×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 94. számában (2005. december 15.)

Munkanélküliség – számokban

Az augusztustól októberig terjedő időszakban 7,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta, amely 1,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, és megegyezik a július-szeptemberivel – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) novemberben. A vizsgált hónapokban a foglalkoztatottak száma 3 millió 932 ezer, a munkanélküliek száma 308 ezer volt. Az augusztus-októberi időszak átlagában a 15-74 éves népesség 54,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A foglalkoztatotti létszám 18 ezer fővel volt több, mint az előző év azonos időszakában. Az év eleji, január-márciusi állapothoz viszonyítva a foglalkoztatottak létszáma 62 ezer fővel nőtt. Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben az EU 15 tagországában 7,5, az EU-25-ben 8,3, Magyarországon 7 százalék volt. Az állástalanok 22,7 százaléka a 15-24 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 20,2 százalék volt, szemben az előző évi 16,2 százalékkal. A munkanélküliek 46,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez 1,4 százalékponttal haladta meg a tavalyi értéket.

Hefop-pályázatok

November elejéig a 191 milliárd forintból gazdálkodó humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében 3393 pályamunkát nyújtottak be, 727 beadványt támogathatónak tartottak, s 419 pályázóval már szerződést is kötöttek. A kifizetett támogatási összeg 26,5 milliárd forint - tudatta a program irányító hatósága. Aprojektet 75 százalékban az Európai Unió, 25 százalékban a magyar költségvetés finanszírozza. A pályázók jobb tájékozódását szolgálja, hogy a számukra postán elküldött jelszóval az irányító hatóság internetes oldalán hozzáférhetnek saját munkájuk aktuális információihoz.

Foglalkoztatási együttműködés

Jelenleg 100 felett van a helyi foglalkoztatási együttműködések száma. Ezek szereplői a térség önkormányzatai, munkaadói, szakszervezetei, oktatási intézményei, a civil szervezetek, illetve a helyi munkaügyi intézmények – hangzott el a témával foglalkozó novemberi konferencia megnyitóján. Az együttműködést a helyi szereplők kezdeményezik, saját lehetőségeik jobb kihasználása érdekében. E társulások szervezése – nyugat-európai, főként ausztriai tapasztalatok alapján - néhány éve kezdődött Magyarországon.

Ágazati bérmegállapodás

Az építőipar reprezentatív munkavállalói és munkaadói érdek-képviseletei novemberben a minimálbér 63 000 forintra történő emeléséről írtak alá kollektív szerződést Budapesten. Hasonlóképpen a szakképzettséget, illetve a beosztást elismerő húszfokozatú bértarifáról is megállapodtak. Az aláíró szakszervezetek által képviselt dolgozói létszám 145 ezer. Az aláírt ágazati kollektív szerződés kiterjesztése a szektor 309 ezer dolgozóját érintően határoz majd meg munkajogi, bérezési feltételeket.

Nőtt a reálkereset

Az év első kilenc hónapjában, a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset 9,7, a nettó 10,7, a reálkereset – a fogyasztóiár-index 3,7 százalékos növekedése mellett – 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal illetékese novemberben. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó 154 600 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 144 200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 179 900 forintot kerestek átlagosan január-szeptemberben.

Egyezség a MÁV-nál

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) országos választmánya novemberi rendkívüli ülésén elfogadta a megállapodást a MÁV üzletági munkáltatóival, így megoldódik a tervezett létszámleépítés miatt kialakult munkaügyi konfliktus. Az egyezség révén a leépítésben érintett munkavállalókat részmunkaidőben foglalkoztatják. Az érintettek eddigi munkaideje 80 százalékra csökken – ezért bérük 90 százalékát kapják meg. A szakszervezet a MÁV árufuvarozási üzletágának gazdasági társaságba szervezését tudomásul veszi. Ugyanakkor tárgyalások folynak a munkavállalók tulajdonszerzéséről a létrejövő árufuvarozási társaságban.

Munkaügy – békéltetők

Az amerikai békéltetőszolgálat két képviselője az amerikai sztrájktapasztalatokról tartott beszámolót a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) képviselőinek. A négynapos tréning során a magyar szervezet 14 új tagját készítették fel a feladatok ellátására. Magyarországon a mediátorokat évente 50-60 esetben kérik fel a vita rendezésének segítésére, míg az Amerikai Egyesült Államokban – ahol vita esetén törvény kötelezi a feleket a szervezet tevékenységének igénybevételére – évente 40 000 esetet kezelnek.

Közmunkaprogram

A kormány által elindított közmunkaprogram keretében a szociális ellátások megszervezésére, az intézmény-karbantartási, valamint -felújítási munkálatokra összesen 25 ezer álláskeresőt alkalmazhatnak állami támogatásból az önkormányzatok. A hét hónapos programra hétmilliárd forintot fordít a költségvetés és a Munkaerő-piaci Alap. A pályázatra 355 dokumentáció érkezett, melyek közül a kormány 353-at támogatott.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem