×

Reformra vár az egészségügyi rendszer

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 62. számában (2003. április 15.)
A kormányprogram egyik fontos eleme az egészségügy további korszerűsítése. Ennek részeként napirendre kerül az egészségügyi intézmények működésének átalakítása, valamint az intézményi önállóság, illetve a vezetői autonómia és felelősség megerősítése. A reform ugyanakkor – kellő garanciák mellett – a befektetőkre vonatkozó ágazati megkötések feloldását is tartalmazza. A munkáltatók fontosnak tartják, hogy a rendszer átalakítása során és eredményeképpen ne növekedjenek a terheik.

Az egészségügyi kormányzat e célok jegyében készítette el az "Egészség Évtizede" programot, amely az egészségmegőrzés stratégiai feladatai mellett az ellátórendszer konszolidációs és modernizációs programját, illetve a finanszírozás reformját is tartalmazza.

Kedvezőtlen mutatók

A program első két elemét illetően az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium ez év elején több, az egészségügyi rendszer átalakítását, továbbfejlesztését érintő javaslatot készített el, amelyeket az Országos Érdekegyeztető Tanács szakbizottságában és a plenáris ülésén is megvitattak a szociális partnerek. Áttekintették az átalakított népegészségügyi programot – amely most az "Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja" nevet viseli -, illetve tájékozódtak az egészségügyi rendszer korszerűsítési koncepciójáról, az ágazatban dolgozók jogállásáról szóló jogszabályról, valamint "az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről" szóló törvényjavaslatról.

A munkáltatók szempontjából – az OÉT elé terjesztett négy anyag közül – ez utóbbi törvényjavaslat váltotta ki a legnagyobb figyelmet. A témák elemzése során a szociális partnerek közül senki nem vitatta az egészségügyi rendszer továbbfejlesztésének szükségességét. Annál kevésbé, hiszen általánosan ismertek azok a jelenségek, amelyek elodázhatatlanná teszik az átalakítás folytatását. Közismert, hogy a magyar lakosság egészségi mutatói kedvezőtlenek, az ellátás színvonala elmarad az igényektől, illetve a gyógyításhoz rendelkezésre álló orvosi műszerek és felszereltség nem képes követni az orvostudomány és technológia fejlődését.

Ugyancsak közismertek az egészségügy egyre súlyosbodó finanszírozási gondjai. Az idei költségvetés szerint az Egészségbiztosítási Alap tervezett kiadásai 1268 milliárd forintot, bevételei pedig 991 milliárdot tesznek ki. Vagyis a tervezett hiány 2003-ban eléri a bevételek közel 30 százalékát.

Finanszírozási feszültségek

A finanszírozási feszültségek annak ellenére erősödnek, hogy a munkáltatókra nehezedő, nemzetközi összehasonlításban is magas társadalombiztosítási járulékok nem mérséklődnek, illetve az ágazatban foglalkoztatottak bére – a példátlan mértékű, 50 százalékos rendkívüli keresetemelés ellenére is – elmarad a többi ágazatétól. De sürgetővé teszi az egészségügyi rendszer korszerűsítését uniós csatlakozásunk is, nevezetesen az EU-követelményeknek megfelelő egészségügyi szabványok érvényesítése, illetve – nem elhanyagolható szempontként – a hazai egészségügyi ágazat versenyképességének a javítása.

Az államháztartás alrendszerei (költségvetés, önkormányzatok, nyugdíj- és egészségügy) közül az egészségügyi rendszer reformja váratott magára a legtovább. Érthető ez, hiszen egy mindenkit közvetlenül érintő helyzetet kell/kellett volna kezelni: mégpedig átfogó kormányzati döntésekkel. Ezt nem, vagy csak vonakodva – a kis lépések taktikáját alkalmazva – vállalták a rendszerváltás utáni kormányok.

Tény azonban: az eddig végrehajtott változtatások hatására az egészségügy jelenlegi struktúrája és működése már több elemében is nagymértékben eltér a rendszerváltás előtti, szinte kizárólag állami tulajdonra és finanszírozásra épülő mechanizmustól. Még 1989-ben létrejött a formailag önálló társadalombiztosítási rendszer, majd 1990-ben – a költségvetésbe befizetett adók helyett – a munkaadók és a munkavállalók által befizetett járulékok váltak a finanszírozás fő forrásaivá.

Valamivel később, 1993-tól elkezdődött az egészségügyi szolgáltatások pénzügyi elszámolásánál felhasznált tarifák bevezetése, majd 2001-ben megszületett az úgynevezett kórháztörvény, amely lehetővé tette a magántőke megjelenését az egészségügyi rendszerben. Emellett az egészségügyi szolgáltatások több területén széles körben elterjedtek a magánvállalkozások.

Túlsúlyban az állam

Noha az eddigi intézkedések a korszerűsítés irányába mutattak, a rendszer működtetésében jelenleg is meghatározó az állam szerepe. Megmutatkozik ez – egyebek mellett – a vezetők kinevezése, a bérek meghatározása, a fejlesztések elhatározása és finanszírozása vagy a beszerzések korlátozása tekintetében. E rendszerben valójában egyetlen vevő van: az államtól nem igazán független OEP, ekképpen nincs igazi ösztönzés, illetve kényszer a hatékony gazdálkodásra. Mert a költségvetésnek – törvény szerint – kötelessége fedezni a társadalombiztosítás mindenkori hiányát.

A magánszektor szerepének erősítését célozta a 2001-ben elfogadott, az előző kormány szakminiszterének nevéhez fűződő, "Mikola-féle" kórháztörvény, amelynek végrehajtását azonban az új kormány felfüggesztette. Egyebek között azért, mert a jogszabály diszkriminatív módon kizárta a lehetséges befektetők köréből az egészségügyben dolgozókat. Mivel e kórháztörvény korrekciója túlságosan nagyszámú módosítást igényelt volna, ezért célszerűbbnek látszott két új törvényt készíteni helyette: immár különválasztva az egészségügyi szolgáltatók és közszolgáltatások szervezéséről, valamint az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló szabályozást.

Intézményi keretek

Az új törvény az egészségügyi ellátórendszer strukturális átalakításának – a 2001-es kórháztörvénytől eltérő – szervezeti-intézményi kereteit teremti meg. Míg a 2001-es jogszabály a gazdálkodó szervezeteket, köztük a profitorientált vállalkozásokat is "alvállalkozóként" engedte be az egészségügyi közszolgáltatások piacára, addig a mostani javaslat nem korlátozza az egészségügyi szolgáltatásokban, illetve a közszolgáltatásban közvetlenül részt vevő szervezetek tulajdoni, gazdálkodási, vállalkozási formáit.

Az egymásra épülő alvállalkozások bonyolult, szakmailag-pénzügyileg nehezen ellenőrizhető halmaza helyett tehát egységesen szervezett, a résztvevők sokszínűségére építő szolgáltatási struktúra megteremtésére nyílik jogi lehetőség.

A törvényjavaslat az egészségügyi közszolgáltatások területén is – amelynek szervezése és finanszírozása az állam feladata – a szektorsemleges szabályozás elvét követi, lévén azonos feltételeket, működési követelményeket ír elő a közszolgáltatásban részt vevők számára szervezeti és tulajdonosi formától függetlenül.

Hangsúlyozni kell azonban: a törvény csak lehetőséget teremt arra, hogy a jelenleg költségvetési intézményként működő egészségügyi létesítmények részben vagy egészben magántulajdonú gazdasági társaságokká alakuljanak. Nincs szó tehát újabb, államilag vezérelt kampányról, mint amilyen a kórházak érdekeit mellőző, rossz emlékű és kevés eredményt hozó kórházi ágyszámcsökkentési "akció" volt. Sőt, a kormányzat nem is számít a magánszektor tömeges megjelenésére az egészségügyi szolgáltatásokban, ami egyébként finanszírozási problémákat is okozna.

Az Országos Egészségügyi Pénztár vállalkozói kifizetései – a szaktárcától származó adatok szerint – 1995-től 2001-ig 15 milliárd forintról 60 milliárdra nőttek. Ennél sokkal gyorsabb ütemű növekedés akár el is lehetetlenítené az egészségügy költségvetését.

Bevonják a magántőkét

A munkáltatók egyetértésükről biztosították a kormányzatot abbéli törekvésében, hogy a magántőke bevonásával – szigorú garanciális feltételek mellett – bővítse az egészségügy fejlesztési, fenntartási forrásait. Az ágazat európai színvonalú felzárkóztatása ugyanis – számítások szerint – 1500 milliárd forintnyi befektetést igényelne, amit a magyar költségvetés belátható időn belül nem tud előteremteni. A magánszektor fokozott bevonását tehát elsősorban a forráshiány indokolja.

Ám nem ez az egyetlen mellette szóló érv. A magyar egészségügy számos ráfordítási mutatóját tekintve (orvosok, kórházi ágyak, kórházi ápolási napok száma stb.) megelőz több fejlett országot, ami arra utal, hogy a pénzfelhasználás hatékonyságával is bajok vannak. Ugyanakkor meglehetősen kusza az állami, önkormányzati tulajdonú egészségügyi intézmények vezetőinek helyzete és hatásköre is. Személyüket a tulajdonos nevezi ki, a finanszírozásban az OEP a meghatározó, beszerzéseiket, az alkalmazottak bérét központi előírások szabályozzák. Ilyen feltételek mellett az intézményeknek nincs igazi érdekeltségük a reális finanszírozásban. Hasonlóképpen a menedzsmentnek sincs lehetősége – és érdekeltsége – a gazdaságossági szempontok érvényesítésére.

A magánszféra erőteljesebb megjelenésétől mindenekelőtt az üzemgazdasági szemlélet érvényesítését, a menedzsment nagyobb önállóságát és ezzel együtt fokozott felelősségét, a szolgáltatók közötti versenyt, végül – mindezek eredményeként – az ellátás minőségének javulását és a gazdaságosabb pénzfelhasználást lehet remélni.

Az egészségügyi rendszer átalakítása során a munkáltatók alapvető szempontja, hogy az ellátás javítására irányuló törekvések, programok ne növeljék az élőmunka költségeit, sőt, lehetővé váljon annak fokozatos mérséklése. Ez további indok a magántőke fokozott bevonására, mivel a társadalombiztosítási járulékok emelése sem a jelenlegi finanszírozási feszültségek mérséklésének, sem a fejlesztéshez szükséges források bővítésének nem járható útja.

Részvétel az ellenőrzésben

Az egészségügyi rendszer átalakításának kétségtelenül a program harmadik eleme, a finanszírozási rendszer átalakítása lesz a legnehezebb része. A járulékfizetési rendszer változtatásáról szóló átfogó javaslat elkészítését ez évre tervezi a kormányzat. Ezzel összefüggésben a munkáltatók – és a szakszervezetek is – azt hangsúlyozták, hogy elengedhetetlennek tartják az országos érdekképviseletek részvételét a társadalombiztosítási alapok felügyeletében, ellenőrzésében. Ezt az egészségügyi rendszer javasolt átalakítása fokozottan indokolja. Ezért a – kormányprogramban is szereplő – társadalmi felügyeleti rendszer intézményét mielőbb ki kell alakítani.

Az egészségügyi reformmal kapcsolatos javaslatokat széles szakmai és társadalmi vita alapján szándékozik kialakítani a kormányzat. A munkáltatók azonban – elismerve, hogy a döntéshozatalhoz szükség van a társadalmi vitára – arra is felhívták a figyelmet, hogy ezt a vitát időben korlátozni kell, különben a jelen kormányzati ciklusban sem kerülhet sor a szükséges változtatásokra. Nincs az a kormány, amelyik a választási ciklus utolsó évében vállalkozna ilyen átfogó – és kétségtelenül számos érdeksérelemmel járó – reformlépésre. Az idő sürget, a változtatások tehát nem halogathatóak.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem