Mire ez a lap az olvasóink kezébe kerül, már ismert lesz az uniós szavazás végeredménye. A meggyőző igen vagy a tétova nem közötti vívódásban a közvélemény-kutatások az igennek adtak nagyobb esélyt. Magyarország a fejlett Európa részeként, s annak értékeivel azonosulva kívánja alakítani jövőjét. De van még valami az igenek mögött. A megbúvó remény, hogy a csatlakozás hozadékából az egyén is mielőbb részesülhet.
A teljes jogú tagság közelsége a munka világában is új optikán keresztül láttatja a holnapot. Olykor felnagyítja, máskor eltörpíti a megnyíló lehetőségeket, azonban a józan szemlélő arányérzékét nem csorbítja. A munkáltatók számára mindenekelőtt a piaci lehetőségek, a megmérettetés és a verseny új színterét jelenti az uniós terep, míg a dolgozók elsősorban a bérek felzárkóztatásának s a szociális kedvezmények bővülésének reményében várják az integrációt. Lett légyen azonban bármi is a csatlakozás igenlésének egyéni motivációja, a józanul gondolkodó munkapiaci szereplők tisztában vannak azzal, hogy a boldogulást nem adják ingyen, annak ára van. E "borsos ár" pedig csak akkor mérsékelhető, ha a belépésig hátralévő időszak felkészülése eredményes lesz.
Az utolsó hajrában mindenkinek megvan a maga teendője és a felelőssége – természetesen a kormánynak is. Mert hiszen hiába a munkáltatói akarat, ha nincs kellő, szakmákra lebontott információ az uniós mechanizmusokról, ha a vállalkozások képtelenek megbecsülni versenyképességi kilátásaikat, s ha nincs elegendő fejlesztésre fordítható tőke a piaci megkapaszkodáshoz. És hiába határozza el a munkavállaló, hogy élete végéig tanulni fog, ha az új szakma elsajátítását követően nem lesz tisztes megélhetést biztosító foglalkoztatója. Hiába tehát a nagy lehetőség, ha a "rásegítés" nem működik elég hatékonyan.
A felzárkóztatási programok, a vállalkozásfejlesztési és foglalkoztatásbővítő pályázatok – illetve az ezek révén elnyerhető források – elvileg jó esélyt teremthetnek arra, hogy a honi munkáltatók muníciót szerezzenek az izmosodáshoz, s majd az uniós piacokon is versenyben maradjanak. A Nemzeti Fejlesztési Terv készülő pályázatai – és pénzeszközei – pedig már az EU-tagság elnyerése utáni időszakban segíthetik a munkapiac kényes egyensúlyának megőrzését. Nem árt azonban megszívlelni intő szavait az EU budapesti delegációja vezetőjének, aki azt mondta: bár a strukturális alapokból négyszer annyi pénzt nyerhet el Magyarország, mint az előcsatlakozási programok révén, a keretek is négyszer nehezebben nyílnak meg. A szándék kifejezését tehát a gondos projekt-előkészítéseknek, valamint a "forrásfogadó" felkészülés gyorsításának kell követnie.
V. É.
