×

Pályakezdők foglalkoztatása

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 50. számában (2002. március 15.)
A cégek egy része szívesen alkalmaz pályakezdő fiatalt, közülük is elsősorban a korszerű szakmával és az értékes tudással rendelkezők a kapósabbak. Nehezebb a helyzetük a már munkanélkülivé vált pályakezdőknek: ők abban reménykedhetnek, hogy a munkaadók igénybe veszik a foglalkoztatásukat ösztönző kedvezményeket. A tapasztalatok azonban azt jelzik, hogy e konstrukciók némelyike nem örvend túlzott népszerűségnek.

Tapasztalatok szerint a végzős egyetemisták, illetve főiskolások fizetési igénye – átlagosan – bruttó havi 154 ezer forint. Kelet-Magyarországon valamivel szerényebb, "csak" 121 ezer, míg Nyugat-Magyarországon 124 ezer forint az elvárás. E fizetések a mai átlagjövedelmeknek csaknem a másfélszeresét teszik ki. Kiemelkedő a gazdasági, az informatikai és a műszaki terület pályakezdőinek a bérigénye, jellemző, hogy a végzős informatikusok csaknem 200 ezer forintos keresetre számítanak. Noha a piaci kereslet tükrében nem tekinthető túlzottnak ez az igény, azonban – például – a pedagógusi bérek átlagához képest – amely a kétszázezernek csak az egyharmadát teszi ki (73 ezer forint) – igencsak szembetűnő.

Átvállalt munkabér

A munkaadók, ha pályakezdőt foglalkoztatnak, különböző kedvezményeket vehetnek igénybe. Támogatást kaphatnak például – maximum 1 évig, pontosan 360 napig -, ha szakképzetlen, vagy a munkaügyi tanács által meghatározott szakképesítéssel rendelkező állástalant alkalmaznak. Kikötés persze, hogy a fiatalnak a munkaügyi központokkal együtt kell működnie, és legalább 90 napos regisztrációval kell rendelkeznie. Ugyancsak feltétel – de már a munkáltatóval szemben -, hogy a pályakezdőt olyan munkakörben foglalkoztassa, amelyben a szakképzettségét kamatoztathatja, és gyakorlati tapasztalatokat szerezhet. A munkaviszonyban fennálló foglalkoztatásnak legalább napi 4 órás munkaidőre kell kiterjednie, illetve huzamosabb ideig – egy évig – kell tartania.

A munkaügyi központok a támogatás időtartama alatt – általános esetben – a munkabér és az egészségügyi hozzájárulás 50-70 százalékát vállalják át. Hátrányos helyzetű térségekben és településeken ez a százalékos arány magasabb, 50-90 százalék, míg meghatározott nonprofit szervezeteknél akár 70-100 százalék is lehet.

A munkabér-támogatásnak természetesen felső összeghatára is van. Százszázalékos kedvezmény esetében – ami a szakképesítés jellegéhez kötött – a felső határ a szakképzetlen pályakezdők körében a minimálbér másfélszerese (ez 2002-ben 75 000 forint), középfokú szakképesítésű fiataloknál pedig a minimálbér kétszerese (az idén 100 ezer forint). Ha azonban a végzősök felsőfokú képesítéssel rendelkeznek, úgy esetükben a minimálbér két és félszerese (2002-ben 125 ezer forint) téríthető meg.

Utólagos térítéssel

Noha a foglalkoztatási támogatás is alkalmazott konstrukció, a munkaadói körökben kevéssé népszerű. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy gyakorlati képzéshez kötött: ilyen oktatóhelyek pedig csak elszórtan működnek a vállalatoknál. E konstrukció esetében kitétel az egyéves időtartamra szóló, napi legkevesebb hatórás foglalkoztatás. A munkaügyi központok havonta és utólag térítik meg a támogatást, ám ez csak a minimálbér fele (az idén 25 ezer forint) lehet, és mindössze 270 napig, azaz háromnegyed évig jár: miközben a dolgozónak egy évig kell munkát biztosítani. Mindez azt is jelenti, hogy a fennmaradó 90 napot a munkaadónak kell állnia, természetesen ez idő alatt is gondoskodva a pályakezdő foglalkoztatásáról.

Fontos tudnivaló, hogy a támogatás – egyebek közt – csak akkor folyósítható, ha tanulmányai alatt a pályakezdő a munkaadójánál legalább egy tanéven keresztül gyakorlati képzésben részesült, és szakmunkásképző iskolában, vagy általános, illetve speciális szakiskolában szerezte szakképzettségét. A konstrukció igénybevételének feltétele továbbá, hogy a fiatalnak a képzettség megszerzését követő 90 napon belül munkaviszonyt kell létesítenie a számára megfelelő munkakörben, illetve a támogatás igénylésekor nem töltheti be a 25. életévét.

Az általános foglalkoztatásbővítő támogatás a pályakezdőknél nincs minimálbérhez kötve. A mértéke 50-100 százalék lehet: már amennyiben 3 vagy 6 hónapja regisztrált állástalant foglalkoztat a munkaadó.

Folyamatos segítés

A fiatalok sikeres beilleszkedéséhez folyamatos segítésükre van szükség. Nyilvánvalóan meghatározó, hogy mennyire volt tudatos a pálya- és szakmaválasztásuk, illetve milyen tudással érkeznek a munkahelyekre. Mindennek feltérképezése – a gyakorlatban – a munkaadókra hárul.

A közvetlen vezető számára előnyös, ha ismeri a pályakezdő munkával kapcsolatos érdeklődési területeit, meglévő képességeit s a számára legmegfelelőbb pályát és munkaterületet. A négyszemközt folytatott beszélgetések, az önértékelési és a számítógépes tanácsadási rendszer – mint eszköz – mind hozzájárulhatnak a pályakezdő személyiségének megismeréséhez. Ezeken keresztül finomítható, kijelölhető a megfelelő képzési szakirány. Ugyanakkor egy-egy tehetséges fiatal számára pályaterv vagy karrierterv is készíthető: ezzel is megalapozva előmenetelét.

A munkába állás a pályakezdő életében fokozott lelki megterheléssel járó időszak. Döntéseket kell hoznia, s meg kell oldania a választott szakma addig csak elméletből, iskolapadból ismert feladatait. Nagyon fontos, hogy ez az első egy-két év eredményes legyen a tanulók számára, hiszen még bizonytalanok lehetnek saját magukkal és jövőjükkel kapcsolatban.

A leendő munkahelyen a pályakezdőket nagyban segíthetik a pedagógusi képességekkel rendelkező egyének, konzulensek, mentorok. Szerencsés helyzet, ha magának a pályakezdőnek is ilyen a közvetlen vezetője. A mentorok elsősorban abban támogathatják a fiatalt, hogy a munkafeladattal kapcsolatban közösen fogalmazzanak meg új célokat, lehetőségeket. Ha szükséges, a lépéseket is közösen tervezik meg – így a jövővel kapcsolatban is könnyebb dönteni.

"Kiugrási" lehetőség

A pályakezdők beilleszkedését a Pécsi Vízmű Rt.-nél követtük nyomon. Az összesen négyszáz munkavállaló közül nyolcvanan diplomával rendelkeznek, s ez utóbbiak között tizenegy a fiatal pályakezdő. Utóbbiak nemek közötti megoszlása csaknem azonos, öt nő és hat férfi alkotja a frissen végzett diplomások táborát.

A vállalatvezetési hierarchia csaknem teljes egészében a felsőfokú végzettségűekből áll.

A jelenlegi 67 fős felső és középvezetői körön kívül a vezetői utánpótlást a pályakezdők biztosítják. Átlagban szinte minden osztályon tevékenykedik egy-egy fiatal, akit sok kiugrásra alkalmas lehetőség vár. Ám az utánpótlásnak még további forrása is van, hiszen a társaság munkatársai közül – 2001-ben – 22-ten tanultak valamilyen felsőfokú végzettséget nyújtó tanintézményben.

A cég tervei szerint az iskolapadból kikerülők szaktudásának hasznosítása, szakmai ötleteik és javaslataik megvalósítása körülbelül egy-másfél évet venne igénybe, keretét pedig az újítási szabályzat teremtené meg. Maga a rendszer érvényben lévő, jóváhagyott alapelvek szerint működhet, fontos azonban, hogy a kivitelezendő ötlet a fiatal szakember saját elgondolása legyen. A szabályozás ugyanakkor azt is rögzíti, hogy az újítás vállalati alkalmazását, bevezetését hasznosítási szerződésbe kell foglalni. S ennek alapján az ötletgazdát és a kidolgozót újítási díj illeti meg.

Az újítási ötletek kidolgoztatásához négyfős stábot hozott létre a vállalat felső vezetése. A team egy kommunikációs és egy gazdasági végzettségű, illetve két műszaki kollégából áll, akik valamennyien pedagógusi gyakorlattal rendelkeznek. A projekttagoknak a feladatot a folyamatos munka keretén belül kell elvégezniük, de a sikeres hasznosítási szerződésekért a munkatársakat konzulensi, szakreferensi díj illeti meg. Az újítási ötletek megvalósítása 2003-ra, illetve 2004-re várható. A pályakezdők egy része a műszaki tervezés, a környezetvédelem s a hálózati karbantartási munkák területén, illetve az ügyfél-hatékonysági projektvezetésben s a kontrolling területén tevékenykedik. Ugyanakkor kiemelt szerep hárul a pályakezdőkre az informatikában, azon belül is a műszaki informatika területén.

Támogatási szerződés

A cég igen fontosnak tartja a felsőfokú oktatási intézményekkel kialakított kapcsolatok ápolását is. Az együttműködés erősítésére támogatási szerződést kötöttek többek között a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karával, a Mérnökhallgatók Egyesületével, az AISEC-kel, s a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karával.

A cég nyitott arra is, hogy fakultációs lehetőséget kínáljon a diákoknak, akik – például – a szakdolgozatok megírására készülnek. Míg azonban a vállalat eddig kizárólag műszaki területeken fogadta a diákokat, addig a jövőben a humán, a gazdasági és marketingterületre is kiterjed a gyakorlat.

A vállalatnak fontos törekvése, hogy gyakorlati képzőhellyé váljon. Ez irányban már eddig is történtek lépések, példa erre, hogy akik műszaki területen készítették el a szakdolgozatukat, azoknak fél éven át konzultációs lehetőséget nyújtottak és gyakorlati munkával is ellátták őket.

Az idei év azért is mérföldkő, mert a cég vezetése – a műszaki mellett – a gazdasági, illetve a stratégiai és a marketingterületet is be kívánja kapcsolni e rendszerbe. Megfelelő indíttatás lehet erre a műszaki területen szerzett tapasztalat, és az a tény, hogy a humánerőforrás-gazdálkodás nyitott e képzési irányra. A már tapasztalható pozitív eredmények ugyanakkor arra késztetik a társaságot, hogy – az ez irányba megtett kezdeti lépésekre alapozva – bevezesse a kétéves gyakornoki képzést.

Regisztrált pályakezdők Baranyában*

 

2000. október

2000. november

2001. október

2001. november

Férfi

595

601

724

685

624

602

751

668

Összesen:

1219

1203

1475

1353

*Tanulmányaikat befejező, egyéves munkaviszonnyal rendelkező pályakezdők

Forrás: Baranya Megyei Munkaügyi Központ

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem