×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 51. számában (2002. április 15.)

Ellenőrzés a vezetésben

A vezetői munkában egyre fontosabbá válik a döntések gazdasági következményeinek vizsgálata és értékelése. Az ellenőrzés – úgy is, mint a feladatok számonkérése, illetve a hibák okainak feltárása – szorosan hozzátartozik a vezetők tevékenységéhez. Napjainkban azonban – a gazdasági átalakulást követően – a korábbi ellenőrzési rendszer is módosult: a tulajdonosi ellenőrzés feladata bővült, tartalma és módszere új elemekkel gazdagodott. Éppen e változások indokolják, hogy az új ellenőrzési rendszerek és módszerek minél szélesebb körben ismertté váljanak.

A szerző az ellenőrzés alapfogalmainak definiálása mellett a hazai ellenőrzési rendszer fejlődését is elemzi. Az "időutazás" során megismertet a rendi társadalomban, az 1945 utáni években, majd az ötvenes évektől a rendszerváltásig terjedő időszakban alkalmazott gyakorlattal.

Az ellenőrzés módszertanának leírása során a tervezésről, annak eszközeiről és végrehajtásáról, a szakértők igénybevételéről és az ellenőrzés kockázatáról olvashatunk. Megismerjük az ellenőrzési programok tartalmi és formai kellékeit, illetve a helyszíni ellenőrzés tennivalóit az ellenőrzött értesítésétől a megállapítások írásba foglalásáig. Ugyanakkor informálódhatunk az ellenőrzésben részt vevők jogairól és kötelezettségeiről, az Európai Unió közösségi alapjainak ellenőrzéséről. Végül a kontrollt segítő számítógépes megoldásokba avat be, s a visszaélések megelőzésének lehetőségeit tárja fel a szerző.

Vörös László: Az ellenőrzés rendszere és módszertana

Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt.,

Budapest, 2002. 280 oldal. Ára: 1990 forint

Globalizáció és stratégia

A gazdasági globalizáció szükségessé teszi a vállalatok stratégiaalkotási szemléletének, módszereinek megváltoztatását. Ez még akkor is igaz, ha a globalizáció közvetett vagy közvetlen hatásai nem egyenlő súllyal hatnak a cégek működésére és gazdálkodására.

Egyebek közt erre is rámutat Fülöp Gyula könyvében, kifejtve, hogy a globális vállalati stratégiák speciális elemzéseket, megoldásokat, akciókat és munkamódszereket igényelnek. Ugyanakkor a szerző azt a kérdést is megválaszolja, hogy mit jelent a globalizáció a világban, illetve európai és hazai viszonylatban. Rámutat arra, hogy a legmodernebb technológiák (mikroelektronika, géntechnológia, alkalmazott anyagkutatás stb.) a globális versenynek vannak kitéve, mely versengés azonban az együttműködés új távlatait is megnyitja.

A szerző nemcsak a vállalat globálissá válásának modelljét, az alapvető szervezeti formákat, de táblázatba rendezve – és egymással összevetve – az egyes vállalattípusokat is bemutatja. Ezek összehasonlíthatók a termékkínálat, az erőforrások, az innováció, sőt még a kultúrához való viszony alapján is. A szerző kifejti: a vállalatnak meg kell határoznia globális küldetését, ahhoz azonban, hogy tartós előnyt szerezzen, összhangot kell teremtenie a vállalati forma kialakításában, illetve az erőforrások elosztásában. Bemutatja a stratégiatípusok közti választás szempontjait is. De az olvasó – a globális vállalat menedzsmentjéről szóló fejezetben – a tervezés, a szervezés s az ellenőrzés szerepével is megismerkedhet. A globális stratégiák előnyeit és a kockázatait esettanulmányok szemléltetik.

ülöp Gyula: A globális vállalati stratégiák

Aula Kiadó, Budapest, 2001. 176 oldal. Ára: 1600 Ft

Adózási útmutató

Nagy bizonyossággal állítható: ma már senkit sem kell meggyőzni az adózási kötelezettségek teljesítésének fontosságáról, arról, hogy az állampolgárok és a vállalkozások befizetéseiből milyen állami közfeladatok finanszírozása valósul meg. Ezzel szemben viszont az adórendszerről, annak szabályairól és változásairól még ma sem lehet eleget beszélni, hiszen az ezekkel kapcsolatos általános és gyakorlati ismereteken még van mit "csiszolni". E tanulási folyamatban jelenthet nagy segítséget Kállai Lajos és Sztanó Imréné közös munkája, amely az adószakemberek számára is haszonnal forgatható.

A könyv szerkezete teljes mértékben megfelel a különböző felhasználói igényeknek, bárki megtalálhatja az őt érdeklő, a különböző adófajtákat – áfa, szja, jövedéki adó, illetékek, helyi adók stb. – taglaló ismereteket, miközben az adóztatás általános jellemzőit is részletezik a szerzők. Különösen tanulságos "bepillantani" az adórendszer kialakulásának és általános fejlődésének történetébe, illetve magyarországi sajátosságaiba, hiszen így megismerhetők a különböző korszakok adózási jellemzői is. De nemcsak a múlt, sokkal inkább a jelen adópolitikájának ismerete fontos az olvasó számára, ezért érdemes áttanulmányozni az adópolitikáról, illetve az adófogalmakról szóló fejezetet. Vélhetően sokakat érdekel az adóeljárás szabályozása is. Nos, a könyv e témában is útbaigazítja az érdeklődőket: az adóellenőrzés általános szabályaitól a jogkövetkezményekig minden lényeges tudnivalóval megismerteti az olvasókat.

r. Kállai Lajos-Sztanó Imréné dr.: Adók, illetékek, járulékok és vámok

Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Rt., Budapest, 2002. 390 oldal. Ára 4100 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

10 016 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 10 016 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5947 olvasói kérdésre 5947 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

10 016 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 10 016 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5947 olvasói kérdéssel.

Korhatár előtti ellátásra való jogosultság – nem felmentési indok

Az egyik közalkalmazottunk (falugondnok) a közalkalmazotti jogviszonyát megelőzően korkedvezményes munkakörben történt munkavégzése alapján korkedvezményt szerzett, így 2026. január...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés indokolása és a gyermeklétszám-csökkenés

Elküldhető-e óvodapedagógus csupán azért, mert csökken a gyermeklétszám egy óvodában?

Tovább a teljes cikkhez

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetése a „nők 40” nyugdíjra tekintettel

Egészségügyi szolgálati jogviszonyban lévő iskolaorvosunk 2026. december 26-án eléri a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító időt, melyet határozattal igazolt. 2027....

Tovább a teljes cikkhez

Szerződés típusának megítélése

Az elmúlt hosszabb időszakban együtt dolgoztunk egy meghatározott személlyel, aki „A” társaságon keresztül nyújtott számunkra szolgáltatásokat (külső szolgáltatóként, és...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés átszervezés vagy nem megfelelő munkavégzés miatt

Társulás által fenntartott 5 tagintézményből álló óvodával kapcsolatban, intézményi átszervezés következtében az egyik tagintézményben megszűnik a bölcsődei ellátás, mely...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenység folytatásának feltételei

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság egyes ügyfelei számára toborzási tevékenység ellátását is vállalja, azzal, hogy (i) az ilyen tevékenység ellátására bejegyzett...

Tovább a teljes cikkhez

Munkába járás változó munkavégzési helyre

Gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó költségelszámolással kapcsolatban az alábbiakban kérem a segítségüket. Gondozói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Mesterséges intelligencia okozta változások és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő helyzete

A mesterséges intelligencia térnyerése miatt sok, gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon lévő anyuka fog találkozni azzal a problémával, hogy a távolléte...

Tovább a teljes cikkhez

Jogviszonyváltás elutasítása – amire a közalkalmazott jogosult

A Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottakat az Mt. hatálya alatt álló, a közalkalmazottakat jelenleg foglalkoztató költségvetési szervtől független gazdasági társaságnak adnak át...

Tovább a teljes cikkhez

Szerződés típusának megítélése

Az elmúlt hosszabb időszakban együtt dolgoztunk egy meghatározott személlyel, aki „A” társaságon keresztül nyújtott számunkra szolgáltatásokat (külső szolgáltatóként, és...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés átszervezés vagy nem megfelelő munkavégzés miatt

Társulás által fenntartott 5 tagintézményből álló óvodával kapcsolatban, intézményi átszervezés következtében az egyik tagintézményben megszűnik a bölcsődei ellátás, mely...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenység folytatásának feltételei

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság egyes ügyfelei számára toborzási tevékenység ellátását is vállalja, azzal, hogy (i) az ilyen tevékenység ellátására bejegyzett...

Tovább a teljes cikkhez

Munkába járás változó munkavégzési helyre

Gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó költségelszámolással kapcsolatban az alábbiakban kérem a segítségüket. Gondozói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Mesterséges intelligencia okozta változások és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő helyzete

A mesterséges intelligencia térnyerése miatt sok, gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon lévő anyuka fog találkozni azzal a problémával, hogy a távolléte...

Tovább a teljes cikkhez

Jogviszonyváltás elutasítása – amire a közalkalmazott jogosult

A Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottakat az Mt. hatálya alatt álló, a közalkalmazottakat jelenleg foglalkoztató költségvetési szervtől független gazdasági társaságnak adnak át...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaköri leírások tartalma a bölcsődékben

Intézményünkben a munkaköri leírások felülvizsgálatát és aktualizálását tervezzük, ezért szeretném megismerni, hogy a bölcsődében foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Kiküldetés árufuvarozási ágazatban

Cégünk fő tevékenységi köre közúti árufuvarozás, tehergépkocsi-vezetőink jellemzően EU-tagállamokon belül mozognak, kabotázs és cross-trade munkákat végeznek, melyek a...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói döntés az üzemi tanács véleményezési joga „fényében”

A munkáltató a meglévő szervezeti struktúra kisebb átalakításával egy új szervezeti egységet kíván létrehozni. Egy osztályt és egy csoportot von össze, ennek az irányítására...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5947 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 296-ik lapszám, amely az 5947-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem