×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. június 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 111. számában (2007. június 14.)

LLL-mozgalmat szerveznének

Nagy-Britannia budapesti nagykövete, John Nichols nyitotta meg azt a tanácskozást, amelyen az Education Ltd. és az Incyte brit-magyar kft. számolt be a 150 hazai vállalat körében végzett kutatásról: mennyire elterjedt Magyarországon a CSR (a vállalatok társadalmi részvétele), illetve az LLL (élethosszig tartó tanulás) ösztönzése. A vizsgálat eredményei szerint az előbbi már ismertebb, de ritkán kapcsolódik a szervezetfejlesztéshez. Mindössze egy olyan céget találtak, amely a kettőt komplex módon alkalmazza, jóllehet – mint erre az Európai Bizottság felhívása is rámutat – az Unió globális versenyképességének fenntartásához elengedhetetlen az LLL gyakorlati alkalmazása. Ezért e célból érdemes lenne mozgalmat szervezni a hazai vállalkozások körében is.

Együttműködési megállapodás

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével együttműködési megállapodást írt alá májusban. Kiss Péter miniszter és Hegedűs Lajos, a szervezet elnöke kölcsönösen kinyilvánították szándékukat, miszerint a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek társadalmi beilleszkedését segítő komplex rehabilitációs program előkészítésében és annak megvalósításában együtt kívánnak működni.

Tavaszi állásbörzék

Még soha nem rendeztek annyi állásbörzét, mint az idén; az ország minden részén közel 40 alkalommal találkoztak a munkaerőpiac résztvevői. Az érdeklődés a munkavállalói és a munkáltatói oldalról is idén volt a legnagyobb: 2007-ben 9-10 ezer látogató fordult meg a standok körül. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 117 cég 3155 állásajánlattal jelent meg. A másik jelentős állásbörze a Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Expo nevű rendezvénye volt, ezen 70 kiállító 3000 állást hirdetett meg. A legújabb próbálkozás a CV Online szervezésében május 2-5-e között megrendezett on-line állásbörze volt.

Munkanélküliség számokban

A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 902 ezer, a munkanélkülieké 314 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalékos volt. Az idei első negyedévben átlagosan a 15-64 éves népesség 61,5, a munkavállalási korúaknak pedig 64,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. A vizsgált időszakban 6 ezer fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban.

Korszerűbb ügyfélszolgálat

A közelmúltban megtörtént a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyablakos telefonos ügyfél-tájékoztatási rendszerének kialakítása és tesztelése, májustól új rendszerben fogadják az érdeklődők hívásait. Az új modell szerint a Contact Center munkatársai segítséget nyújtanak a potenciális pályázóknak a megfelelő támogatási konstrukció kiválasztásában, a pályázati feltételek értelmezésében, a kitöltőprogramok használatában. Tájékoztatják az érdeklődőket arról, hol találhatják meg az őket érdeklő pályázati dokumentációt, jogosultak-e támogatásra az adott konstrukcióban. A lehetséges projektgazdák megtudhatják, milyen dokumentumokat kell csatolniuk beadványukhoz.

Uniós minimálbérek

Az európai uniós tagállamok minimálbérei között óriási a különbség – derül ki az Eurofund munkakörülményekkel foglalkozó éves jelentéséből, amelyet a Napi Gazdaság idéz. A legalacsonyabb, havi 82 eurós (közel 20 500 forint) minimálbérrel a bolgároknak kell beérniük, a listavezető luxemburgi munkavállalók pedig ennek több mint 18-szorosát, bruttó 1503 eurót (mintegy 376 000 forint) vihetnek haza – derül ki. A magyar minimálbér 247 euróra rúgott tavaly, ami azt jelenti, hogy az alsó harmadon belül csak Csehország hasonló mutatója volt magasabb. A legjobban Franciaországban, a Benelux államokban, az Egyesült Királyságban és Írországban becsülik meg a munkát, ezen országok ugyanis mind 1000 eurót meghaladó minimálbért írnak elő.

Pólusprogram

Idén 12 milliárd forintos forráskihelyezéssel megkezdődik a pólusprogram. Elsőként a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretéből pályázhatnak a pólusvárosok innovációs parkok kialakítására. A pólusvárosoknak ösztönözniük kell a vállalkozások együttműködését, a klaszterek kialakulását, illetve javítaniuk kell vonzáskörzetükben a tőkevonzó képességet. A pólusprogram támogató szervezete várhatóan 2007 júliusára áll fel. Az első pályázatok kiírására ezután kerülhet sor. A pólusok az ÚMFT keretében több ágazati operatív programból juthatnak forráshoz.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. június 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem