×

Felnőttképzés a cégeknél

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 56. számában (2002. október 15.)
A kis- és közepes vállalkozások fejlődésének egyik kulcsa a munkatársak szakmai tudása. A cégek arra számítanak, hogy a felnőttképzési törvény megfelelő keretet ad, a végrehajtási rendeletek pedig ösztönző feltételeket teremtenek a képzési programokban való szélesebb körű részvételre. A munkaadók véleménye szerint alapvető kívánalom, hogy a szakmai oktatás tartalma megfeleljen a gazdaság igényeinek, illetve támogató konstrukciók könnyítsék a finanszírozást.

A felnőttképzésről szóló, a múlt év végén elfogadott törvény – a már megalkotott oktatási szaktörvényekkel összhangban – részletesen szabályozza a felnőttek oktatását, az intézményi háttér működését és a finanszírozás feltételeit. A jogszabály egyfelől kimondja, hogy a felnőttképzésben minden, a tankötelezettségét teljesítő felnőtt részt vehet, másfelől biztosítja, hogy az állampolgárok tudatában legyenek a képzés szakmai tartalmával, minőségével, finanszírozási lehetőségeivel és a képzés révén megnyíló munkaerő-piaci esélyekkel.

A törvény hatálya alá tartoznak a szakközépiskolákban iskolarendszeren kívül indított, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) rögzített képzések, a nyelvtanfolyamok, a felsőoktatási intézményekben zajló, nem hallgatói jogviszonyban lebonyolított oktatások, illetve a képzési vállalkozások által szervezett és a civil kezdeményezésű tanfolyamok. A képzésben részt vevők számára – a minőség és a megbízhatóság tekintetében – rendkívül fontos az intézmények és a programok akkreditációja. Ez egyfelől a képzőhelyek megfelelő infrastruktúráját, oktatói állományát, másfelől a szakmai munka színvonalát garantálja. A rendszer további jelentős eleme – a fogyasztóvédelmi funkciót is betöltő – képzési szerződés. Valójában ez szabályozza a felek, azaz a szolgáltatók és a képzésben részt vevők viszonyát, ebből derül ki, hogy a képzőhely mit nyújt, s a felnőtt tanuló milyen szolgáltatásra számíthat.

A finanszírozás kardinális kérdés. E tekintetben a törvény kimondja, hogy az eddigi támogatásokon kívül – munkaerő-piaci képzések finanszírozása, szakképzési hozzájárulás – új elemek is megjelennek a rendszerben. Jövőre – immár az új költségvetési évben – egyfelől normatív finanszírozással, másfelől személyijövedelemadó-kedvezménnyel támogatható a felnőttképzés. Az előbbi konstrukció a szakképzettséggel még nem rendelkezők és a fogyatékos felnőttek csoportjait kívánja kedvezőbb helyzetbe hozni. Ehhez a számítások szerint négymilliárd forintra lesz szükség. Ugyanakkor az szja-kedvezmény is jelentős előrelépést eredményez a felnőttképzés támogatásában, mely konstrukció lényege, hogy a felnőttképzés díjának 30 százaléka, továbbá a számítógép bérlésére és lízingelésére fordított összeg leírható az adóból: legfeljebb hatvanezer forintig a képzésbe bevont dolgozónként. A kormány – a négyéves ciklusban – még számos képzési kedvezmény bevezetését is tervezi. Ezek sorába illeszkedik majd az álláskeresési támogatás, amely azok számára jelent segítséget, akik kimerítették a munkanélküli-ellátó rendszereket, és támogatás nélkül nincs esélyük visszakerülni a munka világába.

Csökkenő források

A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (KISOSZ) különösen három területre figyel a képzésben. Ezek közül a legfontosabb az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmákban indított szakképzés. Az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás keretében évente 12-13 ezer felnőttet vérteznek fel a korszerű ismeretekkel.

A kilencvenes évek elején – az állami szektor privatizálásakor – sokan váltak állástalanná, ám akik túl akarták élni a gazdasági változásokat, úgynevezett kényszervállalkozókká lettek. A szervezet fontosnak tartja, hogy e réteg számára is megteremtődjenek a minőségi oktatás feltételei. Ugyanakkor a szövetség az igényesebb vállalkozásokban tevékenykedők, illetve azok családtagjai számára is szervez továbbképzéseket. Dr. Antalffy Gábor, a KISOSZ ügyvezető elnöke elmondta: a képzésekre központi támogatást nem tudnak szerezni, ezért ezek önköltségesek. A térítési kötelezettség azonban nem vonatkozik azokra a munkaügyi központokban regisztrált állástalanokra, akik kereskedelmi szakiskolai képesítéssel rendelkeznek, de elhelyezkedésükhöz további konkrét szakmára van szükségük. Ilyen esetben az adott munkaügyi központ szerződést köt a területi KISOSZ-szal. Olyan megyékben viszont, ahol nagyon sok a kereskedő, ott a központ – praktikus megfontolásból – ilyen akciókhoz nem ad támogatást. Az idei évre szánt keret azonban már kimerült, ezért a szakképzés és az átképzés dinamikája lelassult. Az érdekvédelmi szervezet azonban nemcsak az első és a második szakma megszerzését, hanem a vállalkozóvá válást is támogatja.

Uniós ismeretek

A kereskedelem szerkezete jelentősen megváltozott az elmúlt években, amit számos kisvállalkozás csődje kísért. Ebből a helyzetből az jelenthet kiutat, ha az érintettek a kereskedelem mellett más profilokban, illetve szakmákban is továbbképzik magukat. A nagyáruház mellett például jól megfér a fagylaltozó is. Ugyanakkor észre kell venni, hogy az uniós csatlakozás közelsége miatt – az EU-direktívák teljesíthetőségéért – immár a szakmákon belül is folyamatos továbbképzésre van szükség. Napirendre került például az úgynevezett HACCP minőségbiztosítási rendszer bevezetése, amely a vendéglátásban előbb-utóbb kötelező lesz. Az ezzel kapcsolatos képzés nemcsak szükségszerű, de azonnal meg is térül. Tavaly a Széchenyi-terv keretében mind a nemdohányzó helyiségek kialakítására, mind a HACCP-rendszer bevezetésére pályázni lehetett.

A KISOSZ-nál rendkívül fontosnak tartják az Európai Unióval kapcsolatos ismereteket, ezért e témában – a gazdasági tárcával együttműködve – tanfolyamot szerveztek a vállalkozók részére. Az oktatás piaci alapon történik, s a képzésbe olyan aktív vállalkozókat is bevonnak, akik akár elméleti felkészítést is tartanak, vagy például – a vendéglátásban – a gyakorlati képzőhelyet biztosítják. A KISOSZ tagjai az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszert egységes színvonalú képzés során ismerhetik meg. A tanfolyam tematikáját független szakértők vizsgálták, majd az oktatás befejeztével – a képzés hasznosságáról – kérdőívek segítségével tesztelik a vállalkozókat.

Duális rendszer

Elsősorban az élet diktálta szükségszerűségekhez alkalmazkodnak. Jellemző, hogy míg a nyolcvanas években csupán háromkötetnyi rendelkezés szabályozta a vállalkozók tevékenységét, a mostani előírások több száz kötetet tesznek ki. A jogszabályi változásokról folyamatos továbbképzéseket szerveznek, mivel a legtöbb vállalkozó igényli ezeket.

A kis- és közepes munkáltatóknál – legalábbis egyelőre – még nem kellően tudatos a képzések tervezése. A munkaadói szakmai érdekképviseletek ezért nagyon fontosnak tartják, hogy a lehetőségeket bemutassák tagjaiknak. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) például számos szakmunkásképző és mestervizsgát nyújtó kurzust kínál az érdeklődőknek. Az IPOSZ-ban azonban úgy vélik, hogy az iparitanuló-intézeteket is támogatni kellene. Mindenképpen megerősítésre szorul a duális, azaz az iskolában és az iparos műhelyében zajló kétágú képzés is, hiszen az elméleti és a gyakorlati ismeretszerzés e kombinációja életszerű, és jól kiegészítik egymást. Az IPOSZ ugyanakkor alapvető céljának tekinti, hogy a Magyarországon megszerzett mestervizsgát elismerje az Európai Unió. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, nemzetközi egyezményben rögzített akkreditációra van szükség. (Pillanatnyilag a felsőfokú oktatási intézményekben megszerzett diplomákat sem mindenhonnan fogadják el feltétel nélkül külföldön.) Mindenesetre az IPOSZ-nál – illetve helyi szervezeteinél – rendkívül gazdag az oktatási kínálat: 52-fajta szakmában létezik továbbképzési lehetőség.

A 999 tagszervezetet számláló Magyar Iparszövetségnél (OKISZ) ugyancsak prioritást élvez az uniós ismeretek széles körű terjesztése. Mint dr. Vadász György általános alelnök elmondta: ősztől az EU-csatlakozásra felkészítő tanfolyamokat szerveznek a szövetkezeti vezetők részére. Véleménye szerint, ha 1-5-ös osztályzattal kellene minősíteni a továbbképzés, a személyzetfejlesztés és a karrierépítés lehetőségeit, akkor 2-es és 3-as osztályzatot adna a többségükben 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknak. Ezek zöme ipari szövetkezetekből átalakult társas vállalkozás. A személyzetfejlesztés e cégeknél a korábbi években – érthetően – spontán módon valósult meg, hiszen a szövetkezetek azzal voltak elfoglalva, hogy a megváltozott gazdasági körülmények között talpon maradjanak. Ma már azonban lényegesen átgondoltabban tervezik a képzéseket.

Megtérülő ráfordítás

A kisvállalkozói körben mindenekelőtt a létfontosságú jogszabályok és a változások megismerésére mutatkozik igény, ezért e témában számos képzés indul. Az egynapos kurzusok nemcsak a tanfolyamon részt vevő szakembereknek, de az őket delegáló cégeknek is azonnal megtérül. Szintén népszerűek a vezetők részére szervezett, Európai Unióra felkészítő tanfolyamok is. Tavaly az OKISZ mintegy 40 millió forint PHARE-pénzt kapott a továbbképzésekre, s abban reménykednek, hogy a tagszervezetek az elkövetkezendőkben is hasonló lendülettel pályázhatnak a továbbképzések támogatásáért.

Örvendetes változás tapasztalható a felnőttszakmunkás-képzésben. Ezen oktatási forma azokat a vállalkozásokat érdekli leginkább – vagyis azok iskolázzák be dolgozóikat -, amelyek újabb profilt indítanak. Az OKISZ az érettségizettek számára gyorsított, szakmát adó tanfolyamokat kínál: mégpedig a mestervizsga megszerzésének lehetőségével. A fővárosban divatosnak számít a fodrász- és a kozmetikusszakma. Saját tanműhelyt működtetni azonban nem éri meg, mivel túlságosan sokba kerül.

Piaci alapon

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy noha az OKISZ – ahogyan a többi munkáltatói szervezet is – évről évre jelentős összeget fizet be a Központi Szakképzési Alapba, azonban a viszontfinanszírozás a kelleténél szerényebb mértékű. Az OKISZ továbbképző intézete – piaci alapon – legalább 30-féle szakmát kínál az igénylőknek, azonban e tanfolyamok ára a tagszervezetek számára 30 százalékkal olcsóbb. Az igények alapján főként olyan kurzusokat szerveznek, amelyeket az üzleti élet diktál. Ugyanakkor az előmenetelnél meghatározó a továbbképzés vállalása. Akár egy csoportvezetőből is lehet osztályvezető, ha megvan benne a vezetői képesség, ha ismeri az adott szakterületet, és hajlandóságot tanúsít az önképzésre.

Dr. Szabó Imre, a XVIII. kerületi központú Danubia Logisztikai és Csomagolási Rt. elnök-vezérigazgatója hasonló tapasztalatokról számolt be. Mint kifejtette: noha korábban a szövetkezeti szektort a zárt munkaerő-piaci rendszer jellemezte, azonban a talpon maradás és a szükséges szemléletváltás érdekében több posztra külső vezetőt hívtak, így a régi irányítói gárda a nyolcvanas években megújult. A középszintű vezetőket házon belülről jelölték, ami a jól dolgozók számára kínált továbblépést.

A cégnél az idők folyamán az exportra történő csomagolás mellett új profilokat is felvállaltak, például vámszabad területet hoztak létre. Ezért mindannyian – vezetők és munkatársak – elvégezték az egyéves vámügyintézői tanfolyamot, amelyet a cég a saját költségvetéséből finanszírozott. Ugyanakkor ma már az is nagyon fontos, hogy az újonnan belépők diplomával és idegennyelv-ismerettel rendelkezzenek. A munkatársak számára természetesen adott a karrierépítés lehetősége, de ennek feltételei vannak. Az egyik legfontosabb, hogy az illető vezetőjelölt ismerje meg a társaságnál folyó ügymenetet, s tevékenyen részt vegyen az operatív munkában. Az elnök-vezérigazgató szerint a részvénytársaság teljes áttekintéséhez két itt eltöltött évre van szükség. A szakmai és a továbbképzésekről a vezetőség közösen dönt. A HR-es munkát a ma már nyugdíjas személyzeti vezető segíti tanácsaival. Az OKISZ továbbképző tanfolyamaira előszeretettel iskolázzák be a munkatársaikat. Ehhez kedvezményt kapnak, de külön oktatási támogatást eddig nem igényeltek.

Saját forrásból

A Pest megyei Maglódi Vasipari Vállalat Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a KISOSZ tagja) többszörös átalakulás után közel tíz év alatt érte el mostani formáját. A társaság mintegy 70 főt foglalkoztat, 1996 óta ISO 9002-es minősítéssel rendelkezik. Solymosi István cégtulajdonos ügyvezető igazgató elmondta: a családi vállalkozásban már a felnőttkorú gyermekek is konkrét feladatot kaptak. Annak érdekében ugyanis, hogy majd zökkenőmentesen átvehessék az irányítást, meg kell ismerkedniük a cégnél zajló munkafolyamatokkal. A társaság 1996 óta tudatos képzési tervvel rendelkezik, ezt az ISO minősítés is megköveteli. Az oktatásra évente – megközelítőleg – egymillió forintot költenek a saját költségvetésükből, külső támogatást nemigen vesznek igénybe. Mivel 1996-ban az intranethálózat kialakítását célozták meg, a vezetőség valamennyi tagja számítógépes tanfolyamra járt. Ezt követően a könyvelőt, majd később azokat a dolgozókat iskolázták be, akikben fantáziát láttak, de nem volt érettségijük.

A cég középvezetői között ketten is főiskolára, illetve posztgraduális szakra járnak – az ő tandíjukat részben a cég fizeti -, illetve jelenleg az egyik munkatársuk német nyelvtanfolyamon képezi magát, hogy kellően kommunikáljon a németországi szerelőszakemberrel. Ugyanakkor az ISO minőségtanúsítvány is megköveteli, hogy az alkalmazottak folyamatosan megismerjék a minőséggel és annak ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat. A cég együttműködést épített ki a Pécsi Gépipari Főiskolával, mely kapcsolattól a szakmai utánpótlás gondjainak a megoldását is várják.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem