×

Az evatörvény változásai

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. február 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 84. számában (2005. február 15.)
A 2004. novemberi adómódosítás – a 2003. évi változásokhoz képest – kisebb mértékben érintette az evával kapcsolatos előírásokat. Az év végi törvény főleg pontosításokat tartalmaz, amelyek érintik az adóalap meghatározását, a bevételre vonatkozó szabályt, az evaalap megállapításának különös rendelkezéseit, az egyéni vállalkozó fogalmának kiterjesztését, valamint egyes, a bejelentkezéssel, átalakulással stb. összefüggő – vegyes jellegű – kötelezettségeket.

Evaalap

Az eva alapja az adóalany által az adóévben megszerzett összes bevétel, módosítva az evatörvényben meghatározott jogcímek szerint.

Adóalapot növelő tényezők

Az eva alapjának megállapításakor az adóévben megszerzett összes bevételt növeli:

– az adóévben megszerzett bevétel, ha annak fizetésére (teljesítésére) olyan személy köteles, amellyel az adóalany a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott kapcsolt vállalkozási viszonyban áll;

– az adóévben az adóalany által az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint külföldről vagy külfölditől igénybe vett, de Magyarországon adóztatható szolgáltatás díja, a fizetendő összeg megállapításához szükséges okirat kézhezvételekor, vagy – ha ez korábbi – a szolgáltatás ellenértékének megfizetésekor, a szolgáltatás nyújtójával szemben fennálló tartozás átvállalásakor, az adóalanyiság megszűnésekor.

A számviteli törvény hatálya alá tartozó vállalkozás adóalapja

Eltérő az adóalap megállapítása a számviteli törvény hatálya alá tartozó adóalany esetében. Az említett evás vállalkozás esetén ugyanis az eva alapjának megállapításakor az adóévben megszerzett összes bevételt

– növeli az adóévben (üzleti évben) megszerzett összes kapott előleg, és

– csökkenti az eva alapjának megállapításakor az előző bekezdés alapján a megszerzett összes bevétel növeléseként elszámolt kapott előlegből az adóévben a teljesítésre tekintettel elszámolt vagy visszafizetett összeg.

Új adóalap-csökkentő tétel

A törvénymódosítás újabb adóalap-csökkentő tényezőt iktatott be. Eszerint az eva alapját csökkenti a jogszabály vagy jogerős bírósági, illetve hatósági határozat alapján kapott kártérítés, kártalanítás, továbbá az adóalany vállalkozási (gazdasági) tevékenységéhez használt vagyontárgy károsodására vagy megsemmisülésére tekintettel a károkozótól vagy annak felelősségbiztosítójától, vagy harmadik személytől a káreseménnyel kapcsolatosan kapott bevétel. (Korábban ez is a bevétel részét képezte, és a kapott teljes összeg után meg kellett fizetni a 15 százalék evát.)

Alkalmazás

Az újonnan beiktatott, az adóalap csökkentésére vonatkozó előírás a módosító törvény kihirdetésének napján, azaz 2004. november 15-én lépett hatályba, azonban alkalmazására a felhatalmazó rendelkezés értelmében már 2004. január 1-jétől lehetőség van.

Bevétel az evában

Bevétel a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó adóalany esetében az evatörvényben meghatározott összeg, más adóalanynál pedig a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint elszámolt (a beszámoló eredménykimutatásában kimutatandó) árbevétel, bevétel.

Számviteli törvény hatálya alá nem tartozó vállalkozás

Bevétel a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó adóalany által vállalkozási (gazdasági) tevékenységével összefüggésben, vagy arra tekintettel bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték, beleértve az áthárított általános forgalmi adót is.

Vagyoni érték

Vagyoni értéknek tekintendő a bevétel vonatkozásában különösen a pénz, a kereskedelmi utalvány, a dolog, az értékpapír, az igénybe vett szolgáltatás és a forgalomképes vagy egyébként értékkel bíró jog, valamint az adóalany javára elengedett kötelezettség vagy átvállalt tartozás.

Nem bevétel

Az evatörvény tételesen felsorolja, hogy melyek azok a vagyoni értékek, amelyek nem képeznek bevételt. Amódosítás ezt a kört egy ponton érintette, amelyre az adott helyen utalunk majd.

Az előzőekben elmondottakkal összhangban tehát továbbra sem minősül bevételnek:

– az a vagyoni érték, amelyet az adóalany köteles visszaszolgáltatni (így különösen a kapott kölcsön, hitel, a tag vagyoni hozzájárulása);

– az adózó által korábban átadott vagyoni érték, az adóalany (ideértve a tevékenységét folytató özvegyet, örököst is) részére nem ellenértékként (ellenszolgáltatásként) történő visszaszolgáltatásakor (ideértve különösen a nyújtott kölcsön, hitel visszafizetett összegét és a visszatérített adót, valamint az adóalanyiság időszaka előtt megszerzett értékpapír átruházása révén megszerzett ellenértékből azt a részt, amely nem haladja meg az értékpapírnak az adóalanyiság első adóévét megelőző üzleti év utolsó napjára vonatkozóan a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint megállapított könyv szerinti értékét, de ide nem értve különösen a nyújtott kölcsönre, hitelre kapott kamatot);

– az a vagyoni érték, amelynek a megszerzése alapjául szolgáló jogviszony keletkezésének napjára vonatkozóan megállapított szokásos piaci árát az adóalany köteles megfizetni; ha azonban az adóalany csak a szokásos piaci ár egy részének megfizetésére köteles, akkor a szokásos piaci árból a fizetési kötelezettséget meghaladó rész bevételnek minősül,

– továbbá új elemként 2005. január 1-jétől az egyéni vállalkozó adóalany esetében magánszemélyként, nem a vállalkozási tevékenységgel összefüggésben kapott vagyoni érték (így különösen az ápolási díj, a biztosító szolgáltatása stb.).

Speciális adóalap- megállapítási szabályok

Az adóalap megállapításának különös szabályai egyetlen ponton változtak, a törvényalkotó a rendelkezések közé egy új, a bevételt növelő tényezőt iktatott be. A jobb áttekinthetőség érdekében célszerűnek látjuk e rendelkezéscsoport teljes ismertetését, az érintett helyen utalva a belépő új előírásra.

Mindenkori bevételt csökkentő tényezők

Számviteli törvény hatályán kívüli, jogi személyiség nélküli társaság

Az evatörvény szerint a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany esetében az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt csökkenti az adóévben megszerzett olyan bevétel, amelyet

– az adóévet megelőző bármely üzleti évre vonatkozóan a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint a mérlegben az aktív időbeli elhatárolások között mutatott ki, továbbá amelyet

– a bejelentés üzleti évére (adóévére) vonatkozóan a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint az egyszerűsített mérlegben kimutatott vevőkkel szembeni követelés alapján számolt el.

Számviteli törvény hatálya alá tartozó adóalany

A számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany esetében az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt csökkenti az az adóévi bevétel, amelyet a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint az egyszeres könyvvitelről a kettős könyvvitelre való áttérés miatt nyitást követő korrekciós tételként számolt el.

Ha az adóalany – az előzőekben ismertetetteken túlmenően – az adóévben olyan bevételt szerzett (mutatott ki), amelynek alapján személyi jövedelemadó, társasági adó vagy általános forgalmi adó megállapítására (volt) kötelezett, akkor lehetősége nyílik arra, hogy az eva alapját csökkentse a bevétel azon részével, amelyre az említett adót megállapította.

Bevételnövelő tényező az első adóévben

A számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany esetében a bejelentés adóévét követő első adóévben az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt növeli az a bevétel, amelyet az adóévet megelőző üzleti évre vonatkozóan a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint készített beszámoló

– mérlegében a passzív időbeli elhatárolások között, illetve

– egyszerűsített mérlegében a tevékenységhez jogszabály vagy államközi megállapodás alapján kapott vissza nem térítendő támogatás alapján a kötelezettségek között

mutatott ki.

Új bevételt növelő összeg

2005. január 1-jétől a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany esetében az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt növeli az az összeg, amelyet az adóalany az általa kibocsátott számla, egyszerűsített számla alapján az adóalanyisága megszűnése napjáig még nem szerzett meg, illetve amely az evatörvény 7. §-ának (7) bekezdése alapján sem minősült eddig bevételnek. Az előzőekben hivatkozott rendelkezés alapján a bevétel megszerzésének időpontja – a korábbi, (2)-(6) bekezdésektől eltérően – a számla, egyszerűsített számla kibocsátásának napját követő 30. nap, ha az adóalany a bevételt a (2)-(6) bekezdés szerint eddig az időpontig még nem szerezte meg. Módosító számla vagy módosító egyszerűsített számla kibocsátása esetén a kibocsátás napján kell a bevételi nyilvántartást a módosítás összegével értelemszerűen módosítani.

Vegyes rendelkezések

Mentesülés

2005-re sem változott az a szabály, miszerint a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalanyra a gazdasági társaságokra vonatkozóan más jogszabályban meghatározott, a számvitelről szóló törvény szerinti beszámolóval, mérleggel, vagyonnal, saját tőkével, eredménnyel, valamint az osztalékkal kapcsolatos előírások nem vonatkoznak.

Tilalom

Úgyszintén változatlan az evatörvénynek az az előírása, amelynek értelmében az adóalany nem határozhatja el átalakulását, egyesülését és szétválását, valamint jegyzett tőkéjének a jegyzett tőkén felüli saját tőke terhére történő felemelését.

Adóigazolás

2005-től hatályos az a rendelkezés, miszerint az adóhatóság az adózó részére kiállított, az adóalanyiság adóévére vonatkozó jövedelemigazoláson feltünteti azt a tényt, hogy az adózó az eva alanya volt, továbbá az adóalany által az adóévben megszerzett összes bevételt és az adóévre megállapított adót (evát). Amagánszemély adóalany által megszerzett olyan bevétel (jövedelem) tekintetében, amely nem képezi az eva alapját, az adóhatóság az erre egyébként irányadó szabályok szerint állítja ki a jövedelemigazolást. (A korábbi szabály szerint az adóhatóság az általa kiadott igazoláson nem tüntette fel az adóalany által az adóévben megszerzett összes bevételt és az adóévre megállapított adót.)

Visszalépés az eva hatálya alá időkorlát nélkül

Az úgynevezett vegyes rendelkezések a továbbiakban csak annyiban változtak, hogy a jogalkotó egy új rendelkezést iktatott be az eddigieket követően. A rendelkezés az adózók érdekében született a következők szerint: amennyiben 2003-ban az evatörvény hatálya alá tartozó adózó a 2004. adóévre amiatt veszítette el adóalanyiságát, mert nem rendelkezett belföldi pénzforgalmi bankszámlával, úgy vele szemben nem alkalmazható az a rendelkezés, miszerint az adóalanyiság megszűnésének adóévét követő négy adóévre az adóalanyiság ismételt választására nincs lehetősége, hanem az új szabály értelmében – az erre a célra rendszeresített nyomtatványon – bejelentheti az állami adóhatóságnak, hogy a 2005-ös adóévben adókötelezettségeit az adóalanyra vonatkozó rendelkezések szerint teljesíti, ha a bejelentkezés időpontjában megfelel az evatörvényben meghatározott valamennyi feltételnek (így az egyéb feltételek megléte mellett a bejelentéskor már rendelkezik belföldi pénzforgalmi bankszámlával is).

 

Egyéni vállalkozó az evában

A korábbi rendelkezések értelmében az evatörvény alkalmazásában korábban

– a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély,

– a közjegyző,

– az önálló bírósági végrehajtó,

– az egyéni szabadalmi ügyvivő,

– az ügyvéd (kivéve, amennyiben az ügyvédi tevékenységet ügyvédi iroda tagjaként vagy alkalmazott ügyvédként folytatja),

– a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemély, valamint

– a gyógyszerészi magántevékenység folytatásához szükséges engedéllyel rendelkező magánszemély

minősült egyéni vállalkozónak.

A módosításnak megfelelően az idei évtől egyéni vállalkozónak számít az egyénileg tevékenykedő európai közösségi jogász is (kivéve, ha e tevékenységet ügyvédi társulás tagjaként vagy alkalmazottként végzi).

 

Egyéni vállalkozó adóalap-korrekciója

Az egyéni vállalkozó adóalany esetében az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt csökkenti az adóévben megszerzett olyan bevétel, amelyet a vállalkozói személyi jövedelemadó vagy az átalányadó alapjának meghatározásakor már megszerzett bevételnek kellett tekinteni.

Az egyéni vállalkozó adóalany esetében az adóalanyiság megszűnésének adóévében az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt növeli az az összeg, amelyet az evatörvény vagy a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint – az evatörvény szerinti adóalanyiság, illetve az átalányadózás választása miatt – az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésére vonatkozó előírásoknak megfelelően a meglévő készletekkel kapcsolatban megállapított. Ezt a rendelkezést azonban az egyéni vállalkozónak nem kell figyelembe vennie, ha az adóévben az eva-törvény előírásainak megfelelően bejelentette, hogy a következő adóévre az egyéni vállalkozó átalányadózására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazza. Az említett esetben a meglévő készletekkel kapcsolatban megállapított bevétel a vállalkozó jövedelem szerinti adózásra való áttérés adóévében (de legkésőbb a tevékenység megszüntetésének adóévében) a vállalkozói bevétel részét képezi.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. február 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem