×

HÍRVILÁG

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 3.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 58. számában (2002. december 3.)

Eredményes bértárgyalás

A kormány és a szociális partnerek megállapodásával zárult az Országos Érdekegyeztető Tanácsban november 29-én lefolytatott bértárgyalás. A felek – a kölcsönös engedmények nyomán – olyan bruttó béremelést javasolnak jövőre, amely a GDP várható növekedésével összhangban, 4,5 százalékos reálbér-növekedést eredményez az egyes kereseti kategóriákban. A minimálbér bruttó összege viszont változatlan, azaz ötvenezer forint marad 2003-ban.

A tárgyalások túlnyomórészt a munkaadók és a munkavállalók között – zárt ajtók mögött – zajlottak, s a kormány képviselői is csak az utolsó menetben kapcsolódtak be a vitába. Eddig példa nélküli módon csupán az előre megfogalmazott megállapodást ismertették a sajtó képviselőivel, a vita részleteiről, az alkufolyamatról kevés adat vált ismertté.

Az OÉT azért tett javaslatot a reálbéremelés mértékére, mert az szja-szabályok változása – a létszámösszetételtől, illetve a kereseti viszonyoktól függően – differenciálja a bérek nettó pozícióját. Ennek következtében az egyes munkáltatóknál eltérő bruttó béremeléssel valósulhat meg a javasolt reálbér-emelkedés. Ugyancsak az szja szeptember elsejei változása magyarázza, hogy a kötelező legkisebb bér bruttó összege változatlan marad jövőre, ugyanis ennek – éves szinten – a nettó értéke 10,1, a reálértéke pedig mintegy 5 százalékkal lesz magasabb. A bérmegállapodást aláíró felek külön kiemelték, s a szövegben is rögzítették, miszerint olyan szabályozás bevezetését tartják szükségesnek, amely meggátolja, hogy a teljesítménybérezés körében a normák módosításával kijátszható legyen a minimálbérre vonatkozó előírás. Jövőre, június 30-ig kell kidolgozni azt az eljárást, amely a teljesítménykövetelmények figyelembevételével garantálja a minimálbér kifizetését. A megállapodásnak e része szerepel majd a Munka Törvénykönyve (Mt.) még az idén benyújtandó módosítási javaslatában is. Hasonlóképpen azt is deklarálja majd az Mt., hogy a kormány lemond a minimálbér egyoldalú megállapításának jogáról. A felek ugyanakkor arra is kötelezettséget vállaltak, hogy 2003-ban megkezdik az Mt. átfogó felülvizsgálatát.

A bérmegállapodást aláíró felek egyetértettek abban, hogy meg kell erősíteni a társadalmi párbeszéd intézményeit, javítani szükséges a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságát, illetve közösen kell kialakítani a társadalombiztosítási alapok felügyeletére vonatkozó törvényjavaslatot. A partnerek elhatározták, hogy 2003. május végéig lefolytatják a tárgyalásokat a heti kötelező munkaidő csökkentésének módjáról, illetve egyetértettek abban, hogy a forint felértékelődése veszélyezteti a hazai vállalkozások versenyképességét. Végezetül kifejezték elkötelezettségüket az európai szociális értékek és normák iránt. Ennek érdekében mielőbbi lépéseket sürgettek és ígértek a hazai bérek uniós felzárkóztatásában.

A havi nettó keresetek alakulása (2002-2003)

Reálbérindex 5%-os infláció mellett

Bruttó havi kereset

Nettó

Reálbér-index %

2002

2003

50 000

37 750

43 750

110,4

54 167

42 130

46 647

105,4

55 000

42 725

47 210

105,2

60 000

43 700

50 192

109,4

70 000

49 650

56 154

107,7

80 000

55 600

62 117

106,4

90 000

61 550

68 079

105,3

100 000

67 500

74 042

104,5

110 000

70 650

80 004

107,8

112 500

73 437

81 495

105,7

Felső sávhatár

120 000

74 400

83 867

107,4

130 000

79 350

87 029

104,4

140 000

84 300

90 192

102,0

150 000

89 250

93 354

99,6

154 000

94 200

96 517

97,5

162 500

95 437

97 307

97,1

Adójóváírás határa

170 000

99 150

101 029

97,0

180 000

104 100

105 992

97,0

190 000

109 350

110 954

96,9

200 000

114 156

115 917

96,7

250 000

141 906

140 729

94,4

300 000

169 656

165 542

92,9

Járulékfizetési határ

350 000

197 406

223 167

107,6

400 000

225 156

252 667

106,9

500 000

280 656

311 667

105,8

600 000

336 156

370 667

105,0

Forrás: A. SZ. SZ.

Szakszervezeti kongresszus

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) – novemberi kongresszusán – Wittich Tamást, az eddigi megbízott vezetőt választotta elnökéül. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el, amelyben az MSZOSZ összefogásra és közös cselekvésre hívja fel a hazai szakszervezetek tagságát, illetve az érdekképviseleten kívüli munkavállalókat. Az MSZOSZ a jövőben hatékonyan kíván fellépni tagsága érdekében: egyebek között a bérek és a nyugdíjak fokozatos uniós felzárkóztatásáért.

Humánszolgáltató Pest megyében

A Pest Megyei Munkaügyi Központ – novemberben – humánszolgáltatási centrumot nyitott. Az iroda fontos feladatot lát el az álláskeresők tájékoztatásában, s hozzáférést biztosít a munkaerő-kínálattal kapcsolatos uniós információkhoz. Az elkövetkező években – döntően PHARE-forrásokból – 20 ilyen iroda alakul, amelyek lehetőséget teremtenek, hogy az érdeklődők – képzettség szerinti bontásban – informálódjanak az európai országok betöltendő munkahelyeiről. Várhatóan az irodák felállítása mintegy 3-5 milliárd forintba kerül majd.

Munkanélküliség – számokban

A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint október végén 327 700 – az egy évvel korábbihoz 2500-zal, s a szeptemberi adatokhoz képest 6500-zal kevesebb – állástalant tartottak nyilván. A munkanélküliek száma az ország valamennyi földrajzi régiójában csökkent, azonban nem azonos mértékben. A legkedvezőbb változás (-3,5 százalék) a Nyugat-Dunántúlon következett be, míg ennél szerényebb javulást (-2,4 százalék) tapasztaltak Észak-Magyarországon. Október végén a munkáltatók összesen 47 700 betöltetlen álláshelyet kínáltak az országban. Augusztus és október hónapokban – mint azt a Központi Statisztikai Hivatal tudatta – 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta: 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Együttműködési megállapodás

A felnőttképzés társadalmi elfogadottságának erősítéséért novemberben együttműködési megállapodást kötött a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Magyar Tudományos Akadémia. Az aláírt dokumentum értelmében a felek közös kezdeményezéseket tesznek a hazai munkakultúra korszerűsítése érdekében, különös tekintettel az atipikus foglalkoztatás informatikai eszközökkel és megoldásokkal történő támogatása terén.

Nőttek a reálkeresetek

Az év első kilenc hónapjában – az egy évvel korábbihoz képest – 12,5 százalékkal nőttek a reálkeresetek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a versenyszférában tevékenykedők átlagosan bruttó 112 700, ezen belül a fizikaiak 81 700, a szellemi foglalkozásúak pedig 176 100 forintot kerestek. A munkajövedelem kereseten felüli része január-szeptemberben munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt.

Brüsszeli bemutatkozó

Magyarország sikeresen mutatkozott be – a tagjelöltek közül elsőként – az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyek főigazgatóságának szervezésében megrendezett Európai Foglalkoztatási Hét rendezvényén, Brüsszelben. A november 19. és 21. között megtartott eseményen Magyarország önálló standdal jelenhetett meg. A kerekasztal-beszélgetések, a panelviták és a tájékoztató konzultációk keretében a kormányzat, illetve a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek képviselői – egyebek közt – hazánk foglalkoztatáspolitikai stratégiájáról, illetve a munka világát érintő csatlakozási előkészületekről tájékoztatták partnerszervezeteiket.

EIB-hitel kisvállalkozóknak

Az Európai Beruházási Bank (EIB) – az Európai Unió befektetési pénzintézete – a kis- és közepes vállalatok programjának finanszírozására összesen 120 millió eurós hitelt nyújtott a CIB-nek, valamint a Kereskedelmi és Hitelbanknak. A források környezetvédelmi, energiatakarékossági, ipari és szolgáltatási, illetve idegenforgalmi, valamint infrastruktúra-fejlesztési célokra vehetők majd igénybe.

Ágazati párbeszéd

A kereskedelmi szakmát reprezentáló munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek – november közepén – ágazati párbeszéd bizottságot hoztak létre. Az ebben részt vevő dolgozói képviselet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, míg a bizottság munkáltatói részvevői a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége s az Országos Kereskedelmi Szövetség.

Külföldi munkavállalók

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – október 31-ig – összesen 504 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak. A megyei munkaügyi központ adatai szerint a kedvezménytörvény alapján 35 olyan személy kapott engedélyt, aki magyar-, illetve hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezik. A kérelmezők közül huszonnégyen ukrajnai, tizenegyen romániai magyar személyek.

Uniós információk

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján (www.gkm.hu) – november végén – új, a vállalkozások uniós felkészítését szolgáló fejezet indult. A weboldalon könnyen áttekinthető, jól tagolt gyakorlati tudnivalók olvashatók. Az anyag az EU-ra vonatkozó általános ismeretek mellett eljárásokat, javaslatokat, ötleteket tár a vállalkozók elé. A "Kérdések-válaszok" fejezet a fórumokon, a konferenciákon leggyakrabban felmerülő vállalkozói kérdésekre ad választ, míg a "Hasznos linkek" címszó alatt – az EU-val foglalkozó – külföldi weblapokról tájékozódhatnak az érdeklődők.

NFT-konferencia

A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) uniós észrevételezését, majd átdolgozását követően július végéig készül el a közösségi támogatási keretterv – hangzott el az Ipari Parkok Egyesülete által szervezett november végi konferencián. A rendezvény részvevőit arról tájékoztatták, miszerint a jövő évi költségvetésben megnő – ötvenmilliárd forintot tesz ki – a megpályázható területfejlesztési forrás.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 3.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem