×

Fejvadászat határok nélkül

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 81. számában (2004. november 15.)
A hazai fejvadászcégeknek egyelőre nem hozott piacbővülést az uniós csatlakozás. Szakemberek véleménye szerint a jövőben elsősorban a nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező társaságok számíthatnak arra, hogy az ebből fakadó esetleges előnyöket ki tudják használni. A Magyarországon működő cégek megrendelői leginkább a külföldi érdekeltségű vállalatok köréből kerülnek ki.

Az európai uniós csatlakozás hatására még nem érzékelhető számottevő bővülés a magyarországi munkaerő-közvetítés piacán – mutatott rá Deák Andrea, a Neumann International AG Hungary igazgatója. Meglátása szerint a csatlakozás egyik előnye lehet, hogy – ha fokozatosan is – a magyarországi árszint közelíthet majd a nemzetközihez.

Recessziós időszak

A Neumann-nak huszonkét országban van képviselete, s a tulajdonosok a kelet-közép-európai régióra külön árkategóriát dolgoztak ki. A fejvadászattal és az úgynevezett szelekcióval (adatbázis vagy hirdetés útján történő keresés) foglalkozó cég igazgatója kiemelte, hogy a recessziót az e körben tevékenykedő vállalatok is megérezték, hiszen ha problémák vannak a gazdaságban, akkor a cégek nem vesznek fel új embereket, sőt a meglévő létszámot is szűkítik. A Neumann tapasztalatai azt mutatják, hogy az elmúlt két-három évben Nyugat-Európában volt a legnagyobb a visszaesés, a legdinamikusabban pedig a délkelet-európai régió fejlődött. Ugyanakkor a vállalatcsoport eredményéhez jelentősen hozzájárultak a Kelet-Közép-Európában működő vállalkozások is.

Deák Andrea elmondta: a recesszió a hazai fejvadászcégek piacát is kedvezőtlenül érintette. Érzékelhető volt a viszszaesés, bár annak mértéke kisebb volt a Nyugat-Európa-szerte tapasztalhatónál. A személyzeti tanácsadással, fejvadászattal foglalkozó cégek megrendelőinek zöme változatlanul a nemzetközi vállalatok köréből kerül ki; száz megbízóból nyolcvanöt külföldi érdekeltségű cég. Ennek oka, hogy a hazai munkáltatók többségének vállalati kultúrája némiképp eltér a külföldiekétől. Ma még jó néhány magyar vállalatvezető dönt úgy, hogy nem költ külső tanácsadó igénybevételére.

Fazekas Zsolt, a Hill International ügyvezető igazgatója szintén úgy vélekedett, hogy a fejvadászcégek piaca nem bővült az uniós csatlakozást követően, s e téren a közeljövőben sem lehet nagy változásra számítani. Ekképpen a fejvadászoknak továbbra is az országhatáron belüli megrendelések adnak majd munkát.

Tisztulási folyamat

E feltevést látszik erősíteni, hogy a magyarok külföldi munkavállalási lehetőségei egyelőre korlátozottak, hiszen az európai munkaerőpiac még nem teljesen nyílt meg a magyar munkavállalók előtt. Természetesen bizonyos hazai szakemberek külföldi munkavállalására jelenleg is van lehetőség. Elsősorban mérnököket, műszaki és pénzügyi végzettségűeket, orvosokat, egészségügyi dolgozókat keresnek külföldön. A legtöbb magyar szakember Németországban, Angliában, Hollandiában, Belgiumban, valamint a skandináv országokban talál munkát. A külföldi elhelyezkedéshez persze elengedhetetlen a nyelvtudás.

A fejvadászok, illetve a személyzeti tanácsadók piacán az ezredfordulót megelőző három-négy évben dinamikusan nőtt az iparág bevétele, s ez számos nemzetközi vállalkozást terjeszkedésre sarkallt. 2001-et követően azonban fordult a kocka, s a vállalatok eredményeit taglaló elemzésekből kiderül, hogy számos cégnél harmadával csökkent az árbevétel. Iparági szinten több ezer állás szűnt meg, sőt akadtak olyan vállalkozások is, amelyek csődbe jutottak. Az optimisták úgy vélik, hogy a piac zsugorodása jó hatással lehet a szolgáltatások minőségére, s egyfajta tisztulási folyamat indult meg.

Az amerikai, nyugat-európai recesszió a hazai fejvadászcégeket sem kímélte, a mélypont 2001-2002-ben volt, amikor a vállalkozások tíz százaléka tönkrement. Számos cég létszámleépítést hajtott végre, így nem egy fejvadász kereshetett magának új állást. S bár az elmúlt évben lassan megindult a konszolidáció, a hazai munkaerő-közvetítés piaca rendkívül telített.

Minőségi kifogások

A nehéz piaci helyzetben a Job Személyzeti Tanácsadó Kft. fontosnak tartotta, hogy az ügyfelek véleményét is megismerjék arról, hogy mit várnak a fejvadászattal, a személyzeti tanácsadással foglalkozó cégektől. Hadi László ügyvezető igazgató érdeklődésünkre elmondta: közel kilencven vállalatot vontak be a felmérésbe. A válaszok alapján vegyes képet mutat az ágazat.

Sok olyan vélemény is érkezett, amely nem túl hízelgő képet fest a fejvadászcégekről. Kifogások érték a szolgáltatások minőségét, s etikai problémákat is felvetettek a válaszadók. A színvonal esetenkénti csökkenéséhez hozzájárult az éles verseny, s a piacot felbolydította, hogy a Grafton új módszert – az úgynevezett sikerdíjas megbízást (visszafizetési garanciával) – vezetett be Magyarországon, feladva ezzel a leckét azoknak a vállalkozásoknak, amelyek hagyományosan előlegalapú konstrukcióval dolgoztak.

A színvonalat rontja az is, hogy nem egy engedély nélküli cég vállal el megbízásokat. (Az engedély elnyeréséhez a Foglalkoztatási Hivatalban kell elhelyezni meghatározott nagyságú letétet.)

A keresett munkaerő megtalálásához aktív és passzív módszereket egyaránt használnak a fejvadászok. A direkt kereséshez sokkal több élőmunka és saját adatbázis szükséges.

Az igazgató szerint a fejvadászcégekre kétirányú nyomás nehezedik: egyrészt kevesebb a megrendelés, másrészt konkurenciát jelent az on-line hirdetési piac. S nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy sok vállalatnál hatékony HR-munka folyik. A kihívásokra sok cég úgy igyekezett válaszolni, hogy bővítette profilját, s tevékenységi körébe a szervezet átvilágítását, a menedzserauditot, illetve a munkaerő-kölcsönzést is felvette. A megrendelők zöme egyébként a termelővállalatok és a szolgáltatóközpontok közül kerül ki. A megbízók leginkább a pénzügyi, a számviteli és a kontrolling-szakembereket keresik, de komoly hiány van mérnökökből, műszaki szakemberekből, s mostanság a logisztika is "sláger" iparágnak számít. Akövetkező években egyre inkább erősödhet az a tendencia, hogy a vállalatok a kelet-közép-európai régió egészében gondolkodnak, amihez a fejvadászcégeknek is alkalmazkodniuk kell.

Győrfi György, az Adecco Kft. – az anyavállalat Kelet- és Nyugat-Európában is rendelkezik képviselettel – ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy az idei év elején némiképp javult a helyzet az ágazatban, ami feljogosít a reményre, hogy tartóssá válik az élénkülés.

Az uniós csatlakozás azonban – legalábbis ez idáig – nem hozott jelentős változást a fejvadászok piacán. Persze az már eddig is előfordult – s nyilván a jövőben is így lesz –, hogy az anyavállalatok bevonták cégeiket egy-egy nemzetközi projektbe. Ugyanakkor a várható trendek szempontjából az sem elhanyagolható szempont, hogy a magyar munkaerő mobilitása – még kelet-közép-európai összehasonlításban is – meglehetősen alacsony.

Árbevételi rangsor*

1.

Grafton Személyzeti Tanácsadó Kft.

190

2.

Focus Consulting Kft.

170

3.

Adecco Kft.

132

4.

Szabó Nemzetközi Erőforrás Kft.

86

5.

Job Személyzeti Tanácsadó Kft.

65

6.

IMMC Kft.

60

Teljes nettó árbevétel alapján

1.

Adecco Kft.

4500

2.

Grafton Kft.

510

3.

Focus Consulting Kft.

170

4.

Szabó Kft.

98

5.

Job Kft.

86

6.

IMCC Kft.

75

*Nem közvetlen kereséssel, hanem egyéb módszerekkel találják meg a jelöltjeiket.

Forrás: Budapest Business Journal Listák Könyve.

 

Garancia a megrendelőnek

A közelmúltban, tizenhat cég részvételével, megalakult a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége; a hivatalos bejegyzés folyamatban van. A cégek tavaly összesen mintegy 12 milliárd forintos árbevételt produkáltak. Az alapítók olyan társaságok, amelyek már régi szereplői a hazai piacnak. Céljuk, hogy a szövetséghez való tartozás garanciát jelentsen a megrendelőknek. Fontos elvárás az etikus magatartás, illetve a professzionális üzleti kapcsolatok.

A résztvevők szeretnének hozzájárulni a HR-cégek hírnevének megőrzéséhez, s arra törekednek, hogy kiszűrjék az etikátlan szerződéseket, bezárják az úgynevezett legális kiskapukat, s a cégeknek fórumot teremtsenek az információcseréhez.

Becslés szerint a piac negyven százaléka illegális vagy nem etikus szereplők kezében van, ami a legális szereplők számára hírnévrontó. A közép-európai régióban – az államok rangsorában – Magyarország az utolsók között található, ahol ilyen szövetség alakult. E szervezet létrejötte már csak azért is mérföldkő, mert a tagok tiszta és pontos képet kaphatnak majd egymás üzleti tevékenységéről: fontosabb pénzügyi adataikat ugyanis nyilvánosságra kívánják hozni.

 

Bővül a tevékenységi kör

A rendszerváltás idején, 1989-90-ben még csak egy-két nemzetközi fejvadászcég működött Magyarországon, a következő években azonban már gyorsan növekedett a számuk. 1991-ben ötven, az ezredfordulót követően pedig több mint háromszáz cég kínálta szolgáltatásait. Napjainkban mintegy negyvenre tehető azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek csak klasszikus fejvadászattal foglalkoznak, ugyanis a többség már bővítette tevékenységi körét.

A bűvösnek számító, évi százmillió forintos árbevételi határt tíz-tizenkét társaság éri el, de nem kevés a piacon a két-három fővel tevékenykedő, évi 20-40 millió forintos bevételt produkáló cég sem. Magyarország kis piacnak számít, így ezt az ágazatot is kedvezőtlenül érintette, hogy vége a zöldmezős beruházási boomnak, amikor évente akár 40-50 szakembert is keresett egy-egy Magyarországra települő vállalat személyzeti tanácsadó cégen keresztül.

A csökkenő munkaerő-kereslet mellett kedvező tendencia, hogy egyes nemzetközi vállalatok Magyarországra helyezik kelet-közép-európai központjukat. Megfigyelhető, hogy a megbízó cégek manapság nagyobb hangsúlyt helyeznek a minőségi, több feladatot ellátni képes munkatársakra, mint korábban

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem