×

A negyedik pillér

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. április 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 98. számában (2006. április 14.)
A magyar nyugdíjrendszer január óta négypillérű, azaz a társadalombiztosítási (állami) nyugdíj mellett már három nyugdíjpénztári rendszer is működik. A társadalombiztosítási nyugdíj, a magánnyugdíj-biztosítás és az önkéntes nyugdíjbiztosítás mellé belépett a negyedik pillérnek nevezett Nyugdíj-előtakarékossági Program.

Nyugdíj-előtakarékossági Program a várakozások szerint elősegítheti a lakosság pénzügyi öngondoskodásának kiszélesítését azáltal, hogy az emberek szabadon választható, változtatható megtakarítási formában és kontrollálható költségek mellett helyezhetik el nyugdíjcélú megtakarításaikat. A 2005. évi CLVI. törvény által szabályozott nyugdíj-előtakarékossági számlákat ez év január 2-ától lehet nyitni.

A Nyugdíj-előtakarékossági Programhoz állami támogatás is társul, ami az éves befizetett összeg 30 százaléka, azonban legfeljebb 100 ezer forint, amivel a befektetéseken elért hozam megemelkedik. Annál a magánszemélynél, aki 2020. január 1-je előtt tölti be a jogszabályok alapján reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, az éves állami hozzájárulás még magasabb mértékű, 130 ezer forint. A Nyugdíj-előtakarékossági Program keretében elhelyezett megtakarítások hozama mentesül az árfolyamnyereség-adó alól.

A nyugdíj-előtakarékossági számlákra, a számlavezető befektetési vállalkozás és a hitelintézet befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységére a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.), a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.), valamint e törvények felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

A nyugdíj-előtakarékossági számlák közös szabályai

A számlát nyitók lehetséges köre

Nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetésére vonatkozó megállapodást az a még aktív korú természetes személy köthet, aki a számlanyitással egyidejűleg legalább ötezer forint befizetést teljesít a nyugdíjpénzszámlára.

Megállapodás – csak írásban

A nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetésére vonatkozó megállapodás kizárólag írásban köthető. Nyugdíjpénzszámla vezetésére vonatkozó megállapodás kizárólag nyugdíj-értékpapírszámla és/vagy nyugdíj-letétiszámla vezetésére vonatkozó megállapodással együtt köthető. Nyugdíj-értékpapírszámla és/vagy nyugdíj-letétiszámla vezetésére vonatkozó megállapodás kizárólag nyugdíjpénzszámla vezetésére vonatkozó megállapodással együtt köthető.

A számlavezető tájékoztatási kötelezettsége

A nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetésére vonatkozó megállapodás megkötését megelőzően a befektetési szolgáltatónak tájékoztatást kell adnia az általa kínált befektetési eszközök, befektetési szolgáltatások és kiegészítő befektetési szolgáltatások köréről.

Nyugdíj-előtakarékossági számlák

A Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező befektetési szolgáltatót hatalmazza fel a törvény arra, hogy:

-nyugdíj-előtakarékossági értékpapírszámlát,

-nyugdíj-előtakarékossági értékpapír-letéti számlát és

- nyugdíj-előtakarékossági pénzszámlát

(nyugdíj-előtakarékossági számla) vezessen.

Nyugdíjpénzszámla

Nyugdíjpénzszámla kizárólag a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközében vezethető.

A nyugdíjpénzszámlán

- az előtakarékoskodó által befizetett vagy átutalt pénz,

- a nyugdíj-értékpapírszámlán és/vagy a nyugdíj-letétiszámlán nyilvántartott befektetési eszközök hozama, a befektetési eszközök értékesítéséből származó ellenérték,

- az előtakarékoskodó másik számlavezetőnél vezetett nyugdíjpénzszámlájáról – a számlavezető által kiadott, az előtakarékoskodó nyugdíjpénzszámlája egyenlegéről kiállított igazolás alapján – érkező átutalás, és

- az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által – az előtakarékoskodó javára – átutalt előtakarékossági támogatás írható jóvá.

A nyugdíjpénzszámlát a számlavezető az előtakarékoskodó által adott megbízás teljesítéséhez szükséges összeggel, valamint a számlavezetéshez kapcsolódó költséggel és díjjal terhelheti meg.

A nyugdíjpénzszámlán nyilvántartott pénzeszközök a nyugdíj-értékpapírszámla vagy a nyugdíj-letétiszámla javára teljesített ügyleten kívül más ügyletben fedezetként nem ajánlhatók fel, óvadék tárgyát nem képezhetik.

Nyugdíj-értékpapírszámla és nyugdíj-letétiszámla

A nyugdíj-értékpapírszámlán a nyugdíjpénzszámla egyenlegének fedezete mellett adott megbízás teljesítéséből származó dematerializált értékpapír írható jóvá, a nyugdíj-letétiszámlán a nyugdíjpénzszámla egyenlegének fedezete mellett adott megbízás teljesítéséből származó, nyomdai úton előállított értékpapír helyezhető letétbe.

A nyugdíj-értékpapírszámlán és a nyugdíj-letétiszámlán jóváírt értékpapírok fedezetként nem ajánlhatók fel, óvadék tárgyát nem képezhetik.

A számlavezető befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatásai

Az előtakarékoskodó megbízásai

Az előtakarékoskodó a számlavezetőnek

- Magyarországon, illetőleg az Európai Gazdasági Térség tagállamában kibocsátott kollektív befektetési értékpapírra,

- magyarországi, illetőleg az EGT más tagállamának szabályozott piacára bevezetett értékpapírra,

- a magyar állam, illetőleg az EGT más tagállama által kibocsátott állampapírra, és

- pénzpiaci eszközre

vonatkozó ügyletre adhat megbízást.

Számlavezetési díj

A számlavezető a nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetéséért személyenként legfeljebb az előtakarékoskodó nyugdíj-előtakarékossági számláin jóváírt éves átlagos állomány egy százalékának megfelelő összegű, de legalább kétezer forint számlavezetési díjat számíthat fel.

A számlavezető az üzletszabályzatban előre meghirdetett, a Tpt. szerinti ügyfélszámla vagy a Tpt. 148. §-ában foglaltak szerinti bankszámla, az értékpapírszámla és/vagy az értékpapír-letétiszámla terhére teljesített ügyletek után felszámított díjakkal egyező díjat számíthat fel.

Díjmentes ügylet

Az előtakarékoskodó által minden, a nyugdíjpénzszámlára történő befizetést követő első, az előtakarékoskodó megbízása alapján ezen befizetés összegéig, befektetési eszköz vételére vonatkozó ügylet díjmentes.

A számla megszűnése

A nyugdíj-előtakarékossági számla megszűnik, ha az előtakarékoskodó vagy a számlavezető azt felmondja, vagy ha az előtakarékoskodó meghal.

A számlavezető azonnali hatállyal felmondhatja a nyugdíj-előtakarékossági számlákat, ha a nyugdíjpénzszámlán nyilvántartott pénzeszközök nem nyújtanak fedezetet az előtakarékoskodó által a nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetésére vonatkozó megállapodásban foglalt kötelezettségei teljesítésére. Ez esetben a számlavezető felszólítja az előtakarékoskodót a hiányzó összeg befizetésére. Ha az előtakarékoskodó e felszólításnak a kézhezvételt – vagy ennek hiányában a jogszabály szerinti kézbesítési vélelem beálltát – követő tizenöt napon belül nem tesz eleget, a számlavezető felmondhatja a számlát.

A számla felmondása

A nyugdíj-előtakarékossági számlák kizárólag írásban mondhatók fel. Az előtakarékoskodó az egy számlavezetőnél vezetett nyugdíj-előtakarékossági számlákat csak együtt mondhatja fel, kivéve ha a felmondani kívánt számla a nulla egyenlegű nyugdíj-letétiszámla.

Rendelkezés a számlán lévő pénzeszközökről

Az előtakarékoskodó a nyugdíj-előtakarékossági számlák megszüntetésekor kérheti

- a nyugdíj-értékpapírszámlán és/vagy a nyugdíj-letétiszámlán jóváírt, illetve letétbe helyezett értékpapírok, valamint a nyugdíjpénzszámlán nyilvántartott pénzeszközöknek általa meghatározott másik számlavezető által vezetett nyugdíj-előtakarékossági számlákra történő transzferálását,

- a nyugdíj-értékpapírszámlán és/vagy a nyugdíj-letétiszámlán jóváírt, illetve letétbe helyezett értékpapírok általa meghatározott időpontban – de legkésőbb a felmondás időpontját követő 30 napon belül – történő értékesítését, és ezt követően a nyugdíjpénzszámlán nyilvántartott pénzeszközöknek a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközében történő kifizetését, vagy

- a nyugdíjpénzszámla, a nyugdíj-értékpapírszámla és/vagy a nyugdíj-letétiszámla átalakítását a Tpt. szerinti ügyfélszámlává vagy a Tpt. 148. §-ában foglaltak szerinti bankszámlává, értékpapírszámlává és/vagy értékpapír-letéti számlává, vagy az egyes számlák állományának befektetési szolgáltatónál vezetett ügyfélszámlára, értékpapírszámlára és/vagy értékpapír-letéti számlára történő átvezetését.

A számla öröklése

Az előtakarékoskodó halála esetén az örökös a nyugdíj-értékpapírszámlán és a nyugdíj-letétiszámlán jóváírt, illetve letétbe helyezett értékpapírok esetében kérheti

- az értékpapírok értékesítését, az ebből származó ellenérték nyugdíjpénzszámlára történő átvezetését, vagy

- az értékpapírok transzferálását, megjelölve az értékpapírszámlája vagy az értékpapír-letéti számlája számát, ahová azok átvezetését kéri.

Nyugdíjpénzszámla esetén az örökös kérheti a nyilvántartott pénzeszközök készpénzben történő egyösszegű kifizetését vagy átutalását, megjelölve egyúttal azt a bankszámlaszámát, amelyre az összeg átutalását kéri.

Fogalmak

Előtakarékoskodó: az a természetes személy, aki a nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetésére a számlavezetővel megállapodást kötött.

Előtakarékossági támogatás: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-tv.) 44/B §-ának (1)-(2) bekezdésében meghatározott, az előtakarékoskodó javára teljesített átutalás.

Nyugdíj-előtakarékossági értékpapírszámla (nyugdíj-értékpapírszámla): a Tpt. 5. §-a (1) bekezdésének 40. pontja szerinti értékpapírszámla.

Nyugdíj-előtakarékossági letéti számla (nyugdíj-letétiszámla): a nyomdai úton előállított értékpapírok nyilvántartását szolgáló számla.

Nyugdíj-előtakarékossági pénzszámla (nyugdíjpénzszámla): a Tpt. 5. §-a (1) bekezdésének 102. pontja szerinti ügyfélszámla, illetve befektetési szolgáltatási tevékenységet végző hitelintézet esetén – a Tpt. 148. §-ában foglaltak szerint, az ügyfél kifejezett rendelkezése alapján - bankszámla.

Számlavezető: a nyugdíj-előtakarékossági számlákat vezető befektetési szolgáltató

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. április 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem