×

Versenyfutás az uniós forrásokért

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 87. számában (2005. május 15.)
A gazdaság fejlesztését, a vállalkozások megerősítését, illetve a foglalkoztatás bővítését szolgáló pályázati rendszer tavalyi tapasztalatai kedvezőek. Mivel a múlt évben igen élénk volt az érdeklődés és nagy számban születtek jó színvonalú beadványok, ezért a 2004-2006-os időszakra megnyíló források részben már kiapadtak, aminek nyomán az idén szerényebbek az uniós pályázati lehetőségek. Ennek ellenére a cégeknek – az eredményes pályázás reményében – érdemes áttekinteniük a kiírásokat s tájékozódni az eddigi tapasztalatokról. Ebben az évben a legbőségesebb kínálatot a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) nyújtja a cégek számára. Az elnyerhető források jótékony hatással lehetnek a gazdálkodók piaci pozícióinak megerősödésére, illetve a foglalkoztatásra.

Az idén szerényebbek a pályázati lehetőségek

Szakemberek szerint sikeresebben pályázhatnak a cégek vagy más erre jogosult szervezetek, ha saját maguk állítják össze beadványaikat. Az önállóan elkészített pályázatok ugyanis hitelesebben tükrözik a megvalósítandó célokat. Az is igaz, hogy akik a korábbi években már részt vettek hazai pályázatokon, most, az uniós kiírásokon is nagyobb eséllyel indulnak.

Élen a fővárosiak

Az EU Pályázati Információs Központ (EU PIK) február végi adatai szerint tavaly a legtöbb pályázatot – közel 9200-at – a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programra (GVOP) nyújtottak be, amit az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) követ 4428 munkával. A Humánerőforrás Operatív Programra (HEFOP) 1576, míg a Regionális Operatív Program (ROP) központi pályázataira is több mint 1500 beadványt postáztak. Noha az elmúlt időszakban az egyes operatív programoknál eltért a kötelezettségvállalások mértéke, ám a legtöbb esetben ez az arány meghaladja az 50 százalékot.

Az összegezésből kiderül az is, hogy a legnagyobb összeget, 97,5 milliárd forintot a fővárosi pályázók nyertek el. Őket követték a Borsod megyeiek csaknem 75 milliárd forinttal, majd pedig Bács-Kiskun megye következett. Az alföldi pályázók által elnyert összeg meghaladta a 72 milliárd forintot. Az összesítés szerint a legszerényebb forrás a nyugat-dunántúli megyékre jutott.

A GVOP első évének tapasztalatairól dr. Radványi Bálint, az Irányító Hatóság jogásza úgy vélekedett: a rendszernek – melynek része a pályázatok elbírálása, a szerződéskötés, a megvalósítás, az ellenőrzés és az elszámolás – minden "gyermekbetegségét" át kellett élnie, hiszen a szisztéma a lebonyolításban közreműködők számára is új volt. Jóllehet, van némi hasonlóság a korábbi évek EU-s pályázati gyakorlatával, ám uniós tagországként mégsem ugyanazok az elvárások. Az új követelményeknek megfelelő informatikai rendszer tesztelésére nem volt lehetőség – hiszen az egyes modulok fejlesztésére menet közben került sor -, így a tavalyi pályázatok lebonyolításakor élesben vizsgázott az új gyakorlat. Ez nem volt könnyű, a GVOP-pályázatok nagy száma miatt. A mintegy 9200 beadvány elbírálása nagy megterhelést jelentett a bírálóbizottságok számára.

Hibás beadványok

A benyújtott pályázatok mintegy harmada "lemorzsolódott", ám a hibák jelentős része csupán figyelmetlenség miatt keletkezett – összegezi röviden a tapasztalatokat Radványi Bálint. Fontos, hogy a pályázni szándékozók sokkal figyelmesebben olvassák el a kiírást és az útmutatót. Sokan ugyanis rutinból készítik el az anyagokat, s emiatt több hibát ejtettek. Például sokszor volt rossz az árajánlat, s számos esetben már megkezdett beruházáshoz kértek támogatást a pályázók.

Gyakorta – sőt tömegesen – fordult elő az is, hogy az aláírási címpéldány, illetve a cégkivonat nem volt hiteles. Mivel tavaly még nem lehetett utólag pótolni e dokumentumokat, ezért sokan az ilyen hibák miatt estek el e sikeres pályázat lehetőségétől. Az idén azonban változott a gyakorlat, s immár több esetben lesz lehetőség hiánypótlásra. Újdonság, hogy a közreműködő szervezetek 2005-től a jogi státus igazolására elfogadhatnak az Igazságügyi Minisztérium Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálata által kiadott és hitelesített cégkivonatot is. Emellett természetesen a közjegyző, illetve a cégbíróság által kiadott papírok is megfelelőek.

Az elbírálás során arra is akadt példa, hogy eszközbeszerzés címén irreálisan magas ár szerepelt az ajánlatban, akár több tízmillió forinttal is túllépve a reális összeget. Ezzel nem érdemes próbálkozni, hiszen a bírálóbizottság munkáját szakértők segítik, akiknek a véleményét maximálisan figyelembe veszik. Az értékaránytalanság miatt természetesen elutasítják az ilyen pályázatokat. Miként az a pályázó sem kaphat zöld jelzést, aki olyan beruházást kíván megvalósítani, amely révén a cég legfeljebb stagnálásra képes. Az EU-források csak a fejlődést, az élénkülést szolgáló projektek megvalósítását segítik.

Pontozási rendszer

A pályázatok elbírálása nem szubjektív megítélésen múlik. A mérlegelés alapja a pontozási rendszer, amelyben például – az Európai Unió alapelveinek megfelelően – a környezetvédelem és az esélyegyenlőség, valamint a munkahelyteremtés pluszpontot érnek. Ezekkel kapcsolatban érdemes tájékozódni valamelyik EU-pályázati információs vonalon, hiszen rendkívül fontosak az előremutató célok. Ezek tényleges tartalma, gyakorlati megvalósítása azonban – értelmezési eltérések miatt – félreértésekre adhat okot. Legalábbis ezt mutatják az eddigi tapasztalatok.

A GVOP pályázatai esetében a 2700 megkötött szerződés közül 780-nál már megkezdődött az elszámolás is, 80 esetben pedig a pénz kiutalása is megtörtént. Ebből ugyan számottevő tapasztalat még nem szűrhető le, ám néhány dologra már fel lehet hívni a figyelmet. Például ha a pályázó időközben köztartozást halmoz fel, akkor nem kaphatja meg a megítélt forrást mindaddig, amíg tartozását ki nem egyenlíti. Az illető akkor sem számíthat támogatásra, ha a korábban jelzett cél helyett részben mást valósít meg. Ilyen esetekben csak részben, a benyújtott pályázat szerint fizetik ki a pénzt. A beadványok módosítására egyébként van lehetőség, az erre irányuló kérelmeket ugyanúgy elbírálják, mint az eredetileg benyújtott pályázatokat. Amódosítási kérelmeket azonban haladéktalanul – a módosulás bekövetkeztekor – be kell nyújtani.

A szigorú elbírálás mellett a megvalósítás nyomon követése is szükséges: ehhez negyedéves beszámolókat – úgynevezett "projekt-előrehaladási jelentéseket" – kell készíteni. Az EU akár vissza is kérheti a támogatást Magyarországtól, ha azt a pályázók nem megfelelően használják fel – nyomatékosította Rad-ványi Bálint. Ez esetben a visszafizetett pénz a magyar költségvetést is terhelheti. A jelentést valamennyi támogatás igénylésekor be kell nyújtani, ez egyúttal az utalás feltétele is.

Egyszerűsítések a pályáztatásban

A Humánerőforrás Operatív Program pályázataival kapcsolatban jók a tapasztalatok, hiszen nagyjából az aspiránsok fele jár sikerrel, míg a vállalkozások körében ez az arány 70 százalék. Tóth Sándor, a foglalkoztatási tárca főosztályvezetője elmondta: az elmúlt egy év azt mutatta, hogy a korábbi évek pályázati tapasztalata sokat segített. Nem véletlen, hogy akik e tekintetben az elmúlt egy évtizedben rutint szereztek, eredményesebben szerepeltek.

A HEFOP esetében is fontos törekvés, hogy minél sikeresebb beadványok szülessenek, ezért az idén több egyszerűsítésre is sor kerül. Például a pályázatokhoz kevesebb dokumentumot kell majd benyújtani; lesznek olyan papírok, amelyekre csak a szerződéskötéskor lesz szükség. Tóth Sándor arra hívta fel a potenciális pályázók figyelmét, hogy ha valamit nem értenek, illetve ha nem egyértelmű valamely feltétel, inkább érdeklődjenek az információs telefonon vagy e-mailben. Ezzel sok pontatlanság elkerülhető. Általában elmondható, hogy HEFOP-pályázatok esetében is sok probléma adódott a mellékelt költségvetésekkel. A bírálók gyakorta találtak számszaki pontatlanságokat, hiányos szöveges indoklást, illetve akadt olyan pályázat is, amelynek a reális megvalósítása is kétséges volt.

A hiányosságok kiküszöbölése érdekében a HEFOP irányítóhatósága úgynevezett projektindító napokat tart, amelyeken segítséget nyújtanak a már nyertes pályázóknak terveik megvalósításához. Tóth Sándor azt tanácsolja: szerencsésebb – főleg az egyszerűbb, kisebb projekteknél -, ha minden érintett önállóan készíti el pályázatát, ugyanis nem mindig célszerű profi pályázatíró céget fogadni. A saját ötletet, elképzelést ugyanis könnyebb megvalósítani, mint a mások által megálmodott tervet. Ám az esetek többségében – a pénzügyi terv elkészítéséhez – kívánatos pénzügyi szakértő segítségét kérni.

Ugyancsak tanácsolható, hogy a tavaly elutasított pályázatokat az idén – ha van ugyanolyan kiírás – ismét érdemes beadni. Célszerű azonban átgondolni a beadvány elutasításának indokait, s ezeknek megfelelően korrigálni a munkát – mondja Tóth Sándor.

Térségi együttműködés

Az idén – jóllehet, a központi pályázati források közül több már kiapadt – a regionális területfejlesztési pályázatokra a decentralizáció miatt több pénz van. Ez azt jelenti, hogy a Regionális Operatív Programra, a PHARE- és az Interreg-programokra – a hazai önrésszel együtt – összesen 33 milliárd forint áll rendelkezésre. A központi költségvetés 2005-ben régiófejlesztési célokra 26,2 milliárd forintot szánt, mely összeg 85 százalékának felhasználásáról a regionális fejlesztési tanácsok döntenek.

A területfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatok hasonlóak, mint a GVOP és a HEFOP esetében. Ezeknél is gyakoriak a formai hibák, amelyek több körültekintéssel, nagyobb odafigyeléssel elkerülhetők lennének. Ugyanakkor látható, hogy a területfejlesztési források felhasználásakor az elmúlt évtizedben – hasonlóan több nyugat-európai országhoz – kialakult a helyi összefogásra épülő struktúra. Ennek egyik megnyilvánulási formája az úgynevezett foglalkoztatási paktumok rendszere, amelynek fő célja – a pályázatok révén – a helyi munkanélküliség enyhítése. Ilyen együttműködés már több is van az országban, s ezek az egyes térségekben jelentős szerepet játszanak.

Ami a konkrét pályázati lehetőségeket illeti, az idén a GVOP kínálata a leggazdagabb. A GVOP Irányító Hatósága 2005-ben is négy témakörben hirdette meg pályázatait. Ezek a beruházásösztönzés, a kis- és középvállalkozások (kkv.) fejlesztése, a kutatás és innováció, illetve az információs társadalom és gazdaságfejlesztés megvalósítása. A támogatások minden esetben vissza nem térítendők.

Álláshelyek megőrzése

A pályázatok túlnyomó többségénél azok élveznek előnyt, akik új munkahelyeket is teremtenek vagy – ritkább esetben – régi álláshelyek megőrzését is vállalják.

Ami a beadási határidőket illeti, elsőként a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztésére kiírt pályázatot (GVOP-2005-2.1.1.) érdemes megemlíteni, hiszen első szakaszának benyújtási határideje április 1-je volt. Ugyanakkor a technológiai és tudásintenzív mikro-, valamint az úgynevezett spin-off vállalkozások – amelyek innovációjukat kutatóintézetek eredményeire alapozzák – támogatására a beadási határidő 2005. április 29-e volt. E célra 1,1 milliárd forint fordítható. A kiírók mintegy 50 olyan munkát várnak, amelyek megfelelnek az elvárásoknak. E konstrukcióban önrész nem szükséges, s a támogatás minimum 5 millió forint, maximum 100 ezer eurónak megfelelő összeg.

Május 27-éig adhatják be pályázatukat azok a vállalkozások, amelyek kutatási infrastruktúra megvalósítására kívánnak támogatást szerezni. E célra 1,3 milliárd forint mobilizálható, amit várhatóan 13 sikeres munkára osztanak majd szét. Apályázat során új vállalati kutatás-fejlesztési munkahelyek létrehozására, műszerek, informatikai eszközök, programok, gépek beszerzésére kérhető forrás. A nyertes projektek támogatására 15-300 millió forint közötti összegek kaphatók. A támogatás alkalmazott kutatás esetében a bekerülési költség 70 százaléka, míg kísérleti fejlesztés esetén 45 százaléka lehet.

Május 13. a határideje a GVOP harmadik prioritásához kapcsolódó pályázatnak, amely a kis- és középvállalkozások innovációjának, valamint a K+F-eredmények alkalmazásának segítésére hivatott. Ekkor a támogatás összege 5 és 75 millió forint közötti lehet. Jó tudni, hogy az e programban nyertes pályázók támogatást igényelhetnek – és prioritást élveznek – a HEFOP vállalkozói készségek fejlesztését támogató kiírása során.

Környezettudatos szemlélet

Legkésőbb 2005. szeptember 30-áig két GVOP-pályázat beadására van lehetőség. Az egyik a kkv.-k műszaki-technológiai feltételeinek javítását kívánja segíteni a korszerű menedzsmentrendszerek és technikák megvalósításának támogatása révén, amelyre 2,3 milliárd forint jut. Az EU-szabványoknak való megfelelés érdekében szükség van a minőségtudatos rendszerek kiépítésére, a környezetközpontú szemlélet kialakítására. Ezzel a hazai vállalkozások segítséget kaphatnak a NATO beszállítói követelménye vagy az élelmiszer-biztonsági rendszer, a HACCP előírásainak teljesítéséhez. A kiírók e körben 1700-1800 munkát várnak. A támogatás összege a projekt elszámolható költségének legfeljebb 50 százaléka, ám itt is van differenciálás, mégpedig a vállalkozások létszáma szerint. A 10 főnél kevesebb foglalkoztatottal tevékenykedő cégek 800 ezer forintot, a 10-49 dolgozót alkalmazók 1 millió forintot, 99 főig 1,2 milliót s e fölött 1,4 millió forintot kaphatnak. Az élelmiszer-biztonsági rendszer, a HACCP bevezetéséhez kapcsolódó tanácsadásra – létszámtól függetlenül – 800 ezer forint igényelhető.

Az Európai Unió és a magyar gazdasági kormányzat egyaránt úgy ítéli meg, hogy a kisebb cégek – a nagyvállalatokhoz viszonyítva – versenyhátrányban vannak: éppen a kisebb méretük s szerényebb gazdasági erejük miatt. Ezért jelent meg a kkv.-k közötti együttműködést támogató pályázat, amely azonban nemcsak e körnek, hanem alapítványoknak, közalapítványoknak, közhasznú társaságoknak, egyesületeknek, érdekvédelmi szervezeteknek, szövetségeknek is segítséget jelenthet. A cél – mások mellett – a közös piaci megjelenés, a kapacitások hatékonyabb kihasználása, a magasabb feldolgozottságú termékek előállítása. A rendelkezésre álló 900 millió forintot várhatóan mintegy 300-320 pályázó között osztják majd szét. Az elnyerhető összeg a céloktól függően differenciált. A gazdasági hálózat kialakítására – ha annak 3-5 tagja van – maximum 2, ha 6 vagy ennél több tagja van, 4 millió forintot kaphatnak összesen az érintettek. Közös projekt kidolgozására, a megvalósítás monitoringjára maximum 1 millió forint nyerhető el. Kedvező elbírálásban részesül az a munka, amelyben a környezetvédelmi szemlélet, illetve az esélyegyenlőség is érvényesül.

Beruházások ösztönzése

A GVOP többi pályázatának beadási határideje december 31-e. A beruházásösztönző támogatások közül a legnagyobb összeg – 16,4 milliárd forint – a technológiai korszerűsítést szolgálja.

E projekt keretében azok a gazdasági társaságok pályázhatnak sikerrel, amelyek feldolgozóipari termékek gyártására alkalmas, korszerű kapacitásokat hoznak létre. Alapvető szempont a nemzetközi versenyképesség javítása, a környezetbarát technológiák ösztönzése, a szerkezetátalakítás gyorsítása. Lehetőség van – egyebek mellett – infrastruktúra-fejlesztésre, ingatlan építésére, új gépek, berendezések beszerzésére, illetve kiviteli tervek készítésére.

A támogatás összege – hasonlóan több más GVOP-pályázathoz – a régiók és a bekerülési költség szerint differenciált. Afővárosi pályázók 35 százalékot, a Pest megyeiek 40, a nyugat-dunántúli cégek pedig 45 százalékot kaphatnak. Ennél nagyobb arányú támogatáshoz – 50 százalék – a többi régió, illetve néhány elmaradottnak minősített kistérség vállalkozásai juthatnak. A területi besorolás szerinti támogatás a kis- és középvállalkozások beruházásai esetében 15 százalékkal nő, de ezzel együtt sem haladhatja meg a támogatás pályázati útmutatóban meghatározott legnagyobb mértékét.

Ugyancsak maximum 300 millió forintot kaphatnak – hasonlóan differenciálva, mint az előző pályázat esetében – a regionális vállalatközpont létesítését tervező cégek. A pénzt a beruházások megvalósítására, illetve egyes szolgáltatások megvalósítására használhatják fel.

Jellemzően feldolgozóipari vállalkozások számára kínálja a GVOP azt a projektet, amelytől a beszállítói kör megerősítése várható. A már említett differenciálás alapján az elnyerhető támogatás legmagasabb összege 100 millió forint – az elszámolható költség 50 százaléka – lehet, mely összeget a beszállítói tevékenységet segítő fejlesztésre, technológiai beszerzésre, infrastrukturális és minőségfejlesztésre, valamint az informatikai háttér korszerűsítésére lehet fordítani.

Inkubátorházak, ipari parkok

Ugyancsak nagy érdeklődést kelthető pályázat – amelyre összesen 2,2 milliárd forint jut – az ipari és innovációs struktúra fejlesztését szolgáló kiírás. Erre azok a cégek jelentkezhetnek eséllyel, amelyek versenyképességük javítását kívánják megerősíteni, például a vállalatközi együttműködés kiépítésével, javításával, komplex minőségi szolgáltatást nyújtó telephely létesítésével, meglévők továbbfejlesztésével. Másrészt innovációs központok és inkubátorházak kialakítására, korszerűsítésére, bővítésére van lehetőség. E támogatásra – a vállalkozások mellett – az "ipari park" címmel rendelkező szervezetek is pályázhatnak. A legfeljebb 150 millió forintos támogatást – amelyet az elmaradott régiókban működő szervezetek kaphatnak – differenciáltan ítélik oda.

Ugyancsak a beruházások ösztönzését támogatja a logisztikai szolgáltatások fejlesztésére kiírt pályázat, amelyre öszszességében 420 millió forint osztható fel a várakozások szerint 3-4 nyertes között. Egy-egy sikeres munka legfeljebb 120 millió forintot kaphat, mégpedig úgy, hogy ez – önálló logisztikai központ esetében – az elszámolható költségek 35 százaléka lehet. Ipari parkban – Budapest kivételével – ez az arány 40 százalék, a főváros esetében 35 százalék. (A területi besorolás szerinti támogatások itt is eltérhetnek. A kis- és középvállalkozások beruházásai esetében 15 százalékkal növekednek, de ezzel együtt sem haladhatják meg a támogatás pályázati útmutatóban meghatározott maximális mértékét.)

Külön kell szólni az információs társadalom megvalósításának céljáról, amit hat különféle pályázati kiírás tartalmaz. Ezek többsége azonban nemcsak cégeknek szól, hanem szakmai szervezeteknek, kamaráknak, önkormányzatoknak, közhasznú szervezeteknek is. Ám két olyan program is van, amely csak önkormányzatokat, illetve a civil szervezeteket szólítja meg.

A sorban az első lehetőség – amely csak a cégeket érinti – az integrált, illetve az intelligens üzleti rendszerek és az elektronikus iratkezelők kiépítésének segítése. E célra 2,5 milliárd forint van, s mintegy 140-145 pályázót várnak. E három témakörre eltérő mértékű támogatás adható; a legmagasabb összeg – az elszámolható költség fele – 20 millió forint. A pályázóknak számolniuk kell azzal, hogy az elnyert maximális összeg csak akkor fizethető ki, ha – a pályázat beadásától számítva – két éven belül benyújtják a számlákat a lebonyolítást végző szervezethez. A határidő után megküldött bizonylatokat már nem fizetik ki.

Az e-gazdaság fejlesztését, az e-kereskedelem terjedését szolgáló kiírás négy témát tartalmaz. Ezek: az elektronikus piactér létrehozása, az elektronikus kereskedelem megvalósítása, a vállalatközi elektronikus üzletviteli rendszer kialakítása, valamint az elektronikus piacterekhez való csatlakozás megteremtése. Várakozások szerint a 2,5 milliárd forintot mintegy 130 cég és kamara között osztják majd szét. Céloktól függően a támogatás mértéke maximum 50 millió forint lehet.

Szélesebb pályázói körnek szól az üzleti tartalomfejlesztést szolgáló kiírás. Ennek keretében lehetőség nyílik a tartalmak többnyelvű megjelenítésére, saját honlap elkészítésére, illetve arra is, hogy valamely cég a rendszerét hozzáillessze a Nemzeti Digitális Adattárhoz. Aszaktárcánál úgy vélik, a rendelkezésre álló 1,3 milliárd forintra mintegy 25-30 pályázó jelentkezik majd.

A széles sávú internet-infrastruktúra kiépítését és a szolgáltatás beindítását segítő pályázat a regisztrált elektronikus hírközlési szolgáltató kis- és középvállalkozásoknak szól. A költségek kifizetésének határideje maximum két év, ami egyben a teljes megvalósítás idejét is jelenti. A várhatóan 30 pályázó között 1,6 milliárd forintot lehet szétosztani.

Késésben a HEFOP-pályázatok

A Humánerőforrás Operatív Program keretében az idén áprilistól 15 pályázat jelenik meg – tájékoztatott Tóth Sándor. A múlt évben feltűnően kevés beadvány érkezett azokra a felhívásokra, amelyek az általános nyelvi és informatikai, illetve a speciális szakmai képzéseket célozták meg. Mivel azonban az oktatás fontos feltétele a humánerő-gazdálkodás megerősítésének, ezért e pályázatokat ismét közzéteszik.

A tavalyi sikertelenséget megelőzendő, az irányító hatóság nagyobb figyelmet fordít a projekt kommunikálására, tudatosítására. Emellett egyszerűsítések is várhatók a feltételeket illetően, amivel szintén az érdeklődést kívánják élénkíteni. E pályázatok megjelenésére május végén, június elején lehet számítani.

Ugyanakkor a HEFOP egyes témáira szánt összegek már tavaly – a nagy érdeklődés miatt – kimerültek. Ettől függetlenül a jelenlegi álláspont az, hogy nem lesz átcsoportosítás.

A tavalyi siker eredményeképpen az idén szűkös lehetőségeket nyújt a területfejlesztés központi kerete, lévén, szinte mindegyik pályázati célhoz rendelt összeg elfogyott. Várhatóan azonban – mondták el a Miniszterelnöki Hivatal pályázati központjában – egy kiírás még megjelenik, ha a Regionális Operatív Program Irányító Hatósága az átcsoportosítás mellett dönt. Ám erre még legkevesebb egy hónapot kell várni.

Ugyanakkor – a decentralizációs elvnek megfelelően – a régiók saját hatáskörben döntenek a pályázati célokról és az ehhez rendelt összegekről, ezért érdemes a vállalkozásoknak saját régiójukban áttekinteni a kínálatot.

Fejlesztés – létszámbővítéssel

A versenyszektor szereplői számára – a hazai lehetőségek közül – a 200 millió forinttal gazdálkodó, a roma kis- és középvállalatok piaci esélyeit javító pályázat érdemel figyelmet. Az érintettek beruházások megvalósításához, gépek, berendezések, haszonjárművek beszerzéséhez kaphatnak támogatást.

E pályázat révén – amelyet június 30-áig lehet beadni – akár a projekt teljes összege is elnyerhető, ám néhány feltételt mindenképpen teljesíteni kell. A jogosultaknak – gazdasági társaságoknak, szövetkezeteknek, egyéni vállalkozóknak – rendelkezniük kell a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vagy más roma közösség érdekképviseletének ajánlásával, illetve igazolni kell, hogy korábban a jelentkező már foglalkoztatott roma munkavállalót. A vissza nem térítendő támogatás csak akkor jár, ha a pályázó vállalja, hogy a beruházást a projekt befejezését követően öt évig működteti.

A Munkaerő-piaci Alap (MPA) munkahelyteremtő beruházást támogató pályázati kiírása – amelyre már csak április 29-ig lehetett jelentkezni – összesen 1,5 milliárd forintot bocsát rendelkezésre, s gazdasági és közhasznú társaságok, állami vállalatok, szövetkezetek, valamint egyéni vállalkozások terveit támogatja. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium az MPA-n keresztül olyan projekteket támogat, amelyek befejezésére idén november 30-áig sor kerül, ezek legalább öt új munkahelyet létesítenek, rendelkeznek a szükséges jogerős hatósági engedélyekkel, illetve a beruházás a következő öt évben fennmarad. Egy-egy projektre legfeljebb 800 ezer forint támogatás adható, illetve – a hátrányos helyzetű térségekben – további maximum 200 ezer forint kiegészítő támogatás igényelhető.

A másik pályázatot a magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásainak támogatására írta ki a Munkaerő-piaci Alap. A rendelkezésre álló 200 millió forintból az információtechnológiai fejlesztéseknek, valamint a pénzügyi, üzem- és üzletviteli szolgáltatóknak, illetve tanácsadóknak, valamint a telefonos ügyfélszolgálatoknak nyújtható segítség. A fejlesztést és a kötelező létszámbővítést – a vissza nem térítendő támogatás elnyerése érdekében – idén novemberig be kell fejezni.

Az EU társfinanszírozású támogatások összefoglaló adatai Operatív Programok szerint*

OP

Típus

Beér- kezett

Döntés-elő- készítés elkezdődött

Döntés-elő- készítés el- kezdődött, igényelt támogatás

IH-támo- gatott

IH-támogatott megítélt támogatás

Leszer- ződött projekt

Szerződéssel lekötött támogatás

   

db

db

M Ft

db

M Ft

db

M Ft

M Ft

AVOP

pályázat

4 420

3 490

88 607,6

115

2 042,2

0

0

0

AVOP

központi és TA

8

6

498,1

6

498,1

4

27,0

0

GVOP

pályázat

9 125

8 899

158 959,0

4797

74 636,8

1906

11 544,7

131,8

GVOP

központi és TA

82

45

933,1

32

890,3

13

477,8

284,2

HEFOP

pályázat

1 541

1 511

232 246,9

425

56 642,4

17

3 129,8

0

HEFOP

központi és TA

35

35

46 820,3

34

43 320,3

34

43 320,3

7072,1

KIOP

pályázat

97

93

109 450,9

16

10 546,3

11

9 760,8

0

KIOP

központi és TA

63

61

97 312,1

32

51 890,6

29

45 212,2

31,2

ROP

pályázat

1 470

1 354

260 940,8

105

31 651,0

50

17 769,6

0

ROP

központi és TA

72

72

7 497,6

72

7 572,6

65

7 569,7

580,7

Összesen:

16 913

15 566

1 003 266,8

5634

279 691,1

2129

1 388 121,9

8100,2

 

* A központi programok tartalmazzák a központi projekteket és a technikai segítségnyújtás pályázatait.

Az adatok tájékoztató jellegűek. Lezárva: 2005. február 28.

Forrás: EMIR

Támogatási keretek felhasználása Operatív Programok szerint*

OP

Típus

Előirányzott keret 2004-2006 M Ft

Eddigi kötelezettség- vállalások M Ft

Kötelezettség- vállalások aránya %

Szerződéssel lekötött támogatás M Ft

Szerződéssel lekötött támogatási összeg aránya %

AVOP

pályázat

104 664,0

2 042,2

1,95

0

0,00

0

AVOP

központi projekt

2 686,6

498,1

18,54

27,0

1,00

0

GVOP

pályázat

140 973,0

74 636,8

52,94

11 544,7

8,19

131,8

GVOP

központi projekt

9 409,2

890,3

9,46

477,8

5,08

284,2

HEFOP

pályázat

108 981,6

56 642,4

51,97

3 129,8

2,87

0

HEFOP

központi projekt

76 651,3

43 320,3

56,52

43 320,3

56,52

7072,1

KIOP

pályázat

33 351,0

10 546,3

31,62

9 760,8

29,27

0

KIOP

központi projekt

789 12,74

51 890,6

65,76

45 212,2

57,29

31,2

ROP

pályázat

96 668,7

31 651,0

32,74

17 769,6

18,38

0

ROP

központi projekt

22 704,4

7 572,6

33,35

7 569,7

33,34

580,7

Összesen:

675 002,6

279 691,1

41,44

138 812,1

20,56

8100,2

 

* A központi programok tartalmazzák a központi projekteket és a technikai segítségnyújtás pályázatait.

Az adatok tájékoztató jellegűek. Lezárva: 2005. február 28.

Forrás: EMIR

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem