×

Üzemi étkeztetés

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 64. számában (2003. június 15.)
Tavaly év végén ismét haladékot kaptak a vállalkozások arra, hogy megvalósítsák a közétkeztetéssel kapcsolatos úgynevezett HACCP minőségbiztosítási rendszert. A végső határidő Magyarország uniós tagságának kezdőnapja.

A vendéglátás és közétkeztetés keretében végzett élelmiszer-előállítás és -forgalmazás feltételeit a 80/1999. (XII. 28.) GM-EüM-FVM együttes rendelet (a továbbiakban: rendelet) tartalmazza. A vendéglátó- és közétkeztetési tevékenység folytatására, a vendéglátótermék előállítására szolgáló üzletre, közétkeztetőhelyre, annak létesítésére, bővítésére vonatkozó közegészségügyi, élelmiszer-higiéniai és kereskedelmi feltételeket külön jogszabályok írják elő.

HACCP-rendszer

A vendéglátásban, közétkeztetésben, valamint a cukrászati és hidegkonyhai termékek előállítása során a vendéglátónak, közétkeztetőnek saját élelmiszer-biztonsági rendszert kell működtetnie a biológiai, a kémiai és a fizikai veszélyek megelőzését szolgáló "Veszélyelemzés kritikus szabályozási pontok (HACCP)" rendszer elvei alapján.

Alkalmazandó elemek

A vendéglátónak, közétkeztetőnek a HACCP-rendszer következő elemeit kell alkalmaznia:

– a lehetséges veszélyek megállapítása a vendéglátótermék előállításának valamennyi szakaszában, a veszélyek előfordulási valószínűségének értékelése és a szabályozásukra szolgáló megelőző intézkedések megállapítása,

– azoknak a pontoknak, eljárásoknak, műveleti lépéseknek a meghatározása, amelyeknek a szabályozásával a veszélyek megszüntethetők, vagy előfordulásuk valószínűsége a lehető legkisebbre csökkenthető a vendéglátótermék előállításának bármely szakaszában (kritikus szabályozási pontok),

– azoknak a kritikus határértékeknek a megállapítása, amelyeket be kell tartani annak érdekében, hogy a kritikus szabályozási pontként meghatározott veszélyhelyzet megelőzhető legyen,

– a kritikus szabályozási pontok szabályozását felügyelő rendszer felállítása az ütemterv szerint tervezett vizsgálatok vagy megfigyelések alapján,

– azoknak a helyesbítő tevékenységeknek a meghatározása, amelyeket akkor kell elvégezni, ha a kialakított élelmiszer-biztonsági rendszer azt jelzi, hogy adott kritikus pont nem áll szabályozás alatt.

A kritikus szabályozási pontok meghatározása

A kritikus szabályozási pontokat a vendéglátótermék jellegére, előállítására, kezelésére, kiszerelési, tárolási és szállítási módjára figyelemmel kell meghatározni.

Felülvizsgálat

Az üzlet üzemeltetőjének meghatározott időközönként, valamint a vendéglátó-tevékenység megváltozása esetén felül kell vizsgálnia a veszélyelemzést, a kritikus szabályozási pontokat, a szabályozó intézkedéseket és a felügyelőrendszert. A felülvizsgálatot dokumentálni kell.

Üzemeltető

Az üzlet üzemeltetője az, akinek a nevére az üzlet működési engedélyét kiadták. Az üzemeltető, illetőleg az általa az üzlet dolgozói közül kijelölt, a tevékenységért felelős személy az üzletben végzett tevékenység teljes folyamatának biztonságosságáért felelősséggel tartozik.

Ellenőrzés

Az üzletben a HACCP-rendszer alkalmazásának ellenőrzésére a fogyasztóvédelmi felügyelőség mellett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) az előállítás helye szerint illetékes városi, fővárosi kerületi intézete is jogosult.

Szaktanácsadás

Az üzlet üzemeltetője a HACCP-rendszer elkészítéséhez szaktanácsadót vehet igénybe. Szaktanácsadóként az működhet közre a rendszer kialakításában, aki felsőfokú szakirányú végzettséggel vagy felsőfokú közegészségügyi, higiénés végzettséggel rendelkezik, és a HACCP-re vonatkozó, legalább tanfolyami végzettséget igazol.

HACCP-tanfolyam

HACCP-tanfolyamot csak az szervezhet, aki rendelkezik a Fodor József Országos Közegészségügyi Központi Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) erre vonatkozó engedélyével.

 

Fogalmak

Vendéglátás: vendéglátótermékek készítése és eladása helyben, valamint kiszállítás útján fogyasztóknak, felhasználóknak, viszonteladóknak.

Közétkeztetés: az üdülőkben, a szociális és egészségügyi intézményekben történő étkeztetés, a munkahelyi, a gyermek- és diákétkeztetés, ideértve az egész napon át lakóhelyeiktől távol lévők teljes napi ellátását.

Vendéglátótermék: a vendéglátó- és a közétkeztetési tevékenység során előállított étel, ital (alkoholtartalmú és alkoholmentes), cukrászati és hidegkonyhai készítmény, amit az előállítás helyén, ideiglenes árusítóhelyen (pl. kitelepülésen), illetve tálalókonyhán vagy házhoz szállítással értékesítenek. Vendéglátóterméknek minősülnek ezenkívül azok a cukrászati és hidegkonyhai készítmények is, amelyeket üzletbe kiszállítva értékesítenek.

Étel: élelmiszer-nyersanyagokból, szükség szerinti élelmiszer-adalékanyagok hozzáadásával, konyhatechnológiai alap (főzés, párolás, sütés) és/vagy kiegészítő műveletek (sűrítés, lazítás, ízesítés, fűszerezés, formázás, hűtés, melegítés, adagolás stb.) vagy azok részműveletei útján közvetlen fogyasztásra készített vagy előkészített vendéglátótermék, beleértve a különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátótermékeket is. Nem tartoznak az ételek közé a fogyasztói csomagolásban forgalomba hozott tartósított félkész és készételek.

Cukrászati készítmény: élelmiszer-nyersanyagokból, szükség szerinti élelmiszer-adalékanyagok hozzáadásával, cukrászati technológiával előállított félkész és késztermék, ideértve a vendéglátás keretében előállított fagylaltot is.

Fagylalt: a gyártás során pasztőrözött alapléből zamatosító anyagok és élelmiszer-adalékanyagok hozzáadásával, vagy hideg eljárással, avagy valamennyi nyersanyag hozzáadása után pasztőrözött léből készült folyékony fagylaltból speciális fagyasztótechnológiával előállított termék, továbbá egyéb fagylalt jellegű készítmény (pl. parfé).

Ételnyersanyag: a vendéglátótermék előállításához szükséges növényi, állati, illetve ásványi eredetű termék, ideértve a félkész és késztermékeket, az ivóvizet és az ásványvizeket is.

Különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátótermék: a vendéglátás és a közétkeztetés keretében előállított olyan vendéglátótermék, amely speciális összetétele, illetve különleges készítési eljárása miatt különbözik az általános vendéglátóterméktől, olyan személyek igényeit elégíti ki, akik egészségi állapotuk és életkoruk miatt az általánostól eltérő vendéglátóterméket igényelnek.

Hidegkonyhai készítmény: tojás, hús, belsőség, tészta, zöldség, gyümölcs, hidegvérű állat felhasználásával konyhatechnológiai úton (főzés, párolás, sütés) készített, lehűtés után felmelegítés nélkül fogyasztható termék.

A rendeletben használt, de a fentiekben nem említett fogalmakat az 1995. évi XC. törvény szerint kell értelmezni.

Az étel mennyisége

Közétkeztetésben egy főzőkonyháról napi háromezer adagnál több étel nem szállítható ki. Az adagszámot a létesítmény alapterülete, az ételkészítésben részt vevő dolgozók létszáma, a technológiai gépek és berendezések, a főző-, sütő- és hűtőkapacitás, valamint a szállítási feltételek figyelembevételével kell meghatározni.

Közétkeztetési célra egyfajta termékcsoportba tartozó ételből napi nyolcszáz adagnál többet kiszállításra készíteni (maximum 3000 adagig) csak abban az esetben szabad, ha ezekről az ételféleségekről termékenként egyedi, a kiszállítás és értékesítés körülményeit is magában foglaló HACCP-elemzést készítettek, és a rendszert alkalmazzák.

A vendéglátásban, továbbá a közétkeztetésben az előállítás helyén történő fogyasztás esetén az adagok száma nincs korlátozva.

Az ételek elkészítése

Húsételek

A vendéglátó, a közétkeztető – az élő állatok beszerzésére és vágására vonatkozó szabályok betartásával – közfogyasztásra levágathat baromfit és házinyulat, és azokat a várható felhasználás szerinti adagokban – természetesen az egyéb jogszabályban előírtak betartása mellett – lefagyaszthatja és tárolhatja.

A melegkonyhás üzletben (ideértve a grillkonyhát is), vagy a vendéglátótermék előállítási helyén, a húselőkészítőben hurkát és kolbászt is elő lehet állítani, amely vendéglátótermékként értékesíthető.

Lefagyasztás

A megfelelő előkészítő helyiségekkel, valamint fagyasztó- és fagyasztva tároló berendezésekkel rendelkező üzemeltető a várható felhasználás szerint adagolva és csomagolva lefagyaszthat friss tőkehúst, belsőségeket és halat. A csomagoláson fel kell tüntetni az élelmiszer-nyersanyag megnevezését és a lefagyasztás időpontját. A felengedett élelmiszer-nyersanyagot tovább tárolni vagy újból lefagyasztani tilos. Darált húst és húskészítményt nem szabad lefagyasztani.

Zöldség, gyümölcs

A vendéglátó, közétkeztető saját termékei előállításához szükséges mennyiségben zöldséget, gyümölcsöt tartósíthat a külön jogszabályokban meghatározott előírások betartásával.

Az étel értékesítése

Vendéglátóterméket értékesíteni, továbbá az előállítás helyéről továbbforgalmazásra elszállítani csak akkor lehet, ha a termék a minőségi és a közegészségügyi követelményeknek megfelel. Ennek tanúsítása az előállító vendéglátó, közétkeztető kötelessége.

A forgalmazás során is meg kell tartani a vendéglátótermékek csomagolásán feltüntetett, minőséget befolyásoló, tárolásra vonatkozó előírásokat.

Minőségmegőrzési idő

A vendéglátónak, közétkeztetőnek a cukrászati és hidegkonyhai készítmények minőségmegőrzési idejét a termékhez felhasznált legrövidebb minőségmegőrzési idejű alapanyag alapján kell megállapítani. Tilos olyan terméket forgalomba hozni, ételnyersanyagként felhasználni, amelynek minőségmegőrzési ideje lejárt.

A vendéglátótermék minőségének megőrzéséhez szükséges követelményeket a vendég, illetve a viszonteladó részére történő eladásig az előállítás valamennyi szakaszában biztosítani kell. Az előállítási, készentartási körülményeket, azoknak a vendéglátótermékre gyakorolt hatását a vendéglátók, közétkeztetők rendszeresen kötelesek ellenőrizni.

 

Különleges táplálkozási igények

A korszerű és egészséges táplálkozás követelményeit kielégítő, a hagyományostól eltérő termékekről a vendéglátónak, közétkeztetőnek tájékoztatnia kell a fogyasztókat. A különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátóterméket csak engedély alapján szabad előállítani. Az engedély iránti kérelmet az OÉTI-hez kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell:

– annak leírását, hogy a készítmény milyen különleges táplálkozási igényt kielégítő étrend céljait szolgálja,

– a termék összetételét az összes felhasznált anyag minőségének jelölésével,

– az előállítás leírását,

– az előállítás során alkalmazott ellenőrző módszerek ismertetését,

– a vizsgálathoz szükséges mintát (pl. adag),

– a csomagolásra felhasználni kívánt anyagból az anyag minőségi jellemzőit, továbbá a csomagolás módjának leírását és a címke szövegének tervezetét,

– az ÁNTSZ-nek az előállítás helye szerint illetékes városi, fővárosi kerületi intézete állásfoglalását, hogy az előállítás közegészségügyi feltételei biztosítottak.

A különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátótermék előállítását az OÉTI engedélyezi, és annak alapján törzskönyvezi. Az engedélyezett termékek jegyzékét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium hivatalos lapjában is közzé kell tenni.

A különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátás és közétkeztetés az ÁNTSZ városi intézetének arra vonatkozó engedélyével folytatható.

Az étel hűtése

Vendéglátótermék közvetlen hűtésére csak ivóvíz-minőségű vízből előállított jég használható fel. Az italok felszolgálásakor jeget kizárólag az erre a célra rendszeresített tárolóedényben szabad a vendégnek átadni, azt kézzel érinteni nem szabad. A gyorsan romló cukrászati és hidegkonyhai készítmények csak hűtőtérben tárolhatók, és csak onnan hozhatók forgalomba. Az említett készítmények csak a hűtőlánc megtartásával szállíthatók, ennek hiányában csak az előállítás helyéhez közvetlenül csatlakozó, illetve ugyanazon épületben lévő üzletben hozhatók forgalomba.

Az étel tárolása, szállítása

A vendéglátótermékek szállításakor, tárolásakor biztosítani kell, hogy azokat ne érje minőségcsökkenés, sérülés és szennyeződés. A szállítás csak a közegészségügyi követelményeket kielégítő zárt edényzetben, az 1995. évi XC. törvény 17. §-ában meghatározott feltételeket kielégítő csomagolásban történhet. A kísérőjegyen tanúsítani kell a gyártás és a minőségmegőrzés idejét.

A szállítására csak tiszta, szagtalan, szennyeződéstől és fertőző anyagoktól mentes, könnyen tisztítható, fertőtleníthető szállítóeszközt, járművet, szállítótartályt szabad használni, amely alkalmas a vendéglátótermék minőségének és állagának megóvására.

Egyedi kiszállítást csak az ÁNTSZ városi intézetének engedélyével szabad végezni.

Jelzés a csomagoláson

Az élelmiszer-kereskedelmi forgalmazást elősegítő csomagoláson jól láthatóan és közérthetően fel kell tüntetni a termék:

– megnevezését,

– mennyiségét (nettó tömeg, db, térfogat),

– fogyasztói árát az árak feltüntetésére vonatkozó rendelkezések szerint,

– minőségmegőrzési időtartamának lejárati napját a következők szerint:

"minőségét megőrzi: .... dátum", vagy

"minőségét megőrzi: ....." (utalás a dátum feltüntetési helyére),

– a fokozott közegészségügyi veszélyforrást jelentő, az összetételük miatt (állati eredetű élelmiszer, gomba stb., illetve ezeket tartalmazó) mikrobiológiai vagy más okból gyorsan romló, ezért a minőségük megőrzéséhez 0-10 °C közötti tárolási hőmérsékletet igénylő élelmiszerek esetében a "minőségét megőrzi" felirat és dátum helyett a "fogyasztható" felirat és a hónap, nap megjelölésével a dátumot,

– a tárolási hőmérsékletét, amennyiben az a minőségmegőrzés, fogyaszthatóság szempontjából lényeges.

A helyszíni eladáskor történő csomagolás kivételével minden csomagoláson fel kell tüntetni az előállító nevét és telephelyét is. Különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátótermékek csomagolásán az előállítási engedély számának és az engedélyben meghatározott jelölésnek is szerepelnie kell.

A vendéglátótermékek csomagolásán levő, a fentiek szerinti jelölés egyben a megfelelőség tanúsítását is jelenti.

Nyilvántartás

Az előállítás helyén, a minőség-ellenőrzés céljára is alkalmas módon, termékenként nyilvántartást kell vezetni a vendéglátótermékek összetételére, csomagolására vonatkozó adatokról. A nyilvántartás tartalmazza:

– az előállító nevét,

– a vendéglátótermék megnevezését,

– a kalkuláció készítésének időpontját,

– az egységnyi termékhez felhasznált ételnyersanyag megnevezését és mennyiségét (az ételek termékösszetételét – a szakmai sajátosságok figyelembevételével – 10 adagra, a közétkeztetésben 100 adagra, illetve cukrászati készítményeknél formára, darabra kell nyilvántartani),

– a termékhez felhasznált élelmiszer-adalékanyagok megnevezését és mennyiségét,

– a csomagolás esetén a csomagolóanyag megnevezését, az egységnyi termék csomagolásához felhasznált mennyiséget,

– az előcsomagolt termékeknél a minőségmegőrzés időtartamát, és szükség szerint a minőség megőrzése szempontjából fontos tárolási hőmérsékletet,

– a tömegre értékesített vendéglátótermékeknél a felhasznált ételnyersanyagok bruttó tömegét, valamint az előállítás során keletkező átlagos súlyveszteségeket és a késztermék nettó tömegét.

A változásokat a nyilvántartáson át kell vezetni. Amennyiben a termék előállítását megszüntetik, a nyilvántartást a megszüntetéstől számított 2 évig meg kell őrizni.

Vendéglátóterméket kizárólag a nyilvántartásban foglaltak alapján szabad előállítani.

A fagylaltra vonatkozó speciális követelmények

A fagylalt előállítására, valamint a fagylalt és a jégkrém vendéglátói és közétkeztetési forgalmazására vonatkozó előírásokat a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (A jégkrém előállítására külön jogszabály rendelkezései az irányadók.)

A fagylalt előállítására, forgalmazására szolgáló helyiség kialakításához az ÁNTSZ városi intézetének hozzájárulása szükséges. Különleges táplálkozási igényeket kielégítő fagylalt csak külön engedéllyel állítható elő.

A rendelet előírásaitól eltérő, a higiénés biztonságot nem veszélyeztető új technológiát csak az OÉTI engedélyezheti.

A fagylaltot a lefagyasztástól, a mélyhűtött fagylaltot és az adagolva árusítandó jégkrémet az adagolópultba helyezéstől számított 72 órán át szabad kiszolgálni. Részben vagy egészben felolvadt fagylaltot újrafagyasztani és kiszolgálni tilos. Tilos kiszolgálni olyan fagylaltot is, amelynek minőségmegőrzési időtartama lejárt.

Fagylaltkönyv

A fagylalt előállításáról fagylaltkönyvet kell vezetni a fagylalt megnevezése, mennyisége feljegyzésével és az alkalmazott technológiától függően fel kell tüntetni:

– az alaplé, illetve a nyersanyagokból összeállított folyékony fagylalt hőkezelésének kezdési és befejezési időpontját (nap, óra), módját (hőfok, időtartam), a kiszállítás időpontját,

– a fagylalt félkész termék csomagolásán lévő adatok mellett a bekeverés időpontját (nap, óra),

– a fagyasztás megkezdésének időpontját.

A fagylaltkönyvet a fagylalt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejének lejárta után harminc napig meg kell őrizni.

Fagylaltforgalmi napló

A mélyhűtött fagylalt és a kanállal adagolható jégkrém értékesítésénél fagylaltforgalmi naplót kell vezetni, amelyben fel kell tüntetni a fagylalt megnevezését, minőségmegőrzési időtartamának lejárati napját, a pultba helyezés időpontját (nap, óra) és a tégely azonosító jelét.

Ajánlások a közétkeztetésben

A közétkeztetésre vonatkozó energia-tápanyagbeviteli, illetve élelmiszernyersanyag-felhasználási ajánlásokat a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A közétkeztetésnél és annak ellenőrzésekor a korcsoportonként megadott napi energia- és tápanyagbevitel ajánlott értékeit, valamint az egész napos étkeztetéshez, a napi háromszori étkeztetéshez és a csak ebédszolgáltatáshoz megadott (1 főre 10 élelmezési napra vonatkozóan), a rendelet 2. számú mellékletében foglalt "A", "B", "C" és "D" táblázat szerinti élelmiszer-felhasználási ajánlásokat, javaslatokat kell figyelembe venni.

 

Felelősség

A vendéglátó- és közétkeztetési tevékenység során előállított termékek minőségéért, biztonságosságáért, a laboratóriumi vagy epidemiológiai alapon igazolt élelmiszer-eredetű megbetegedésért a vendéglátó, közétkeztető felel. Az a vendéglátó, közétkeztető, aki az általa előállított termékkel laboratóriumi vagy epidemiológiai alapon bizonyítottan élelmiszer-fertőzést, élelmiszer-mérgezést idézett elő, ezzel az eseménnyel kapcsolatos hatósági eljárás, vizsgálat valamennyi indokolt költségét köteles megtéríteni.

A megbetegedések élelmiszer/vendéglátó termék eredete epidemiológiailag bizonyítottnak tekinthető, ha valamennyi beteg fogyasztott egy bizonyos élelmiszerből, a tünetek hasonlóak, a gyanúsított élelmiszer fogyasztása, valamint a tünetek jelentkezése közötti lappangási idő közel azonos, és a betegek között más olyan közös tényező nincs, amely az adott betegség terjedésében szerepet játszik, továbbá megállapítható, hogy a vendéglátótermék ételmintája fertőzött.

Szakmai, higiénés alkalmasság

A vendéglátó, közétkeztető csak akkor folytathat vendéglátótermékkel, ételnyersanyaggal, illetve élelmiszerekkel közvetlenül érintkező tevékenységet – a szállítást is ideértve -, illetőleg a dolgozó ilyen munkakörben csak akkor foglalkoztatható, ha megfelel a munkaköri szakmai, illetve személyi higiénés alkalmassági orvosi vizsgálatról és véleményezésről szóló jogszabály előírásainak. E szabály betartásáért, ellenőrzéséért a vendéglátó, közétkeztető a felelős.

Amennyiben a vendéglátó, közétkeztető vagy felelős alkalmazottja arról szerez tudomást, hogy az általa előállított vagy forgalmazott termék elfogyasztása következtében megbetegedés történt, vagy annak gyanúja merült fel, a termék előállítását és kiszolgálását azonnal be kell szüntetnie, és a meglévő készlet megőrzése mellett haladéktalanul értesítenie kell az ÁNTSZ városi intézetét.

Minimumvizsga

A vendéglátótermék előállításában, forgalmazásában részt vevőknek – a szakirányú végzettséggel, illetve szakképesítéssel rendelkezők kivételével – a munkába lépést követő harminc napon belül közegészségügyi, élelmiszer-higiéniai, minőségbiztosítási és környezetvédelmi minimumvizsgát kell tenniük, és ötévenként továbbképzésen kell részt venniük. A vizsgakövetelményeket a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. A minimumvizsgára az arra kötelezettek egyénileg vagy tanfolyamon készülhetnek fel. A tanfolyami felkészítő oktatás időtartama a vizsgára kötelezett dolgozó munkakörétől függően 3-8 óra.

Az alkalmazottat a munkakörével kapcsolatos szakosított képzésben kell részesíteni. A szakképzetlen személyeknek 5 évenként tanfolyamon kell részt venniük, amelynek szervezése a munkáltató feladata.

Az élelmezési létesítményt vezető vendéglátónak, közétkeztetőnek emelt szintű tanfolyami anyagot kell elsajátítania.

Az oktatás- és vizsgaszervezés költségeit a munkáltató viseli, minimumvizsga lebonyolításáról és a továbbképzésről viszont az ÁNTSZ gondoskodik.

Oktatás

Az oktatást az ÁNTSZ, a megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás, bármely vendéglátó, közétkeztető, oktatási intézmény, vállalkozás vagy vállalkozó végezheti, akinek ezt az ÁNTSZ illetékes megyei (fővárosi) intézete az állomással egyetértésben az oktatási anyag jóváhagyásával engedélyezte.

Amennyiben a HACCP-rendszer bevezetése után a munkavállalók rendszeres oktatása a rendelet 3. számú melléklete szerint jóváhagyott oktatási anyag alapján történik, a közegészségügyi minimumtanfolyam külön megtartása nem szükséges. Rendkívüli esetben, illetőleg akkor, ha az ellenőrzés során a munkavállaló részéről a közétkeztetésben dolgozótól elvárható szükséges minimális szakmai tájékozottság hiányát észlelik, az élelmezés-egészségügyi biztonság érdekében az ÁNTSZ városi intézete elrendelheti a külön szervezett egészségügyi minimumtanfolyamon történő képzést és vizsgakötelezettséget.

Vizsgáztatás

A vizsgát az ÁNTSZ vagy bármely olyan vendéglátó, közétkeztető, oktatási intézmény, vállalkozás vagy vállalkozó lebonyolíthatja, akinek ezt az intézet és az állomás – a vizsgáztatás módjának és a vizsgakérdések jóváhagyásával – engedélyezte.

A vizsgáztatásban az intézet és az állomás 1-1 képviselője mindig köteles részt venni, tevékenységükért díjazás jár.

A vizsga letételét az intézet és az állomás által kiállított bizonyítvány igazolja. A bizonyítvány a vizsgázott személy adatain kívül munkakörét is tartalmazza.

Higiénés alapismeretek

A minimumvizsgára kötelezetteket a tevékenységük megkezdése előtt ki kell oktatni a munkakörükkel kapcsolatos higiénés alapismeretekre. Az oktatásról a vendéglátó, közétkeztető gondoskodik, amelyről köteles nyilvántartást vezetni.

Élelmezésvezető

A közétkeztetést irányító élelmezésvezetőnek megfelelő szakképzettséggel kell rendelkeznie. A munkahelyeken a dolgozók, az oktatási, nevelési intézményekben a tanulók és a gyermekek, az üdülőkben a vendégek étkeztetését ellátó közétkeztetést irányító élelmezésvezető akkor szakképzett, ha vendéglátó-ipari szakközépiskolai érettségi bizonyítvánnyal vagy ezzel egyenértékű, illetőleg magasabb szakirányú végzettséggel rendelkezik.

Emelt szintű tanfolyam

Az emelt szintű tanfolyam oktatási anyagának az alábbi fejezetekre kell kiterjednie:

Közegészségügyi, élelmiszer-higiéniai ismeretek:

– az 1995. évi XC. törvény, valamint e rendeletnek és mellékleteinek előírásai;

– az étkeztetéssel kapcsolatos közegészségügyi, élelmiszer-higiéniai szabályokról szóló rendeletek előírásai;

– kereskedelmi és vendéglátó-tevékenység folytatására szolgáló üzlet létesítésére vonatkozó jogszabályi előírások;

– az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló külön jogszabályi előírások;

– táplálkozás-élettani, élelmiszer-mikrobiológiai, élelmiszer-toxikológiai és járványügyi alapismeretek;

– település- és környezet-egészségügyi ismeretek; ivóvízhigiéné; szennyvíz-, szemét- és hulladékkezelés;

– rovar és rágcsáló elleni védekezés;

– személyi higiéné.

Minőségügyi ismeretek:

– az 1995. évi XC. törvény előírásai;

– a rendeletnek és mellékleteinek előírásai.

Környezetvédelmi ismeretek:

– az 1995. évi XC. törvény és a rendelet környezetvédelmi előírásai;

– a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra;

– az élelmiszerek csomagolóanyagával kapcsolatos jogszabályi kötelezettségek

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem