×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 73. számában (2004. március 15.)

Informatika és stratégia

Napjainkban töretlen ütemben fejlődik az üzleti informatika. Lendületes előretörését annak felismerése segítette, hogy a vállalatok csak korszerű információs rendszerrel maradhatnak talpon az egyre erősebb, globalizálódó piaci versenyben. Tudvalévő: az informatikai szakembereknek ismerniük kell az üzleti folyamatokat, részt kell venniük a stratégiaalkotásban, mert így válhatnak a vállalatvezető igazi partnerévé. Az "Üzleti informatika" című könyv szerzői – e praktikus igényre is gondolva – egyebek közt bemutatják, hogy az információs rendszer miként válik stratégiai fontosságúvá a vállalatnál.

A könyvből mindenekelőtt tájékozódhatunk az internet üzleti alkalmazásáról, a döntéstámogató rendszerekről, az ügyfélkapcsolatok kezeléséről és a biztonsági problémákról éppúgy, mint az információs rendszerek kiválasztásának szempontjairól, lebonyolítási formájáról.

Ugyanakkor a szerzők áttekintik a vállalatok információs rendszerének működtetésével járó feladatokat, s kitérnek a külső erőforrások bevonásának lehetőségeire, például az erőforrás-kihelyezésre (outsourcing) is.

Végezetül a szerzők elemzik az információs társadalom jövőjét, a fejlődés irányát és az Európai Unió által támogatott kezdeményezéseket. A könyvből kiderül: Magyarországon, az informatika területén még számos változásra van szükség. S ez a fejlesztésekre éppúgy igaz, mint a szemléletre és az oktatásra.

ichelberger Pál-Németh Pál:

Üzleti informatika

LSI Informatikai Oktatóközpont,

Budapest, 2004. 268 oldal.

Ára: 3788 Ft

Pénzügyi számvitel

A gazdálkodás rendszeres megfigyelésének, mérésének és nyilvántartásának eszköze a számvitel. Minthogy a számviteli rendszer kialakításáért a vállalkozások vezetői felelnek, ezért számukra is fontos, hogy e szakterületet érintően – a megbízható éves beszámolók elkészítésének alapfeltételeként – kellő ismereteket szerezzenek. A Pénzügyi számvitel című könyv ehhez nyújt segítséget: részletesen körüljárva a pénzügyi számviteli rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat.

A szerzők – a főkönyvi számla és a számlakeret lényegének ismertetése után – a számviteli politika részét képező számlarend tartalmát, követelményeit határozzák meg, majd a befektetett eszközök, a forgóeszközök, a saját tőke, a céltartalékok, a kötelezettségek és az időbeli elhatárolások számviteli elszámolásának tudnivalóit ismertetik.

A könyv nagy erénye, hogy fejezetei egységes szerkezetben tartalmazzák a fogalmi meghatározásokat. Ugyanakkor a szerzők megismertetnek az analitikus nyilvántartások vezetésének a követelményeivel is. Megismerjük a befektetett és a forgóeszközök közti különbséget, a céltartalék képzését, a hosszú és rövid lejáratú kötelezettségeket, illetve a két vagy több üzleti évet is érintő gazdasági események elszámolására szolgáló időbeli elhatárolások nyilvántartásának szabályait. Mindezen ismeretek hasznos és naponta alkalmazható útmutatóként szolgálnak a vállalati vezetők számára.

énzügyi számvitel

Szerkesztette: Csuka Tünde

Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt.,

Budapest, 2003. 400 oldal.

Ára: 3400 Ft

Közgazdasági ismerettár

Régóta hiányzik a gazdasági-üzleti szakirodalom palettájáról egy olyan mű, amelyik a gyakran használt kulcsfogalmakat lexikonhoz hasonlóan magyarázná, értelmezné. Különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy szinte teljes egészében tudományos alapokra helyeződött a vállalati gazdálkodás. A menedzsmenttudományok, a vállalati stratégia, a pénzügyek, a vezetői számvitel, a termelés, a logisztika, a marketing, az emberierőforrás-menedzsment, vállalatelmélet, e-business stb. területek fogalmainak, módszereinek ismerete, pontos használata mára joggal várható el a vezetőktől. Ehhez nyújt hasznos segítséget az Alinea Kiadó gondozásában nemrég megjelent Üzleti fogalomtár című kötet. Főként a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem oktatóinak közreműködésével született meg a több száz szócikket tartalmazó kiadvány, amely az év elején került a boltok pultjaira. A szerzők és lektorok valamennyien a gazdálkodástudományok területén oktatnak, kutatnak, így az ő, valamint a két szerkesztő – Chikán Attila és Wimmer Ágnes – személye a garancia arra, hogy szakmailag megalapozott könyvet vehetnek a kezükbe az olvasók. A kézikönyv segít eligazodni a szakkifejezések, fogalmak között, rámutat az alapvető összefüggésekre, és támpontot ad a további információgyűjtéshez. A szócikkek általában kétoldalas magyarázata után ugyanis terjedelmes lista következik a felhasznált és az ajánlott irodalomból. A kötet végén a hasznos könyvekből, folyóiratokból és látogatásra érdemes honlapokról közölnek válogatást a szerkesztők, s a könyv tartalmához kötődő angol-magyar, magyar-angol szótárral válik teljessé a fogalomtár.

zleti fogalomtár

Szerkesztette: Chikán Attila-Wimmer Ágnes

Alinea Kiadó, Budapest, 2003. 277 oldal.

Ára: 3950 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem