletbe foglalt módosítás szerint a kérelmező helyett a pályázatot kiíró, illetve a támogatást nyújtó szerv keresi meg saját eljárásában az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőséget és az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. A támogatás igénylőjét e két hatóság csupán hirdetményi úton értesíti, egyébként a hatóságok közvetlenül értesítik egymást arról, hogy a kérelmező megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményrendszerének.

A rendelet 2006. május 25-én lépett hatályba, rendelkezéseit azonban a 2006. január 1-jét követően meghirdetett támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban is alkalmazni kell, feltéve, hogy a kérelem benyújtására a korábbi szabályok alapján május 25-éig még nem került sor.

Munkaügyi szakmai vizsgáztatás

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 29/2004. (XII. 20.) FMM rendelet módosításáról szóló 6/2006. (V. 17.) FMM rendelet a Magyar Közlöny 58. számában jelent meg. Ennek melléklete felsorolja azokat az intézményeket, amelyek az egyes régiókban, az egyes szakképesítésekre vizsgaszervezési joggal rendelkeznek. A rendelet 2006. május 20-án lépett hatályba.

A szociális foglalkoztatás feltételrendszere

A Magyar Közlöny 58. számában kihirdetett 3/2006. (V. 17.) ICSSZEM rendelet a szociális intézményen belüli foglalkoztatás szakmai követelményeiről, személyi és tárgyi feltételeiről és a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendeletet módosította.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) legutóbbi változása – ahogyan arról előző számunkban beszámoltunk – kiterjed a szociális foglalkoztatás két formájára, a munkarehabilitációra, valamint a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra is.

Foglalkoztatási szakmai program

Ezzel összefüggésben a törvény végrehajtási rendelete kötelezővé teszi a szociális intézmény vezetője számára, hogy foglalkoztatási szakmai programot készítsen az ellátottak szociális foglalkoztatása érdekében, amely tartalmazza

- az intézményen belüli foglalkoztatás formáit,

- a szociális foglalkoztatásban részt vevők számát,

- a szociális foglalkoztatás keretében végzett tevékenységeket,

- a tevékenységekhez kapcsolódóan a szükséges személyi, tárgyi feltételeket,

- fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás esetén a munkafolyamatok betanítására vonatkozó fejlesztőprogram tematikáját,

- az előállított termék, illetve szolgáltatás értékesítésének tervét,

- a lehetőségeket, amelyek biztosítják, hogy a szociális foglalkoztatásban részt vevő személy továbbléphessen a munkavégzés terén.

Foglalkoztatási terv

Az intézményi jogviszonyban álló személy szociális foglalkoztatása az ellátott egyéni adottságait figyelembe vevő foglalkoztatási terv alapján történik, ennek elkészítéséről, az abban foglalt feladatok teljesítéséről és a foglalkoztatási terv évente legalább egyszeri felülvizsgálatáról a szociális intézmény vezetője gondoskodik. A terv tartalmazza

- a foglalkoztatott személy fizikai, mentális állapotának, készségeinek, jártasságainak, munkavégző képességének jellemzőit,

- a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatot végző szakértői bizottság által javasolt foglalkoztatási formát,

- az ellátásban részesülő állapotának megfelelő foglalkoztatási célokat, feladatokat és azok megvalósításának módszereit,

- a foglalkoztatással kapcsolatos motiváció, mentális támogatás és segítő szolgáltatás módjait,

- a foglalkoztatás időtartamát és időbeosztását.

A szociális foglalkoztatás tárgyi feltételeinek meg kell felelniük a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SZCSM-EüM együttes rendeletben meghatározottaknak. A személyi feltételek körében a szociális foglalkoztatásban 15 foglalkoztatottnál 1 segítőt, 30 foglalkoztatott felett 1 foglalkoztatáskoordinátort is kell alkalmazni. A rendelet meghatározza e személyek minimális végzettségét és főbb feladatait.

A rendelet május 20-án lépett hatályba. Az átmeneti rendelkezések 2007. december 31-éig felmentik a személyi és tárgyi feltételek teljesítése alól azt a foglalkoztatót, aki a 2006. évben szociális foglalkoztatási engedélyt kapott vagy kap.

A foglalkozási betegségek körének kiterjesztése

Eddig a baleseti ellátásra jogot adó foglalkozási betegségek körét a kormány rendeletben állapította meg. Az Alkotmánybíróság a 21/2006. (V. 31.) AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte ezt a korlátozást, így jövőre már valamennyi foglalkozási betegség és üzemi baleset esetén jár a baleseti ellátás. Baleseti ellátásként a sérültet baleseti egészségügyi szolgáltatás, baleseti táppénz és baleseti járadék illeti meg.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint normatív módon nem szabható meg az, hogy adott megbetegedés milyen súlyú, az életminőséget mennyiben korlátozza, milyen fokú munkaképesség-csökkenést okoz.

Szakképzési hozzájárulás, a képzés fejlesztésének támogatása

Az a szakképzési hozzájárulásra kötelezett, aki gyakorlati képzés szervezésével teljesíti szakképzési hozzájárulási kötelezettségét, a gyakorlati képzés szervezésére irányuló első együttműködési megállapodás, tanulószerződés, illetve hallgatói szerződés megkötését követő 30 napon belül köteles az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságán bejelentkezni az OM Alapkezelő által a Magyar Közlönyben és az Oktatási Közlönyben közzétett bejelentkezési nyomtatványon.

A szakképzési hozzájárulás és a képzés fejlesztése támogatásának szabályait módosító 24/2006. (VI. 8.) OM rendelet szerint fejlesztési támogatás szempontjából szakmai alapképzésnek kell tekinteni:

- a szakiskola 9. évfolyamán szervezett gyakorlati oktatást, 10. évfolyamán szervezett szakmai alapozó gyakorlati oktatást, továbbá

- a szakközépiskola 9-12. évfolyamán szervezett szakmai orientációt, gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatást is,

amennyiben az ott szerzett ismereteket a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény alapján beszámítják a szakképzési tanulmányokba.

A kapott fejlesztési támogatást, illetve a fejlesztési támogatás keretében átvett tárgyi eszközt a fejlesztési támogatásban részesített elkülönítetten köteles nyilvántartani.

A fejlesztési támogatásban részesített meghatározott időre – de legfeljebb öt évre – az Országos Szakképzési Tanács (OSZT) javaslata alapján, az oktatási miniszter döntésével kizárható a szakképzési hozzájárulás kedvezményezetteinek köréből, ha az alábbi feltételekből bármelyik bekövetkezik:

- a fejlesztési megállapodásban rögzített kötelezettség egyáltalán nem, vagy 75 százalék alatti arányban teljesül, és a fejlesztési támogatásban részesített a támogatási összeg különbözetét a meghiúsulást követő 60 napon belül nem utalta át,

- a fejlesztési támogatásban részesített a fejlesztési megállapodásban megjelölt céltól eltérő feladatot valósít meg,

- a fejlesztési támogatásban részesített az előírt adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget.

A rendelet a Magyar Közlöny 69. számában olvasható.

Elszámolható üzemanyagárak

Az APEH a Magyar Közlöny 74. számában tette közzé a 2006. július 1. és július 31. között alkalmazható üzemanyagárakat. Ha a magánszemély az üzemanyagot a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.

Ólmozatlan motorbenzinek

ESZ-95: 289 Ft/l

ESZ-98: 299 Ft/l

Gázolaj: 276 Ft/l

Keverék: 306 Ft/l

Emelkedett a jegybanki alapkamat

A Magyar Közlöny 73-as számában megjelent 8/2006 (VI. 19.) MNB rendelet június 20-ától 6,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Minisztériumok összevonása, átnevezése

Az országgyűlési képviselők 2006. évi általános választását követően megalakult Országgyűlés által választott miniszterelnök megválasztásával egyidejűleg, június 9-ével hatályba lépett a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény.

A Magyar Köztársaság minisztériumai a következők:

- Egészségügyi Minisztérium,

- Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium,

- Gazdasági és Közlekedési Minisztérium,

- Honvédelmi Minisztérium,

- Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,

- Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium,

- Külügyminisztérium,

- Oktatási és Kulturális Minisztérium,

- Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium,

- Pénzügyminisztérium,

- Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. július 17.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem