×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. március 13.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 108. számában (2007. március 13.)

Munkajogi kézikönyv

A munkajog sajátos jogág – mondják a jogászok –, s lehet, hogy ennek is köszönhetően irodalma egyre bőségesebb. Az idő előrehaladtával – mégiscsak egy sokszor módosított 1992-es törvényről van szó – mindinkább a részleteket dolgozzák fel a szerzők. Nemrégiben egy olyan kézikönyv lett a sláger a szakma iránt érdeklődők körében, amely mind műfaját tekintve, mind tartalmát illetően újszerű a szakkönyvek piacán. A Complex Kiadó A munkajog nagy kézikönyve címen olyan, a magyarázatokat közérthetően és szakszerűen megfogalmazó, gyakorlatias kézikönyvet jelentetett meg, amelyben a munkajogot mint jogterületet komplexen, a jogági, jogszabályi határokat átlépve dolgozta fel.

A kézikönyv mind szerkezetét, mind tartalmát illetően a témafeldolgozás új megközelítését mutatja be. Gyakorlatias; a versenyszférára vonatkozó szabályozást olyan körítésben tárgyalja, amely túlmutat a Munka Törvénykönyvén. Tartalmazza mindazon jogi "elágazásokat" (törvényeket és végrehajtási rendeleteket), amelyeket a mindennapokban figyelembe kell venni.

A kiadvány 13 részben dolgozza fel a hatályos munkaügyi szabályozást és a kialakult joggyakorlatot. A szakma elismert képviselői tollából olyan gyakorlatorientált, bírói gyakorlattal, iratmintákkal tűzdelt mű született, amelyet bátran ajánlhatjuk a jogászokon kívül a munkaügy területén dolgozó, nem jogi végzettségű szakembereknek is.

J. R.

A munkajog nagy kézikönyve. Lektor: dr. Breznay Tibor, Complex Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2006. 1500 oldal. Ára: 19 000 Ft + áfa

Menedzsment és vezetés

A menedzsmentet és a vezetést gyakorta azonos tevékenységként emlegetik, pedig – a hasonlóságok ellenére – jól körülírhatók a különbségeik. Előbbi átfogóbban látja el az irányítás funkcióit; utóbbi a napi-gyakorlati feladatokra összpontosít. E kérdésekről, azaz a menedzsment felelősségéről, a vezetői szintekről és etikáról, a környezeti hatásokról, valamint a kommunikáció és az információ jelentőségéről olvashatunk dr. Roóz József munkájában.

A szerző – a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora – megismertet a vezetési irányzatokkal, az irányítás szintjeivel és funkcióival, valamint a döntéshozatal folyamatával és típusaival. Olvashatunk a környezeti hatásokról, a szervezeti kultúráról és a stratégiai menedzsmentről is. Ez utóbbi a stratégiai tervezést és vezetést, a környezet elemzését, az erőforrások felmérését, illetve az adottságok számbavételét foglalja magában.

A szervezeti rendszer bemutatása során az olvasó képet alkothat a vállalkozói, a funkcionális, a divizionális, a mátrix, a konszern és a holding típusú struktúrákról. Ezt követően a vezetői stílusokról, a motivációs stratégiákról, illetve a kommunikációról és a vezetői információs rendszer működéséről szerezhetünk információkat. Végül a globalizációs kihívásokra adott menedzsmentválaszokról, az időgazdálkodás fontosságáról és a teljes körű minőségbiztosításról olvashatunk a könyvben.

r. Roóz József: A menedzsment alapjai. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt., Budapest, 2006. 352 oldal. Ára: 3390 Ft

Közgazdaságtan

Mivel mindenki részese a gazdaságnak - termelőként, közvetítőként, fogyasztóként –, illik valamelyest tisztában lenni az abban zajló folyamatok törvényszerűségeivel. A "többséget" elriasztják az ismeretszerzéstől a szakkönyvek bonyolult szövege, ábrái és képletei. A nem hivatásszerű elemző olyan műre vágyik, amelyik közérthető, a ma bennünket körülvevő világot segít megérteni, mindemellett továbbgondolható. E kritériumoknak igyekszik megfelelni Bod Péter Ákos Közgazdaságtan című könyve.

A szerző, a Corvinus Egyetem professzora szakít az elméleti munkák eddigi gyakorlatával, s ha nem is írja a könyv címe mellé, hogy mindenkinek, elolvasva a művet mi odatehetjük. A gazdaságtudományt olyan közelségbe hozza az olvasóhoz, hogy megfelelő szövegértési képességek mellett megtanulhatóvá, mi több megérthetővé válnak a bennünket körülvevő gazdasági folyamatok.

Bár e könyvben is visszaköszönnek a jól ismert, nem megkerülhető gazdasági, piaci fogalmak, de újszerű, hogy mindezek értelmezéséhez napjaink, a magyar gazdaság szolgál illusztrációként. Így értelmezhető a rendszerváltó ország gazdasági átmenetének számos jelensége, az államháztartás nyomorúsága, a globalizáció, de a munka és a bérek összefüggése is. Az olvasó a könyvet nem átlapozva, hanem megtanulva átfogó képet kaphat e mindenkit érintő tudományágról. Ha pedig valaki ma képes eligazodni a gazdaság világában, az holnap önmaga, illetve vállalata érdekében felelősebb döntést tud hozni.

od Péter Ákos: Közgazdaságtan. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 326 oldal. Ára: 4990 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. március 13.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem