×

Uniós információk munkáltatóknak

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. július 8.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 77. számában (2004. július 8.)
Kiadványok és internetes honlapok tucatjai segítik a munkáltatókat és a munkavállalókat abban, hogy megismerjék az Európai Unióval kapcsolatos információkat. A különböző szervezetek szakértői rendszeresen frissítik a többnyire ingyenes tájékoztatókat, ezzel is megkönnyítve, hogy tagjaik eligazodjanak az őket érintő aktuális uniós ismeretek sokaságában.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szinte naprakész tájékoztatást nyújt az Európai Unióval kapcsolatos tudnivalókról. Kovács Géza főosztályvezető érdeklődésünkre elmondta: a "Munkavállalás az EU-ban" című kiadvány ötvenoldalnyi információt tartalmaz mások mellett arról, hogy miként működik az Európai Unió szociális ellátórendszere, milyen jogok és kötelezettségek léteznek a szociális biztonsági ellátások területén, hogyan számolják össze a munkanélküli-segély igénybevételéhez szükséges munkaviszonyt vagy a nyugdíjat. A kiadvány emellett gyakorlati tanácsokat is kínál a munkaadók és a munkavállalók számára.

EURES-honlap

A foglalkoztatási hivatal úgynevezett EU-s információs irodát működtet a fővárosban, a VIII. kerületi Szeszgyár utcában, ahol többtucatnyi rövidebb-hoszszabb terjedelmű brosúrát találnak az álláskeresők és a munkaadók is. Ezekből az érdeklődők – az országismertetőkön kívül – hasznos ismereteket szerezhetnek magyar nyelven az Unió munkaerőpiacáról.

Ugyanitt, a "publikum" részére rendelkezésre álló kioszkokban lehívható az internetről az úgynevezett EURES honlap. A naponta frissített weblap az europa.eu.int/eures internetcímen érhető el, ahol átlagosan 20-25 ezer állásajánlatot kínálnak a különböző uniós országok, természetesen nemcsak a magyar, hanem immár 25 tagállam és a három EGT (az Európai Gazdasági Térséghez tartozó) ország munkavállalóinak.

A honlapon ugyancsak olvashatók az adott ország adószabályairól, egészségbiztosítási rendszeréről, munkaerőpiacáról, munkavállalási és munkapiaci szabályozásáról szóló információk, sőt az ott élők élet- és munkakörülményeinek alakulásáról is képet kaphatnak az érdeklődők. A munkáltatók a külföldi munkaerő-toborzáshoz is segítséget kaphatnak az EURES honlapján.

Tanácsadói segítség

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat portálján – www.afsz.hu/kínálatunk/szolgáltatások.html címen – tájékoztató anyag található a magán-munkaközvetítői tevékenységről, illetve itt olvasható a nyilvántartásba vett magán-munkaközvetítők aktuális listája is. Mindezen információk megkönnyíthetik a magyar munkavállalók külföldön történő elhelyezkedését. Lényeges tudnivaló, hogy a magán-munkaközvetítői tevékenységért az állást kereső személytől díj, költség nem igényelhető.

Egyébként a szolgálat hat megyeszékhely – Debrecen, Győr, Eger, Kaposvár, Szeged és Veszprém – munkaügyi központjában, valamint Budapesten a Szeszgyár utcában úgynevezett EURES tanácsadót alkalmaz. Feladatuk egyfelől a hozzájuk fordulók tájékoztatása a Brüsszelből, illetve a többi tagország tanácsadóitól kapott információk alapján, másfelől az, hogy segítsék az érdeklődőket az álláskeresésben. A kiképzett, internetes hozzáféréssel rendelkező EURES-asszisztensek ma már mind a 174 munkaügyi kirendeltségen útmutatással szolgálnak a külföldi munkát keresőknek.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) ötvenhét kiadványt adott közre tagjai számára, amelyekben feltérképezték egyebek mellett, hogy milyen szakproblémák fordulnak elő a munkavédelem vagy a vállalatalapítás területén a korábbi uniós országokban, illetve milyen stratégiák jellemzőek az egyes nemzeti munkaerőpiacokon. A tájékoztatás javaslatokat tartalmaz arról, hogy mire ügyeljenek például az építőanyag-kereskedéssel vagy az autóforgalmazással foglalkozó vállalkozók.

Szakmaspecifikus információk

Wieszt János, a kamara illetékese elmondta: a www.bkik.hu, illetve a www.bkik.hu/euinfo webcímeken sokrétű információhoz juthatnak tagjaik. Aki személyesen kíván informálódni az Unióval kapcsolatos kérdésekről, keresse fel a BKIK EU Információs és Szolgáltató Központját a főváros I. kerületében, a Krisztina körút 99. szám alatt. Itt a kamara kiadványai is megvásárolhatók, példányonként 800 forint + áfáért. A kínálat bőséges.

A Felkészülés a belső piacra című sorozat eligazítást nyújt az egyes szakmák művelői – az építőanyag-kereskedők, a villanyszerelők, a víz-gázszerelők, az ács-állványozók, az asztalosok, az optikusok, az épületgépészek, a fogtechnikusok, az élelmiszer-, a tartósfogyasztásicikk-, a vegyesáru-kereskedők, illetve az informatikai vállalkozók, a könyvelők, a számviteli és adótanácsadók, sőt a belsőépítészek és az őrző-védők – számára is.

A "Munkavédelmi és egészségügyi normák a magyar vállalatok számára az Európai Unióban" című füzet szintén az egyes külhoni szaktevékenységekre készít fel. Az utóbbi másfél évben megjelentetett kiadványok bemutatják, hogy miként javítható az ipar versenyképessége az Unióban, illetve milyen a környezetvédelem jogi szabályozása az EU-ban. Az egyes tájékoztató füzeteket ötezer és 15 ezer közötti példányban nyomtatták ki, eddig két kiadvány már el is fogyott.

Minősített pályázatírók

A hazai önkormányzatok illetékesei a www.toosz.hu integrált honlapon ismerhetik meg, követhetik figyelemmel az uniós folyamatokat, valamint más országok önkormányzati gyakorlatát. Zongor Gábortól, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkárától megtudtuk: internetes honlapjukon számos, az Unióval kapcsolatos tanulmányt tesznek közzé rendszeresen, s pályázatfigyelő rendszert is kialakítottak, amelynek révén az aktuális EU-tenderekre hívják fel az önkormányzatok figyelmét.

A közelmúltban zárult le az első pályázati szakasz. Ezt az önkormányzati szférát segítő pályázatíró cégeknek hirdették meg azzal a céllal, hogy minősíttessék magukat a TÖOSZ által. A szövetség azt szeretné ugyanis, hogy világos legyen, melyik pályázatíró cég miben jó, mit nem tud, s melyek a gyengébbek.

– Aki nem szerzi meg a minősítést, a TÖOSZ nem ajánlja tagjainak – mondta a főtitkár. – A tájékoztatások sorában Zongor Gábor kiemelkedőnek tartja a helyi rendeletek jogharmonizációját, azt, hogy miként lehet a hazai jogszabályok uniós megfelelését garantálni. Minden ágazatban nyomon kell követni a "folyamatokat" – tette hozzá.

A honlapon kívül Jótár címmel megjelentették a jó megoldások tárát. A kiadvány példákon keresztül mutatja be az egyes uniós országok önkormányzatainak európai uniós stratégiáit, azt, hogy milyen szemlélettel kell a helyhatóságoknak Európában dolgozniuk. A füzeteket a szövetség tagjai térítésmentesen kapják meg. Az Európai Unióval összefüggő aktuális kérdéseket, felhívásokat havonta teszi közzé az Önkormányzat című TÖOSZ-újság, amit ugyancsak ingyenesen eljuttatnak az önkormányzatokhoz. Legutóbb például az európai régiók chartáját taglalta egy cikk, kitérve egyebek mellett arra, hogy miként változik az EU területpolitikája, s hogyan tudnak erre felkészülni az önkormányzatok. Mindezen túlmenően az önkormányzati szövetség hírlevél útján is tájékoztatja tagjait az EU-hoz kapcsolódó legfrissebb ismeretekről.

Uniós információk a GKM-től

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) is gondoskodik a kis- és középvállalkozások (kkv) európai uniós ismereteinek bővítéséről: a tájékozódást egyfelől kiadványok segítik, másfelől az interneten is olvashatók az információk.

A www.gkm.hu honlapon keresztül elérhető a kis- és középvállalkozások számára készített külön oldal, ahol az érintettek csaknem minden őket érintő témakörről olvashatnak. Mások mellett megismerkedhetnek az uniós jogszabályokkal, s a tájékozódást segítő publikációkat is olvashatnak. Hasonlóképpen a csatlakozás utáni vállalati léttel foglalkozik az EU-integráció link alatt megnyíló tájékoztató. Nemrégiben jelent meg a Kérdezz! Felelek! című kiadvány, amelyben a 200 leggyakoribb kérdést és az azokra adott választ foglalták össze. Olyan kérdésekre válaszolnak, mint például: "Hogyan valósul meg az áruk szabad kereskedelme az Európai Unió belső piacán?" vagy: "Melyek a foglalkoztatás feltételei az Európai Unióban?" A kiadvány nemcsak könyv formátumban, hanem az interneten keresztül is elérhető. Hasonlóképpen elektronikus formája is létezik az uniós csatlakozásra felkészítő kézikönyvnek. A kkv-k tájékoztatását szolgálja Az EU házhoz megy előadás-sorozatuk és felkészítő tanfolyamaik.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. július 8.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem