×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 69. számában (2003. november 15.)

A boldogulás erőforrása

Zaklatott világunkban mind többen ismerik fel, hogy a munkatársak lelki egészsége s rendezett kollegiális kapcsolataik olyan kincs, amely a gazdálkodó szervezet boldogulásának is az egyik tartópillére. Nem véletlen, hogy a vezetők és a beosztottak mentális erőnlétének megóvását egyre hangsúlyosabb célként fogalmazzák meg a cégek, s gyakorta szerveznek személyiségfejlesztő és konfliktuskezelő tréningeket.

De vajon mindez elégséges a kiegyensúlyozott emberi-munkahelyi kapcsolatok megteremtéséhez? Aligha. A személyi konfliktusokkal terhelt munkahelyek példája azt jelzi: olykor elkelne egy jó pszichoterapeuta, aki segít a kilátástalan helyzetek megoldásában.

Aki a kezébe veszi Carl R. Rogers pszichológus "Valakivé válni" című munkáját, ráébred arra, hogy a személyiség értékes tulajdonságainak előhívása soha – így felnőttkorban – sem lehetetlen. Mert – ahogyan a szerző vallja – mindenki rendelkezik azzal a belső erőforrással, ami lehetővé teszi a számára, hogy boldog és hasznos életet éljen. Csakhogy ebben meg kell erősíteni, segítséget kell nyújtani számára. A mikéntre a pszichológus egyik alaptétele ad választ, amely szerint az embereknek elfogadottságra van szükségük, s ha ezt megkapják, lépéseket tesznek az önmegvalósítás felé.

Ha meggondoljuk, szűkebb környezetünkben mindenki részese lehet a közös terápiának. Aki ad – azaz elfogadja és segíti a másik embert –, bizton számíthat a viszonzásra is.

arl R. Rogers: Valakivé válni

Edge 2000 Kft., 2003, 505 oldal. Ára: 3490 forint

Üzleti szerződések

Agyonszabályozott életünkben már-már nincs is olyan terület, amelyet ne korlátozna, formálna jogszabály. 1990 után a politikai, gazdasági élet hazai változásaival párhuzamosan olyan új szerződéstípusok alakultak ki, amelyeket a Polgári Törvénykönyv nem tartalmazott. A jogalkotás a várakozásoktól elmaradt, pedig az üzleti világ új megoldásokra várt.

Az "Új típusú szerződések és azok gyakorlata a gazdasági életben" címmel közelmúltban megjelent kötet azokat a Polgári Törvénykönyv keretein túlmutató, önálló elnevezést nyert szerződéstípusokat foglalja össze, amelyeket a leggyakrabban használnak. Így megismerhető a gazdálkodó szervezetek tagjainak egymás közti jogviszonyát szabályozó szindikátusi szerződés, amely alapvetően a társaságban részt vevő felek céljait, a társasággal szemben vállalt kötelezettségeit szabályozza. A lízingre vonatkozóan nincs egységes hazai jogi szabályozás, jelentősége miatt azonban a kötet felvázolja a lízingszerződés fejlődésének történetét és mai alkalmazási élethelyzeteit.

A fogyasztók érdekeinek védelme indokolja, hogy a szerzők foglalkozzanak a távollévők közötti szerződésekkel, amelyeknek Magyarországon immár hagyománya és jelentős bírósági, versenytanácsi gyakorlata alakult ki.

A kötetben még olvashatunk a vagyonkezelési szerződésről és a titkossági megállapodások fajtáiról.

H. M.

Dr. Lukács Mónika, dr. Sándor István, dr. Szűcs Brigitta:

Új típusú szerződések és azok gyakorlata a gazdasági életben

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Budapest, 2003, 450 oldal. Ára: 6048 forint

Cégszabályozás

A cégek jól szervezett működésének feltétele, hogy a vezetők és a beosztottak is jól ismerjék feladataikat. Mindezt nem kell a véletlenre, a felismerésre bízni, a kötelmek nagyobb része írásba foglalható, részletekbe menően szabályozható.

A cégszabályozásról szóló CD egy elképzelt cég munkafolyamatait modellezi, bemutatja a lehetséges tevékenységeket, illetve az ezekhez kapcsolódó feladatokat. A sajátosságoknak legjobban megfelelő megoldások kiválasztásához módszertani lehetőségeket ismertet. A CD-n megtalálható minden olyan szabályzat mintája, amelynek kidolgozását jogszabály írja elő, továbbá olyan szabályzatoké is, amelyek elkészítése ajánlott, illetve megléte a cégvezetésnek érdeke lehet.

Önálló témakör az összeállításban az egyre inkább fontossá váló minőségirányítás. A szabvány gyakorlati alkalmazását elősegítő magyarázatok és a bevezetéshez kapcsolódó feladatok összefoglalása segíti a belső és a külső szervezet által végzendő auditálás előkészítését.

Az összeállítás útmutatót tartalmaz a cég szervezetének kialakításához, s megtalálható a leggyakoribb munkakörök munkaköri leírásainak gyűjteménye. Itt említjük meg, hogy a más területekre is vonatkozó szöveges anyagok, minták igény szerint átszerkeszthetők, kinyomtathatók.

A CD fontos része a témakörre vonatkozó jogszabálygyűjtemény, amely gyakorlatilag a CD minden részéről, így a szövegekből is könnyen megnyitható, és teljes terjedelmében olvasható.

D Cégszabályozás

KJK-Kerszöv Kiadó

Budapest, 2003. 63 Mbyte.

Ára: 25 000 Ft + áfa

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

10 016 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 10 016 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5947 olvasói kérdésre 5947 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

10 016 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 10 016 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5947 olvasói kérdéssel.

Korhatár előtti ellátásra való jogosultság – nem felmentési indok

Az egyik közalkalmazottunk (falugondnok) a közalkalmazotti jogviszonyát megelőzően korkedvezményes munkakörben történt munkavégzése alapján korkedvezményt szerzett, így 2026. január...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés indokolása és a gyermeklétszám-csökkenés

Elküldhető-e óvodapedagógus csupán azért, mert csökken a gyermeklétszám egy óvodában?

Tovább a teljes cikkhez

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetése a „nők 40” nyugdíjra tekintettel

Egészségügyi szolgálati jogviszonyban lévő iskolaorvosunk 2026. december 26-án eléri a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító időt, melyet határozattal igazolt. 2027....

Tovább a teljes cikkhez

Szerződés típusának megítélése

Az elmúlt hosszabb időszakban együtt dolgoztunk egy meghatározott személlyel, aki „A” társaságon keresztül nyújtott számunkra szolgáltatásokat (külső szolgáltatóként, és...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés átszervezés vagy nem megfelelő munkavégzés miatt

Társulás által fenntartott 5 tagintézményből álló óvodával kapcsolatban, intézményi átszervezés következtében az egyik tagintézményben megszűnik a bölcsődei ellátás, mely...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenység folytatásának feltételei

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság egyes ügyfelei számára toborzási tevékenység ellátását is vállalja, azzal, hogy (i) az ilyen tevékenység ellátására bejegyzett...

Tovább a teljes cikkhez

Munkába járás változó munkavégzési helyre

Gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó költségelszámolással kapcsolatban az alábbiakban kérem a segítségüket. Gondozói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Mesterséges intelligencia okozta változások és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő helyzete

A mesterséges intelligencia térnyerése miatt sok, gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon lévő anyuka fog találkozni azzal a problémával, hogy a távolléte...

Tovább a teljes cikkhez

Jogviszonyváltás elutasítása – amire a közalkalmazott jogosult

A Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottakat az Mt. hatálya alatt álló, a közalkalmazottakat jelenleg foglalkoztató költségvetési szervtől független gazdasági társaságnak adnak át...

Tovább a teljes cikkhez

Szerződés típusának megítélése

Az elmúlt hosszabb időszakban együtt dolgoztunk egy meghatározott személlyel, aki „A” társaságon keresztül nyújtott számunkra szolgáltatásokat (külső szolgáltatóként, és...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés átszervezés vagy nem megfelelő munkavégzés miatt

Társulás által fenntartott 5 tagintézményből álló óvodával kapcsolatban, intézményi átszervezés következtében az egyik tagintézményben megszűnik a bölcsődei ellátás, mely...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenység folytatásának feltételei

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság egyes ügyfelei számára toborzási tevékenység ellátását is vállalja, azzal, hogy (i) az ilyen tevékenység ellátására bejegyzett...

Tovább a teljes cikkhez

Munkába járás változó munkavégzési helyre

Gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó költségelszámolással kapcsolatban az alábbiakban kérem a segítségüket. Gondozói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Mesterséges intelligencia okozta változások és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő helyzete

A mesterséges intelligencia térnyerése miatt sok, gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon lévő anyuka fog találkozni azzal a problémával, hogy a távolléte...

Tovább a teljes cikkhez

Jogviszonyváltás elutasítása – amire a közalkalmazott jogosult

A Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottakat az Mt. hatálya alatt álló, a közalkalmazottakat jelenleg foglalkoztató költségvetési szervtől független gazdasági társaságnak adnak át...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaköri leírások tartalma a bölcsődékben

Intézményünkben a munkaköri leírások felülvizsgálatát és aktualizálását tervezzük, ezért szeretném megismerni, hogy a bölcsődében foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Kiküldetés árufuvarozási ágazatban

Cégünk fő tevékenységi köre közúti árufuvarozás, tehergépkocsi-vezetőink jellemzően EU-tagállamokon belül mozognak, kabotázs és cross-trade munkákat végeznek, melyek a...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói döntés az üzemi tanács véleményezési joga „fényében”

A munkáltató a meglévő szervezeti struktúra kisebb átalakításával egy új szervezeti egységet kíván létrehozni. Egy osztályt és egy csoportot von össze, ennek az irányítására...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5947 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 296-ik lapszám, amely az 5947-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem