×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. február 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 49. számában (2002. február 15.)

Minőségirányítás

A minőség a vállalati munka kulcskérdése, egyszersmind az üzleti siker egyik – ha nem a legfontosabb – feltétele. Egyebek közt ez is indokolja, hogy a minőség fejlesztésére átgondolt és hosszú távú koncepciók készüljenek.

A minőségpolitika a minőségtervezés és a -végrehajtás bonyolult mechanizmusa révén valósul meg, mely rendszer működtetése felkészültséget és körültekintést igényel. Ebben, azaz a gyakorlati útmutatásban jelenthet segítséget "A minőségirányítási rendszerek fejlesztése" című munka, amely esettanulmányok felvonultatásával mutatja be e folyamat lépéseit.

A könyvből egyebek közt megismerhetjük a minőség irányítási kereteit, a mérési és a vizsgálati munkafázisokat, a benchmarking vezetési eszközként való felhasználását, továbbá olvashatunk a vezetők feladatairól s a minőségügyi rendszerek szervezetként való működtetéséről. Ám az is kiviláglik, hogy a piaci versenyben kiemelkedő szerepük van a jól képzett munkatársaknak. Felkészültségük és elkötelezettségük fontos feltétele a minőségi célok elérésének.

A könyv részletesen szól a dokumentációról is, amely a minőségirányítási rendszer alapja és a folyamatos áttekinthetőséget szolgálja. Hasonlóképpen kiemelkedő fontossága van a minőségirányítási auditnak is, amely tulajdonképpen egy rendszerezett és független vizsgálat annak megállapítására, hogy a minőségirányítási céloknak megfelel-e a minőséggel kapcsolatos vállalati tevékenység.

Mint köztudott, a minőség gazdasági szempontból is egyre inkább előtérbe kerül: a vállalatirányítási döntésekkor tehát a gazdasági és a minőségirányítási szemléletnek együttesen kell érvényesülnie. A tapasztalatok szerint a gazdálkodó szervezetek összes költségeinek tetemes része – mintegy 20-35 százaléka – függ össze a minőség problémáival, így tehát a fejlesztése gazdasági érdek is. A vállalatok számára ezért minden bizonnyal hasznos lehet, ha – a könyv segítségével – áttekintik az egyes szabványokkal szembeni elvárásokat, illetve a TQM átfogó minőségirányítási rendszerek alapelveit.

Az egyes minőségirányítási rendszereket csoportosítani sem egyszerű, nemhogy választani közülük. Nem véletlen, hogy mára külön szakma, foglalkozási ág segíti a vállalkozásokat, szervezeteket a hatékonyabb munkavégzésben, munkaszervezésben.

inőségirányítási rendszerek fejlesztése,

TÜV Rheinland Akadémia,

Budapest 2001., 348 oldal. Ára: 3840 Ft

Tudás és tőke

Az üzleti sikernek sok "titka" van, de – mind közül – maga az ember a legfontosabb. Tudás, eredetiség, innovációs készség és bátorság nélkül aligha lehet a csúcsra jutni: s ez igaz egy-egy cég vagy egy-egy nemzetgazdaság viszonylatában is.

A siker titka tehát maga az ember, csakhogy nem az átlagos és a középszerű, hanem a versenyorientált, a küzdelmet és a megmérettetést vállaló, az eredményekért áldozatra kész és képes ember. Ezt úgy fogalmazza meg a "Funky business" című – közérthető és olvasmányos – könyv, hogy a tehetség táncoltatja a tőkét: azaz a pénz csak azok kezében kamatozik, akik fantáziával és tudással ténykednek az üzlet világában. S e tulajdonságokra már csak azért is szükség van, mert a mai piacon egyre nehezebb valamivel kitűnni. A cégek által kínált termékeket és szolgáltatásokat más is gyártja, illetve kínálja, s a konkurencia elviselhetetlen súllyal nehezedik a piac szereplőire. Miként lehet tehát kitűnni? Nos, a stockholmi közgazdasági egyetem két professzorának – a szerzőpáros – tanácsa szerint azzal, ha a piaci szereplők olyasmivel lépnek elő, amivel előttük még senki sem, ami egyedi, ami különleges.

Mindez persze az elmélet szintjén egyszerűnek és megvalósíthatónak tűnik, ám a gyakorlatban nehéz kivitelezni. Mert újdonságként nem elég néhány extra kiegészítő kellék, annál ma már több és más kell. A fogyasztók kegyeit akkor lehet elnyerni, ha egyedi terméket és megoldást kínál az illető cég. Ezen igények viszont középpontba állítják a vállalati vezetést, az igazgatást, illetve a humán menedzsment szerepét: rávilágítva arra, hogy a szervezés annak művészete, miként lehet szokványos emberekkel szokatlan dolgokat véghezvinni, illetve – egy vállalatnál – miként lehet a kreativitást folyamatosan fenntartani.

A szerzők meggyőződéssel állítják, hogy "mindenkinek lehetősége van tudni, haladni, tenni, és azzá válni, akivé szeretne". Az eredményekhez azonban a kockázatvállalás képességére is szükség van. A tapasztalatok egyre meggyőzőbben bizonyítják, hogy akik hajlandóak kockázatot vállalni – akár cégen belül, akár azon kívül – van választási lehetőségük.

A legtöbb szervezettel nem az a gond, hogy túl keveset tud, hanem hogy nem tudja, mit tud. A tudás szétszóródik, elaprózódik, az értékek pedig kallódnak. Ha tehát az üzleti siker a cél, úgy egy okos és okosodó szervezetet kell létrehozni. Ehhez pedig át kell adni és át kell alakítani a szervezet meglévő tudását is. Talán ez is olyan tanács, amely a sikerre törő hazai vállalatoknak megszívlelendő útmutató a saját gyakorlatukban.

onas Riddersträle-Kjell A. Nordström: Funky business, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft.,

Budapest 2001. 258 oldal. Ára: 4000 Ft+áfa

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. február 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

10 016 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 10 016 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5947 olvasói kérdésre 5947 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

10 016 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 10 016 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5947 olvasói kérdéssel.

Korhatár előtti ellátásra való jogosultság – nem felmentési indok

Az egyik közalkalmazottunk (falugondnok) a közalkalmazotti jogviszonyát megelőzően korkedvezményes munkakörben történt munkavégzése alapján korkedvezményt szerzett, így 2026. január...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés indokolása és a gyermeklétszám-csökkenés

Elküldhető-e óvodapedagógus csupán azért, mert csökken a gyermeklétszám egy óvodában?

Tovább a teljes cikkhez

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetése a „nők 40” nyugdíjra tekintettel

Egészségügyi szolgálati jogviszonyban lévő iskolaorvosunk 2026. december 26-án eléri a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító időt, melyet határozattal igazolt. 2027....

Tovább a teljes cikkhez

Szerződés típusának megítélése

Az elmúlt hosszabb időszakban együtt dolgoztunk egy meghatározott személlyel, aki „A” társaságon keresztül nyújtott számunkra szolgáltatásokat (külső szolgáltatóként, és...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés átszervezés vagy nem megfelelő munkavégzés miatt

Társulás által fenntartott 5 tagintézményből álló óvodával kapcsolatban, intézményi átszervezés következtében az egyik tagintézményben megszűnik a bölcsődei ellátás, mely...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenység folytatásának feltételei

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság egyes ügyfelei számára toborzási tevékenység ellátását is vállalja, azzal, hogy (i) az ilyen tevékenység ellátására bejegyzett...

Tovább a teljes cikkhez

Munkába járás változó munkavégzési helyre

Gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó költségelszámolással kapcsolatban az alábbiakban kérem a segítségüket. Gondozói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Mesterséges intelligencia okozta változások és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő helyzete

A mesterséges intelligencia térnyerése miatt sok, gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon lévő anyuka fog találkozni azzal a problémával, hogy a távolléte...

Tovább a teljes cikkhez

Jogviszonyváltás elutasítása – amire a közalkalmazott jogosult

A Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottakat az Mt. hatálya alatt álló, a közalkalmazottakat jelenleg foglalkoztató költségvetési szervtől független gazdasági társaságnak adnak át...

Tovább a teljes cikkhez

Szerződés típusának megítélése

Az elmúlt hosszabb időszakban együtt dolgoztunk egy meghatározott személlyel, aki „A” társaságon keresztül nyújtott számunkra szolgáltatásokat (külső szolgáltatóként, és...

Tovább a teljes cikkhez

Felmentés átszervezés vagy nem megfelelő munkavégzés miatt

Társulás által fenntartott 5 tagintézményből álló óvodával kapcsolatban, intézményi átszervezés következtében az egyik tagintézményben megszűnik a bölcsődei ellátás, mely...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenység folytatásának feltételei

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság egyes ügyfelei számára toborzási tevékenység ellátását is vállalja, azzal, hogy (i) az ilyen tevékenység ellátására bejegyzett...

Tovább a teljes cikkhez

Munkába járás változó munkavégzési helyre

Gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó költségelszámolással kapcsolatban az alábbiakban kérem a segítségüket. Gondozói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Mesterséges intelligencia okozta változások és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő helyzete

A mesterséges intelligencia térnyerése miatt sok, gyermek gondozása céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon lévő anyuka fog találkozni azzal a problémával, hogy a távolléte...

Tovább a teljes cikkhez

Jogviszonyváltás elutasítása – amire a közalkalmazott jogosult

A Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottakat az Mt. hatálya alatt álló, a közalkalmazottakat jelenleg foglalkoztató költségvetési szervtől független gazdasági társaságnak adnak át...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaköri leírások tartalma a bölcsődékben

Intézményünkben a munkaköri leírások felülvizsgálatát és aktualizálását tervezzük, ezért szeretném megismerni, hogy a bölcsődében foglalkoztatott munkavállalók munkaköri...

Tovább a teljes cikkhez

Kiküldetés árufuvarozási ágazatban

Cégünk fő tevékenységi köre közúti árufuvarozás, tehergépkocsi-vezetőink jellemzően EU-tagállamokon belül mozognak, kabotázs és cross-trade munkákat végeznek, melyek a...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói döntés az üzemi tanács véleményezési joga „fényében”

A munkáltató a meglévő szervezeti struktúra kisebb átalakításával egy új szervezeti egységet kíván létrehozni. Egy osztályt és egy csoportot von össze, ennek az irányítására...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5947 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 296-ik lapszám, amely az 5947-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem